Új Kelet, 1995. március (2. évfolyam, 51-76. szám)
1995-03-01 / 51. szám
NAGYECSED ÚJ KELET Egy osztály középfokon Ismét van gimnáziuma a nagyközségnek. Az iskola teljes neve: Nagyecsedi Báthory István Református Gimnázium és Kollégium. Ebben az évben egy osztállyal indult, jelenleg huszonnégy fő tanul itt, közülük nyolc kollégista. A diákok egy részét arról kérdeztem, miért jöttek ide tanulni, és hogyan érzik magukat a félévi bizonyítványosztás után. — Ez egy jó középiskola, és nekem helyben van. Intenzíven tanulom az angolt, a németet és a számítástechnikát, szeretném erre alapozni a jövőmet. (Erdélyi Valéria) — Apukám lelkész Márokpapin. tőle tudtam meg, hogy indul itt egy gimnázium. Segítjük egymást a tanulásban, és rendezünk műveltségi vetélkedőket, mint a tévében, hogy ezzel is fejlesszük ismereteinket. (Bakó Éva) — Én is helybeli vagyok, ez döntő volt abban, hogy idejöttem. Az is lényeges, hogy számítástechnikából érettségizünk. Hat fiú van összesen, sok itt a lány. (Jakab Csaba) — Hamar megszoktam a többieket, bár az osztály egyharmada nem helybeli, mint én. Megfordult a fejemben, hogy teológiára vagy hitoktatóira megyek, de ahhoz még sokat kell tanulni. (Sarkadi Anita) — Ez nem egy olyan vallásos iskola, mint amit képzelnek. Én például katolikus vagyok, mégis ide járok. (Szántó Mária) — Szerettem volna Magyarországon tanulni, azért jöttem ide Kárpátaljáról. Már élményem is van: egy pályázatra megírtam az Ecsedi-láp lecsapolásá- nak történetét, és harmadik helyezést értem el vele. (Bizilja Rozália) — Szigorú az iskola, mert itt mindenkinek bizonyítani kell. Két szilen- cium van, ami után már sokszor fáradt vagyok. Azért amikor tehetem, megnézem a községet, mert én Újdomb- rádról jöttem. (Zsanda Csilla) Mi leszek, ha nagy leszek? Laczkó Anita — Annak ellenére, hogy általános iskolás koromban biológia, kémia versenyeket nyertem, másfelé irányult az életem — kezdte vallomását Laczkó Anita. — Apu azt mondta, közgazda- sági végzettséggel jobban el lehet helyezkedni, ezért mentem nyíregyházi középiskolába, és érettségiztem a Széchenyi Közgazdasági Szakközépben. — Mintha nem az öt évvel ezelőtti elképzelés szerint alakulnának a dolgok. — Nem tudom, mire gondol, mert mérlegképes könyvelői végzettségem lesz rövidesen, és a családi szeszfőzde könyvelését máris én vezetem. Ezenkívül az üdítőpalackozó adminisztrációját is nemsokára átveszem. — És a fodrászat? — Az egy másik dolog. Már kisiskolás koromban én készítettem kiterjedt családom tagjainak a frizuráját. Nem tudom, milyen belső késztetés miatt, de egyszer csak elkezdtem nyírni a családot, és azóta már szenvedélyemmé vált ez a munka. Hogy megtanuljam a szakmát, fodrásztanulónak mentem, idén meglesz a végzettségem. — Akkor lehet választani a fodrászat és a könyvelés között. — Lehet, hogy ruhatervező leszek, mert megtanulok szabni, varrni, ha ezeket az iskolákat befejezem. Nagyon szeretek rajzolni, festeni, már van is néhány munkám. Kedvelem Salvador Dali munkáit, de nem utánzóm, szeretném, ha saját stílusom lenne. Majd valakitől megtanulom a festészetet is. Addig viszont tervezem a címkéket az üdítőspalackokra. A bor a gyógyszere Az ecsedi ember nemcsak a munkát, a bort is szereti. Míg az előbbit dologidőben mértéktelenül, az utóbbit ünnepnapokon is csak mértékkel. Ráadásul a kortyolgatni valót megtermeli minden jó- ravaló magyar ember