Új Kelet, 1995. február (2. évfolyam, 27-50. szám)

1995-02-20 / 43. szám

12 1995. február 20., hétfő LAPZARTA IH UJ KELET is hírek A Primom iroda és a művelődési ház közös szervezésében mező- gazdasági rendezvénysorozat veszi kezdetét ma este 6 órakor Gáva- vencsellőn. Az est vendégei, dr. Kocsondi Csaba, a Földművelésügyi Minisztérium főtanácsosa, Szén­égető László, a megyei földművelés- ügyi hivatal vezetője, valamint La­katos András a megyei agrárkamara elnöke tájékoztatást ad a jelen­levőknek az aktuális mezőgazdasági kérdésekkel kapcsolatban. A New York Nyelviskola ma este 6 órára várja a nyíregyházi Colum­bia étterembe az angol és német sza­kos tanárokat. Szelíd növényvédelem címmel Sallai Pál, a Növény-egészségügyi és Talajvédelmi Állomás igazgatója tart előadást február 23-án délután fél 5-től a TIT Országszászló tér 8. szám alatti irodájában. A Tojásfejűek Klubjának soron következő előadása február 24-én 16 óra kezdettel lesz a Krúdy Gyula Gimnázium biológia előadójában. Az előadás témája: Artroszkópikus vizsgálatok. Előadó: dr. Farkas Csa­ba ortopédsebész tanársegéd. Az előadásra a biológiát és az orvostu­dományokat szerető diákokat és ta­nárokat várják. A Mandala Dalszínház ma dél­után 3 órától a Légy jó mindhalálig című darabot mutatja be a má­tészalkai közönségnek a városi művelődési központban. A csontkovács folytatja Dr. Igor Akszjonovicsorvos-termé- Malom u. 3.) 1995. február 20-tól szetgyógyász (csontkovács) folytat- 24-ig. Előjegyzés munkanapokon ja rendelését Nyíregyházán a Vörös- 9—16-ig személyesen, vagy a 310- kereszt-székházban (Nyíregyháza, 320-as telefonszámon. Mielőtt a fiatalember eltűnt volna a túloldali zöldségpiac forgatagában, kabátzsebéből „ÄZ” az autóbuszra várók lába elé hullott. Magas, szakállas, jól öltözött úriem­ber aranykeretes szemüvege mögül pislogott hol „ar­ra”, hol a többi emberre. Öreg anyóka kapta szá­ja elé kezét, majd szorosabbra húzta fekete kendőjének csomóját. Hol „azt”, hol a túloldali tömeget kémlel­te. Ahogy a szél meg-meglebbentette, egy pillanatra Ady Endre ábrándos­szomorú képmását látták, aztán a Duna fölött átívelő budapesti hidak mutat­koztak, a kép alján épp egy sétahajó úszott. / A várakozók hangulata érezhetően feszélyezett lett. Lopva mindenki azt a lila dolgot figyelte, de senki se moz­dult, hogy felvegye. Már legalább öt percet késett a busz, az emberek egyre izgatottab- bak lettek. „Vegye már fel valaki!” — mormogta maga elé egy középkorú hölgy. Néhányan hallották, de elengedték a fülük mel­lett. Ekkor befutott a busz, ajtajai siste­regve nyíltak. A sofőr várt néhány másodpercet, de amikor látta, hogy senki nem kíván felszállni, zárta az ajtókat és továbbhajtott.-sLá­Útinform A Záhonyi Tisza-hídon fél pályás forgalomkorlátozás lép életbe 1995. február 20-án (hétfőn) 8.00 és 17.00 óra között a híd aszfaltjának mará­sa miatt. A határátkelőhely továbbra is üze­mel, de az áteresztőképessége csök­ken. Ezért torlódásra és hosszabb várakozásra kell számítani. Kérjük az utazóközönség szíves türelmét és megértését! Továbbképzés háziorvosoknak A Debreceni Orvostudományi Egyetem Háziorvosi Intézetének koordinációjában tegnap fakul­tatív továbbképzést tartottak a megye háziorvosai részére. Az ÁNTSZ megyei illetékesétől meg­tudtuk, hogy a program része volt annak a továbbképzés-sorozat­nak, amely egyben a szakorvosi vizsgára való felkészülés első lépcsőjét is jelenti. A továbbképzésen szó volt a fertőző betegségek országos és megyei előfordulásáról, a moz­gásszervi betegségek új terápiái­ról és gyógyszereiről, valamint az 1995. évi aktuális védőoltásokról. A gyógyszeripar képviselői is­mertetőt tartottak a nemrég forgalomba kerülő készítmé­nyekről. A