Új Kelet, 1995. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-10 / 8. szám
4 1995. január 10., kedd BELFÖLD UJ KELET Pozsonyi lapvélemény Horn Gyula meghívta Meciart Hack Péter a kormányátalakításról Az SZDSZ rendkívül fontosnak tartja a kormány tevékenységének elemzését, ám ennek csak a kabinet eddigi munkája lehet az alapja, vagyis az, hogy mennyiben sikerült megvalósítani a kormányprogramot. A kabinet újjászervezésében tehát nem az önkormányzati választások eredményének kellene meghatározónak lenni, nem osztozkodásra, alkudozásra van szükség, hanem a hibák feltárására, és ha ezek a hibák indokolttá teszik, akkor személyi konzekvenciák levonására. Erről Hack Péter, az SZDSZ ügyvivője beszélt hétfőn az MTI érdeklődésére a szabaddemokraták ügyvivői testületének (ÜT) hétfői ülését megelőzően. Mint ismertté vált, az ÜT azt tervezte, hogy már hétfőn megkezdi az Országos Tanács január 21-i alakuló ülésének előkészítését, amelynek témája a kormánykoalíció eddigi tevékenységének értékelése lesz. Hack Péter megerősítette: az SZDSZ ilyen szellemű változtatásokhoz partner, ahhoz azonban nem, hogy valamiféle hatalmi osztozkodás szempontjai alapján pusztán fejcserék történjenek. Ha ugyanis a kormány adós marad az elemzéssel, akkor nem tudja feltárni azokat a strukturális hibákat, amelyek miatt ma rosszul működik. Hack Péter ezen hibák közé sorolta, hogy nem elég összehangolt az együttűködés a tárcák, illetve a kormány és a koalíciós képviselőcsoportok között, valamint azt, hogy túl sok a kormány munkájában a rögtönzés. A szocialista tárcák esetében a miniszterek menesztéséhez nem, az utódok kinevezéséhez azonban szükséges a szabaddemokraták egyetértése is — értelmezte a koalíciós megállapodást a szabaddemokrata politikus. Eszerint a szabaddemokrata tárcák vezetőinek leváltását kezdeményezheti az SZDSZ is, a kormányfő is. A miniszterelnök azonban szabaddemokrata minisztereket vagy államtitkárokat csak a koalíciós partner egyetértésével cserélhet, az SZDSZ-nek már az elmozdítás tényét is el kell fogadnia. Ha a kilátásba helyezett kormányalakítás során a kormányfő ragaszkodna olyan személyi változtatásokhoz, amelyekkel az SZDSZ nem ért egyet, az a szabaddemokraták ügyvivője szerint a koalíciós megállapodás felmondásának minősül. Harmadfokú vízminőségvédelmi készültség A hatodik merülőfal Hétfőn délelőtt Szeghalom és Körös- ladány között, a Berettyó sebes-körösi torkolatánál immár a hatodik merülőfal építését kezdte meg a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság, hogy megakadályozza a romániai eredetű vízszennyeződés bejutását a Körösökbe. A Sebes-Körösön már vasárnap elrendelték a harmadfokú vízminőségvédelmi készültséget, miután az olaj eltávolítása a megfagyó folyóvízből lehetetlenné vált, s a szennyeződés lejutott a Berettyó körösi torkolatához. A védekezés során a hét végén a KÖVIZ1G megemelte a körösladányi duzzasztó vízszintjét 53 centiméterrel, ennek következtében lassult a vízmozgás és a jég levonulása a Berettyón. Az elmúlt héten a békési vízügyisek Darvas és Szeghalom között 4500 liter olajszennyet gyűjtöttek össze az eddigi öt merülőfal segítségével. A Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság emberei részt vesznek a védekezésben Berettyó romániai szakaszán is. A KÖVIZIG átvezényelt részlege a Bihar megyei Nyüvednél eddig 64 köbméter szénhidrogén-származékot szedett ki a romániai vízügyes és olajipari osztagokkal közösen. Mint Goda Péter, a KÖVIZIG igazgatója, védelemvezető a sajtót tájékoztatta: a romániai oldalon tett beavatkozások hatására jelentősen csökkent a Berettyó hazai szakaszára érkező olaj mennyisége. Göncz Árpádnál a főszerkesztők Az ország érzékeny lelkiismeretének nevezte a hazai médiát Göncz Árpád azon a hétfői baráti