Új Kelet, 1995. január (2. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-09 / 7. szám

8 1995. január 9., hétfő SPORT UJ KELET Testnevelőportrék Komfortosabb körülmények között oktatni! A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében tevékenykedő testnevelők közül van, aki a főiskolán nem a testnevelés tanszék hall­gatója volt, ennek ellenére abban az isko­lában, ahol tanít, a sportos életmódra ne­veli tanítványait. Ilyen embernek vallhat­ja magát Dankó József is. A gávaven- csellői diáksportkör vezetőjének neve nem sokat mondhat honfitársainak, éppen ezért ismertetjük most meg őt az olvasók­kal. — Egy rövid bemutatkozást kérnék. — Negyvenkilenc esztendeje születtem Abán. A nyíregyházi tanárképző főiskolán kertészeti technikumot végeztem. Ké­mia—biológia szakos pedagógus vagyok, de a sport iránt érzett vonzalmamból adó­dóan a helyi DSK vezetője lettem, és én irányítom az atlétika-, kézilabda- és lab­darúgó-szakosztályt. Feleségemmel élek kettesben nyugodtan, harmonikusan.. Sajnos gyermekünk nincs, de ezen min­den bizonnyal már nem is tudunk változ­tatni. . — Hol tanított eddigi élete során? — Miután 1966-ban megszereztem dip­lomámat a főiskolán, először Nyírpilisen kezdtem el oktatni. A későbbiekben Tiszabercelre kerültem, majd immáron huszonhárom esztendeje, 1972 óta Gáva- vencsellőn próbálom a tudásomat átadni a gyerekeknek. — Korábban űzött versenyszerűen va­lamilyen sportágat? — A tanárképzőn a kézilabdacsapat tag­ja voltam. Akkoriban nem szerepeltünk olyan rosszul a megyei I. osztály mező­nyében. Miután elkerültem a TK-ról, spor­tolóként megszakadt a kapcsolatom a ké­zilabdázással. Atlétikában, ezen belül öt­próbában megyei versenyeken elért szép eredményeim mellett az országos viada­lon egyéniben megszerzett második helye­zésemre vagyok nagyon büszke. Amilyen körülmények közt készülhettem, nem kis fegyverténynek számított ez a siker. Sok­szor nem volt megfelelő cipőm, és edzeni sem edzhettem annyit, amennyit szüksé­ges lett volna egy ilyen volumenű meg­mérettetés előtt. Számvetés az NYVSC szakosztályánál A versenytenisz bázisa Az év első napjainak egyikén látogat­tunk el az NYVSC teniszszakosztályá­nak vezetőjéhez Nagy Tiborhoz, hogy megvonjuk az elmúlt év mérlegét, s idei terveikről beszélgessünk. A találkozó helyszínéül a nyíregyházi városi stadi­on teniszklubházát választottuk. Gon­doltuk, éveleji nyugalom fogad minket a klubházban. Tévedtünk, a teniszcsar­nokban javában folyt az edzés, tizen­négy évesek egy csoportjával gyakorolt Kulifai Károly edző, aki sűrűn adogatta tanítványainak a labdát. A pálya mel­lett találtuk a szakosztályvezetőt is, ki­csit figyeltük még az edzést, aztán ne- kikezdtünk az értékelésnek. — Hogyan kezdtétek az 1994-es évet, milyen célokat tűztetek ki? — Az év elejére alakult ki az új szak­osztály, újra együvé került az utánpót­lás és a felnőtt tenisz. A szakosztályel­nök Pázmándi József lett, a vezetőség tagjává választottuk Szabó Zoltánt, a Marso Kft. vezetőjét — a kft. egyik szponzora szakosztályunknak — és én lettem a szakosztályvezető. Az NB I-es férfi versenyzőink eltávoztak, így a felnőttcsapatba jórészt utánpótláskorú- ak kerültek. Az NB Ill-ban indítottuk a gárdát, azt vártuk, hogy ott helytállja­nak. A női együttesben Tamás Gabriel­lán és Mariannon kívül szintén utánpót- láskorúak szerepeltek, nekik a feljutást tűztük ki célul. Egyénenként min­denkitől elvártuk, hogy önmagához ké­pest előrelépjen. Ehhez kellett biztosí­tani a szakmai hátteret. Év elején Erőss Béla és Kulifai Károly főállású edzőként dolgoztak nálunk, de Kulifai egy kedvező németországi ajánlatot elfoga­dott, helyette Mag Márius érkezett Ro­mániából, a nyári idény végén Kanadá­ba távozott. Szerencsére ekkor vissza­érkezett Kulifai Károly. — A célok teljesültek? — A fiúcsapat túlteljesítette a tervet, veretlenül nyerték a bajnokságot, az idén az NB 11-ben