Új Kelet, 1995. március (2. évfolyam, 51-76. szám)
1995-03-11 / 60. szám
SPORT 1995. március 11., szombat UJ KELET Kosárlabda Magyar Kupa Danone Honvéd—Nyíregyházi TK-lsobau 109-79 (59-42) pontra növekedett a hazaiak előnye, így végül is papírforma-eredmény született, bár a nyíregyháziak a mérkőzés egy-egy időszakában fel tudták venni a versenyt a magyar bajnokkal. Hegedűs Ferenc: — Nagyjából erre számítottam. Megint kár, hogy az első és az utolsó három percben nem tudtunk kellőképpen odafigyelni. Második mérkőzését vívta a két csapat, a legjobb négy közé jutásért a Magyar Kupában. Gyakorlatilag már az első nyíregyházi találkozón eldőlt a továbbjutás kérdése, hiszen a Honvéd 17 pontos előnnyel kezdte a meccset. A főiskolások az első tizenöt percben meglepően jól tartották magukat. Negyedóra elteltével 35-32 volt az eredmény. A nyíregyháziak a félidő végén dobtak még két hármast, de utána csak a Danone dobott pontot, és így alakult ki a félidő eredménye. A második félidő elején két percig csak a Honvéd szerzett pontokat, és ezzel gyakorlatilag eldőlt a mérkőzés végeredménye. A 22. percben az állás 69-42. Még egyszer sikerült a félidő során 20 pont alá csökkenteni a különbséget, de az utolsó percekben 30 Budapest, 500 néző V.: Major, Nagy Honvéd: Kuzmin 14/9, Adderley 28/9, Orosz 6, Mihály 16, Csere: Sitku 19, Mészáros 7, Szabó 15. Edző: Zsoldos András, Mészáros István Nyíregyháza: Hutás 10/3, Kozma 9/3, Szekulovics 27/6, Jankovics 2, Klisura 18, Csere: Oroszvári 10/6, Pap 2, Garay Edző: Hegedűs Ferenc, Kovács Tibor Röplabda, rájátszás a 7—12. helyért Már nem lehet hibázni(?) Szombaton újabb szakasz kezdődik a röplabdabajnokságban. Az extra liga alapbajnokságát ötödik-hatodik helyen záró csapatok (Kazincbarcikai VSE, Nyíregyházi VSC) találkoznak tíz héten keresztül az NB I első négy helyén végzett gárdákkal. Ez a küzdelemsorozat hivatott eldönteni a bajnokság végén, hogy milyen sorrend alakul ki a 7—12. helyen. De ami még ennél is fontosabb a csapatok számára, az az, hogy a jövő évi bajnokságot ki kezdi az extra ligában. A hetedik és nyolcadik helyen végző gárdák ugyanis újra jogot szereznek a legmagasabb szintű magyar bajnokságban való szereplés^ re. Annak, aki nem annyira járatos a bajnoki rendszer lebonyolítási módozatában, összefoglalnánk a következő időszak menetét. Az extra liga 1—4. helyezettjéhez „beszáll” az eddig az interligában szereplő két csapat (Kaposvár, Vasas), és így kiegészülve, ők döntik majd el a magyar bajnoki cím sorsát. Aki elnyeri a bajnoki címet, illetve a második helyen végez, az jövőre az interligában (ha lesz) küzd majd, míg a „maradék” négy a 7—12. helyért folyó rájátszás első két helyezettjével kiegészülve vívja majd a következő évi extra ligás csatáit. így természetesen ennek a rájátszásnak óriási a tétje, hisz egyik csapatnak sem mindegy, hogy hol kezdik a jövő évi küzdelemsorozatot. De nézzük az osztályozónak is nevezhető rájátszást, hiszen az NYVSC férficsapata (sajnos) ebben érdekelt. A mieink ellenfele a Kazincbarcikai VSE, a Dunaferr SE, a Kecskemét Bácstej, az LRI-Malév-Komplex Building és a Tatabányai SC lesz. A kazincbarcikaiak az extra ligában előttünk végeztek, míg az NB I-es csapatoknál a felsorolásnak megfelelően