Új Kelet, 1995. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-02 / 1. szám
1995. január 2„ hétfő A Szeku sötét titkai „Véget vetek életemnek!" Voltak, akik a diktatúra éveiben is bátran szembe mertek szállni a zsarnoksággal, és a Ceausescu-rendszer félelmetes elnyomó szervezetével, a szekuval! E merész szellemiségű, szabad gondolkodású emberek személyes szabadságukat, sőt, életüket is feláldozták azért, hogy rést próbáljanak ütni a diktatúra könyörtelen falán... A romániai Gazda József és Tófalvi Zoltán publicisták a stockholmi székhelyű Erdélyi Könyv-Egylet gondozásában jelentették meg Kövek egy siratófalhoz című munkájukat, amelyben azoknak állítanak emléket, akik „szegény édesanyánkhoz, kicsiny Erdélyhez nagy bajában mindig hűségesek voltak”. Közéjük tartozott a brassói Szikszay Jenő magyartanár is, aki tisztázatlan körülmények közt halt meg 1977-ben, miközben a Securitate megfigyelése alatt állt. Meghurcoltatását, furcsa halálának körülményeit idézzük fel az említett könyv alapján. Felesége, ismerősei, kollégái, barátai emlékeznek rá. 1977 elején már egyre szorosabbá vált megfigyelése. A zaklatások már mindennaposakká váltak. Egyre gyakrabban idézték be kihallgatásra, szaporodtak és fokozódtak a lakásában tartott házkutatások. Ebből a családja sem maradt ki, feleségét is kínozták, gyötörték. Azt kívánták Szikszay Jenőtől, ismerje be, hogy közvetlen összeköttetésben áll a külfölddel és hogy hazaáruló. Ehhez próbáltak bizonyítékokat keresni a házkutatások során is. Húsvétkor megint beidézték. — A férjem még mindig nem került haza — vallotta később a felesége, Szikszay Jenőné Szabó Erzsébet. — Egyszer csak jöttek, csengettek. Mutattak egy papírt. Azt mondták: parancsuk van!... Hát tessék, ha van engedélyük. Akkor elkezdték. Kihúzták a fiókokat, fehérnemű vagy ilyesmi, nézték a könyveket, kiszedték, végiglapozták, a képek hátát megnézték...én csak ültem. Nem volt mit csináljak. Akkor még kommunista világ volt, féltem, pár ékszerem volt, a szüleimtől aranylánc egy dobozban. Meg voltam kicsit ijedve, s kezdtem mondani: a nagyszülőktől örököltem ...Nem, nem érdekli őket, lehet akármennyi, őket a leadó érdekli! Hát, mondom, akkor parancsoljanak. Végigkutattak mindent, persze semmit sem találtak. Akkor azt mondta nekem egy fiatal fiú: ha nem mondom meg, hol a leadó, amivel a férjem külföldről kapcsolatot tartott, fölszedik az egész padlót, a falat is lebontják. Vannak nekik módszereik. Mondom: álljanak neki, uram. bontsák le, és szedjék fel... Egy Orion rádiónk volt, azt széjjelbontották, hogy nincs-e benne a leadó... Annyit kutattak! Nem hitték el, hogy szegény nem tudott egy biztosítékot cserélni, mikor rövidzárlat volt, nemhogy leadói legyenek! Végignézték a ruhák zsebeit, kimentek a kamrába. Volt egy igen szép képeskönyvünk, az Árpád-házi szentek, a királyok megkoronázása, azt elvitték. Ami egyszer magyar szent vagy valami ilyesmi volt, mind elvitték. Aztán fölmentek a padlásra is, ott is kerestek. Azt én sem tudtam, hogy Jenő egy láda alján rejtette el a teljes irodalomtörténeti munkáját, ahelyett, hogy egyet ide, egyet oda tett volna...Azt ott megkapták, ott volt mind a tizennégy kötet. Egyedül a népköltészet kötet maradt