Új Kelet, 1995. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-04 / 3. szám
MAGAZIN ÚJ KELET ___________ II Ra jzórák A legmegbízhatóbb forrásból tudom — gyermekeimtől—, hogy jó néhány rajzórájuk valamely pénzintézet vagy biztosító társaság pályázata jegyében telt el. Mondhatni „megrendelésre” dolgoztak a kis nebulók és az általános iskola ranglétráján már ugyancsak elől járó tanulók, szebbnél szebb, jobbnál jobb alkotásokat létrehozva. Nem keveset ezekből volt is alkalmam látni: örömmel nyugtáztam a gyermekek alkotó fantáziáját, műveiken átsütött tiszta gyermekségük, vágyuk, mosolyuk, de fintoruk és félszegségiik, didergésük is az evilági hatások nyomán, s melyeket, mi, felnőttek is hasonló rezzenésekkel élünk meg. Avagy rezzenéstelenül. S mi már rajzolni sem tudunk. De visszatérve e nem minden szándék nélküli rajzórákhoz, az ugyan nem látott, csak szóban elmondott alkotás nyerte meg tetszésemet. Maga az alkotás meglehetősen extrém, ugyanakkor expresszív módon adja vissza az illető biztosító társaság gondolatiságát: életbiztosításról tévén szó, nevezetesen a családfő megfelelő gondoskodását, történjen bármi is alapon. A mű pedig: szóval nehéz elmondani, mint a legtöbb művészi alkotást. De képzeljük el. A kép előterében egy sírhalom, közepén fejfa „díszük”, a mű alkotójának édesapja nevével. Merthogy elhunyt. Itt a rajzon legalábbis. A sír mellett a gyerek maga. De nem sír. Örül, nevet, szinte röp- dös, szája az égre mosolyog, míg rá, mint a mesékben, aranyak, pénzérmék sokasága hullik. Szinte teljesen betemeti már, de csak jön, jön az égi manna pénzzé tárgyiasult formában, egyenest az alkotó, a gyermek vállára... ...és az aláírás: ezt is a biztosítónak köszönhetem! Isten bizony! Nem tudtam: röhögjek, vagy sírjak... Nem is mertem ezek után megkérdezni lányaimat, ők mit rajzoltak?! Lefler György A kis herceg Gyakran találok az utakon elütött, elhagyott állati tetemeket. Akárhogy is igyekszem elfordított fejjel továbbhaladni, egy pillanatra mindig felvillan szemem előtt a kép, mint egy vörös mozivásznon. Lehangoló, szomorú, elgondolkodtató látvány. Aztán nap mint nap ugyanott megyek el, és észreveszem, hogy pontosan tudom, hol bukkan fel szegény elütött cica vagy kutya „holtteste”, és már előre felkészülök a látványra. Az elütött állat körül megszaporodnak a keréknyomok, és végül nem marad más belőle, mint egy szőrkupac. Még soha nem ütöttem el állatot. Nem hallottam azt a fémes, kemény koppan- tást, és nem éreztem azt a döccenést, ahogy egy pillanatra megemelkedik a kerék, hogy aztán folytassa közömbös útját az aszfalton. Kellő elővigyázattal mindig el tudtam kerülni. Viszont ütöttek már el előttem kutyát, lakott területen belül, 80-100 km/h-val száguldva. A szegény állat óriási csattanással vágódott az éppen csak fékező, majd ugyanolyan lendülettel továbbvágtató Ladának, melyből szikrázó lámpadarabok repültek szanaszét. Elkábult, majd nagy nehezen felállt és eloldalgott. Nem tudhatta, hogy kevés ember törődik vele, hogy a tévé képernyőjén naponta látott, emberáldozatokkal járó esetek ennyire közömbössé teszik az embereket saját embertársaikkal szemben is. „Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél” — mondja Saint-Exupéry felnőtteknek szóló meséjében a róka a kis hercegnek. Karácsony elmúlt ugyan, de talán még nem késő