Új Kelet, 1995. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-26 / 22. szám
UJ KELET MFfíYFNK FI FTFRÖI IVIE-V3 T LlTíX LLL 1 LUUL 1995. január 26., csütörtök 3 „A legmagasabb kaptam../' désiik és szakmaszeretetük nagy segítséget jelentett számomra az oktatói munkában. Tagja vagyok egy szakértői bizottságnak, mely a felső- oktatás fejlesztésének lehetőségeivel és módjával foglalkozik. — Kiemelkedő tudományos tevékenységét is elismerték... — Az oktatás és a tudományos tevékenység ezen a szinten már elválaszthatatlanok egymástól. Publikációk és egyéb közlemények révén kapcsolat jött létre amerikai és angol egyetemekkel. A nyíregyházi főiskolán működik egy biokémiai kutató- csoport, melynek tagjai jól felszerelt laboratóriumokban dolgoznak. Közös kutatásokat végzünk a már említett külföldi egyetemekkel, és eredményeinket közösen publikáljuk. — Mi a kutatás lényege? — Környezet-biokémiai vizsgálatokat végzünk a nehézfémsók talajban történő biológiai detoxifiká- ciójával kapcsolatosan. Ennek mikroorganizmusokban történő biokémiai vizsgálatait végezzük itt, Nyíregyházán, a genetikai vizsgálatok pedig a külföldi egyetemeken történnek. — Mit érzett, amikor átvette a kitüntetést? — A pedagógusszakma legmagasabb kitüntetését kaptam. Olyan elismerés ez, melyet inkább egy egész életpályát befutó kollégák szoktak átvenni. Rendkívül felemelő dolog volt ezt aktív pedagógusként kiérdemelni, de tudom, hogy ez sok mindenre kötelez. Az elismerés azoknak a szakmaszerető munkatársaimnak is szól. akik nélkül nem érhettem volna el sikereimet. A tanszéki kollektíva kiváló, a főiskola vezetése segíti a munkát, ezért a főiskolának és az itt folyó munkának is jelentős elismerése ez a kitüntetés. F. Sipos József Dr. Balogh Árpád 1943. március 23-án született Rakamazon, 1962-ben érettségizett a kisvárdai Bessenyei György Gimnázium reál tagozatán. 1967-ben a Kossuth Lajos Tudományegyetem természettudományi karán biológia—kémia szakos középiskolai tanári diplomát szerzett. Ezt követően a kisvárdai Bessenyei György Gimnáziumban tanított 1974-ig. Ekkor kapott tanársegédi kinevezést a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola kémia tanszékére. 1976-ban adjunktussá nevezték ki, ugyanebben az évben megvédte egyetemi doktori értekezését a KLTE állattani tanszékén. 1977-ben felvételt nyer az UNESCO által szervezett és az MTA Szegedi Biológiai Központjába kihelyezett tizenegy hónapos angol nyelvű nemzetközi oktatási kurzusra, melyet eredményesen elvégzett. 1977-től négy éven keresztül Farkas Gábor akadémikus irányításával itt végezte kandidátusi értekezéséhez szükséges kísérleteit. 1982-ben sikeresen megvédte kandidátusi értekezését. Ezt követően két évig dolgozott a kaliforniai Berkeley Egyetemen mint ösztöndíjas, majd rövidebb-hosszabb ideig japán, német és amerikai egyetemek vendégprofesszora volt. 1987-ben az állattani tanszékre vezetői kinevezést és főigazgató-helyettesi megbízást kapott a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán, jelenleg is ebben a beosztásban dolgozik. Több nemzetközi és magyar tudományos társaságnak tagja, folyamatosan publikál és vesz részt hazai és nemzetközi konferenciákon. Eddig hatvanhét publikációja jelent meg magyar, angol és német nyelven. — Ugye, neked is nagyon tetszett a kiállítás?... Ifj. Csizmadia Attila rajza kitüntetést Dr. Balogh Árpád A magyar kultúra napja alkalmából 1995. január 20-án a Néprajzi Múzeumban dr. Fodor Gábor művelődési és közoktatási miniszter kitüntetéseket adott át a szakma kiválóságainak. Kiemelkedő alap-, közép- és felsőfokú oktató-nevelő munkáért, valamint a. pedagógiai gyakorlatot segítő kiemelkedő tudományos tevékenységért dr. Balogh Árpád, a Bessenyei György Tanárképző Főiskola főigazgató-helyettese, tanszékvezető tanára, a biológia tudomány kandidátusa Apáczai Csere János-díjat vehetett át. — Gratulálok kitüntetéshez. Mi mindenről szól ez az elismerés? — Harmincéves oktatási tevékenység és tapasztalat alapján mondhatom, hogy nemcsak megfigyelője, hanem tevékeny részese is lehettem az oktatás fejlődésének. Mint tanszékvezető, igyekeztem, hogy az anyagi lehetőségekhez mérten mindenkor a legmagasabb technikai és szakmai szinten történjen a képzés és a tudományos munka egyaránt. Úgy érzem, hogy diákjaim szeretnek, szakmai