Új Kelet, 1995. január (2. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-18 / 15. szám

10 1995. január 18., szerda SPORT UJ KELET Tenisz Sikeres évet zárt a SZÉSE Látogatóban a Záhonyi VSC-nél A nyíregyházi SZÉSE teniszszakosz­tálya a hetvenes években alakult, akkor épült meg a Garibaldi utcán a teniszte­lep A szakosztálynak korábban NB II- ben szereplő férfi együttese is volt Há­rom éve Káplán István lett a szak­osztályvezető, aki egyben az edzői teendőket is ellátja Mióta a klubnál dol­gozik, elsősorban az utánpótlásnevelésre helyezik a hangsúlyt, abban bízva, hogy a jövőben újra erős felnőtt csapatot tud­nak majd kiállítani saját nevelésű teniszezőkből — Jelenleg hány igazolt versenyzője van a klubnak?—kérdezzük Káplán Ist­vántól —Nyolc felnőtt és huszonkilenc után­pótláskorú versenyzőnk szerepelt az idén a különböző versenyeken A me­gyében a mi szakosztályunk foglalkoz­tatja a legtöbb igazolt teniszezőt Az NB Ill-ban indítottunk egy férficsapatot és harmadikok lettünk a bajnokságban A csapat tagjai Stáhl József, ifj. Káplán Ist­ván, Harascsák György, Békési Zoltán, Káplán Krisztián és éa Általában mi kezdtünk, de játszott még Gazdag Zsolt, Knollmayer Tamás és Tomasovszki Ta­más. Jövőre is indulunk az NB III-as bajnokságban, de tovább fiatalítjuk a csapatunkat célunk, hogy az ideihez hasonlóan helytálljunk — Hogy szerepeltek az utánpótlásko­rú teniszezők az egyéni versenyeken? — A legtöbb versenyzőnk a kilenc-ti- zenkét éves korosztályban van, ők elsősorban itthoa Debrecenbea Szolno­kon és Miskolcon indultak egyéni ver­senyekea sok első helyezést még több dobogós helyezést szereztek Megemlí­teném a kilencéves Berecz Adámot, a tíz­éves Haluska Zsoltot és Tóth Krisztit, a tizenkét éves Tóth Bernadettet, Kőhalmi Pétert, Szentmiklósi Zsoltot és Káplán Krisztiánt az idősebb korosztályokból Békési Zoltánt és ifj Káplán Istvánt — Ha jól tudom, közülük a legsikere­sebb a fiad, Káplán Krisztián. Neki mik voltak a legjobb eredményei? — 1994-ben ő vezette a tizenkét éve­sek hazai ranglistáját a tízek bajnoksá­Túravezetői tanfolyam A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Természetbarát Szövetség január 19- én csütörtökön 16 órától a nyíregy­házi Zrínyi Ilona Gimnáziumban bronzfokozatú túravezetői tanfolya­mot indít A konzultációk csütörtök délutánonként a gimnáziumban lesz­nek A tanfolyamon részt vevők feb­ruár 22-23-án szóbeli és gyakorlati vizsgát tesznek Az eredményesen vizsgázók tavasszal már túraveze­tőként működhetnek. A szövetség várja a tanfolyamra a természetbará­tok jelentkezését gán és a magyar bajnokságon harmadik lett párosban magyarbajnok és vidék­bajnok lett és a csongrádi Tisza SC csa­patában megnyerték a csapatbajnoksá­got Ő 1995-ben a tizennégy évesekkel egy korcsoportban indul így jóval ne­hezebb dolga lesz, ha hasonló eredmé­nyeket akar elérni mint az idéa Hozzá­tenném még hogy egyéniben a nagyob­bik fiam. Káplán István a vidékbajnok­ságon a legjobb nyolc közé, Békési Zol­tán a legjobb tizehatba került — Mik a terveitek, milyen versenye­ken fog indulni Krisztián? — Ha a teniszben valaki ilyen szint­re jut akkor fejlődése érdekében minél több nemzetközi versenyen is indulnia kell Ehhez még meg kell találni a tá­mogatókat. Az elmúlt évben a PROTOS Kereskedelmi Kft támogatásával utazott Franciaországba, s az már biztos, hogy ők az idén is segítik — Milyen támogatást kaptok, miből fedezitek az egyesületi kiadásokat? — A SZÉSE a megyei közúti igazga­tóság és a Nyírbau Kft sportegyesülete A hét végén rendezték meg a nyíregy­házi Városi Stadionban az Általános és Középiskolai Gyorskorcsolya Megyei Diákolimpia döntőjét és városi bajnok­ságát. Szombat reggel kellemes téli időben, megfelelő