a könyvet ajándékul elküldeni. A felnőtteknek — az emberekért. Baráth Andrea II 1995. január 4., szerda Takarékoskodjunk — ha már drága! Mivel, hogyan lehet? A villanyáram díjának mintegy 70 százalékos emelése sokunk családi pénztárcáját próbára teszi. Az energia drága dolog: tudjuk, értjük, ahogyan azt is, hogy az ilyen mérvű emelését az előző kormányok is folyvást csak elodázták. Most megtörtént, s stílusosan szólva: az új ár erősen megrázó és feszültséggel terhes. A villamossági szakember szerint sem lesz könnyű: a fogyasztók közel tíz százaléka eddig is fizetési gondokkal küzdött, nyilván ez az arány csak növekedni fog a jövőben. Meg igazán nem voltunk mi, fogyasztók rákényszerítve a takarékosságra — mondja a villamossági szakember. Aztán — értetlenségemet látván — magyarázatba kezd. A „takarékosság” az ő megfogalmazásában nem feltétlenül csak a „pazarlás” ellentétjeként értendő. Sokkal inkább szemléletről, belénk ivódott szokásról, egyszóval takarékossági kulturáltságunkról van szó. A villamos árammal való takarékosság okán például nem kell visszamennünk a petróleumlámpa vagy akár a mécses használatáig. A takarékosság azt jelenti: csak annyi áramot használjunk, amennyi ahhoz szükséges, hogy ne mondjunk le a kényelemről, melyet a villamos berendezéseink nyújtanak. Új, korszerű háztartási gépek kerültek forgalomba, amelyek kevesebb energiát kívánnak. Különösen az egyik legnagyobb fogyasztóként számon tartott villanytűzhelyek helyes megválasztásával tehetünk sokat az energiapazarlás ellenében. Az érem másik oldala viszont, hogy ezek az eszközök drágábbak is, mint ódonabb társaik, s pont azok vásárolhatják meg a legkevésbé őket, akiknek a legnagyobb szükségük lenne a takarékoskodás révén megmaradt forintokra. Igen — vonja le a tanulságot a villamossági szakember. Majd a Hálózat című lap különszámát veszi elő, azzal a szándékkal, amellyel most mi is néhány tanácsát közreadjuk, remélve, hogy segíthetünk ezáltal némely villamos berendezés takarékosabb üzemeltetésében. Világítás. Mellőzze az ünnepi díszkivilágítást a használaton kívüli helyiségekben! Ahol csak lehet, csökkenteni kell a bekapcsolt fényforrások számát. Hangolja lámpáinak teljesítményét személyes igényéhez, és ott helyezze el azokat, ahol valóban szükségesek. Rendszeresen tisztítsa meg izzólámpáit, így megőrzi világításának minőségét. E szempontból célszerű a világos falfelületek, padlózat használata. Vásároljon energiatakarékos fényforrásokat, kompakt fénycsöveket. Az árúktól nem kell megijedni, bizonyított tény, hogy megéri lecserélni a hagyományos izzókat. Ezeket igazán akkor érdemes alkalmazni, ha azok rendszeresen, naponta legalább egy órán át égnek megszakítás nélkül. Melegvíz-ellátás. A bojlerek esetében kerülendők a hosszú csővezetékek. Mosogatáskor a folyó meleg vízzel való öblítés drága mulatság. A zuhanyozást részesítsük előnyben a fürdéssel szemben. Egy teli kád fürdővíz három egyenként 6-6 perces zuhanyozáshoz elegendő. A csöpögő csap feleslegesen pazarolja a villamos energiát. (Percenként 10 csepp havi 170 liter meleg víz elhasználását jelenti.) Hosszabb távoliét idejére kapcsolja ki a vízmelegítőt, mert az feleslegesen fogyasztja a villamos energiát. Mosás. A mosógépek többségénél a villamosenergia-felhasználás nem attól függ, hogy az teljesen tele van vagy