résztvevők tesztvizsga formá­jában adtak számot az elsajátított tudnivalókról. F. Sipos A HEXTRA Kft., mint a Bessenyei Mgtsz. Tiszabercel felszámolója pályázatot hirdet a tsz megmaradt vagyontárgyainak értékesítésére. A pályázatnak tartalmaznia kell a megvásárolandó vagyontárgyak vételi ajánlatát áfával növelten, 60 napos ajánlati kötöttséget vállaló nyilatkozatot, fizetési feltételeket, biztosítékokat, a bruttó ajánlati ár 10%-ának megfelelő bánatpénznek a pénztárba, vagy a HEXTRA Kft. Sz. Sz. B. megyei OTP Igazgatóságánál nyitott 802-60442-0 számlájára történő befizetést igazoló bizonylatot. A pályázatokat legkésőbb 1995. március hó 2-áig kell benyújtani a HEXTRA Kft. irodájába (Nyíregyháza, Luther u. 13.), vagy a tsz központjában található képviselőhöz. A részletes pályázati feltételeket megismerhetik a tsz. központban lévő HEXTRA Kft. képviselőjénél. A felszámoló fenntartja a jogot, hogy a pályázatot részben vagy egészben eredménytelennek értékelje. Egyben felhívja a hitelezők, részvénnyel, üzletrésszel, vétel- és elővásárlási joggal rendelkezők figyelmét, hogy 1995. március 6-án 8-16 óráig a beérkezett pályázatokat megtekinthetik a felszámoló irodájában és írásban bejelenthetik, hogy kívánnak-e élni elő­vásárlási jogukkal. Amennyiben ezen szándékukat ebben az időben nem jelentik be, akkor a felszámoló úgy tekinti, hogy nem kívánnak élni elővásárlási jogukkal. maximum minimum ■ ________ 12­4 E Nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet és hétfőn főként Északon kisebb eső is kialakulhat. Az eleinte még gyakran megerősödő északi szél estétől mérséklődik, megélénkülő nyugati szél várható. Hajnalban foltokban köd képződik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +l és -4 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn 7 és 12 fok között alakul. ___ Reluxa-re dőny, szalagfüggöny, roletta 33 színben. Harmónikaajtók 8 színben,csuklókaros napellenzők 25 színben. Közvetlen a gyártótól 48 óra alatt. Garancia idő: 1 év. Termékeink megtekinthetők, kipróbálhatók mintatermúnkben Tóth Katalin vállalkozó Nyíregyháza, Kin Ernő u. 40. Telefon: |42| 402-&5C A Jonatán Rádió műsora 12-től 24 óráig A nap szerkesztője: Várkonyi Zsuzsa A nap témája: Hétindító mozaik Vendégeink: Rozsnyai Lászlóné, a 14-es Sz. Általános Iskola élel­mezésvezetője, Bodnár Zoltánná, a Zrínyi Gimná­zium élelmezésvezetője és Harcsa Zoltánná, a 18. Sz. Óvoda vezetője 17.00. Fokhagyma — Hadházi László alias Lakatos Enikő vidám műsora 19.00 Kapcsoljuk az Erzsébet étter­met Zenei szerkesztők: 12.00— 15.00: Farkas Tibor 15.00— 18.00: Pallagi Zoltán 18.00— 20.00: Húszta Péter 20.00— 22.00: Felföldi Oszkár 22.00— 24.00: Sinka Zoltán Gábor Gyászjelentések Soha el nem múló fájdalommal tu­datjuk, hogy a legdrágább feleség, édesanya, anyós, nagymama Greksza Andrásné szül. Pécsik Ilona Szélsőbokori u. 11. szám alatti lakos 62 éves ko­rában súlyos betegségben, rövid szenvedés után elhunyt. Temeté­se 1995. február 21-én 14 órakor lesz az evangélikus egyház szer­tartása szerint az Északi temető ra­vatalozójából. Gyászoló család. Őszinte fájdalommal tudatjuk, hogy Bocsi Imréné Pólyák Etelka február 15-én, 65 éves korában, türelemmel viselt, hosszú beteg­ség után meghalt. Temetése február 22-én 13 órakor lesz az Északi temető ravatalozó­jából. A gyászoló család 0000000000 KALENDÁRIUM 1 ii—r-n—i—i i Február 20., hétfő A nap kel: 6 óra 42 perckor,Sa nyugszik: 17 óra 15 perckor. A hold kel: 23 óra 24 perckor,IS nyugszik: 8 óra 47 perckor. Névnapok: ALADÁR, ÁLMOS,, Elemér, Leó, Leon, Paula, Paulina, Polctt.H Szilvánusz. Mai évfordulóink 285 éve hunyt el ANDREAS HOFER tiroli szabadsághős. Vendéglősként, bor-V) és lókereskedőként kereste