érdeklőKi dobta a kesztyűt a tejbe? Yadászpuskával várták Felesleges az okoskodás, mások szállóigévé vált megállapításainak ismétlése, de a téma valóban az utcán hever. Legalábbis erről kaptam bizonyosságot, amikor a tisztaberki választási visszásságok feldolgozása céljából utazva megálltam egy levelet feladni Csaholcon. Arra a kérdésre, hogy nem történt-e valami érdekes a faluban, a megszólítottak csak annyit mondtak: semmi lényeges, csak annyi, hogy kommandósok akarták elfoglalni a tejcsarnokot, mert az elnök asszony ellentétben van a tejiparral. Ez a hír még kommandós akciókhoz szokott világunkban is megér annyit, hogy utánanézzek. Azok ellenére, hogy jó fél óra múlva már sok mindent tudtam az ellentétről, nem jutottam közelebb a valósághoz, mert jól tájékozott útbaigazítóim nem vállalták a nyilvánosságot, nem akartak az „újságba kerülni”. Jobb híján úgy döntöttem, felkeresem azokat a személyeket, akik az elmondottak szerint főszereplői voltak az eseményeknek. Mindenekelőtt a legilletékesebbet. Vargáné Piros Ildikó csaholci té- esz-elnököt látogattam meg. — Nem kell ezzel a témával a sajtó nyilvánosságának foglalkozni, nem tartozik ez a sajtóra, úgyhogy nem is nyilatkozom. Megszakítottuk a kapcsolatunkat a megyei tejiparral, és Miskolcra viszik tőlünk a tejet. Nincs semmiféle zűr ekörül, ez itt a mi belső ügyünk. — Ami ön körül történik, minden érdekli az embereket, hisz nemcsak téeszelnök, hanem egy éve még ország- gyűlési képviselő is. —Annál én tisztességesebb vagyok, hogy politikus legyek, azért is nem indultam most a választásokon. Emlékszem rá, hogy azt mondtam a parlamentben, nem kell visszaadni a földet az embereknek, mert önként, a jobb élet reményében mentek városra, nem pedig elűzték őket a téeszesítéskor. Ennek azonban semmi köze ahhoz, hogy én is licitáltam földre, mert azt a szövetkezeti tagok érdekében tettem, nem saját célomra. Arra is emlékszem, munkát és a szövetkezetek megmaradását ígértem a választóimnak, nem kell, hogy emlékeztessen rá. Én az egész megyére nem gondolhatok, itt együtt van még Túrricse, Vámosoro- szi és Csaholc, mint szövetkezet. Annak, hogy mi Borsodra szállítjuk a tejet, milyen hatása lesz a megyei tejipar foglalkoztatására, az az ő belügy- ük. Különben mondtam már, ez nem tartozik a sajtó nyilvánosságára, magával is csak azért állok szóba, mert szimpatikus fiatalembernek látszik. —Az, hogy a nyírbátori, a csengeri és a csaholci téesztől más megyébe viszik a tejet, mert helyben nem hajlandóak eladni, nincs összefüggésben azzal, hogy hármójuknak nem sikerült saját célra privatizálni a Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Tejipari Vállalatot? — Először is nem hárman voltunk, hanem öten, aztán a tagság érdekében' akartuk privatizálni a vállalatot. Nem sértődöttségből, bosszúból nem adjuk el a megyének a tejet, hanem azért, mert Miskolc többet fizet érte. —Még azt legyen szíves elárulni, ki volt az öt pályázó, és mennyit fizetnek a borsodiak a tejért? — Ezek üzleti titkok... Miután arra a kérdésre sem kaptam választ, hogy hány liter az elszállított nyersanyag, felkerestem a csaholci tejkezelőt. — Nem a faluról van itt szó, mert amit a lakosság hoz a gyűjtőbe, az még háromszáz liter sincs. — fogadta a kérdést barátságosan Kepecz László- né. — Huszonnégyezer literes tartállyal jönnek Miskolcról, és az a három megyénkbeli téesztől megtelik. Orosziban van a mi téeszünk tehéntelepe, onnan visznek el ötezer litert. Hogy mennyit adnak érte, még nem tudni pontosan, mert mondanak többféle összeget is. Az elnök asszonynak van valami problémája a tejiparral, ő nem engedi, hogy Szálkára vigyék a tejet. Amikor bejelentette a tejipar, hogy jönnek a hűtőzők, mert kicserélik a tartályt, akkor az elnök asszony kért engem, meg akinek a telkén van a csarnok, hogy akadályozzuk meg a gyűjtőtartály kicserélését. — Bonyolult ez az ügy — mondta pár házzal odébb Józsa István, a történet egyik szereplője. — A tejcsarnok épülete a tejiparé, a benne lévő berendezés a téeszé, a föld, meg amin van, az enyém. December utolsó napján jöttek emberek, akiknek kommandós kinézetük volt, gumibottal felszerelkezve, és kezdték kicserélni a hűtőtartályt. Megjelent erre a polgármester is, meg szinte az egész képviselő- testület, nem tudom honnan kerültek elő