üres. Ezért előnyös, ha a mosás során a mosógépet csak a megengedett mértékig töltjük fel ruhával. Automata mosógépeknél a kevésbé szennyezett ruhák főzőmosásánál a 60 °C-os takarékprogramot használja, ezzel 40 százalék villamos energiát is megtakaríthat, míg az átlagosan szennyezett ruháknál pedig ne használja az előmosást. Főzés és sütés villanytűzhelyen. Az ételek elkészítéséhez mindig sík- és vastagfenekű edényeket használjon, hogy a hőátadás veszteség nélkül történhessen! Az edény aljának átmérője lehetőleg azonos legyen a főzőlap átmérőjével. Fontos a megfelelő méretű fedő használata is. A legnagyobb kapcsolási fokozatról időben kapcsoljon vissza kisebbre, hogy kihasználhassa a főzőlap utóhőjét! Sütésnél az előmelegítés csak néhány süteménynél és sültnél szükéges. A sütőajtót ne nyitogassuk feleslegesen. Használja ki a sütő utóhőjét, így a párolási vagy sütési idő vége előtt az már kikapcsolható. A főzéshez csak a szükséges víz- mennyiséget használja! Mikrohullámú sütő. A lefektetett ételdarabok gyorsabban melegszenek, mert a mikrohullámok behatolási mélysége 3-6 cm között van. Ha a felolvasztást, felmelegítést és párolást a tálalóedényben végzi, kevesebb lesz a mosogatnivaló, időt és energiát takarít meg. Hűtőszekrény. Fontos a megfelelő nagyságú hűtő kiválasztása. Lehetőleg a ház hűvösebb helyén helyezzük el, ne kerüljön tűzhely vagy fűtőtest mellé! Félévenként meg kell tisztítani a hátsó részét, mivel a hőátadó rácson lerakódó szennyeződés csökkenti a hűtőszekrény hatásfokát. Rendkívül fontos ajég rendszeres leolvasztása. Sosem szabad a hűtőt 3 mm-nél vastagabb jégréteggel üzemeltetni! Á belső hőmérsékletet körültekintően kell megválasztani. Feleslegesen ne hagyjuk az ajtaját nyitva, a meleg ételeket előbb hagyjuk kihűlni, s csak azután tegyük be a hűtő- szekrénybe. Fagyasztóláda. Elhelyezésére és kezelésére a hűtőszekrénynél elmondottak az irányadók. A zúzmararéteg 10 mm vastagságig még nem növeli az energiafogyasztást. Villamos hőtárolás fűtés. Vásárlás előtt tájékozódjon az áramszolgáltató területileg illetékes kirendeltségén a bekapcsolás feltételeiről. Minden fűtési szezon előtt ellenőrizze a nyílászárók tömítettségét. Többször, intenzíven szellőztessen (rövid ideig, kereszthuzattal). A kályhát mindig a leghidegebb felületre (ablak alá) célszerű elhelyezni. (lefler) Kapcsolótáblák (Foto: Harascsák) „Mily borzasztó volna a világ, ha nem születnének állandóan gyermekek, kik az ártatlanságot és minden tökéletesedés lehetőségét hozzák magukkal.” Puskin Minden család, életében nagy esemény egy újszülött világrajötte. Már évtizedekkel ezelőtt is álomba ringatták a csecsemőt. Segített ebben a bölcső. Ki találta fel a bölcsőt? Milyen nemzet fia feküdt először ilyen ringó alkotmányban, amelyhez annyi dal, mese és emlék fűződik? Ezt a kérdést valószínűleg soha senki nem kísérte figyelemmel. Tény az, hogy a bölcső nagyon kezdetleges formából alakult át jelenlegi díszes alakjába. A legelső bölcső az anya karja volt. A nomád népek pedig, mint a cigányok még manapság is. hátukra kötötték egy nagy kendőbe a gyereket. A népvándorlás után mar kezdtek primitív bölcsőket használni. Legkezdetlegesebb ' formája egy kivájt fatőrzs vagy vesszőből font kosár volt, hasonlatos ahhoz, amilyenben Mózest tették ki a Nílus partjára. A görögök kerek