Új Kelet, 1995. január (2. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-23 / 19. szám

UJ KELET

T^qít'i.ls

1995. január 23.. hétfő

Odaátról jöttünk

„Szeretem a nyíregyházi enberekel..."

— Csöpi nélkül nem nyilatkozom! — kezdi a beszélgetést Kocsis Antal színművész, mielőtt még bármit is kérdezhettem volna. — Ülj le, és beszélgessünk másról.

Leültem, és másról beszélgettünk.

Csöpi, azaz Kocsis Gyöngyvér, a nyíregyházi színház művészeti főtitkára is hamarosan hazaérkezett. Vele kezdek beszélgetni, mert a művész úr kivonult a konyhába kávét főzni.

— Huszonöt éve házasodtunk össze. Anti már akkor színész volt, én román—magyar szakos tanárként dolgoztam. Román nyelvet kellett tanítanom egy olyan iskolában, ahol nem is volt román gyerek — ez később sok kellemetlenséget okozott. Átjövetelünk előtt négy évvel kerültem be a színházi világba: a szatmárnémeti színház társulata alkalmazott adminisztrátorként és teremfelelősként. Édesapám Magyarországon élt, ezért családegyesítés címén 1986-ban sikerült áttelepülnünk.

— Beilleszkedés?

— Szeretjük az embereket, nyíltak vagyunk, ezért ebből a szempontból nem volt probléma. Magyartanárként szerettem volna elhelyezkedni, de nagyon izgultam, hiszen Erdélyben nem volt alkalmam magyart tanítani. Már jártam órát látogatni, mikor a nyíregyházi színház, állást ajánlott a titkárságon. Később neveztek ki művészeti főtitkárnak.

Közben elkészült a kávé.

— Hogyan kerültél erre a pályára?

—: Eredeti szakmám villanyszerelő. Munka mellett érettségiztem, közben amatőr munkás-színpadokon játszottam. Először elvégeztem a kétéves népművészeti iskola színész szakát, majd felvételiztem a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolára. Sikeres négy év után, 1963-ban kaptam diplomát, majd a szatmárnémeti színház tagja lettem. Huszonhárom évig — egészen átte- lepülésünkig — itt dolgoztam.

— Hogyan fogadott benneteket az

anyaország ezután a kockázatos lépés után? t

— Szerencsénk is volt, mert egy hónap múlva már állásom volt Nyíregyházán. Léner Péter, az akkori igazgató vett fel, de azóta már Csíkos Sándor és Verebes István is megtisztelt bizalmával. Igyekszünk ennek megfelelni. Ez nagyon fontos, mert a színházi világban éves szerződések

vannak: évenként kell bizonyítani ahhoz, hogy a következő évben is megtiszteljenek a bizalommal. Sohasem felejtem el, hogy nyilvánosság előtt megünnepelhettük harmincéves színészi pályafutásomat. Mindketten úgy érezzük, hogy a mostani vezetőség és a város is megbecsül bennünket.

—Szerepeiddel meg vagy elégedve?

— Karakterszínész vagyok, ezért számomra nincs kis és nagy szerep, minden feladatot egyformán jól kell megoldani.

— Szabad idő?

— Nagyon kevés. Vettünk egy házat Kemecsén, szeretek barkácsolni, a ház körül igyekszem mindent egyedül elvégezni. Jól érzem itt magam, itt szeretném leélni hátralévő életemet.

— Közönség?

— Szeretem a nyíregyházi közönséget, remélem, ők is szeretnek engem. Most már Csöpitől is kérdezzél! — zárja le a beszélgetést.

— Mit jelent művészeti főtitkárnak lenni?

— Végre azt csinálom, ami az egyéniségemnek legjobban megfelel. Szervezem a színház mindennapi tevékenységét, elkészítem a próbarendet és a műsortervet. Színészegyeztetés a tv-vel, a rádióval és a többi színházzal stb.

—- A színház háziasszonyának érzed niagad?

— Igen. Azonnal reagálni kell mindenre. A színészek munkáját folyamatosan segíteni kell ahhoz, hogy a művészi munka elé ne kerüljön akadály. Ez a munka egész embert követel, majdnem mindig a színházban vagyok. Számomra ez a szakma ismeretlen volt, de nagyon sokat köszönhetek Pányoki Lászlónak, az előző művészeti főtitkárnak, aki észrevétlenül megtanította velem a szakma csínját-bínját. Szerencsés embernek mondhatjuk magunkat, mert olyan emberek között dolgozhatunk, akik megbecsülnek bennünket. Verebes Istvánnal is kölcsönös tiszteleten és megbecsülé&n alapuló munkakapcsolat alakult ki.

