Új Kelet, 1995. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-07 / 6. szám
UJ KELET m HÉTVÉGÉ 1995. január 7., szombat Andrea révbe ért Ami először feltűnt a szobába lépve, az a rengeteg virág. Falról és virágtartókból megannyi zöld növényt fut le. — Amint látod, bolondja vagyok a virágoknak — mondja Puskásáé Nagy Andrea, miközben hellyel kínál a plüss ülőgarnitúrán. —Ha jól tudom, nagy ünnepre készültök a férjeddel... — Igen — mosolyodik el kicsit szé- gyellősen — vasárnap leszünk egyéves házasok. Pontosan négy órakor. — Örülök a nevetésednek, főleg mert tudom, fájó emlékek kísérnek. Andrea, mielőtt megszólalna, pár pillanatig elgondolkodva néz a semmibe. — Azt hiszem, már tudok beszélni róla. Hol is kezdjem a történetet? Amikor édesanyám terhes lett velem, már elmúlt 40 éves. Azt mondják, kicsit szégyellte. hogy ilyen „öregen” gyereket vár, de az apám és a nővérem ragaszkodtak hozzá, hogy megszülessek. A családi boldogság azonban nem tarthatott túl sokáig. Még alig múltam 3 éves, amikor édesanyámat elvitte egy szívroham. Olyan kicsi voltam, hogy az arcát már csak nagyon homályosan tudom magam elé idézni. Apa nagyon összetört, inni kezdett. Anya halála után nem egészen egy év telt el, amikor öngyilkos lett. Mi teljesen árván maradtunk. A nővérem a 17 évével még maga is gyerek volt. — Mi történt aztán vetetek?—kérdem rövid csend után. — Szinte betegesen ragaszkodtam a nővéremhez. O jelentette számomra a világot. Aztán egy szép napon feltűnt a színen egy fiú. Én egyre többet maradtam egyedül ötévesen, s úgy igazán a nagyiék- ra sem számíthattam. Öregek, gyengék voltak, nem tudták magukra vállalni egy örökmozgó gondját. Végül állami gondozott lettem. Teljesen megváltozott az életem. Sokkal jobban, mint anyáék halála után. Bár a testvérem rendszeresen látogatott, és ígérte, hamarosan vége lesz minden rossznak, én csak félelmet éreztem. — Mitől féltél? — Gyermekfejjel? Mindentől. Legjobban azonban attól, hogy végleg elveszek. A nővérem többször ki akart vinni, de amíg nem volt nekik sem állandó lakás a fejük felett, nem lehetett. Az anyáéktól örökölt kis pénz fele gyámhatósági takarékba került, a másik részéből a fiatal házasok építkezni kezdtek. — Meddig éltél intézetben? — Több mint két évig. S mire újra otthonom lett, már korántsem voltam gondtalan kisgyerek. Magamba zárkóztam, s bár a sógorom családja befogadott, sohasem éreztem igazán boldognak ma- gam.Tudod, így visszaemlékezve egy percig sem hibáztatom a nővéremet, 17 évesen még a legjobb szándékkal sem tehetett volna mást. Akkor, nyolcévesen azonban nem így gondolkodtam. Úgy éreztem, elárult, becsapott. A sógoromat pedig egyenesen gyűlöltem. Őt okoltam mindenért. Ahol csak tudtam, borsot törtem az orra alá, de becsületére legyen mondva, ő úgy igazán sohasem haragudott rám. Aztán egy szép napon megszülettek a nővérem ikrei. Két égetnivaló kisfiú. Emlékszem rá, hogy amikor hazahozták őket a kórházból, sokáig rájuk sem néztem. Féltékeny voltam. Fájt, hogy nekik van édesanyjuk és édesapjuk. Először titokban lestem meg őket. amikor senki sem látta. Utána pedig már ki se lehetett volna kergetni a gyerekszobából. — Szóval egy olyan igazi „problémás", gyerek lettél? — Bevallom, tényleg voltak gondok körülöttem bőven. Ám ez jórészt árvaságomnak és az intézetben elöltött időnek volt köszönhető. Mindig azt akartam, hogy tetteimmel én legyek a középpontban. Két alkalommal gyógyszert is beszedtem... azt mondják, apám lázadó természetét örököltem. — Azért biztos nem csak keserűség jutott osztályrészedül... — Hát persze hogy nem — nevet Andrea végre felszabadultan. Amikor már kicsit megembereltem magam. nőVéremék „a csillagokat is lehozták” nekem. Sokat utazhattam, sportoltam, házibulikat rendeztünk. Leéretségiztem, nyelvet tanujtam. Csak az igazi, nagy szerelem váratott kicsit magára. Na nehogy azt hidd, hogy nem volt barátom. De a kapcsolataim sohasem éltek sokáig. — Aztán mégiscsak eljött a herceg a paripáján... — Túlzott romantikával így is