Új Kelet, 1995. január (2. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-04 / 3. szám

UJ KELET M A A "71 KI MAGAZIN 1995. január 4., szerda Láthatatlan csatornákon Beszélgetés Almás! Évával Almási Éva megannyi fontos szerepet eljátszott már pályá­ja során. Most II. Erzsébet bőrébe bújt. A színésznő hosszú éveket töltött el a Madách Szín­házban, mielőtt a szabadúszást választotta. —Álmodozott valaha is, hogy mit szeretne elérni? — Nem színésznő, hanem he­gedűtanár akartam lenni. Szerin­tem nem sikerült volna a zenei pályám. Hogy akkor miért hege­dültem? Miután zongorára nem volt pénzünk, a szüleim a hege­dűt választották, mert ez a hang­szer nem került horribilis összeg­be. Nem sokkal később megnyer­tem egy budapesti versenyt. Ta­náraim állították, szép jövő előtt állok, érdemes tovább folytat­nom. Szerintem véletlen volt, hogy azon a bizonyos versenyen győztem. A szüleim áldozatot hoztak azért, hogy tanuljak. Soha nem felejtem el, amíg én a ta­nárnőnél gyakoroltam, apám lenn toporgott az utcán a fagy­ban. Kilenc év után, egyik nap­ról a másikra, letettem a hegedűt, és csak karácsonykor vettem elő. Nem veszekedtek velem, nem kényszerítettek a zenetanulásra. Mint ahogy abba sem szóltak bele, hogy miért akartam színész lenni. Az ember mindig megér­zi, mikor értékelik túl vagy be­csülik alá a tehetségét. Ez az ösz­tönös értékrend borzasztóan fon­tos. Főleg nekünk, színészeknek. — Föltéve, ha hallgatnak má­sokra, vagy foglalkoznak azzal, amit a kritikusok írnak. — Nem így gondoltam. Azon nem érdemes rágódni, mit mon­danak mások. Az értékelés látha­tatlan csatornákon jut célba, nem szükséges szavakkal kimondani. — Llóretckintó? — Nem szoktam a jövővel fog­lalkozni. A múlttal sem. A reális dolgok, feladatok izgatnak. Hátra­felé nem nézek, a megtörténteken úgysem lehet változtatni. A jövőt illetően pedig babonás vagyok. — Úgy tudom, szerepeiről sem beszél szívesen. — Azért nem, mert egy figura létrejöttében nagyon sok az ösztö­nös, de ugyanakkor a tudatos mo­tívum is. Mániám, hogy ezt a szü­léshez hasonlítom, és valóban az. Miért beszélnék róla? A próbák idején fokról fokra gazdagabb lesz az ember, ez a/, időszak az apró felfedezéseké. A premier után sincs értelme a szerepelemzésnek. Tudja, mikor szülés után először megláttam a gyerekem, ő volt a világ legszebb gyereke, holott egy újszülött nem igazán szépséges lát­vány. De ha akkor valaki azt mondja nekem, hogy csúnya a kis­babám, ott rögtön meghalok. Va­lahogy így vagyok a szerepeimmel is. Egy szerepben izgatnak a fehér foltok, minden előadáson kihívást jelentenek. Legutóbb a Stuart Má­ria darabban éreztem ezt a bő­römön. Erzsébetet játszom, s egy jelenetben úgy kell elmondanom a monológot, hogy bizonyítsam az igazát. És egyszer csak kinyílt a kapu, beléptem rajta, és sike­rült az, amit meg akartam való­sítani. Azt ne kérdezze, hogyan csináltam. A pillanat varázsa se­gített. Lehet, hogy ezután soha többé nem nyílik ki az a kapu. — Címszerepeket játszott — remekül. Felelősséggel jár nagy asszonyok bőréhe bújni? Nem fél ilyenkor? — Ki kell ábrándítanom, nem. Az igaz, vannak nagyon nehéz munkák, a szó szoros értelmében vett rossz próbák. Nem ijedek meg a feladatoktól, dolgos szí­nésznő vagyok. Az Erzsébetről pontosan tudtam, milyenné for­málom. Az elém tett tükörben fokozatosan kirajzolódott a képe. Hasonló módon élményteli volt annak idején a Popfesztivál Észtere. A Spanyol Izabella sem volt nehéz küzdelem. Mint a ré­gészek, óvatos mozdulatokkal bontottam ki a leletet. Viszsza- térve a félelemre, Karinthy Fe­renc Gellérthegyi álmok című darabját Huszti Péterrel