kosarakat használtak bölcsőnek, a harcias lakedamoniaik pedig az apa pajzsában helyezték el kisdedeiket. A régi Rómában nagyon sokan foglalkoztak bölcsőcsinálással, mégpedig olyanokat csináltak, mint a görögök. A XI. században jött divatba a magas bölcső, akkor a hajót választották alakjául. Ettől az időtől fogva már csak kevés változáson kellett keresztülesnie, hogy a mai díszes és célszerű formájához jusson. A bölcső története rendkívül gazdag, a két karóhoz kötött mozgatható kosártól az 1920-as évek „Bauhaus” művészei által tervezett, célszerű, egyszerű bölcsőig számos változata ismert. A világ különböző részein különböző időpontokban ugyanarra a megoldásra jöttek rá, és a hasonlatosság meglepő. Egy, az i.u. 79-ben, szántalpas fabölcsőt a Vezúv kitörése követ- keztébert láva borított, konzerválta, és nagyszerű állapotban megmaradt. S egy, a XVII. században készített délnémet parasztbölcsőnek még a részletei is megegyeznek vele. A mechanikus szerkezettel ringatott bölcső Az újszülött számára a bölcső olyan természetes fekhelyet biztosít, mint az anyaméh. A ringatás és a bölcsődal megnyugtatóan hat a kicsire, emlékezteti az anyaméh biztonságára — vallotta Gerhard Joppich göttingeni gyermekorvos. Az angol Stephenson gépesítette a ringatást. 1800-ban Holinshed, a londoni ágykészítő olyan bölcsőt kreált, amely óramű segítségével 45 percig ritmikusan mozgott. Az amerikaiak tovább fejlesztették a találmányt. A XIX. század derekán Amerikában már olyan bölcsőket készítettek, melyek egy benne lévő óramű segítségével órák hosszat hintázsak anélkül, hogy a gyerek anyjának vagy dajkájának kellett volna a ringatással tölteni az idejét. Érdekes és hasznos találmány az is, de bizonyosan még jobb s egészségesebb, ha a gyermeket úgy szoktatják, hogy minden ringatás nélkül aludjon el. Alphonse Leroy francia szülészprofesszor a XIX. században károsnak tartotta a ringatást. A vélemények a ringatásról minden korban megoszlottak. Híres bölcsők Híres bölcsőket tartanak számon — írja a Die Weltwoche című lap képes kiadványa —Bonaparte Napóleon, fiának, a szerencsétlen „a Római királynak” vagyont érő bölcsőt csináltatott. Pierre Paul Prudhon udvari festő szállította a reprezentatív gyermekfekhelyet. Kettőszáznyolcvan kiló ezüstöt használtak fel a bölcsőhöz, amelyet ma a bécsi, egykori császári kincstárban őriznek. Viktória angol királynő 1850-ben bölcső készítésére adott megbízást. Az volt a kívánsága, hogy Albert herceggel való házasságát jelképezze a ráfestett kép. 1881- ben a londoni világkiállításon mutatták be a szuperbölcsőt. Az egyébként haladó szellemű svéd királyi pár, fiuk. Károly Fiilöp számára azt a 300 éves bölcsőt hozatta rendbe, amelyben a XVII. században XI. és XII. Károlyt ringatták. Alighanem azért, hogy hozzon szerencsét az újszülötteknek. Adam Opel, a világhírű autógyáros, első szülött fiának a „modern technikának megfelelő” bölcsőt gyártatott, mely a Rösselshemeri (Németország) múzeumban látható. A sok remekmű mellett a legeredetibbek, a legszebbek a parasztbölcsők. Ügyesség, találékonyság, szépérzék és szív van a népi munkákban. A falvakban többnyire művészi érzékkel rendelkező ezermester parasztok faragták a bölcsőt. A városokban asztalosok, mesteremberek készítették. s csak a XIX. század végén vette ál a feladatot a bútoripar. Varga Júlia