találkozón, amelyen az új esztendő alkalmából üdvözölte a magyar sajtó képviselőit a Parlament Munkácsy- termében. A köztársasági elnök érthetőnek mondta, hogy az írott és az elektronikus sajtó aggodalommal közelít egyes jelenségekhez. Ugyanakkor az államfő nem tartotta indokoltnak, hogy a figyelemfelkeltés helyett már akkor is temessék az országot, mielőtt valóban bezárulna minden kapu. A pozsonyi Pravda hétfői kommentárja szerint „határozottan jó hímek számít”, hogy Horn Gyula magyarországi látogatásra hívta meg Vladimír Meciart, de „azért ne legyenek illúzióink...” A szlovák lap úgy látja, hogy „a két miniszterelnök találkozása nem a mindent megoldó varázsvessző” jegyében megy majd végbe. A Pravda szerint Horn Gyula tavaly augusztusban lezajlott pozsonyi látogatását követő időszak realitásai is azt igazolják, hogy egyesek ábrándozása meglehetősen eltúlzott volt. Jóllehet vitathatatlan, hogy jobb lett a két ország viszonyának légköre, s bizonyos mértékig nyugodtabb lett a helyzet, mivel a figyelem a magyar—szlovák kapcsolatok jelene és jövője szempontjából fontos, konkrét területekre összpontosult. A Pravda emlékeztet az alapszerződés magyar és szlovák szövegtervezete közti eltérésekre, de megállapítja, hogy „szemmel láthatóan nagyobb a létfontosságú gazdasági és kereskedelmi kérdések kezelésében mutatkozó megértő szándék”. A szlovák lap úgy látja: a két miniszterelnök sokat tehet ugyan a kunstmktív együttműködés érdekében, de ezt negatívan befolyásolhatja a mindkét országban tartósan fennálló nacionalizmus. A Pravda a nacionalizmus fogalma alatt nem a nemzeti öntudatot megjelenítő magatartásra gondol, hanem arra, amikor egy nemzet önmagát mindenek fölé emelve nem tartja tiszteletben egy másik nemzet érdekeit. „Ezért sem megengedhető, hogy a szlovák fél a magyarok nemzeti megnyilvánulásaiban rögtön az irredentizmust lássa, mint ahogy az sem, hogy a magyar oldalon a szlovák »nemzeti mozgásokban« magyarellenességet igyekezzenek tetten érni” — írja a pozsonyi Pravda. Segíts magadon! Asztmás gyerekeknek szervez gyógyulásukat segítő programot a betegségek megelőzésére alakult salgótarjáni Szív a szívért Alapítvány. Az egészségbiztosítási pénztár támogatásával várhatóan január harmadik hetében kezdődő program a hagyományos orvosi kezelést egészíti ki a természet- gyógyászat eszközeivel. Megtanítják a beteg gyerekeket többek között a szabályozott légzéstechnikára, melynek asztmás roham esetén veszik igen nagy hasznát. Ugyancsak a légzés szabályozása és az önfegyelem erősítése érdekében rela- xálni és jógázni is tanulnak a program résztvevői. A foglalkozásokon a szülők is részt vesznek, kiindulva abból a tapasztalatból, hogy az asztmás betegségek hátterében általában pszichés okok is meghúzódnak: a gyerek nem egyszer öntudatlanul maga idézi elő a fulladásos rohamot pusztán azért, hogy a szülő figyelmét, szeretetét magára irányítsa. (MTI) Kétmillió tulajdonos, négymillió parcella Milyen mezőgazdaságot akarunk? A magyar mezőgazdaság nem rendelkezik azokkal a pozíciókkal, amelyek az európai piacon megilletnék. A rendszerváltás nyomán induló agrárvállalkozások sorsát alapvetően meghatározza a pénz- és koncepcióhiány. Kétmillió földtulajdonos négymillió parcellán gazdálkodik. Csődbe jutott 460 termelőszövetkezet, becslések szerint több százezer kistermelő felhagyott a korábbi munkájával. A leltár korántsem teljes. Talán a Mezőgazdasági Termelők Országos Szövetsége a január 12-én kezdődő kongresszuson pontosabb, de mindenképpen súlyosabb megállapításokra jut a jelent és a jövőt illetően. Ebből az alkalomból beszélgettünk Horváth Gáborral, a MOSZ főtitkárával. — A magyar mezőgazdaság, a szövetkezés-, a rendszerváltás-sújtottá területek közé számít. Kezdjük azzal, hogy milyen a tájkép