minőségű jégpályán indulhattak el a diákolimpia résztvevői valamint a felnőtt versenyzők ugyanis számukra is szerveztek a rendezők kü­lön korcsoportos viadalt A versenyt le­bonyolító és szervező Megyei Diáksport Tanács az első három helyezettet érem­mel díjazta A viadal bajnokai bekerül­tek a Miskolcon februárban rendezendő Országos Diákolimpia döntőjébe, és a jégpályát üzemeltető Albert Attila vál­lalkozótól pedig az idei szezonra érvé­nyes jégpályabelépőt nyertek a legjob­bak Áz összesítésben a legeredménye­sebb közép- és általános iskola egy-egy díszes serleggel gyarapíthatta sporttró- feáit Eredmények: Általános iskolák: II. korcsoport, fiúk, 400 és 800 m: 1. Torma László nagykállói 2.Sz Áh. Isk 2. Péczeli Zoltán nyíregyházi Benczúr Ált Isk III. korcsoport, fiúk, 400 m: 1. Péczeli Attila nyíregyházi Benczúr Ált Isk 800 m. 1. Torma László nagykállói 2.Sz Ált Isk III. korcsoport leány, 400 és 800 m: 1. Szakács Krisztina nyíregyházi Nécsey K. Ált Isk 2. Zborai Krisztina nyíregyházi Móra F. Ált Isk A két gazdálkodó szervezet biztosítja a tenisztelep fenntartását. Minden más önköltségi alapon működik Az egyesü­let egyedül nekem fizet minimális össze­gű bért ezért családom segítségével mi végezzük a tenisztelep gondozását a pályák karbantartását A kisebb gyere­kek edzésében már besegít a nagyobbik fiam és a feleségem is. — A versenyekre utazás költségeit ki fizeti? — Mindent maguknak a teniszezők­nek vagy a szüleiknek kell előteremteni Még az NB III-as versenyekre is saját költségünkön utazunk A városi önkor­mányzattól sem kapunk támogatást Ver­senyeinket szponzorok bevonásával si­került megrendezni Különösen a Veléna Kft segített sokat az ő támogatásukkal szerveztük meg a háromfordulós Veléna Kupát tizenkét éves fiúk részére Az idén legalább hat versenyt szeretnénk tartani tenisztelepünkön, reméljük most is lesz­nek támogatóink a már említett hiéná­tól már ígéretünk is van erre Révay Zoltán Általános Iskolák összesített pont­versenye: 1. nyíregyházi Benczúr Gy Ált Isk 2. nagykállói 2.sz. Ált Isk 3. nyíregyházi hcsey K. Ált Isk Középiskolák: IV. korcsoport fiúk, 500 és 1000 m: 1. Zsukk László nyíregyházi Kölcsey Gim. IV. korcsoport leány, 500 m: 1. Zborai Zsuzsanna nyíregyházi Zrí­nyi I. Gima V. korcsoport fiúk, 1000 m: 1. Kovács Krisztián nyíregyházi Bán­ki D. Szakközépisk Középiskolák összesített pontver­senye: 1. nyíregyházi Kölcsey Gima Felnőtt bajnokok: Pécheliné, Zborai István, Vinnai Péter B.J. Megyénk két vasutas sportklubja közül ezúttal a kisebbet, a záhonyit mutatjuk be, pontosabban a hozzá tar­tozó szakosztályokat, s annak műkö­dését és eredményeit. A határ menti kisváros sportéletébe az egyesület elnöke, Erdei Árpád avatott be min­ket. —Milyen szakosztályok funkcionál­nak a Záhonyi VSC-nél? — A labdarúgó, melya megyei I. osztályban szerepel — felnőtt, ifjúsá­gi és serdülő csapatokkal —, a sakko­zók, akik most estek ki az OB II-ből, s pillanatnyilag a megyei I. osztályban ülnek asztalhoz versenyzői. Utóbbiak­nak tartalékgárdájuk is van, ők a me­gyei II. osztályban indultak. Ezeken kívül működik NB Il-es férfi, és me­gyei I. osztályú női kézilabdacsapa­tunk, valamint az asztaliteniszezők, akik a megyei I-ben próbálják megke­seríteni ellenfeleik sorsát. Összesen öt szakosztály működik a versenysport­okban. Meg kell még említenünk a szabadidősportot űzőket is, akik hob­biszinten, a mozgás öröméért sportol­nak. — Néhány évre visszamenőleg tud-e olyan szakosztályt mondani, amely megszűnt? — Korábban igen nagy egyesület voltunk. Ami a szakosztályok számát illeti, tizenhármat tartottak számon. A pénzhiány minket sem került el, így ma már csak nosztalgiázunk, és emléke­zünk a röplabdázókra, kosárlabdázók­ra, atlétákra, birkózókra. —A