indulhatnak. Tizennégy éves korcsoportban megnyerték az után­pótlás országos bajnokságot. A csapat tagjai: Tajta Ákos, Pázmándi Viktor. Sallai Lajos és Szabó Gergely. Közü­lük Sallai és Szabó nem nyíregyházi, de ők is vidékiek, s így nagy sikernek szá­mít. hogy a nagy múltú budapesti együt­teseket megelőzték. Egyénileg Zubor Ildikó nyújtotta a legjobbat, vidékbajnok lett a tizenhat évesek korosztályában, s szoros küz­delemben második helyet szerzett az országos bajnokságon. Ha még ki kel­lene emelni valakit, mindenkit felsorol­hatnék, mert szakmailag sokat fejlődtek teniszezőink. Ez nem kis részben Mag Máriusnak köszönhető, aki kitűnő szak­mai munkát végzett a nyári szezon­ban. — Anyagilag hogy áll a szakosztály? — A várostól kapunk hatszázezer fo­rint támogatást, és még ennél is komo­lyabb segítség, hogy használhatjuk a lé­tesítményeket, s az amatőr versenyzők pályahasználatért fizetett összegét is szakosztályunk kapta meg. Ezenkívül még reklámbevételeinkből és szponzori támogatásokból biztosítottuk a közel hárommilliós költségvetésünket. Itt mondanám el, hogy kidolgoztunk egy támogatási rendszert a különböző ver­senyekre, és akik a legjobban szerepel­nek, azoknak nem kell a versenyzés költ­ségeihez hozzájárulni. Ez most azt jelen­tette, hogy év végére szinte üres a kasszánk, de emiatt nem bánkódunk, mert azt jelenti, jól szerepeltek a teniszezőink. — Mik a terveitek 1995-re? — Szakmailag az, hogy továbbra is fejlődjenek versenyzőink. Pár éven be­lül a vidéki teniszélet meghatározó szak­osztálya kívánunk lenni. Akik ismerik a nyíregyházi teniszesek korábbi eredmé­nyeit, azok nem csodálkoznak tervein­ken. Konkrétan a fiúknak helyt kell áll­ni az NB Il-ben, a lányoknak az NB I alsóházában. A tizennégy éves csapat­tól azt várjuk, hogy megismételjék ta­valyi szereplésüket, hiszen még az idén is indulhatnak ugyanabban a korosztály­ban. Összefoglalva, az a legfontosabb célunk, hogy a versenytenisz bázisa kí­vánunk lenni Nyíregyházán és a megyé­ben. — Zubor Ildikónak milyen célokat tűz­tök ki? — Ildikó arra a szintre jutott, hogy ha azt szeretnénk, még többet teljesítsen, akkor minél többször nemzetközi ver­senyeken kell részt vennie. Most ennek az anyagi alapjait próbáljuk megterem­teni. A szakosztály költségvetéséből erre nem futja, ezért keresünk olyan szpon­zort vagy szponzorokat, akik szívesen támogatnák további versenyeztetését. — A szakmai munkán kívül mit sze­retnétek még teljesíteni? — A tavalyi példa alapján biztosítjuk az amatőr teniszezőknek a sportolási lehetőséget. Kialakítottunk egy bérleti rendszert, és ez alapján lehet lefoglalni a pályákat, az amatőrök is kedvezően fogadták az új rendszert. Szeretnénk fel­újítani a teniszpályáinkat is, és a környe­zetet szépíteni, de azt még nem tudjuk, erre mennyi összeg jut majd. Révay Zoltán (Fotó: Mart}n) —Melyik volt a kedvenc versenyszáma ? — A távolugrást kimondhatatlanul sze­rettem, és az erősségemnek mondhattam. — Ha jó! tudom, az általános iskola focicsapatának a trénerét is tisztelhetem az ön személyében. — Valóban, a suliegyüttes már számta­lanszor összemérte erejét irányításom alatt a szomszédos falvak hasonló korú gár­dáival. Ezek a tizenkét-tizennégy éves srá­cok jelentik a közvetlen utánpótlást az if­júságiak garnitúrájának. Most azt is val­lom, hogy sok a tehetséges labdarúgó Vencsellőn, csak ezeket az emberkéket fel kell „fedezni”, hozzáértően kell velük fog­lalkozni, és akkor a község futballcsapa­tának hosszú távon megoldódnak az után­pótlásgondjaik. — Szereti sportszerű életvitelre nevel­ni a nebulóit? — Természetesen, hiszen ha nem, ak­kor maradnék a tanult szakmám, a kémia és a biológia oktatása mellett. Talán el­csépelt frázisnak tűnik, amit most mon­dok, de a testedzettség szerintem is jóté­kony hatással van a tanulók szellemi telje­sítőképességére, és az akaraterejüket to­vább növeli egy bizonyos elérendő cél