—A családhoz tartozik még Zsiga, a magyar vizsla.

— Sajnos gyermekünk nincs, ezért ez a kutya vált igazi társunkká. Nem csak mi szeretjük, a város iskolásainak is jó barátja.

F. Sípos ,’ózsef

Minden napra jut egy fegyveres támadás

Nem nő, de szerveződik

A napokban megyénkben járt dr. Túrós András rendőr vezérőrnagy, az ORFK közbiztonsági főigazgatója. Hivatalos látogatása során közvetlenül tájékozódott a megye közbiztonsági helyzetről, és részt vett Tiszavasváriban az új kapitányság átadásán. Ebből az alkalomból sikerült vele beszélgetnünk. Készséggel válaszolt az Új Kelet kérdéseire.

— Közbiztonsági szempontból Magyarország hol helyezkedik el Európában?

— Erre a kérdésre válaszolva mindenképpen a bűnügyi statisztikát kell elsősorban figyelembe venni. Magyar- ország, a nemzetközi összehasonlítást tekintve, kedvező helyzetben van, kiállja a próbát. Tudniillik hannadik éve nem nő az országban az ismertté vált bűn- cselekmények száma, és ez önmagában is egy óriási eredmény. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy Ukrajnában van egy bűnügyi, biztonsági válság, melyet az ottani állami vezetők is beismertek. Súlyos gondok vannak bűnügyi területen Lengyelországban, Romániában, és úgy gondolom, a Kis-Jugoszláviát most nem is lehet ilyen formában megemlíteni. Ismerve a múlt évi bűnügyi statisztikát és eredményeket, Nyu- gat-Európában növekedő bűnözési hullám tapasztalható, kivéve Ausztriát, ahol csökkent az ismerné vált bűncselekmények száma. Összességében azt mondom, nem rossz a helyzetünk.

— Milyen eddig nem tapasztalt bűncselekmények ütötték fel a fejüket országunkban?,

— A bűnözésben is minőségi változás van. Ezen belül is első helyre tenném — ami számomra rendkívül szomorú és nyugtalanító —, hogy a fegyveres bűncselekmények annyira elszaporodtak, hogy egyre nagyobb félelmet keltenek a lakosságban. Több mint háromszáz fegyverrel elkövetett bűncselekmény történt Magyarországon az elmúlt évben. Ez rendkívül sok, mert szinte minden napra jut egy ilyen eset. Csak egy viszonyítás, hogy ennek a súlyosságát érzékeltessem: 1989-ben tíz alatt volt a fegyveres bűntények száma. A másik aggasztó tény, ami ehhez szorosan kapcsolódik, hogy nyílt utcai lövöldözéseknek lehetünk tanúi, amely nagyon veszélyes, mert a lakosságnak a biztonságát is befolyásolja. Olyan leszámolások történnek a fővárosban, amelyek Nyugat-Európa fővárosaira sem jellemzőek, és ezzel nekünk nem szabad megbékélni, együtt élni. A harmadik dolog — ez mindenki által köztudott —, hogy a szervezett bűnözés hazánkban kiteljesedett, és szervezett bandák, maffiák uralják bizonyos városok szórakozóhelyeit.

— Ezek magyarországi szervezett bűnözők, maffiák, vagy külföldiek is?

— Vegyesen. Magyar bűnözőcsoportok is találhatók közöttük, akik még hirdetik is magukat. Tehát nyíltan vállalják, hogy jogsértésekből vagy éppen borotvaélen táncolva próbálják a jövedelmüket megszerezni. De nagyon sok

ukrán, orosz, szerb bűnözőcsoport van jelen, és úgy tűnik, a románok részéről is van érdeklődés a magyar bűnözői alvilág iránt.-—Sok esetben mi az 5-10 fős csoportokat maffiának nevezzük. A klasszikus értelemben vett maffia mennyire van jelen az országban?