ilyen hirtelen. Jött még egy csomó falubeli, az emberek mondták a magukét, volt egy kis lökdösődés, én is félretoltam egy embert az ajtóból, volt még egy kis hadonászás, aztán a kommandósok elmentek. De kérdezze meg a polgármestert, itt van a szomszédban disznóölésen. — Én sem tudok többet, mert nem engem bízott meg a téeszelnök, hogy a tartály kicserélését megakadályozzam. — magyarázta segítőkészen Máté Tiborné polgármester. — Felhívott a tejipar Mátészalkai vezetője, Fási úr még az akció előtt, és közölte, kicserélik a berendezést a sajátjaikra, mert december 31 -ével lejár a téesszel kötött bérleti szerződésük, és az épületet nem adják további használatra, mert ott saját célra akarják gyűjteni a tejet. Én közöltem, hogy az önkormányzat megveszi az épületet, és lecsaptam a kagylót. Azóta erről a szándékról már testületi döntés van. Nem tudom, ki adott volna többet a tejért, mert hivatalosan még nem közölték, és az embereket sem kérdezték, hogy kinek akarják eladni a tejet. Másnap telefonon felhívtam Fási Józsefet, a Szabolcstej Rt. mátészalkai vezetőjét. Miután belátta, hogy személyesen nincs időm megkeresni, rövid rábeszélés után nyilatkozott. — Felfoghatnánk úgy is, hogy piacgazdálkodás van, azért viszik Csa- holcról, Nyírbátorból és Csengerből megyénkén kívülre a tejet. Itt azonban a szerelőket másról van szó, minden körülmény erre utal. Úgy kötötték meg a miskolciakkal a szerződést, hogy azt velünk nem is közölték. Amikor mi kerestük fel az érintett szövetkezeteket, a csaholci elnök azt mondta, betyárbecsületből követi Csengert, a csengeri elnök meg azt mondta, nem alakult ki jó partneri kapcsolat, ez az ok. Amikor kimentünk Csaholcra, hogy egy szakami társaság saját tejcsarnokunkban kicserélje a berendezést, vadászpuskákkal jelentek meg ellenünk. Mi alapárként ígértünk annyit a tejért, mint amit a borsodiak adnak, hozzátéve, hogy egy forinttal hajlandóak vagyunk a rivális fölé menni. Ez a csaholci szövetkezet esetében évente ötmilliós veszteséget jelent, amiről nem tudom, a tagokat tájékoztatják-e. Elmondtam a partnereimnek, hogy egy volt országgyűlési képviselő és egy képviselőjelölt szava csak annyit ér, ígéri, hogy a megyének segít, de arra nem gondol, hogy ennek a tejmennyiségnek a termeléséből való kiesése létszámleépítéssel jár, nem beszélve a már említett jövedelemcsökkenésről. Tavaly öt-öt millió forint kamatmentes hitelt adtunk mindegyiküknek, tehát azt sem mondhatják, hogy rossz a kapcsolatunk. Tudnia kell azt is, hogy ezek a szövetkezeti vezetők az elmúlt évben, amikor a tejipar megyei privatizációja folyt, meg akarták venni a vállalatot. Szatmári ember vagyok, kézzel-lábbal harcoltam, hogy ne kerüljön olyan érdekeltség kezébe a vállalatunk, amely a dolgozók szempontjából hátrányos. Az az érzésem, hogy személyes sértődöttségből — hogy ilyen finoman fejezzem ki magam — nem akarnak most velünk tárgyalni a három szövetkezet vezetői. Csak nem tudom, hogy a számukra sikertelen privatizáció miatt végül kit büntetnek majd? Volt még egy érdekelt, akinek a véleménye nélkül ezt az ügyet nem lehetett feldolgozni. Gulácsi Mihályt, a csengeri téesz elnökét azonban nehéz elérni, ezért vele is telefonon beszélgettünk. Gulácsi úr többször bizonygatta már, hogy intelligens, tárgyalókész partner. Ez most sem volt másképp. — A tej árával kapcsolatban én is azt mondom, üzleti titok. Piac van, ez a gazdaság törvényszerűsége, ott értékesítünk, ahol nekünk jobb. A miskolciak kedvezményes hitelt adtak a forgóeszközök finanszírozására. Életem egyik legnehezebb döntése volt ez, hátha a megoldással az emberek munkahelyét veszélyeztetjük. Nem véglegesnek tűnő, hosszú eltávozás ez. Valóban azelőtt kötöttünk szerződést a borsodiakkal, mielőtt még tárgyaltunk volna Fási úrral. Nem tudtunk partneri kapcsolatot kialakítani a tejiparral a privatizáció során sem. Nem hárman, hanem öten akartuk privatizálni a tejipart, ellentétben az ön állításával. Rajtunk kívül még benne volt Domb- rád és Kótaj, meg egy bank, akivel konzorciumot kötöttünk a vállalat megvásárlására. De ebből nincs harag és sértődöttség. Az elénk dobott kesztyűt nem vesszük fel. Nekem elsősorban a háromszáz tagunkról és a hatszáz nyugdíjasról kell gondoskodnom. Viszont sértődésre nincs időm... ABA A csarnok, amelyért harcoltak