megszerzéséért való küzdelemben. Jó len­ne, ha a testnevelők komfortosabb körül­mények között, modernebb tornatermek­ben tarthatnák meg az óráikat, az eddigi­nél gyorsabban épülnének az uszodák, és több volna belőlük. Tóth Mihály Kézilabda NB II Záhonyi remények Az elmúlt év őszén harmadik NB li­es évét kezdte el a Záhonyi VSC férfi kézilabdacsapata. A csapat szereplése az őszi szezon végén elmaradt a várttól. Jelenleg nyolc ponttal tizedikként, kieső helyen várják a tavaszi folytatást. A ta­vaszi kezdet még messze van, bőven van ideje a csapat vezetőinek, hogy kiderít­sék a gyengébb szereplés okait, és a lehetőségekhez képest felkészüljenek a szezon második felére, hogy a kiesést mindenképpen elkerüljék. — Hogyan látja mindezt az egyesület ügyvezető elnöke. Erdei Árpád, aki tizen­nyolc éve vezeti a vasutas sportkört? — A kézilabdának nagy hagyományai vannak egyesületünkben, hiszen ebben az évben negyedszázados múltra tekint vissza a férficsapatunk. Hosszú ideig a megyei bajnokságban szerepeltek, míg az 1991/92-es bajnoki évben százszáza­lékos teljesítménnyel felkerültek az NB II-be. A magasabb osztályban való sze­replés még jobban felkeltette városunk­ban a kézilabdasport iránti érdeklődést, aminek az lett az eredménye, hogy ma már igen szép számú nézősereg előtt játsszák meccseiket. Nos, ezzel a kis kitérővel azt szerettem volna érzékeltet­ni, hogy a gyenge őszi szereplés ellené­re nagyon fontos, hogy a csapat benn­maradjon az NB II-ben. — Ön szerint mi az oka annak, hogy jelenleg az alsó régióban helyezkedik el a gárda? — Már a bajnokság elején rossz előjelekkel indultunk. Az országos szö­vetség olyan szigorítást vezetett be, mi­szerint az NB Il-ben megtiltotta a kül­földi játékosok szerepeltetését. Ez ben­nünket nagyon érzékenyen érintett, mi­vel kénytelenek voltunk megválni Novikov Szergejtől, aki közönségünk kedvence, és csapatunk meghatározó já­tékosa volt. Aztán távozott a csapattól Tilaji jobbszélső és Kérészi átlövő. Bőcsre, illetve Kisvárdára igazoltak el. A pótlásuk viszont nem járt sikerrel. Egyedül egy fiatal játékos érkezett az NYKC-tól Bujárszki személyében, de ő még nem jelent erősítést. — Mi várható a folytatásban? — Az említett nehézségeket figyelem­be véve nehéz mérkőzések várnak a fi­úkra a tavaszi szezonban, amit tovább súlyosbít az átlövő Molnár sérülése is. Őt november elején a kezével műteni is kellett. Kétségtelen, hogy a csapat játékosállománya a korábbi évekhez ké­pest jelentősen meggyengült. Azonban ismerve a többi csapat játéktudását, a jelenlegi gárdát képesnek tartom arra, hogy kiharcolják a bennmaradást. A sor­solásunk is kedvezőbb, mint ősszel, hi­szen hatszor játszunk hazai pályán és ötször idegenben. Természetesen nem mondunk le arról sem, hogy a tavaszi szezon kezdetéig megerősítsük a játékosállományt. —fuli— Kulcsár és Kocsik a válogatottban Jól kezdődött az év a nyíregyházi Köl­csey DSK-NYSI kézilabda-szakosztályá­nak. Az NB I B-s csapat két kitűnősége, Kulcsár Anita és Kocsik Viktória meghí­vást kapott a magyar junior válogatottba. A napokban egyhetes edzőtáborozáson vesznek részt Pécsen, mivel a válogatott készül a június első napjaiban megrende­zésre kerülő világbajnokság selejtezőjére. Ennek az összetartásnak az is célja, hogy Laurencz László szövetségi kapi­tány összeállítsa a végleges keretet. Bízunk benne, hogy a két nyíregyházi ké- zilabdás lány stabil tagja lesz a válogatott­nak. —fullajtár— A világ legerősebb embere Ki ne ismémé Fekete Lászlót, aki hatal­mas termetét, óriási testi erejét kihasználva a legutóbbi — tavalyi — A világ legerősebb emberei viadalon első lett? A sajtóban, rá­dióban és televízióban nagyon népszerű sportolóval szilveszterkor beszélgettem Leányváron található presszójában egy po­hár üdítő mellett. —Mikor és hol születtél? — 1958. január 28-án láttam meg a nap­világot egy Veszprém megyei községben, Őrsiben. Most éppen Dorogon lakom. —Jelenleg mivel foglalkozol a civil élet­ben? — Pillanatnyilag erőművészként tevé­kenykedem az országon belül. Van egy egyórás órás show-műsorom, melyet különböző fellépéseken, rendezvényeken, népünnepélyeken adok elő. Hála istennek, elég sok helyre hívnak, s ebből élek. Ezen­kívül ezt a kis presszót nemrégen nyitot­tam azzal a céllal, hogy a megélhetésemet és a külföldi versenyeken történő részvé­teleimet biztosítani tudjam, mivel nincse­nek szponzoraim. — Néhány szót hallhatnék a mére­teidről? Gondolok itt elsősorban a testsú­lyodra, magasságodra, karodra. — Százkilencvenkét cm és 139 kg va­gyok. Mellbőségem 147 cm, 53-as a karom, 74-es a combom. Azt hiszem, ezekből az adatokból a hozzáértők már össze tudják rakni, hogy mekkora lettem az évek alatt. — Mennyi naponta a kalóriafogyasz­tásod? — Ez nagyon sok mindentől függ. Elsősorban attól, hogy milyen versenyre készülök, mekkora volumenű megmé­rettetésre. Ha világbajnokságra, akkor so­kat eszek, egyébként máskor lapítok, egy átlagember kajájával elvagyok. A világvi­adalok előkészületeinek időszakában több kiló húst, gyümölcsöt fogyasztok. — Sokat edzel? — Ezt a lehetőségek határozzák meg. Sajnos a pénzhajhászásra csakúgy mint más, nagyon sok időt pocsékolok. Átlag­ban négy és fél órát erősítem magam nap­ról napra. Ez szerintem elegendő, mert most már nem úgy mint régebben, kicsivel és sokat, hanem kevesebbet, de nagyon nagy súlyokkal tréningezek. — Felsorolnád a sportban eddig elért eredményeidet? — Háromszor nyertem meg Visegrádon a Toldi-versenyt, megkaptam a Magyaror­szág örökös Toldi Miklósa címet, utána töb­bet nem indulhattam ezen az erőpróbán. A világ legerősebb emberei versenyen először nyolcadik, majd ötödik, s hatodik lettem. Aztán egy Európa-bajnoki és Világ Kupa győzelmet követően világbajnoki elsőséget szereztem. —Azoknak, akik nem tudnák, hogy miből is tevődik össze, milyen versenyszámokból áll A világ legerősebb emberei viadal, az érdekesebbjeit elevenítsd föl! — A látványosabbak a kamionhúzás, farönknyomás. golyók dobálása és autók borongatása. Ezek különösen vonzzák az embereket, külföldön több tízezren kíván­csiak rá. — Hogyan kerültél ki erre a versenyre? — Ne gondolják, hogy a visegrádi Tol- di-viadalokon nyújtott teljesítményeim vé­gettjutottam szóhoz sok külföldi nagymenő között. Nem akarok senkit megbántani, de az egy karalábé kupa ehhez a nemzetközi találkozóhoz képest. Én abban az időben, mikor megnyertem a „Toldit”, otthon saját magam szórakoztatására másfél mázsás malomköveket dobáltam. Amikor én a vi­segrádi erőpróbán indultam, ott csak ötven kilogrammot kellett emelgetni, szóval az nem volt nehéz. Tudomást szereztek arról az angolok, hogy létezem, s tudván, hogy hatalmas sú­lyú köveket hajigálok, kértek egy filmanya­got rólam, amit kijuttattam nekik, és rög­tön ezután meghívtak. — Anyagilag honorálják a sikereidet? — Sajnos, sem erkölcsileg, sem anyagi­lag nem ismerik el eredményeimet ebben az országban. —Jövőre indulsz? — Igen, már több szerződést is aláírtam nemzetközi versenyekre. Ugyanúgy a ma­gyar címert viselem mint eddig, de azt hi­szem, most már az országnak is kellene valamit tenni, nem csak nekem. — Milyen terveket forgatsz a fejed­ben? — Minél több versenyen akarok indul­ni. Azt felelőtlenség volna mondani, hogy mindegyiket, amelyiken rajthoz állok, meg­nyerem, mert azt nem lehet kijelenteni soha. Az benne van a pakliban, hogy jöhet egy rossz nap, és el lehet veszíteni akár egy vi­lágbajnokságot is. Ennek ellenére szeretnék mindenhol jól helyt állni még vagy öt esz­tendeig, és azután abbahagyom az „erős- ködést”. — Nagyon sok sikert kívánok neked az elkövetkezendő hónapokban, években, a magánéletben és a sportban egyaránt! — Köszönöm, és hadd ragadjam meg az alkalmat, hogy boldog új évet kívánjak az Új Kelet készítőinek, és valamennyi olva­sójának.

Next

/
Oldalképek
Tartalom