játszot­tam 1969-ben a Madách Kama­rában. Édesapám faggatott: nem félek-e attól, hogy csak ketten szerepelünk a színpadon, és bo­garat ültetett a fülembe, hogy mitől kell tartanom. Nem szabad ilyeneket kérdezni. Ha felhívják a figyelmemet, hogy ott a szaka­dék, biztosan megtorpanok, de ha elhallgatják, nagy ívben átugrom. —Négy éve szabadúszó. Nem bánta meg? — Nem. Hogy jobb-e? Azt mondanám, inkább másabb. Oda megyek, ahová hívnak, és csak akkor vállalom el a mun­kát, ha szeretném is. A FilmNet Magyarországon Égi mozi - csillagászati áron Napi 12 órás műsoridővel, ben­ne négy, föliratos filmmel Magya­rországon is fogható az ASTRA 1C műholdról sugárzott, s immár tizenhárom országban vehető FilmNet. Mint megtudtuk, a nagy amerikai és európai filmgyártó cé­gekkel exkluzív szerződéseket kötő nemzetközi társaság 11 év után — 1984-ben alapították — már Európa-szerte 18 millió nézővel büszkélkedhet. A büszke­ség egyébként jogos, hiszen a FilmNet úgynevezett előfizetői csatorna. Az égi csatorna kínálata ugyan­csak bőséges és — hogy képza­varral éljünk — szemcsiklando­zó. Mozikban még nem, vagy sokkal később, esetleg évek múl­va látható fiieket közvetít no­vembertől folyamatosan nálunk is a FilmNet. Egy kis ízelítő a kíná­latból: Az X tervezet Matthew Broderickkel a főszerepben, Ma­radok hűtlen híve Dudley Moore- ral és Nastassja Kinskivel, Földön kívüli zsaru, Legénybúcsú — és sorolhatnánk tovább. Az adások „foghatóságát" biz­tosító és eladó cég a Multichoice. Mint elmondták, az általuk aján­lott és értékesített rendszer nem­csak a FilmNet adásának vételére ad lehetőséget, de más műholdas, előfizetői programokra is, így töb­bek között a Country Music TV, vagy például az Aduit — azaz felnőtt — TV erotikus adásai­ra is. Mindez mibe kerül? A válasz némiképp lehűti a kedélyeket. A műholdas — kódolt — adás vé­teléhez szükséges egy parabola antenna, egy dekóder, s természe- tesen az „előfizetői kártya”, amely segítségével élvezhetővé válik a kép és a hang. Nos, csu­pán a legutóbbi, tehát az előfize­tés, az első évben mintegy 25 ezer forintba kerül, a másodikban már „csak” tizenkilencbe. Az antenna és a dekóder együttesen több mint ötvenezer forintba kerül. Jön! Eredetileg 70 millió dollárra becsülik a The Crusade (Keresztes hadjárat) című filmnek a költségeit, amelyben Arnold Schwarzenegger játssza a főszerepet. Paul Verhoeven az Elemi ösztön és az Emlékmás rendezője ezúttal is nagy fába vágta a fejszéjét. A történet a XI. század első keresztes hadjáratát mutatja be. Azonban a Terminátor harmadik folytatására még négy évet kell várni a rendező, James Cameron szerint, mivel a történet még egyáltalán nincs kidolgozva. /-------------------------------------------------------------------------------------\ Pamela elunta Péntek esti halaszthatatlan program a Dallas című szappan- opera. Hétről hétre mindenki lá­zasan várja a „kedvencek” újabb történetét, a sorozat újabb epi­zódját. Victoria Principal neve sokaknak nem mond semmit, de a Pamela már többeknek ismerő­sen cseng. Victoria, azaz Pamela szerencsésnek mondhatja magát, ő kapta meg a sorozat egyik leg­szimpatikusabb szerepét, ráadá­sul a Dallas egyes epizódja iért ötvenezer dollárt mar kolhatott fel. A színésznő évek múltán jobbnak látta, ha meg szabadul a szá­mára már-már terhesnek igéi kező szerep körből. — Né­ha már meg- pofoztam volna Pamelái a naivsága mi­att — vallotta évekkel ké sőbb. A művésznő Japánban, Fu­kuoka városban született, olasz apától és ír mamától. Még há­rom hónapos sem volt, mikor a család Amerikába költözött. Már gyerekkorától a hírnévről álmodozott, és