a kertjében. A jó gazda gondossága még ennél is többre képes. — Ma már országos híre van az ecsedi borversenyeknek — húzta ki magát büszkén Ozsváth Sándor a pincéjében. — A házi megméretés után a megyei és országos vetélkedőkön is előkelő helyezéseket érünk el évről évre. Én fehér bor kategóriában már országos harmadik helyezett is voltam, de még nálam is vannak jobbak a faluban. Mintegy két évtizede hoztuk létre a Kertbarát Klubunkat, azóta folyamatos a működésünk. Igaz, a tizenhat alapítóból már csak fele issza e világon a bort, de a helyükre jöttek újak. Általában nemes szőlőfajtákat tartunk, ez az ecsedi bor titka, mert nekünk nincs hegyünk, itt a lápi síkon gondozzuk a tőkéket. Nemespenészért én is Tokajba mentem, mert ez nagyon fontos a must forrásakor. — Általában öt-kilencszáz liter körül állítanak elő bort a gazdák. Nekem olyan nyolcszáz szokott lenni, de ez is alig éri meg az újat. Naponta megiszogatok egy liternyit, mert nekem hetven felett is ez a gyógyszerem. Aztán, ha mi, termelők összejövünk valamilyen rendezvényen, még több is elfogy, amíg elkészül a gulyásleves, és elénekeljük néhányszor a székely himnuszt. Ha hazajönnek a gyerekek, azok sem mennek vissza üres korsóval, hanem viszik az ecsedi bor hírét az országba. A falu A közel hétezer-hatszáz lakosú nagyközség az Ecsedi-láp kistérségi központja. Van általános iskolája, gimnáziuma, gyógyszertára, háziorvosi ellátása, rendőrőrse. A lakosság nagyobbik része református. A honfoglaló vezérek egyike, Tas, földvárat építtetett a mocsarak által körülvett dombon, majd később kővár épült, de ezt — a település Rákóczi-féle szabadságharcban betöltött hazafias szerepe miatt — a függetlenségi törekvés leverése után leromboltatták. A trianoni országcsonkítás Nagyecsedet határ menti településsé tette. Most remény van arra, hogy a tizenhetedik század után ismét városi rangot kapjon. 1995. március 1., szerda 3 Nagyközségből kisváros — Úgy gondolom, méltán pályázunk a városi címre — kezdte beszélgetésünket Szűcs Gusztáv polgármester. — Még kilencvenkettő februárjában döntött úgy a képviselő-testület, hogy kezdeményezi a városi cím elnyerését. Ezután elkészült a pályázati munka, amit azóta a minisztérium kérésére kiegészítettünk. Trianon előtt központi szerepe volt ennek a településnek. A megye tizedik legnépesebb települése vagyunk, mégis évtizedekig elhanyagoltak bennünket. Nem titkolt elvárásunk, hogy ezzel nőhet településünk népességmegtartó ereje, kulturális központ szerepe. Célunk, hogy az itt élő fiatalok ne menjenek el, mert a múlt arra kötelez, hogy Nagyecsednek és lakosainak jövője is legyen. — Ez korábban nem így volt? — Valamikor lényegesen több lakosa volt településünknek, de az ipar ide nem jött el, a mezőgazdaság meg kevés volt a lakosság eltartásához7 ezért nagy volt az elvándorlás. Vannak az országnak olyan városai, mint például Dunakeszi, Érd, Székesfehérvár. ahol egész ecsedi utcák vannak. — Milyen eséllyel pályáznak a városi címre? — Most próbálunk, a legnehezebb időszakban, kimászni úgymond a sárból. Egy szép, kulturált települést szeretnénk. Nem vettünk fel pénzt, nincs folyamatban lévő beruházásunk. Sokat fejlődött infrastruktúránk az elmúlt években, de még a mostani állapoton is szeretnénk javítani. Szerintem, a meglévő feltételeink és a megvalósítás előtt álló terveink alapján lehet reményünk a városi cím