meg, az édesanyám olvasta éppen.” Időközben Szikszay Jenőt a Securita- ten vallatták. Csak másnap, húsvét hétfőjén, délelőtt engedték ki. „Hogy megverték a szekunál, nem emlegette, talán nem akart megijeszteni. Az orvosi látlelet nem verésre, hanem rúgásra utalt. Csizmával rugdosták meg. A vallatója egy durva, erőszakos alak volt, velem is kiabált, hogy miért hazudok... Amikor a férjem megtudta, hogy elvitték az írásokat, úgy viselkedett, mint akinek nincs esze, vagy hogy is mondjam. Aztán azt mondta: semmi baj, én elmegyek öntözni! Húsvét hétfője volt. Mindössze két helyre szokott elmenni. S nem volt egyiküknél sem. Nem volt. Ezt csak úgy mondta... Volt valami csekély pénzünk a takarékpénztárban, de nagyon csekély összeg, azt mondta, ki kéne vegyük, ha őt letartóztatják, a pénz nehogy elvesszen. Akkor én elmentem és kivettem... S ez idő alatt mehetett ő fel a padlásra! Felvitt egy kicsi széket. Egy tiszta új nejlonspárga, ilyen szárítókötél volt ott. Azzal akasztotta fel magát. Felvitt egy üveg bort is, s ott megitta, vagy mi, mert aztán elvitték és ellenőrizték, nincs-e benne méreg. Úgy látszik, bátorságot szerzett magának vele... Ott volt a cigarettája eloltva. Egy hamutartó, egy kisszék... Ezt, ugye, sok variációban gondoltuk végig. Azt is mondták, a Securita- tén ölték volna meg, és aztán hazahozták... Nem tudom. Én is sokat gondolkodtam rajta, ő olyan ügyetlen ember volt, egy szeget sem tudott beütni, a csapban egy tömítést nem tudott kicserélni, semmit... és hogy lehetett ilyen ügyes, hogy végzett magával!...” Az egyik tanártársa, amikor meghallotta a történteket, nem jött, hogy elhiggye. Nagyon gyanúsnak találta kollégája önkezű halálát. „Amikor meghallottuk — mondta —, egy kolléganőmmel még akkor este átmentünk, Jenő még fel sem volt ravatalozva. Bizony kockázat volt ez akkor... Jól emlékszem, a házuk előtt egy Dacia kocsi állt, valaki bóbiskolt benne. Tudjuk, mit jelentett ez a bóbiskolás... Másnap az iskola igazgatósága kért fel, hogy beszéljünk a családdal. Emlékszem, amikor bementünk, az előszobában Jenő sógornője állt, és azt mondta: Ne jöjjenek be, menjenek az anyósa szobájába, házkutatás van... Szóval nem tudom feltételezni, hogy öngyilkos lett volna. Ehhez jól ismertem! Meggyőződése volt, hogy gyáva ember az, aki öngyilkos lesz. O nem volt az a típus, akiről ez feltételezhető lett volna. A másik dolog, amit nem tudok elfelejteni: beszéltem az akkori titkárnőnkkel: azt kérdezte Jenő tőle a halála előtti napon, hogy mikor adják a fizetést, s mennyit kapnak... Nahát, ez kétségkívül nem egy öngyilkosjelöltre vall! Ha elhatározta, hogy öngyilkos lesz, akkor már ilyen apró dolgok nem érdeklik egy nappal a halála előtt...” Ugyanerre a következtetésre jutott nyomban a haláleset után Takács Lajos is, aki — mint az akkori idők egyik politikai vezetője — merészen kezdeményezte, hogy hivatalos úton derítsen fényt a történtekre. Válaszként azt a feleletet kapta egy helyi vezetőtől: „Szerelmes volt egy diáklányba, amiatt lett öngyilkos” (!). Kovásznai kezelőorvosa, jó barátja pedig ezeket mondta: „Amikor megkérdeztem Takácstól, hogy mi a véleménye, öngyilkos lett-e Szikszay, azt válaszolta: „Szó sincs róla!” Az „öngyilkosság” valódi