végeztek a csapatok, így az erősorrend is ennek megfelelő. A nyíregyháziak vasárnap kezdik a küzdelmet. A Bujtosi Szabadidő Csarnokban 11 órától fogadják első ellenfelüket, az LRI-Malév-Komplex Building csapatát. A vendégekről tudni kell, hogy nagyrészt régi, rutinos játékosokból áll a gárda, mint például Bőrösök Csaba (Belgiumban volt profi játékos, ahol az év játékosának is választották) és Győri Attila (sokszoros magyar válogatott). A bajnokságban a budapestiek húsz mérkőzésből tizenhatot megnyertek, s így a harmadik helyen végeztek. Ha a Malév játékstílusát nézzük, akkor igen nehéz meccs vár a mieinkre, mivel a fővárosiak mindig is arról voltak „híresek”, hogy széttördelik ellenfelük játékát állandó reklamálásaikkal — így zökkentvén ki a másik gárdát a játékból —, és az ebből adódó megtorpanásokat kíméletlenül ki is használják. Sajnos az NYVSC szakosztályvezetője, Parti József igen rossz hírrel szolgált a csapat háza tájáról. A fiatal, tehetséges Pampuch Csaba jobb kezén gipsz van, mivel a hüvelykujjának belső ujjpercéről az ínszalaggal együtt leszakadt egy kis darab csont. A gárda orvosa, Kozma Péter még nem határozott arról, hogy a játékos — kezéről levéve a gipszet — vállalhatja-e a mérkőzést. Ha Pampuch nem játszhat, akkor a csapat elveszti az egyik legjobb ütőjét, ami nagy érvágásnak számít, valamint Járosi János edzőt is nagy feladat elé állítja ez a tény, hisz valakivel pótolni kell(ene) a fiatal ütőt. A többiek egészségesek, és az ő szavaikkal elve: „teljes mellszélességgel” a mérkőzésre koncentrálnak, hisz tudják, hogy már nem hibázhatnak. Minden csapatot riválisként kezelnek, hiszen csak az extra ligás tagság az elfogadható eredmény tőlük, s ennek szellemében akarnak játszani vasárnap is. Batai János A műkorcsolyázásban nem könnyű talpon maradni Sebestyén Júlia lett „A holnap sportolója" A műkorcsolyázásban több okból sem könnyű talpon maradni. Sebestyén Júliának eddig sikerült elkerülnie a buktatókat, s csúszásveszély ide vagy oda, egyre magasabbra tudott siklani eddigi versenyzői pályafutásán. Sőt, most azon kívül is, hiszen a nagyon tehetséges ifjúsági műkorcsolyázó lett a hónap legjobbja, azaz ő érdemelte ki a Telesportból ismert „A holnap sportolója” címet, s mint ilyen, azt a 25 ezer forint értékű sportfelszerelést is, amelyet tavaly szeptember óta az ajándékozóként kezdettől főszerepet vállaló Szent István körúti Interag Sport City Áruházban adnak át havonta a győztesnek. így történt ez pénteken is, amikor Sebestyén Júliát Miatovics Márta áruház-igazgató lepte meg változatos kollekcióval, amelyben a balettórákon (ez része a műkorcsolyázók felkészülésének) használható edzőruhák éppúgy helyet kaptak, mint a már az idei nyári strandszezonra készült divatos fürdőruhák. Sebestyén Júlia májusban, napra pontosan 15-én ünnepli 14. születésnapját, tehát a Telesport munkatársai által neki megszavazott „holnapi” díj felfogható különleges ajándéknak is, amihez ő személy szerint egy ragyogó Európa-bajnoki debütálással járult hozzá. A Tiszaújvárosi SC tinédzseré februárban a felnőttek között vágott neki élete első Eb-szereplésének, s fényesen kiállta a próbát, hiszen — mintha csak évei számához igazította volna — a 14. helyet szerezte meg Dortmundban. De — múlt év decemberi — első magyar felnőttbajnokságán sem vallott szégyent, hiszen egyedül a nemzetközileg is magasan jegyzett Czakó Krisztina előzte meg. — A célom, hogy minél több ugrást megtanuljak — magyarázta az ifjú versenyző.akitől eddigg nem sokszor kértek nyilatkozattot. — A tripla lutzot tavaly nyáron sikerült beépítenem a programomba, most újabbakat igyekszem elsajátítani. Jó helyezéseket szeretnék ezután is elérni, igaz, ehhez a legfontosabb, hogy egyáltalán kijussak a világversenyekre. Éppen ezért folyamatosan jól kell szerepelnem, fejleszteni ugrótudásomat, az előadásmódot egyaránt. A következő nagy kihívás a novemberi junior világbajnokság... Kézilabda Újabb két pont a fővárosból BHG—Kisvárdai SE 20-22 (10-14) NB I-es női mérkőzés Budapest, 100 néző, V.: Ambrus, Hummel KSE: Pataki—Nagy 2, Nagy H. 1, Hollóné 2, Agárdi 3, Derdákné 4, Prok 9/7. Csere: Demeter (kapus), Lendvai, Szántó 1, Kulcsár, Ignatyenkó Edző: Berzsenyi Mária Kiállítások: 2, illetve 14 perc. Hétméteresek: 6/3, illetve 8/7 Villámrajtot vett a vendégcsapat, s az ötödik percben már 3-0-ra vezettek. Aztán feltámadtak a hazaiak is, és annak ellenére, hogy a kis- várdaiak hétméterest is hibáztak, a 18. percben már 5-9 volt az állás. A félidei eredmény már a 25. percben kialakult, ugyanis ezt követően öt percig egyik csapat sem tudott gólt lőni. A második harminc perc rosszul indult a szabolcsi csapat számára, mivel Hollóné begyűjtötte- a harmadik kétpercesét is, így őt végleg kiállították a játékvezetők. Ez némileg megzavarta a vendégek további játékát, Prok ment irányítóba, Szántó pedig bejött balszélsőnek. Aztán helyreállt a rend, ebben az időszakban többször is kettős emberhátránnyal játszottak Prokék, de így is ők lőttek gólokat. Negyvenötödik perc: 15-19. Ismét egy hullámvölgy következett, tíz percig nem született vendéggól. Az utolsó öt perc büntetődobásokkal telt el, a BHG kettőt kihagyott, míg a Kisvárda kettőt bedobott. Az 59. percben izgalmassá vált a hajrá, 20- 21-re feljött a fővárosi csapat, de 27 másodperccel a vége előtt Prok büntetőből belőtte a két pontot jelentő 22. gólt. A hatodik helyre törekvő kisvárdai csapat két héten belül már másodszor nyert a fővárosban, ami dicséretre méltó és nagy bravúr a részükről. Külön kiemelkedett Prok. Derdákné és Agárdi játéka. Berzsenyi Mária4. — A taktikai utasításokat a lányok betartották, szoros mérkőzésen, megérdemelten nyertünk. Tavaszi „győznikék" Nyíregyházi KC—Komlói Bányász NB I-es mérkőzés: szombat, 17.30. Nagy csatára van ma kilátás, hiszen az NB I egyik legjobb vidéki együttesét, a Komlót fogad)ákJankovicsék a bujtosi sportcsarnokban. A bányászcsapat jelenleg az ötödik helyen áll, és eddig harminc pontot gyűjtöttek. Legutóbb például öt góllal, simán megverték az Elektromos csapatát. A tehetséges fiatalok mellé ősszel leigazolták Kalocsait V eszprémből, Keszthelyi, a kitűnő átlövő pedig visszajött külföldről. Ősszel a Nyíregyháza négy góllal kapott ki Komlón, így most van miért visszavágni. Fő erősségük a kemény védekezés, nem túl magas a védőfaluk, de ügyesen zárnak. Kitűnő kapusuk van Sevcov személyében. Támadásban kétféleképpen is fel tudnak állni. Ha kell, gyorsan befejezik a támadásokat, de rendelkeznek olyan