elnyerésére. Remélem, hogy az ország egyre bonyolultabb politikai-gazdasági helyzete nem befolyásolja kedvezőtlenül törekvéseinket. Jé évet zárt az ÁFÉSZ Kiszolgálni a lakosságot A Nagyecsed és Vidéke ÁFÉSZ néhány környező településnek és a több mint hétezer lakosú lápi „fővárosnak” a kereskedelmi ellátásáról gondoskodik évtizedek óta. Múltról, jelenről és a leendő kihívásról kérdeztem az elnök asszonyt. — Veszteséggel vagy anélkül sikerül ezt folytatni? — A korábbi évekhez hasonlóan most is plusszal zártuk az évet. Még arra is van lehetőségünk, hogy más szövetkezeteknek kölcsönözzünk. Ezt sajnos a lakossággal szemben nem teTóth Jánosné — Pár éve vagyok elnök — mondta Tóth Jánosné —, de ismerem az egész hálózatunkat, mert korábban másfél évtizedig főkönyvelő voltam. Ha még visszább tekintünk, akkor azt is elmondom, hogy mint kezdő közgazdasági érettségizett, itt kezdtem pályafutásomat, és a mai napig ez az első és utolsó munkahelyem. A magánszféra megjelenéséig minden ment a maga útján. Az utóbbi évek változásai minket is lépésre kényszerítettek. A kevésbé jövedelmező, lakossági igényként nem jelentkező tevékenységeinket megszüntettük. Szolgálta^ tásaink másik részét, a vendéglátást, bérüzemeltetésre adtuk. Tulajdonképpen a kiskereskedelmi profil az, ami dominál munkánkban. hetjük meg, mert visszafizetési problémák jelentkeztek. — Az ÁFÉSZ elnöksége hogyan fogadná a várossá válást? — Ha megadják ezt a rangot, akkor egy régi történeimi'település lesz gazdagabb általa. Nekünk is öröm lesz. Többletfeladatot jelent, de vállaljuk, mert ez a településünk érdeke, jövője. Az oldalt írta és fényképezte: Aradi Balogh Attila „Árvának születtem" A legidősebb polgár — Amikor iskolás koromban a tízórait kicseréltem kukoricacsőre... — emlékezett a majd száz év előtti időkre özv. Bulyáki Dánielné. —Azt tessék megmondani, hogy Jakab Eszter hogyan került Kocsordról Nagy- ec sedre? — He? Hát hogy kerültem vóna, hoztak. Még meg sem születtem, amikor apámat megütötte a mezőn az isten haragja. Később anyám férj-1 hez jött Ecsedre, én meg ve-1 lük. Itt vett el az uram tizen-1 hét éves koromban. De me-| gint megárvultam, mert alig-1 hogy megtörtént ez, elvitték Danimat a háborúba, a tizen- négyesbe. Négy évig vártam, hogy hazajöjjön, de nem ad-, tam én magam más férfihoz, nem kellett nekem, csak az uramat vártam, aki írt is nekem leveleket, hogy egyszer hazajön. Az anyám vett nekünk a szomszédjukban egy házat, abban laktunk mi. Vót nekem sok bajom, mert amelyik évben az egyik fiamat elvesztettem, lebénult a Danim is. Rá három évre meghalt az uram, meg ebben a hatvanhetes évben a másik fiam. Már csak a láJH nyom, meg a Bibliám meg a H kis nyugdíjam van. Amikor OH iskolás koromban a tízórait |B kicseréltem... —Azt tessék megmondani. hogy most hogy szolgál az EEJ egészsége? H —Hát, már két éve nem bí- H rok felkelni, estik nézem a téli vét, hogy mozognak benn P mert nem hallom. Olvasom a ■ Bibliámat, meg várom az ■H unokákat, dédunokákat. Ami- I kor iskolás koromban a tízó- ■m! rait... ■ — Pontosan hány éves tet- *8 szik lenni? I —Hallom én, mit kiabál az I 1 úr! Most voltam a múlt héten I százéves. Vagy kilencvenki- I lene? Mindig elfelejtem, de I később eszembe jut. —Akkor jövőre, a századik születésnapján meglátogatom Eszter nénit. — Hogy elrohan, pedig most akartam beszélgetni vele. Amikor iskolás koromban... V y