rendszerváltás után, aMOSZ kongresszus előéstéjén? t- ’ Mongólia szintjén vagyunk — A mezőgazdaságot kaszabolták össze leginkább, s ez is több fokozatban történt. A sebek gyógyítása lassú és fájdalmas. Számszerűen is: a gazdálkodó szervezetek 10 százalékát felszámolták, 30 százalék ma is valamiféle öncsonkításra, leépítésre kényszerül. Eközben a termelő alap mintegy 40 százaléka tönkrement. Az egyébként is bajokkal terhelt időben a szarvasmarha-, a sertés- és a juhállománynak talán a fele van meg. Tudni kell, hogy némelyik ágazat fejlesztéséhez 10 évre lesz majd szükség. Nézzünk más mozaikot. A beruházások színvonala mintegy 20 százaléka annak, amire feltétlenül szükség lett volna. A tápanyag-utánpótlás 10 százaléka a korábbinak — bár az sem érte el a holland színvonalat —, most már Mongólia szintjén vagyunk. A talaj kizsarolása történik. A leltár következő összetevője a foglalkoztatás lehetne. Az elmúlt évek történései azt mutatják, hogy a társas vállalkozásokban foglalkoztatottak 60 százaléka kénytelen volt felhagyni a munkájával. Ezek közül számosán kiegészítő üzemágban dolgoztak. A kép egyéb részletekkel is árnyalható lenne, de álljunk meg a végeredménynél: a mezőgazdaság teljesítménye kiesett, senki sem tudta pótolni. Ma már gyakorlatilag nincs olyan termék, amit ne kellene importálni! — A leépülés korábban megindított folyamatán változtatott, hogy fél éve új kormány dönt például a szövetkezetek ügyében is? — Azt kell mondanom, hogy a kormány eddigi tevékenységéből nem tűnik ki a szövetkezést érintő hangsúlyváltás. Egyre-másra azt halljuk, hogy versenysemleges szabályokat kíván érvényesíteni. Ez rendben is volna. Azonban amikor mi a szövetkezés lehetőségeit kívánjuk erősíteni, nem a korábban létrehozott kényszerszövetkezetekre gondolunk, hanem a magyar gazdaságtörténet nagy példái — Károlyi Sándor, Erdei Ferenc — alapján az emberi önszerveződésben látjuk azt a fegyelmet, amely képes lenne kimozdítani a mezőgazdaságot. Ezért érthetetlen a kormány tartózkodó magatartása. —Többször is lehetett hallani az érvet: az Európához való közeledésben a magán- gazdaságé az előny. Nem gondolja, hogy ez a magyarázat? — Szerintem tévhit, hogy nekünk egyformának kell lennünk. De tegyük fel, hogy a családi gazdaság révén jelentősen növekszik a magántermelés. Igen ám, de az Európai Közösségben a családi magán- gazdaságok mögött — nem elszórtan, hanem hálózatszerűén — ott a szövetkezeti rendszer, amely eljuttatja a terméket egészen a fogyasztóig. A magyar modell pillanatnyilag ez: szétszedjük a társasgazdálkodást, a feldolgozó, kereskedelmi tevékenységet viszont nem segítjük. Merthogy egyetlen fillémyi állami vagyon nem jutott szövetkezeti kezelésbe. Azok az emberek, akik megpróbáltak gazdálkodni, naponta szembesültek a ténnyel, hogy a tárgyi, anyagi, pénzügyi feltételek hiányoznak a versenyképességhez. — A MOSZ-kongresszus ajánlásaiban Önök speciális agrárkezelő-programot kérnek. Azt javasolják, hogy ez legyen része a miniszterelnök ígért modernizációs programjának. Melyek a főbb pontjai ennek a javaslatnak? Egyáltalán kértek véleményt is ehhez? Mire számíthat a családi gazdálkodás? — Fontosnak tartom, hogy mi olyan felkészült szakemberekkel rendelkező érdekvédelmi szervezet vagyunk, amely nem várhatja meg, hogy kérdezzék. Tehát már az új kormány megalakulásakor elkészítettük és át is adtuk a javaslatainkat. Zavarba ejtő lehet, ha néhány javaslatról kiderül, hogy egyetlen fillér sem kell hozzá, csupán az állami bürokrácián kellene változtatni. Követeljük, hogy a tudományos elemzések, piaci előrejelzések, nemzetközi szerződések, a hazai adottságok alapján készüljön el a magyar agrár- gazdaság ezredfordulón is túlmutató koncepciója. Ha nem történik meg, akkor a mezőgazdaságot felesleges