mondhatnám. Bár Tamás nem szőke, hanem barna, s ló helyett egy 11 éves Trabanttal közlekedett. — Hol ismerted meg őt? — Egy szórakozóhelyen, ahová az egyik barátnőm szinte erőszakkal cipelt el. Mielőtt bementünk, megigértettem vele, ha megbököm a térdét az asztal alatt, az azt jelenti, menni szeretnék. Egy fél óra múlva már ökrös szekérrel sem lehetett volna ónnal elvontatni. Éjfélkor Tamás hazakísért, mondván, ő is arra lakik. Miután másfél órát beszélgettünk a kapuban, hajnal kettő körül kiderült, hogy a városnak éppen az ellenkező végébe kell hazagyalogolnia. Tizenegy hónapi együttjárás után, 1994. január 8- án összeházasodtunk. — Mit szóltak ehhez a nővéredék? — Nagyon boldogok voltak. Mint ahogy az a mesében lenni szokott, örültek, hogy végre révbe értem. A lagzira Tamás szüleitől nem is fogadtak el pénzt, saját zsebből látták vendégül a majd 100 vendéget. — Boldog vagy?., — Kimondhatatlanul, Bár anyáékat sohasenVfogom elfelejteni, egyre kevesebbet gondolok a gyermekkoromra. A szüleimtől örökölt pénz éppen elég volt ahhoz, hogy ennek a háznak a „beugróját” kifizessük. Végre saját fedél van a fejünk felett. Karácsony előtt költöztünk be. Ha jól szétnézel, rengeteg pótolnivalót találsz. De tudod, ennél szebb, melegebb lakást elképzelni sem tudok. — A jó ebéd mellett mivel leped meg még a férjed az évfordulótokon? — Andrea arcán halvány mosoly fut át, kezét a hasára teszi. Észreveszem a mozdulatát, mégsem szólok. Várom, hogy ő mondja ki. — Kisbabát várok... hát, kell ennél szebb ajándék? 5 Az első „rizsszemek" „Egér, egér, kisegér, van-e fogad, hófehér? Adjál nekem vásfogat, adok neked csontfogat!" Kisfiam családi csoportba jár az oviban. Legkedvesebb pártfogója a hatéves Gergő. Eleven szemű, okos fiú — ám amikor mosolyra nyitja a száját, a fehér rizsszemek helyett kis fekete tűhegyek kandikálnak ki belőle. Már az első beszélgetésnél megmagyarázza: — Hát igen, elég nehezen szoktam le a cumisüvegről. A húgomé is ilyen, már elmúlt kétéves, és még mindig cumisűveg- gel fekszik le. Sajnálom Gergőt, ahogy zavarba jön, ha mosolyog, ahogy meséli — ő tehet az egészről. Hiszen ő az, aki cseppet sem tehet róla. Én csak annyit mondtam: Sebaj! Különben is, hamarosan elviszi őket a kisegér, aztán az újakra majd te vigyázol! Merthogy azokért az első kis rizsszemekért mi, anyukák vagyunk a felelősek. Mondhatnám: én megtaláltam a megoldást; ám én is csak baráti mintát követtem, amikor kihagytam gyermekeim életéből a cumisüveget. A példa természetesen anyatejes kisbabáknál követhető. A jól szopó babának legfeljebb egy-két korty teára van szüksége — ezt eleinte kiskanállal kaphatja. Aztán olyan két, két és fél hónap körül jöhet a kis pohár. Legjobb a széles peremű kis. üvegpohár, kávéspohár. Először persze több megy mellé, mint bele. Nekünk is meg kell tanulni, hogyan tartsuk oda a poharat, hogy ne töltsük az innivalót a kicsibe, csak hagyjuk, hogy ő szopogassa ki belőle, amennyi jólesik. A sűrűbb gyümölcslével (bébiitallal, hígított gyümölcspéppel) sokkal könnyebben megy, mint a híg teával, s az tartalmasabb is. A pohár használatával — ami a babának hamarosan természetes lesz — fel sem merül a cumisüveg hiánya. Persze, nagy a csábítás — a babaholmik vásárlásánál ott vannak a szebbnél szebb mintájú, formájú, sőt, zenélős üvegek. Mondjunk le róluk! így nem csak az árukat spóroljuk meg, hanem annál sokkal többet. Bajlódást a tisztántartással, cumicserével, a megfelelő szállítással — nehogy összenyomódjon, eltörjön, kiboruljon, elvesszen. S ami a legfontosabb: biztosan nem fogjuk ágyba tenni vele a gyereket, hogy aztán jöhessenek a leszoktatás gondjai és a feketedő fogak. Akkor majd anyukatársaim is büszkén hallgatják a rokonoktól: Jé, milyen kicsi, és milyen ügyesen iszik pohárból! Később pedig, az első fogorvosi vizsgálat után együtt örülhetnek, ha azzal jön haza az oviból: Megdicsértek, hogy szépek a fogaim. És akkor nem is kell annyira várni azt a bizonyos kisegeret. Kortárs magyar irodalom Képek a manökeniskolából A