közeljövőben alakulnak helyet­tük újabbak? — Többen ostromolnak, főleg a di­áksportágak terén, hogy hozzunk létre még egy vagy két szakosztályt. Sajnos az egyesület anyagilag jelen pillanat­ban erre képtelen. Minden valószínű­ség szerint a fennálló öt sportág fogja az elkövetkezendő időszakban öregbí­teni a város hírnevét. — Kik támogatják Önöket? — Mint mindenütt, a mi egyesüle­tünk is anyagi gondokkal küszködik. Bázisszervünk, a MÁV a tulajdonosa a meglévő sportlétesítményeinknek. Elkeserítő, hogy korábbi, megfelelő szintű támogatását nem tudja biztosí­tani. A pénzbeni patronálásuk csök­kenő tendenciát mutat. 1990-ben öt és fél millió, míg 1994-ben csak 2,7 mil­lió forintot kaptunk tőlük. Ez az összeg lényegében a létesítményeinkben fog­lalkoztatott dolgozók bérét sem fede­zi. Ezt a nagymérvű megvonást az ön- kormányzat igyekszik ellensúlyozni, 1993-ban 2,9 millió forinttal, 1994-ben 3,9 millióval patronált minket. Ez a két fő támogatónk. Ezenkívül saját bevé­teli forrásainkra támaszkodhatunk. Ez­zel a tagdíjakra, a rendezvényeink jegyeladásaiból és a szponzoroktól származó bevételekre gondolok. Me­cénásaink névsora eléggé népes: Csősz Ferenc és társa, Földváry Lajos, Záhony Tiszakönyök ÁFÉSZ, Me- dimpex Rt., Jouleimpex Kft. Bátony- terenye, Szikron 87 Prima-Mobil Kft. Győr, Transfer—R Kft.. Tékisz Kft. Tuzsér, West Travel Utazási Iroda Bu­dapest, Agri-Tred Rt. Budapest, Kühne und Nagel Kft. (német érde­keltségű, budapesti székhelyű). — A ZVSC éves költségvetése ho­gyan alakult? — Összesen kilencmillióból gazdál­kodhattunk az elmúlt esztendőben. A létesítmények üzemeltetésére ötmillió szolgált. A focistáknak két-, a kézilab­dázóknak egymillió kétszázezer forint állt rendelkezésükre. Kétmillió forint adósságunk van a MÁV felé közüze­mi díjak fizetésének elmaradása mi­att. S hogy „a szegény embert még az ág is húzza” mondás beigazolódjon, mostanában gyakoriak székházunk­ban betöréses lopások is. Tartozása­ink kiegyenlítésében nagy segítséget jelenthet az esetleges megnövelt ön- kormányzati és MÁV-támogatás. —A beszélgetésünkben sokat emle­getett létesítményeik, úgy hallottam országos szinten is megállják a helyü­ket. — Két füves labdarúgópályával ren­delkezünk. Ezek közül az egyiket edzéseken használjuk, a másikon a fut­ballisták játsszák bajnoki találkozói­kat. Fedett lelátójú, és elektromos eredményjelző táblával van felszerel­ve, tehát modern technikával ellátott, NB Il-es szintű. Körülötte négysávos, 400 méter hosszúságú futópálya he­lyezkedik el. Van még egy salakos fut- ballpályánk, hat tenisz- és egy bitume­nes kézilabda-játékterünk. A legna­gyobb probléma, hogy nincs Zá­honynak tornacsarnoka. Egy nyolc­százötven fős általános iskolának nem volna szabad megelégedni 9x18-as tornateremmel. Áldatlan ez az állapot. Az NB Il-es férfi kézisek csak szabad­ban tudnak készülni és játszani. Ez el­len illene már tenni valamit, valakik­nek! A városnak lépnie kell ebben az ügyben. Az is hallatlan, hogy az asztaliteniszezők a művelődési házban kénytelenek asztal mögé állni. — Felvázolná a klubon belüli csa­patok bajnoki céljait? — Kézilabdában és asztaliteniszben az utánpótlás kívánnivalót hagy maga után, ezért jó volna ezen a helyzeten változtatni. A férfi kézilabdázók ki­esésre állnak, örülnék, ha nehézsége­ik ellenére bentmaradnának az NB II- ben. A labdarúgókat az NB Ill-ban szeretném látni, bár ebben az idény­ben a jelentősen megerősödött Bak- talórántházával szemben ez nem lesz könnyű. A többi szakosztálynál a szin­ten tartás a feladat. Tóth Mihály Gyorskorcsolya A foci a kedvenc Diáksport Örökösföldön két iskola is találha­tó, a Hunyadi Mátyás és a Móra Fe­renc Általános Iskola. Az előbbi