kockázatokra kényszerítik azzal, hogy „alkalmazkodjon a piachoz”. A piac természetes velejárója, hogy a bizonytalanságba időnként belebuknak a vállalkozók. A veszteség már ma is a többszöröse annak, ami igazolható, de a lefelé tartó spirál folytatódik. Világosan meg kell határozni, hogy milyen mezőgazdaságot akarunk. És amit akarunk, annak a termékeit hogyan akarjuk elhelyezni. Úgy tűnik, az igényt az élelmezés kérdésére egyszerűsítik. A világ azonban már túllépett ezen; a mezőgazdaság ma már műanyagot, hajtóanyagot is előállít. A minőségi termelés feltételei még ma is adottak lennének. De például a telephelyek rombolása is zajlik. Félő, hogy végleg elveszítjük azt a pozíciót, amelyet évszázadok során birtokoltunk Európában. Az igény nem csak a fizetési mérleg javítása szempontjából lenne fontos, hanem főleg a vidéki lakosság miatt. Világosan meg kell mondani, hogy melyik az a termelési szerkezet, ahová az állam eszközöket helyez, vagy hogy mit nem kíván támogatni. Meg kell tervezni Magyarország földtulajdoni és földhasználati szerkezetét. Az elmúlt négy évben úgy történt a földosztás, hogy a termőföld jelentős részét azok kapták, akik azt nem művelik. — Hogyan ösztönzi az állam, hogy a földtulajdon a művelőkhöz kerüljön? — Törvénynek kell rendezni a tulajdon- és birtokviszonyokat, az öröklés, az illeték, a földjelzálog feszítő problémáit! — A családi gazdaság mennyiben számíthat arra, hogy kialakul a megfelelő infrastruktúra? — Én nem vagyok környezetvédő, de az leszek, mert a vidéket járva látom, hogy az istállók, ólak nélküli faluszerkezet bomlik, az udvarokba visszavitték az állattenyésztést. És ez már településpolitikai kérdés. Értelmezést követel a regionális politika is: el kell dönteni, hogy milyen szándékai vannak az országnak a gyengébb termelési adottságú területekkel, Nógrád- dal, Borsod-Abaúj-Zemplénnel és Bács- Kiskun megyével. Tudjuk, kevés a választási lehetőség. És ha nem akarjuk az elnéptelenedést, akkor a külön foglalkoztatási célú forrásokat le kell bontani, és oda kell adni a fiatalok helybentartásához. Tartósan meg kell tervezni minden lépést. Ideszámítva, hogy minden vállalkozónak tisztában kell lennie azzal, amire számíthat. Nem járható út, hogy utólag derüljön ki: már megint sok búza termett, hogy nem kell a sertés és sok a szarvasmarha... A kormánynak reális helyzetelemzést kellene készítenie az agrárágazatról, mert úgy tűnik, hogy az 1995-re tervezett intézkedések sem hoznak kedvező változást. A világ ismeri a speciális mezőgazdasági finanszírozási rendszert, nálunk pedig a vetés idején is a bankok irodáit kell járnia a parasztnak, hitelért. —A pénzügyminiszter a költségvetés vitájában azt mondta, hogy a mezőgazdaság több támogatást kap. Támogatásban az utolsók között — Nézzük a tényeket. A kormány megrendelésére készült világbanki szakértői elemzés szerint a magyar mezőgazdaság támogatottsága az utolsó három közé tartozik. A pénzügyminiszternek abban van igaza, hogy a Hom-kormány visszaadta azt, amit az Antall-kabinet elvett. Ám ez többletet nem jelent, sőt, a reálértéke csökkent is. Ide kívánkozik, hogy az agrárszakemberek már évek óta követelik: elfogulatlanul, szakmai alapon szülessen döntés a támogatásban. Egyáltalán, mennyi is az a támogatás, merthogy az összeg jelentős részét nem a mezőgazdaság költi el. Mi köze van például az útépítésnek az ágazat gondjaihoz? Azt kell tehát mondanom, hogy a támogatás mértéke illuzórikus, mindenképpen kevés ahhoz, hogy a magyar mezőgazdaságot kisegítse a kátyúból. Célirányos módszerek kellenének, a kliensrendszer megszüntetésével. Ne fordulhasson elő, hogy reorganizáció címén mil- liárdokat is adnak, egy családi vállalkozó pedig kétmillió forintért Tolnát-Baranyát is megjárja és mégsem jut pénzhez. (MTI-Press)