— Mi is a nemzetközi szakirodalomból és a krimikből vettük át ezt a kifejezést. Nyilvánvalóan szó sincs arról, hogy itt, Magyarországon egy olasz értelemben vett, vagy az Egyesült Államokban létező maffiaszerű bűnözés meghonosodott volna. Még nem tartunk ott. De kétségtelen, hogy a bűnözés területén, és a bűnelkövetők körében egyfajta szervezettség tapasztalható^ Tudatosan készülnek a bűncselekmények elkövetésére, és egyre inkább profi módon hajtják végre azokat.

— Ón közvetlenül irányítja az országos közbiztonsági akciókat. Milyen eredményeket értek el ezen a területen a múlt évben, és mit terveznek erre az évre?

— Az elmúlt évben talán indokolatlanul is túl sok akciót rendeltünk el, ami több régiót is érintett, de voltak országos méretűek is. Hozzáteszem, hogy a területi rendőri szervek nem nagyon örültek ezeknek, hiszen ez nagy megterhelést jelentett az állománynak. Aztán nem lehet elrendelni olyan országos akciót, hogy minden egyes területnek megfeleljen. Az eredmények is ennek megfelelően vegyesek. Az általános bűnmegelőzési akciók nem nagyon hoztak eredményt. Viszont a speciális, idegenrendészeti, közlekedésbiztonsági vagy a piaci akciókkal — amelyek a múlt év telén, januárban és februárban Szabolcs megyét és Nyíregyházát is érintették — már jóval több eredményt értünk el. Sajnos azonban azt kell mondanom, hogy ezek az akciók az igazi nagy bűnözőket nem érintették. A rendőrség információs hálója elég lyukas, így a hírek gyorsabban eljutnak azokhoz a személyekhez, akik ellen a rajtaütések irányulnak. Vagy ne adj' isten, beépített emberekkel rendelkeznek, esetleg megvásárolják az információkat. Egy példát említenék: tavaly szeptemberben az ország területére idegenrendészeti akciót rendeltünk el, és Budapest szórakozóhelyieiről eltűntek a külföldiek és a prostituáltak is. Szóval, míg az akció tartott, egy hétig eltűnt az alvilág. Éppen ezért ebben az évben is tervezzük az akciókat, ezt ki is hirdettük a rendőri szervek felé, de nagyon sokat váratlanul rendeltünk el a központból. Ez nem bizalmatlanság, hanem a korábbi tapasztalatok késztetnek minket erre.

— Az ORFK hogyan ítéli meg Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megye jelenlegi bűnügyi helyzetét, különös tekintettel a határok közelségére?

— Itt, Szabolcs megyében hősies tevékenységet folytat a rendőrség Ukrajna közelsége miatt. Tulajdonképpen e megyének kell felfogni mindazt a szennyet, bűnt, ami egyébként az országra rázúdulhat. Úgy tűnik, a megyei rendőrség közösen a határőrséggel és vámőrséggel eddig eredményesen vette fel a harcot. Összességében azt mondom, hogy eredményes munkát folytat itt a rendőrség, nagyon elégedettek vagyunk a munkájukkal. Most már rendeződött a főkapitányság vezetésén belül is a viszony a vezetők között, és ezután csak a szakmai munkára tudnak koncentrálni. Én azt is nagy eredménynek tartom, hogy a múlt évi bűnügyi helyzetet ismerve, 18-20 százalékkal csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma. Ez minősít. Másrészt szintén nagy eredménynek tartom, hogy a lakosság részéről nincs olyan erős kritika a rendőri munkával, közbiztonsággal kapcsolatban, mint amelyet országosan tapasztalunk.

Fullajtár András

A magyar kultúra napja

Himnuszunk születése napját — január 22-ét — a közelmúlt avatta a magyar kultúra napjává. Ez alkalomból néhány olyan kulturális intézmény vezetőjét, a „kultúra napszámosait” kérdeztük meg, akik munkájuk, elhi- vatottásuk révén nap mint nap e tevékenység művelői.

Demarcsek György, a Nyírség Tánc- együttes vezetője: — Félelemmel tekintek 1995 elé: Mi lesz velünk? Ami bizonyos, az Alvégesi Művelődési Házban végre otthonra találtunk. Együttesünk az idei évet is remekül kezdte az Erkel Színház-beli és a békéscsabai szólótáncfesztiválon nyújtott teljesítményével. Továbbra sem nélkülözhetjük a városi, a megyei önkormányzat és a tanárképző főiskola segítségnyújtását. Mi nem egy napra, de lehet mondani, egy lapra tettünk fel sokan, sok mindet a magyar kultúráért.