körülményeire mind a mai napig nem derült fény. Tény, hogy az „álcázott öngyilkosság” a szeku által kedvelt és gyakran alkalmazott módszer volt a kemény ellenfelek megsemmisítésére! A puszta tény annyi, hogy 1977. április 12-én délelőtt a padláson felakasztva találták. A jelek öngyilkosságra utaltak! S az újabb házkutatás során íróasztalán megtalálták a „búcsúlevelét” is!... A feleség ráismert benne a férje írására. (De az nem derült ki, milyen körülmények közt, milyen sugallatra írta azt!) íme a levél: „Édeseim, Évám, gyermekeim! Méltatlanul megaláztak, bántalmaztak, megfenyegettek... A fenyegetésekben benne volt, hogy tönkreteszik a családomat, hát azt nem akartam, hogy miattam szenvedjetek, még akkor sem, ha teljesen ártatlan vagyok. Elhatároztam tehát, hogy véget vetek életemnek. Senkitől és semmitől sem félek, csak titeket akarlak megkímélni a hajszától. Könnyes szemmel, de szilárd lélekkel megyek utolsó utamra. Isten veletek, Évám, felejts el, gyermekeim, legyetek becsületes emberek, fogadjatok szót jó anyátoknak és gyámolítsátok őt. Tanuljatok, s legyetek emberek. Vigyetek haza szülőfalumba! Brassó, 1977. IV. 11. Jenő, apátok.” „Felejts el...” — dübörögnek szavai! Nem, felejteni nem lehet, és megbocsátani sem!” Fogarasi S. ___________UJ KELET A Kaukázus és Csecsenföld vallástörténetéből nek sírja ma is megvan Üzbegisztánban, a régi perzsa—iszlám kultúrkörhöz tartozó és főként perzsa nyelvű tádzsikok lakta mesés Buharában. A naksbandíak tanítása a szúfizmus áramlatait a gnoszticizmus elemeivel elegyítette, hogy kiegészítse a szigorú saríát, a muszlim vallástörvényt. Úgy tudni, hogy a Törökországban is tevékenykedő naksbandíakhoz közel állt Turgut Özal néhai államelnök is. Mondják, hogy a vallási-politikai mozgalommá vált muridizmus alapja, a szúfizmus Csecsenföldön a szabadságharc szellemi fegyverévé vált. Hirdeti a bátorságot, az ellenséggel való vitéz szembeszállást, a tiszta és egyszerű muszlim életmódot, nemkülönben az önuralom minden körül- ménvek között való meeőrzését. Ennek a/ életmódnak elválaszthatatlan res/.e Csecsenföldön a zikrnek nevezett kultikus tánc, amely a szúfi gyakorlatok része. Erre az elragadtatott, önkívületbe kergető táncra 150 évvel ezelőtt Kunta hadzsi, az írástudatlan pásztor tanította meg esecsen honfitársait, miután mekkai zarándoklata során a Bagdad felé vezető úton földöntúli látomásban volt része. Állítólag Kunta tartotta később a lelket a harcosokban súlyos vereségek idején is. A cár emberei bolondok házába zárták Kuntát, követőit száműzték, s a zikret betiltották. Samil imám gondosan megtervezett partizánháborút vívott a Kaukázusban. Az állandó orosz nyomás 1829-től kezdve szabályos hódító hadjárattá alakult át. A cár katonái a katonai határnak számító Tyerek folyó felől és Dagesztánban kiépített helyőrségi városokból törtek be Csecsenföldre. Samil meghirdette a szent háborút, a dzsihádot, s így sikerült a korábban csak lazán megszervezett ellenállást összpontosítania, feszesebben kézben tartania, és a cserkeszek vidékére is kiterjeszteni. Az imám 1839-ben, 1842-ben és 1845-ben visszaverte az orosz támadásokat. A háború Dagesztánban és Csecsenföldön harminc esztendeig tartott. A cserkeszek