emberekkel is, akik megrágják a támadást, de ziccerig játszanak. Emellett jól is indulnak. A hazai csapat, befejezve a kupaszereplést, a hét közepétől csak erre a találkozóra összpontosított. A sérült Szabó Gabi mellé, mint ismert. Medve is csatlakozott. Igaz, hogy a bokájáról már leszedték a gipszet, de még pihentetnie kell vagy két hétig. Szőke István edző elmondta: — Nagyon fog hiányozni Robi, úgy a támadásoknál, mint a védekezésnél. Emiatt át kellett formálni az egész játékunkat. Sokat kell javulni a védekezésünknek és a támadásunknak is, ha nyerni akarunk. A támadásunk a szokásos harcmodorban történik majd. Ha lehet, a megszerzett labdákkal gyorsan indulunk, illetve a felállt fal ellen nagy szerepet kap majd a szélső és a beállós játékunk is. Emellett az átlövőinktől is gólokat várok. Nagyon bízunk abban, a közönségünk is segít, hogy itthon tartsuk a két pontot — mondta befejezésül az edző. NB 1 B-s mérkőzések: Kölcsey DSK-NYSI— Füzesabonyi SC Szombat, 14 óra, Bujtosi Szabadidő Csarnok. A tavaszi szezonban először mutatkozik be hazai pályán a Kölcsey női csapata. Az első fordulóban, mint ismert, kétgólos vereséget szenvedtek Kőbányán, de kis szerencsével akár nyerhettek is volna. Az ellenfél ezúttal a sereghajtó Füzesabony lesz. Okét az ősz folyamán Abonyban is legyőzték Kulcsáréke,gy góllal, sőt, a kupában is nyíregyházi siker született ellenük idegenben. A két csapat jól ismeri egymást még az NB Ú-ből, mindig küzdelmes mérkőzést vívtak egymással. A bajnoki szünetben erősödtek. Egerből igazoltak egy irányító játékost. Ez is azt bizonyítja, mindent elkövetnek annak érdekében, hogy bent maradjanak a második vonalban. A diákcsapatban szerencsére nincs sérült, így jó hangulatban, a legjobb összeállításban várják a mérkőzést. Hadobás István edző: — Az első hazai mérkőzésen biztos győzelmet várok a csapattól. Balassagyarmat— Nyírbátori KC, Szombat, 17 óra, balassagyarmati sportcsarnok. A veszélyes zónában lévő nyírbátoriak kitűnően rajtoltak. Az első fordulóban hazai pályán biztosan fektették két vállra a bajnokságra törő Dunakeszi gárdáját. így most Weibliék bizakodva várják a középmezőnyben elhelyezkedő Nógrád megyeiek elleni fellépést. Az előzmények is biztatóak, hiszen eddig még mindig a bátoriak nyertek ellenük, nemcsak hazai pályán, hanem idegenben is. Nos, ezt a hagyományt szeretnék folytatni most is. Veres István edző: — Kemény mérkőzés várható, ahol a pillanatnyi forma és a jobb idegállapot fog dönteni. Bizakodom a pontszerzésben. Tiszavasvári Alkaloida— Újkígyós Szombat 17 óra, tiszavasvári sportcsarnok. Nem a legjobban sikerült a rajt az eddig ragyogóan szereplő Alkaloidának. Az elmúlt szezonban még NB I-es Békéscsabától idegenben a vártnál biztosabban kaptak ki. Egy sérült van a csapatnál. A csabai találkozón Fodor járt szerencsétlenül, kiment a bokája. Ő már biztos, hogy nem lép pályára. Viszont helyette bemutatkozik egy frissen. Nagybányáról igazolt játékos, a huszonöt éves Carlos Ovidián, akivel valószínűleg, jó igazolást hajtott végre az egyesület. A többiek jó hangulatban várják az alsó régióban tanyázó kígyósiak elleni összecsapást, ahol csak a hazai győzelem az elfogadható eredmény. —full— A válogatott Mihály nyíregyházi belépője (Fotó: Martvn)