Dr. Németh Péter, a Jósa András Múzeum igazgatója: — Költségkeretünket hárommilllióval csökkentették, nem egyedüliként az országban. Az ünnep

kapcsán úgy tűnik, mintha egyetlen napra rendezkedtünk volna be, holott az évnek van még 364 másik napja is. Megértem a gazdasági helyzetet, de éppen a történelmi példák okán mondhatom: a kultúrára való nagyobb odafigyelés szükségeltetne. Egyetlen esélyünk lehet a kitörésre.

Lippai Ilona, a Krúdy Gyula Könyvesbolt vezetője: — Alapvető követelménynek tartom, hogy a könyv mindenkihez eljuthasson, különösen azokhoz, akiknek mindennapos szellemi táplálékul szolgál, akiknek e könyveken kellene felnőniük; a gyermekeinkhez. Sajnos, a könyv igen drága lett, és semmi jelét sem látni, hogy ellene, illetve érte bármit is tennének. Felemelték az áfát, drágult a papír, s a további dominókockák miatt borulni látszik minden. A könyv egyre elérhetetlenebbnek tűnik.

Szabó Dénes, Liszt-díjas karnagy: — E nap tulajdonképpen a magyar kultúra egy jelképes pillanata. Nekünk, s itt a Cantemus Gyermekkórust, a Pro Misica Leánykart, a Banchieri Énekegyüttest

értem, ily módon minden egyes nap ünnepet jelent, örömöt önmagunk számára is. Ez alkalomból 19-én este, a Cantemus családi bérlet keretében a Magyar Zeneművészeti Társasággal volt közös hangversenyünk, emellett a január 23-ai városi rendezvénynek is szereplői leszünk. A magyar kultúrában kifejtett tevékenységünk elismeréseként a közelmúltban vehettem át azt a magas kitüntetést, amely valójában nemcsak az én egyedüli érdemem.

Dr. Katona Béla, nyugalmazott főiskolai tanár, a Megyei Irócsoport elnöke: — Hívásakor éppen a magyar kultúra napjára készülő köszöntőm mellől álltam fel, s meglehetősen kavarognak bennem a gondolatok, az indulatok. Az egyetlen fogódzónkat, az egyetlen létezési formánkat sok veszély fenyegeti: az elnemzetietlenedés veszélye, amely a közelmúltban inkább a nacionalizmus jegyeit viselte, míg most a koz- mopolitizmus irányába tart. Magyarságunkról elegendő egy városi sétán bizonyosságot szerezni: csupán a cégtáblákat betűzve.

(lefler)

Gyermekhalál

A tiszaberceli általános iskola 8. b osztályának tantermében kedd óta egy szék üres. Aki eddig azt elfoglalta, örökre itthagyta osztálytársait. O döntött így, szörnyű elhatározás volt a részéről. Miért?! Miért kellett egy 14 éves fiúnak ezt az utat választani? Mert nem tudott valamivel szembenézni? A választ talán soha nem tudja meg senki.

Nekünk, felnőtteknek azonban el kell gondolkodnunk. Nem állítottunk bizonyos mércéket túl magasra? Miért akarunk mindenkiből maximalistát nevelni? Érdemjegyek hajszolják a gyereket. „Semmire sem leszel jó, ha nem ötöst hozol, mit akarsz hármas osztályzattal vagy rosszabbal?”

Az egész társadalom tele van feszültségekkel. A felnőttek el vannak foglalva a saját bajaikkal. Munkanélküliség, megélhetési nehézségek, konfliktusok. Nehogy azt higgyük, hogy gyerekeink ezt nem látják, nem érzik. Lehet, hogy pont ezért akarnak az iskolában erőn felül bizonyítani, hogy velük ez ne történjen meg. Miért nem vesszük észre, amikor a gyerekeink sebeket kapnak? Főleg akkor, amikor választani kell, hogy merre is induljanak az életben. A paszabi István is sebet kapott, amit nem tudott meggyógyítani magában. Egyedül maradt a problémájával, nem látott más kiutat, öngyilkos lett.

Közeleg a félév, a bizonyítványosztás. Figyeljünk oda, a kudarcra is fel kell készíteni a gyerekeket...!-fullajtár-