nyugatabbra még öt esztendeig, 1864-ig folytatni tudták az ellenállást. Samil 1859-ig, a kiküldött nagy orosz hadsereg túlerejétől elszenvedett végső vereségéig ahulgói székhelyéről, legutóbb a csecsenföldi Vedenóból irányította a küzdelmet. A muri- dok vezérét elfogták, de hősiessége elismeréseként fogsága nem volt szigorú; Kalugában őrizték, ahonnan 1869-ben eltávozhatott, hogy zarándoklatot tegyen a muszli- mok szent helyein, így Mekkában és Medinában. Valószínűleg 1871 márciusában halt meg Medinában. Egyik fiát, Dzse- máleddint még a harcok közben eliogtak, és túszként visz- szatartották. Szentpétervárott azonban katonaiskolát végezhetett, majd 1856-ban megengedték, hogy visszatérjen a Kaukázusba. Zsorzs Sarasidze professzor szerint nem szabad eltúlozni az iszlám kaukázusi szerepét — sem a mostani, sem pedig múltbeli jelentőségét a hegyi népek háborúiban. A harcosokat nem az iszlám vezette a csatákba, hanem éppen megfordítva, a hadiállapot lendítette fel a vallási életet, s adta meg azt a súlyát, amellyel önmagában nem rendelkezett. A kaukázusi népek többsége éppen szabadságharca érdekében vette fel a muszlim hitet: a csecsének a XVIII. század végén, az ingusok a XIX. század közepén. A grozniji elnöki palota irodáját Samil imám portréja díszíti. Dzsohar Dudajev elnök azonban nemcsak rá, hanem a cári Oroszországgal szembeni kaukázusi ellenállás még régebbi, első hősére, Manszúr Usurma sejkre is gyakorta szívesen hivatkozik.Ő az iszlám zászlaja alatt az 1785 és 1791 közötti években küzdött a betolakodók ellen. A nemzetségekbe szerveződött észak-kaukázusi csecsének büszkék arra, hogy nemes törzseik hegyi országa volt a cári terjeszkedést sokáig feltartóztató legerősebb bástya. A kabard hercegek hosszú uralma alól a XVIII. században szabadultak fel, de Nagy Katalin cárnő uralkodása (1762-1796) alatt megkezdődött újabb leigázásuk. Az oroszok hadjárataikban számíthattak a kozákok és a hagyományos oros/ szövetségesek, a túlnyomórészt ortodox oszétek támogatására. A Kaukázus cárok elleni nagy háborújának legnagyobb hőse. a hegyi népek legendás muszlim vezéralakja a/ avar Samil imám lett. A/ avar szabadság- harcos 1797-ben a dagesztáni Gimri hegyi faluban látta meg a napvilágot. Nemesek ivadéka v olt. s nagy nutv éhségre tett szert. Amikor befejezte teológi- ai-vallásjogi tanulmányait, 1834-ben megválasztották imámnak. Attól kezdve ő volt a muridok szerzetesrendjének sorrendben harmadik elöljárója, a muridizmus vezetője. A muridok rendjének szabályzata az iszlám misztikus irányzatában, a szúfizmusban gyökerezett, amelynek célja a lelki megváltás, az Allahhal való egyesülés volt. A murid szó a rendbe belépő új rendtagot, a próbaidős tanítványt jelenti, akinek a mursid, a tanító átadja tudását. A murid rend eredete a négy fő szúfi szerzetesrend egyikére, a 14. századi naksbandíak rendjére nyúlik vissza. Ala- pítójuk Mohamed Nakshandsejk volt, akiA nepotizmus másod vi rágzása Kína vevő a pornográfiára A piacorientált Kínában a klasszikus szerelmi költészetet a sokkal jobban eladható keménypomó-irodalom váltotta fel. A kormányzat nem bánik kesztyűs kézzel a szennyirodalom terjesztőivel. Szeptemberben halálra ítélték Peking egyik pomókirályát, aki 440 ezer példány vulgáris kiadvány kinyomtatásáért volt felelős. A pornóirodalom üldözése Zsao Dong-mingnek, a Pekingi Sajtó és Publikációs Iroda igazgatóhelyettesének a feladata. Fiókjában az elkobzott bűnjelek között a sikamlós irodalom olyan gyöngyszemei lapulnak, mint a Potenciatechnikák vagy a Vonzó és szexis masszímő. Kínában 1994 első felében 6 millió, illegálisan kiadott pomókönyvet koboztak el, ami kétszerese az 1993-ban egész évben begyűjtötteknek. Zsao pornó-forródrótot üzemeltet, amelyen nem a szeretkezés hangjai, hanem a besúgók tippjei érkeznek irodájába. A pornó hatalmas üzletté vált a reformok szárnyán repdeső Kínában. Jócskán fellazult már a korábbi szigorú állami cenzúra, és a kiadók, szervezett bűnbandákkal együttműködve, alaposan meggazdagodhattak. Egy-egy könyvön a terjesztők is megkereshetik a maguk pár ezer dollárját. A nepotizmus, a politikai és a családi hatalom összefonódása a középkor uralkodási módszere volt, de a The Economist szerint századunkban ismét kivirult. Az idei példa erre az volt, amikor Kim Jong 11 Észak-Korea abszolút hatalmú vezetőjeként apja örökébe lépett. Ebben az esetben Koreát a konfuciánus és a marxista ideológiákból összegyúrt különleges eszmerendszer juttatta ide, amely a nép és vezetője közötti szoros apa-fiú viszonyt hirdeti. Kim Jong lit azzal lehetett hatalomra emelni, hogy ebben az ideológiában az apa-fiú viszony mindennél előrébb való. A hatalmuk átörökítésével próbálkozó vezetők rendszerint kevesebbel is megelégszenek. Egyedül a megalomán Ceausescu fia, Nicu számíthatott volna hasonló teljes örökösödésre, de a puccs miatt soha nem lett első ember Romániában. A nepotizmus latin kifejezés, a nepos szóból ered, melynek jelentése unokaöccs. A pápák törvénytelen fiait nevezték így Itáliában, akiknek a szentatya (a szent atya) hatalmat és vagyont biztosított. A modern kor mindenhatói, Sztálintól Castroig, ugyanezt tették és teszik rokonaikkal. A nepotizmus egyik elterjedt változatában a vezető állama hadseregét bízza egy testvérre vagy unokatestvérre. Ezt tette Fidel Castro Kubában, Daniel Ortega Nicaraguában, Hafez Assad Szíriában vagy Saddam Hussein Irakban. Ezzel nemcsak előnyhöz juttatják rokonaikat, de a katonai puccsok esélyét is lecsökkentik. A kommunista országokban a vezetők politikai hatalmuknál fogva mindig előnyökhöz juttatták rokonaikat — állítja a The Economist. Magyar példákat nem idéz, de utal arra, hogy ez történik Kínában, ahol Teng Hsziao-ping fia a Hong- Kong Co. vezetőjeként bevásárlóközpontok építéséből szerzett hatalmas vagyont magának. Nyugaton inkább a politikai hatalommal szerzett pénzt használják a rokonok politikai érvényesülésének támogatására, így tesz a Kennedy-klán az Egyesült Államokban, és ez történt Margaret Thatcher fiával Nagy Britanniában. Ázsia a nepotizmus melegágya. A Fülöp-szigeteken Martos idején a politika az elnöki család belügyének számított, de a felvilágosultabb vezetőnek tartott Corazon Aqulno is beválasztotta sógorát, sógornőjét, bátyját és nagybátyját a kongresszusba. Sri Lanka elnöke, Kumaratunga 78 éves anyjából csinált novemberben miniszterelnököt, a szaud-arábiai szultán hercege pedig testvéreinek tartja fenn a miniszteri székeket.