Nemzeti Tankönyvkiadó gondozásában jelent meg a Téli Könyvvásárra a Kortárs magyar irodalom (1945-1990) című antológia. A Domokos Mátyás irodalomtörténész által válogatott versek és írások szerzői közül negyvenhatot vonultatott fel a szerkesztő. Közel fél évszázad legjobb írásait, verseit gondolnánk, gondolhatnánk ebben az összeállításban. Ami mindenképpen pozitívuma az összeállításnak, hogy az egyes életművekről, pályákról kis esszéket, eligazításokat kapunk. Az már kevésbé érthető, hogy egyes költők húsz vagy huszonkét költeménnyel is szerepelnek, míg sokan csak egyetlen verssel vagy írással. Ha már a válogatás koncepcióját nézzük. nehezen érthető, hogy csak határokon belüli ..kortárs” magyar írók, költők kerülhettek be az antológiába. Így kimaradt pékiául Sütő András, Kányádi Sándor, de Márai Sándor és Határ Győző művei közül is csak azokból válogatott Domokos Mátyás, amelyek 1945-től 1990-ig itthon íródtak. A határainkon túli magyar irodalom mellőzését talán még megbocsáthatnánk a szerkesztőnek, hiszen Görömhei András és Pomogáts Béla szíven viseli, s egységes irodalomként kezeli a határainkon túlit is. így az. általuk korábban szerkesztett antológj- ában helyett kaplak a kisebbségek is mint a valós magyar irodalom részei. Az azonban már nehezen magyarázható meg, hogy miért nem kaptak helyet egyetlen verssel sem olyan költők, akiknek feltétlen helyük lett volna a kötetben. Az ország többi részéből is sokan kimaradtak, a megyénkből indultak közül például Képes Géza. Patkó József, Rákos Sándor, Váci Mihály. Az írók közül nem szerepel kortárs magyar íróként többek közölt Karinthy Ferenc, Veres Péter, Tersansiky Józsi Jenő, Moldova György, Fejes Endre. Az, persze szubjektív megítélés dolga, hogy kiket tan Domokos Mátyás írónak, költőnek e hazában. Az azonban már nem, hogy csak egyfajta esztétikát képviselő válogatás jusson el a Nemzeti Tankönyvkiadó által a diákok könyvespolcára. Fiúk a kifutón Oscar-díjat kaptak a Polgár-nővérek Szőnyi Kinga és Zele Krisztina vezetésével 5 éve működik folyamatosan a nyíregvhsízi EAST-MODEX manökenképző stúdió. Fényképes riportunk a tanfolyam egyik óráján készült. A lányok és fiúk január 22-én vizsgáznak a Móricz Zsigmond Színházban. Ünnepi eseményre gyűltek össze szerda este a sakkbarátok a Hotel Béke Radis- son Velence-termében. A Sakk Szakírók Nemzetközi Szervezete — eddigi pályafutásuk elismeréseként — egy régi hagyományt újjáélesztve 1994-ben megosztva a három Polgár-nővérnek, Zsuzsának, Zsófiának és Juditnak ítélte oda a női sakk Oscar-díjat. A jutalmat Dimitrik Bjelica, a szervezet igazgatója nyújtotta át Zsófiának és Juditnak, mert Zsuzsa jelenleg New Yorkban tartózkodik, és a grúz Maja Csi- burdanidze elleni női világbajnokjelölti döntőre készül. — Csodálatos pillanat ez az életemben. A Polgár-család egyedülálló a sakk történetében — jegyezte meg Bjelica az Oscar- díj átadásakor. A Polgár-nővérek eddigi pályafutásának főbb eredményei: Polgár Zsuzsa — az első nő a világon, aki á nagymesteri normák teljesítése alapján kapta meg a nagymesteri címet. — Három olimpián játszott az első táblán. Veretlen maradt, és mindhárom alkalommal eredményei alapján megelőzte Y/> Junt. a jelenlegi világbajnokot, és Maja Csiburdanidzét, az exvilágbajnokot. — Az 1992-es budapesti női villámsakk világbajnokságon aranyérmet nyert. — Három alkalommal volt világranglista-vezető, sok éven keresztül állt Judit mögött a második helyen. Polgár Zsófia — Világhírű nagymesterek előtt szerzett első helyezést 1989-ben a római nemzetközi versenyen. — A brazíliai Matinhos városában rendezett ifjúsági férfi világbajnokságon második lett. — A magyar olimpiai csapatban az utolsó két olimpián a legjobb pontszerző volt, 27 mérkőzésen 24 pontot szerzett. — Az 1992-es budapesti női rapidsakk világbajnokságon ezüstérmet szerzett. Polgár Judit: — 1988 óta vezeti a női világranglistát. — 1991 ben megnyerte a magyar Szu- perbajnokságot. — Az 1994-es madridi nemzetközi Szu- pertomán első helyezést ért el.