tizenhét évesen már a különböző magazinok címlapján volt látható nem ép­pen túlöltözötten. Hova is me­hetne máshova egy magafajta törekvő, céltudatos nő, mint Hollywoodba? Következtek a kisebb-nagyobb szerepek, rek­lámok. Ezután megpályázta Pamela szerepét. A sorozatból való távozása után színházi ügynökséget ala­pított Pryce — Hill — Principal névvel. Azóta saját filmgyártó vállalata van. számos könyv szerzője, és kozmetikumai is világhíresek. Boldogabbnak tartja magát, mint húszéve­sen. Az örege­dés izgalom­mal tölti el, méltósággal fogadja. En­nek ellenére mindent meg­lesz, hogy jó kondícióban legyen, úszik, jógázik. Vall­ja: a szépséget nemcsak kí­vülről, de be­lülről is táplálni kell. Ritkán fo­gyaszt édességeket, szigorú di­étáját betartja, alkoholt pedig egyáltalán nem iszik. Úgy látszik, Victoria a szere­lemben is megtalálta az igazit Dr. Harry Gassmann plasztikai sebész személyében. A kapcso­lat kilenc éve tart. Mint csorba fűrész korhadt fában Nem lelkiző típus Detroitban született, de ma már Los Angelesben él, így ma mind a két metropolis a fiának vallja. Hát persze, hogy az utób­bi évek egyik legmarkánsabb kemény öklű (és -fejű) Fickójá­ról, Steven Seagalról van szó. A kis Steven legnagyobb bána­tára a Seagal família úgy döntött, hogy elhagyja az ipari metropo­list, Detroitot, s valamikor a het­venes évek közepén a film és a zene fővárosába, Los Angelesbe költöztek. Stevennek nem kellett sokáig könyörögni, rendszeresen és pontosan megjelent a karate­tanfolyamokon, hat hónap alatt megszerezte az első fokozatot, azaz a szürke övét. Két év múlva már fekete öves, de nem elégszik meg a kortársak, az amerikaiak szétverésével, így Japánba, pon­tosabban Tokióba utazik. Minde­ne a karate, néha olvasgat, foci­zik ferdeszemű ismerőseivel, de moziba soha nem ment el! Japán után sorra bejárja az egész távolkeletet, Indonéziába és Tajvanba többször vissza­megy, már ott felfigyelnek nem mindennapi küzdőkészségére. A nyolcvanas évek elején visszatér Los Angelesbe, de csalódnia kell, csupán az Aranyszív mulatóban alkalmazzák, mint kidobóle­gényt, majd később a tulaj testőre lesz. Mint ahogy később elmond­ta Steven Seagal, innen az ötlet a későbbi világsikerre, a Nicóra, melyet ő maga rendezett. Erről a filmről „felsőfokban” írt a Cinema, mely a szakírók szerint a műfaj legjobbja. Azóta többnyire jók a kritikák a Seagal-filmekről, melyekben szinte mind kiemelik a lófarkas színész hihetetlen technikai ügyességét. Nincs olyan riport, amikor ne mondaná el Seagal, hogy ő volt az első amerikai fér­fi, aki dojót, azaz karate harctech­nikát tanított Tokióban a japánok­nak. Steven Seagal idén lesz 40 éves, s a szó legszorosabb ér­telmében beérkezett, hiszen többszörös milliomos, saját vi- deoforgalmazó cége van. A Ha­lálra jelölve és az Úszó erőd óri­ási eladási példányszámot ért el. Felesége, Kelly Le Brock szerint — aki maga is színésznő — Steven Seagal a kilencve­nes évek amerikai férfi ideál­ja. Szinte természetes volt, hogy a lófarkas színész -— ebből ő csi­nált divatot — énekelni fog, an­nak ellenére, hogy több muzsikus hanyatt esett, amikor meghallot­ta a hírt. Sean Farrel Los Ange- les-i producer nagyon bízik a da- lolgató Stevenben, hiszen a nem­régiben megjelent nagylemezre több millió dollárt áldozott mint producer. Farrel tudja mit csinál. hiszen olyan együtteseknél dol­gozott' producerként, mint a Vanilla Fudge és a T. Rex. A hír­adások szerint Seagalnak olyan hangja van, mint amikor cg) csorba fűrész a korhadt fában rozsdás szegnek ütközik. De hát az üzlet az üzlet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom