Új Kelet, 1995. február (2. évfolyam, 27-50. szám)

1995-02-02 / 28. szám

* NAGYHALÁSZ ÚJ KELET A december 11-ei önkormányzati választások eredménye alapján Nagy­halász város életének elkövetkező négyéves időszakát a következő kép­viselő-testület Fogja irányítani. Polgármester: Szoboszlai Ottó (SZDSZ által támogatott), alpolgár­mester: Dorogházi János (SZDSZ által támogatott). Képviselők: Albók József (Független), Asztalos István (Munkáspárt által támoga­tott), dr. Földi István (független), Jakab Zoltán (SZDSZ által támoga­tott), Hegedűs János (független), Katona István (SZDSZ által támo­gatott), Kozma Jánosné (független), Kropkó András (SZDSZ által támo­gatott), Oláhné Szilágyi Mária (füg­getlen), Petró László (független), Puskás Tamás (Munkáspárt által támogatott),dr. TáriLászló (függet­len), Tóth István (független). A nagyhalászi Zsákgyár sorsának alakulása a privatizálás bejelentése óta izgatja a sajtót. Nem csak azért, mert az egykoron több száz embert foglalkoztató gyár létszáma mára 11 főre apadt. Nem is azért, mert az em­bereket egy kft. foglalkoztatja, amely a dolgozók kivételével mindent a Zsákgyártól bérel. És még csak nem is azért, mert a társaság 1993-ban emlékezetes kommandósakció fő­szereplője volt a gépek elvételének megakadályozása miatt, hanem azért, mert a Nyírpolipack Kft. ügyvezető igazgatója rendszeresen visszautasítja a sajtó érdeklődését. Arra hivatkozik Ozsváth Sándor, hogy nem lehet tudni, a nyilatkozat használ-e vagy árt -cé­güknek. A Nyírpolipack Kft. ugyanis szeretné megvenni a gyárat, csak sok­nak tartják érte a pályázatban megha­tározott összeget. Egyszóval, érdek­lődésünkre ismételten elutasítás volt a válasz. Éppen ezért kénytelenek vol­tunk kérdéseinket Bozó Máriának, a Nagyhalászi Zsákgyár Kft. ügyvezető igazgatójának feltenni. — Hol tart jelenleg a gyár privati­zációja? — A gyár 1993. november 1-jétől önálló vállalat. Azelőtt a budapesti Kender Juta és Politextil Vállalat le­ányvállalata volt. A kiválás után az AVÜ kinevezett egy vállalati biztost a kft. élére. Az elődömnek azonban 1994. április 1-jével lejárt a szer­ződése, és engem neveztek ki tavaly júniusban. Rengeteg problémát örö­költem, amelyeken változtatni nem lehet. — Említsük meg a legnagyobbakat! — A kft. nevetségesen alacsony, leredukált bérleti díjat fizet. Használ­ják az összes gépet, a nagy csarnokot és a raktárakat egy olyan összegért, ami a havi amortizációnak az egyhar- madát teszi ki. És még ezt sem fizet­ték rendesen. Ugyancsak nehez­ményezhető, hogy nem fizetik a gé­pek lízingdíját. — Ez nem igazán világos... — A Kender Juta 1986-ban modern gépeket lízingelt egy osztrák vállalat­tól. Akkor még hozzájuk tartozott a mi cégünk, ezért idetelepítettek tizen­két körszövőt és egy varró-vágó gé­pet. Ezeknek a bérlete idén májusban jár le. A gépeket azonban — a többi­hez hasonlóan — a Nyírpolipack Kft. használja, ezért a díjatgs nekik kelle­ne vállalniuk. Mivel azonban ezt nem fizetik nekünk, mi sem tudjuk ki­egyenlíteni a számlát a Jutának, ame­lyet időközben felvásárolt a Keres­kedelmi Bank. Éppen ebből adódott a ’93-as kommandósakció. A Juta úgy gondolta, hogy bérleti díj nélkül ne is használják. Leküldték a komman­dósokat a gépekért. Az emberek azon­ban nem engedték elvinni a munka­eszközeiket, és végül a kommandó dolgavégezetlenül távozott. Mivel a gépek mind a mai napig itt vannak, együttes pályázatot kell kiírni. — Egyszóval, ez azt jelenti, hogy egyrészt pályázatot ír ki az AVÜ a gyárra, másrészt pedig ugyancsak pá­lyázatot írnak ki a 13 lízingelt gépre... — így van. Az ÁVÜ 140 millió forintban állapította meg a Zsákgyár eladási árát, de a gépek ára egyelőre ismeretlen. Egyébként a gyár megvé­tele nem függvénye a gépek megvé­telének. — Van már érdeklődő? — Vannak érdeklődők, és úgy tűnik, hogy a Nyírpolipack Kft. többségi tu­lajdonosának, a debreceni Agrotextnek a legkomolyabbak a szándékai. Már évekkel ezelőtt jelezték, hogy szeret­nék megvenni a gyárat. — Jó lenne ez az ittenieknek? — Az ÁVÜ-nél is tudják, hogy Nagyhalászban ez az egyetlen komo­lyabb munkalehetőség, ezért a pályá­zatban kikötik, hogy a gyárat nem lehet bezárni, az embereket foglalkoz­tatni kell. Erre garanciát is kémek, és nagyon szigorúan ellenőrizni fogják. —Mi történik, ha a tulajdonos még­is bezárja a gyárat? — Bizonyára olyan szankciókat fognak kilátásba helyezni a pályázat­ban, amitől elmegy a kedve az efféle gondolatoktól a vásárlónak. Egyéb­iránt a pályázati feltételek nagyon kedvezőek. A jegyzett tőkének, azaz a 140 millió forintnak csak a 10 szá­zalékát kell készpénzben teljesíteni, a többi részére pedig kárpótlási jegyet vagy E-hitelt lehet fölhasználni. — Mikorra lesz döntés a pályáza­tok ügyében? — Amennyiben februárban megje­lenik a pályázat, úgy április végére, május elejére várható döntés. Nagyon jó lenne, ha végre igazi gazdája len­ne a gyárnak, aki kihasználná az összes rejtett lehetőséget, és komo­lyan foglalkozna a dolgokkal. Mert ezt a létbizonytalanságot egyre nehe­zebben viselik el az emberek. Nem lehet ilyen körülmények között dol­gozni, és ez valahol mindenkinek a hibája egy kicsit... Úri Mariann Órák, mérlegek, falutábla Egy halászi ismerősömtől nemrég kaptam a „fülest”. Ha erre járok, és sok érdekességet akarok látni, akkor Bozsó Istvánt keressem fel, aki régi­ségeket gyűjt. Nosza — gondoltam — ennek semmi akadálya. Bár — utó­lag bevallom őszintén — arra számí­tottam, hogy látok egy-két rézmozsa­rat, régi vasalót vagy petróleumcsil­lárt, nem láttam semmit, amikor be­léptem a lakásba. Forgott a fejem mindenfelé, de régiség sehol. A meg­lepetés azonban nem váratott sokáig magára. — Amit én 25 év alatt összegyűj­töttem, annak két ilyen lakás is kevés volna — fogad a házigazda, amikor látja kérdő tekintetemet. Aztán „tá­rulj szezám”, mármint a volt garázs ajtaja, és még egy másik, mellette lévő helyiség is. Hirtelen azt sem tud­tam, hogy merre nézzek. A falra, ahol különféle méretű szablyák, kardok és a westernfilmekben látott hatlövetű- ek voltak, vagy a polcokon sorakozó, régebbnél régibb használati tárgyakat vegyem szemügyre? Volt itt csen­gettyű, rézmozsár vagy húszféle, va­saló sem kevesebb. Órák, mérlegek, több száz éves működő rokka, rézüs­tök, nyeles fésülködőtükör, amit va­lamikor ki tudja, melyik nemes kis­asszony használt. Aztán előkerült Nagyhalász község vagy 200 éves helységjelző táblája és a település kis- bírójának a dobja is, amelynek se­gítségével számtalan jó és rossz hírt tettek közzé a lakosságnak, hosszú éveken keresztül. De az egész újság kevés lenne, ha minden csecsebecsét felsorolnánk. Az biztos, míg legeltet­tem a szemem a régmúlt idők tanúin, úgy tűnt, mintha az időben évtizede­ket, századokat mentünk volna vissza. — Van valamilyen behatárolható köre azoknak, amiket gyűjt? — Én általában mindent gyűjtök, amihez hozzájutok és nem kerül pénz­be, vagy legalábbis keveset kell rá költeni. Szóval a régi használati tár­gyaktól kezdve a fegyvereken keresz­tül a kocsikerekekig mindent. Nincs kifogott tárgykör, ami régi, mindent összeszedek. — Hogyan lesz valakiből régiség- gyűjtő? — Egy pesti barátomnak kezdtem el gyűjteni dolgokat, aztán ráakadtam egy-két olyan dologra, ami nekem is tetszett, sajnáltam odaadni, megtar­tottam magamnak. Talán így kez­dődött. — Ez üzletet is jelent önnek, vagy csak hobbiból csinálja? — Ezt csak szórakozásból csiná­lom. Nincs olyan tőkém, amiből eset­a Kállay-kúriát, és ott kapok egy he­lyiséget állandó kiállításra. — Ón szerint milyen értéket képvi­sel ez a gyűjtemény? — A várossá avatáskor itt volt Virágh Ferenc, a történelemtudo­mányok doktora, és nagyon meg­lepődött, hogy ez egy magángyűjte­mény. Én azt mondom, hogy ezek a tárgyak itt értékesek, Nagyhalászban. Mert például egy 1700-as évekből származó Nagyhalász-táblával más­hol nem sokra mennek. Vagy volt egy település Nagyhalász mellett. Jalapár, Bozsó István kincsei között leg még ennél is komolyabb dolgok­hoz hozzá tudnék jutni. Nem is érté­kesítem ezeket a tárgyakat. Olyan előfordul, hogy elcserélek valamit egy másik régiségre, ami nekem nincs. Bár nagyon sok kereskedő ost­romol, hogy adjak el dolgokat. —- Végül is mi a szándéka önnek ezzel a rengeteg régiséggel? —• A birtokomban lévő tárgyak, használati eszközök nagy részét a községben gyűjtöttem. Már volt is két kiállításom itt, a településen. Most van egy olyan elképzelés a város vezetői részéről, hogy rendbe teszik annak nálam van a több száz éves ha­rangja, Aztán az a dob is, amit évszá­zadokon keresztül ütöttek a kisbírók, csak itt érték. Szóval, ezek a tárgyak kötődnek Nagyhalászhoz. Történelme idézhető fel általuk, ezért csak itt van nagy értéke. Emiatt is szeretném a vá­ros aprajával és nagyjával megismer­tetni a gyűjteményem, mert számomra az a legnagyobb öröm, amikor eljön hozzám egy-egy csoport gyerek, és lát­ja, hogy apáik, nagyapáik idejében mi­ként nézett ki egy szenes vasaló, egy petróleumlámpa, vagy éppen mivel da­rálták a kávét. Fullajtár András A „Halász" A Halász Ital és Dohánykereskedést nemcsak Nagyhalászban ismerik a kereskedők, hanem Nyíregyházán is. A fiatal ügyvezető tulajdonos, Fábián Imre elmondta, hogy 1993. április 1-jén alakult a cég, „lesz ami lesz” hozzáál­lással. — Nagyon sikeres volt az elmúlt két év, de ettől az évtől, vállalva a kocká­zatot — mint általában az újtól —, ki­csit félek, de bizakodom. Fejleszteni, korszerűsíteni szeretnénk számítógépes adatrögzítéssel. Új raktározási, készletnyilvántartási rendszert vezettünk be, mellyel a gyor­sabb, pontosabb kiszolgálást kívánjuk lehetővé tenni. Mindenképpen szeretnénk tovább bővíteni az áruválasztékot, hogy még többen, a megyeszékhelyről és a kör­és a tervek nyező településekről is nálunk vásárol­janak a kiskereskedők. — Ön Nagyhalász egyik legsikere­sebb vállalkozója. Gondolt-e olyan bővítésre, mellyel új munkahelyeket tud­na teremteni a munkanélkülieknek? — A környéken szeretnénk olyan diszkont dohány- és italkereskedéseket létrehozni, ahol alapvetően nagyhalászi lakosokat foglalkoztatnak majd. — Hogyan próbálja kihasználni a Ti- sza-parti strand közelségét?-— Nem titok, hogy szeretném, ha itt. Nagyhalász mellett egy „Gergelyi- ugornya” jönne létre. Komoly lehe­tőséget látok a Tisza-part kihasználásá­ban, amit mi, vállalkozók nem hagyha­tunk ki. mert ezzel a település fejlődését érhetjük el. G. D. E. Délután az ABC-ben A város központjában lévő egyik ABC, délutánkét óra körül. Vásárló­val nem találkoztunk; — Ennyire nincs vevőjük? — kér­dezem. — A délelőtti bevásárlás megvolt. Majd estefelé ismét megélénkül a forgalom — mondja Liskai Józsefié vezetőhelyettes. Meg aztán a múlt év decemberéhez viszonyítva nagyon visszaesett a vásárlási kedv. Decem­berben kiadták az étkezési utalvá­nyokat a gyárban és a polgármesteri hivatalban is. Most nincs pénzük az embereknek, nagy részük csak a leg­szükségesebb élelmiszereket veszi meg. -fül­Zsákgyári történetek... Huszonöt év alatt összegyűjtött kincsek ___________1995. február 2., csütörtök A város képviselői

Next

/
Oldalképek
Tartalom