a kenyerét, is-N kólába sem nagyon járt, de — amint írták — „csekély tanultsága mellett sok termé- szetes esze volt”. Azt például józan parasz- ti eszével is belátta, hogy a bajoroknak semmi keresnivalójuk nincs hazájában, ezért aztán parasztcsapatot szervezett, sfg kiverte a hódítókat Innsbruckból. A nagy- politika azonban közbeszólt; Ferenc csá ­szár lemondott Tirolról a bajorok javára, így aztán szegény Hofer hoppon maradt. Végül Napóleon halálra ítélte, és kivégez­ték. Boldog születésnapot! Ma lett 60 éves az amerikai film egyik nagy öregje, ROBERT ALTMAN. A ki­váló rendező 1957-ben készítette első já­tékfilmjét, s azóta oly sikeres filmeket ké- i ? szített, hogy azok hasznából 1974-ben sa­ját vállalatot alapíthatott. Leghíresebb filmjei, a Buffalo Bill és az indiánok, A tökéletes pár, a Popeye, az M. A. S. H. és A hosszú búcsú persze leginkább a nagy- • \ közönségnek készültek, de újabban már megengedheti magának azt is, hogy saját; kedvtelésére filmezzen. Remek filmet esi- Ss nált például saját szakmájáról, A játékos | című filmje a hollywoodi filmvilág szatí- | rája, amelyben valóságo sztárparádét ren- V; dezett, nem kevesebb,mint 64 híres film­ig színész és színésznő szerepel benne, de — jé , i mily luxus — csak pillanatokra. Egyéb- fl 3 ként is szeret világsztárokkal dolgozni, H 3 legutóbbi, karácsonykor bemutatott Kon- Hí á fekció ruha című filmjében például Julia || Roberts és Marcello Mastroianni játszik, || márciusban pedig a tervek szerint Sophia |9 3 Lorennel kezd új filmet forgatni.__________ff) Valutaárfolyam Angol font 176,49 Ausztrál dollár 82,46 Belga frank (100) 366,36 Dán korona 19,10 Finn márka 24,22 Francia frank 21,70 Holland forint 67,27 ír font 175,21 Japán yen (100) 114,98 Kanadai dollár 79,16 Kuvaiti dinár 374,71 Német márka 75,43 Norvég korona 17,18 Olasz líra (1000) 69,75 Osztrák schilling 10,72 Portugál escudo (100) 72,85 Spanyol peseta (100) 86,55 Svájci frank 89,28 •Svéd korona 15,26 USA-dollár 111,85 ECU (Közös-piac) 141,78 Sokszínű tevékenység, sokszínű termék. Rehabilitációs Vállalat és Intézményei Nyírségi Nyomdaüzeme Széles választékkal várjuk kedves megrendelőinket.- színes plakátok, prospektusok- könyvek, tankönyvek- napi- és hetilapok, folyóiratok- regionális, időszaki és üzemi lapok- mese- és kifestőkönyvek- nyomtatványok, szórólapok- egyéb nyomdai termékek Önt is várjuk: Nyíregyháza, Árok u. 15. Telefon: (42) 437-033 UJ KELET Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei napilap ISSN 1217-9914 Főszerkesztő: Tarnavölgyi György. Szerkesztők: Hámori Fruzsina, Kézy Béla. Sportszer- kesztő:Száraz Attila. Szerkesztőség: 4400 Nyíregyháza, Tüzér u. 2—4. Telefon: (42) 451-600. Hirdetés: (42) 451-600/172. mellék. Telefax: (42) 451-600/172. Westel-fax: (06-60) 355-493. Kiad­ja a Mini Trade Center, Nyíregyháza. Felelős kiadó: az MTC ügyvezetője. Hirdetésfelvétel a szerkesz­tőségben és a megye postahivatalaiban. Terjeszti: előfizetésben a Magyar Posta Rt. Debreceni Igazgatósága, 4046 Debrecen, Bethlen u. 1. Telefon: (52)412-111. Igazgató: dr. Kovács József. Árusításban: RÓNAHÍR Észak-Alföldi Postai Hírlapkereskedelmi Rt., 4046 Debrecen, Péterfia u. 4. Levélcím: 4001 Debrecen, Pf.: 270. Telefon: (52) 347-988/21., 22. mellék. Fax.: (52) 347-988/21. m. Ügyvezető igazgató: Kuthy Antal. Előfizetési díj egy hónapra: 280 Ft, negyedévre: 840 Ft, fél évre: 1680 Ft, egy évre: 3360 Ft. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a postai, valamint a hírlapkézbesítőknél és a kiadónál. Nyomtatás: START Rehabilitációs Vállalat és Intézményei Nyírségi Nyomdaüzeme, Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Balogh Zoltán vezérigazgató.

Next

/
Oldalképek
Tartalom