diáksportéletéről már beszámoltunk lapunk hasábjain most a Móra Ferenc Általános Iskola — régebbi nevén 21 - es számú — kerül terítékre A tanin­tézetbe közel nyolcszázötven tanuló van beiskolázva, így a gyerekek spor­tolási lehetőségeinek keretbe foglalá­sát a Diáksport Egyesület biztosítja Erről kérdeztük Tóth József DSE-el- nököt — Milyen szakcsoportok működnek a Diáksport Egyesület berkein belül? — Kézilabdacsoport van a lányok­nak, labdarúgás, ami másodiktól végig egészen nyolcadik osztályig működik, három testnevelő tanár irányításával Ez azt jelenti hogy négy-öt sportcsopor­tot ölel át a foci Ennél a sportágnál úgy­nevezett önköltséges alapon dolgoznak, de erre még a későbbiekben vissza- térekVan még természetjáró csoport, va­lamint az alsó tagozatnak külön testneve­lés, és a sakkcsoportunkról sem szabad megfeledkezni Sajnos, tavaly megszűnt az úszás, a közeljövőben újra be szeret­nénk indítani — A felsoroltakon belül mely sport­ágat kezelitek kiemelten? — Jelen pillanatban a labdarúgást és a kézilabdát tartjuk első számú sportágnak az egyesület keretein belül, de való­színűleg a labdarúgást még kiemelteb­ben fogjuk kezelni hisz óriási igény van a tanulóink körében a focira Erre min­den lehetőségünk megvan, mivel nagy tornacsarnokkal rendelkezünk, valamint nagyon jó a szakembergárdánk is — Az iskolai létszámot tekintve, megfelelőnek tartod a Diáksport Egye­sület sportolóinak létszámát? — Aki az iskolában tanul az tagja a sportegyesületünknek, mivel mindenki befizeti a tagdíjat Ez alól természete­sen kivételt képez, akinek a szociális helyzete nem engedi Aktívan sportoló tanulóink létszáma körülbelül százöt­ven-száznyolcvan fő. A természetjáró­kat nem lehet számszerűleg meghatároz­ni hiszen, ha lehetőség nyílik rá, akkor nagyon sok diák megy el túrázni A sítáborozás is, amit mi már az elsők kö­zött beindítottunk Évente hatvan-hetven diákkal mehetünk síelni — A DSE működéséhez megfelelőek az anyagi feltételek? —Sajnos, itt is érvényes a mostani ál­talános helyzet, miszerint a sportra nem sok pénz jut. Elég szűkösek a lehe­tőségeink Támogatást kapunk a \árosi Diáksport Bizottságtól ez csak a labda­rúgásra, azon belül egy sportcsoportra, kézilabdára és a természetjárásra vonat­kozik A többi az önköltséges Az elején említettem az önköltségi rendszert, ami azt jelenti a gyerekek havonta befizet­nek száz-százötven forintot a DSE-nek — attól függően, milyen csoportról van szó —, és ebből fedezzük a sportcsoport vezetőjének a tiszteletdíját. Mivel a tor­nacsarnokot ingyen kapjuk az iskolától lehetőségünk van a pártoló tagjainknak — akik befizetik a pártolótagsági díjat — rendelkezésükre bocsátani sportolás céljára Ebből a tagsági díjból is némi bevételre teszünk szert így alakul ki költségvetésünk Nagyobb versenyekre való utazások­nál a szülők is sokszor besegítenek a fel­tételek előteremtésében ami óriási se­gítséget jelent számunkra — Mennyi szakember dolgozik a sportegyesületnél? — Jelen pillanatban hatan tartjuk a különböző sportcsoportok edzéseit, illetve foglalkozásait Név szerint a következők Takács Sándor, Juhász László, Lőrinczi István, Szoboszlai G. Lászlóné, Sándorfi Lászlóné és jóma­gam. Mindenki munkájával meg va­gyunk elégedve, és a sportoló diákok is — nyugodtan mondhatom — sze­retik az edzést tartó tanárokat — Milyen terveitek vannak a jövőre nézve? — A jövőben az igényektől függő­en szeretnénk növelni a sportcsopor­tok számát valamint megkönyíteni a sítáborok feltételeit a diákok számá­ra Szeretnénk tanulóink minél több igényét kielégíteni, természetesen lehetőségeink függvényében Ha ezt sikerül elérni akkor megint léptünk egyet a sportolási feltételek megte­remtésében Batai

Next

/
Oldalképek
Tartalom