Új Kelet, 1995. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-04 / 3. szám
— Az előző évben — ha csak egy százalékkal is, de kevesebb, mint 1993-ban — kilenszáztizenhat baleset történt megyénkben, amely során ezerkettőszáz- ötvenhárman sérültek meg az utakon — tudtuk meg Asztalos Miklós századostól, a megyei rendőr-főkapitányság közlekedési osztálya baleseti vizsgálati alosztályának vezetőjétől. A balesetek — és a sérülések — fele Nyíregyházán és környékén történt. Hetvennyolcán haláloztak el megyénk útjain, héttel kevesebben, mint 1993-ban. Súlyosan egy híján négyszázan — pontosan annyian, mint egy évvel korábban —, könnyebben négyszázharminc - kilencen — kettővel kevesebben, mint 1993-ban — sérültek meg. — Melyek voltak a balesetek okai? — Ittas volt a balesetek okozója százhúsz alkalommal, ők hét embertársunknak (Fotó: Bozsó) INGYEN OSZTOGATJÁK! Minden reggel elálmélkodom a hosszú sor miatt a volt Művész Presszó előtt. Vajon mit osztogatnak? Hála jól informált kollégáimnak, most már azt is tudom, hogy ott van a Távközlési Vállalat ügyfélszolgálati irodája. S ha ebből még nem találták volna ki, akkor megmondom, hogy telefonkönyvet osztogatnak, elvileg ixvi A jövőben nem lesz hatpárti egyeztetés VITA AZ ELNÖKRŐL SZABOLCS-SZATMAR-BEREG MEGYEI HÍRLAP II. évfolyam, 3. szám Ara: 12,50 Ft 1995. január 4., szerda Kevesebb baleset az elmúlt évben GYORSHAJTÁS Munkával kezdték az évet az MSZP- ben. Mint azt Tukacs István, a párt nyíregyházi frakcióvezetője elmondta, a munkamódszerek kidolgozásának a közepén állnak. Igyekeznek szakértőket bevonni a munkába, akik segítik majd a képviselőiket a döntéshozatalban, illetve egy részük a különböző bizottságokban kültagként is helyet kap. Megpróbálnak nyitni kifelé, hiszen a városlakók tájékoztatása rendkívül fontos feladat. Valószínűleg visszahozzák a korábbi fogadóórákat, illetve a városrészfórumokat, melyek a nyolcvanas években jól funkcionáltak. Ezzel is szeretnék az MSZP-s képviselők megismerni a lakosság gondjait. — Sikerült-é lezárni a Berencsi-ügyet? — Vele még nem egyeztettünk megnyugtatóan. Végül is a frakció mondta ki, hogy a városüzemeltetési bizottság élére ellenzéki képviselő kell. így lett Dévényi József ebben a bizottságban alelnök. Felajánlottuk ezt a pozíciót a másik képvise— 30 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban — az életét oltották ki. A gyorshajtás, a szabálytalan kanyarodás és az elsőbbségi jog meg nem adása a balesetek több mint felének volt az oka, ötszázhatvanhét alkalommal kellett emiatt rendőrt, mentőt hívni. A szabálytalan előzés több mint ötven balesetnek volt az oka. Azonban gyalogosok hibája miatt is történt, százhuszonegyszer, kisebb-na- gyobb tragédia az utakon. Talán jobban odafigyeltünk azokra a járművekre, amelyekkel közlekedünk, hiszen műszaki hiba csak hétszer volt balesetet kiváltó ok. Személyautó sofőrje ötszázhuszonkettő, kerékpáros száztizenhat, tehergép- kocsis hatvanhét alkalommal okozott balesetet. A balesetek kétharmad része reggel hét és este hat óra között történt. It FUZETJEGYRE HÚSZ SZÁZALÉK! Átlagosan 20 százalékkal nőttek a vasúti személyszállítási díjak. Aki tudta, hogy két hónapon belül melyik napon fog vonatra szállni, elővételben ‘94-es áron juthatott hozzá menetjegyéhez. A tanuló- és dolgozóbérleteket már csak új áron lehetett megvenni, de aki azonos helyre több alkalommal utazik, az a régi árhoz képest is 20 százalékos kedvezménnyel árusított füzetjegyet vásárolhatott, amely egy évig érvényes. A füzetjegyek az áremelés ^tán is beszerezhetők a pénztáraknál. még egész januárban, gyakorlatilag meg egész évben. A lényeg, hogy minden előfizetőnek ingyen jár egy, aki szerepel ebben a könyvben, csak jelentkezni kell érte. Mint azt az ott dolgozók elmondták, ettől függetlenül van, akinek csak júniusban jut eszébe, hogy felvegye a mindentudó kiadványt. zsiuiwnTÁsoK Az elmúlt év végén december 29. és 31. között folyóink külföldi síkvidéki területén 10—20, a hegyesebb vidéken 20—70 mm közötti csapadék hullott, ami kisebb, készültségi fokot még nem igénylő árhullámot indított el. Az ünnep alatt az igazgatóság munkatársai figyelőszolgálatot láttak el. Ez az árhullám azonban lehetővé tette a Rétközi-tó zsilipjének nyitását, s a Tiszából várhatóan hárommillió köbméterjó minőségű frissítő víz tározóba való juttatását. Január 2-án délelőtt nyitották a tiszaszalkai zsilipet is, hogy a Szipa-, Csaronda- és Makócsa-főcsatomákon keresztül friss Tisza-vizet juttassanak a vízszegény beregi tájegységben az e csatornák mentén lévő holtmedrekbe. A víz kiengedésére várhatóan körülbelül három napig lesz lehetőség, ez alatt az időszak alatt néhány holtmeder alsó, növényzettel benőtt része körülbelül 0,5 m magasságú vízborítást kaphat. A cél az is, hogy megfigyeljék a víz mozgását, a feltöltések lehetőségeit, ütemét annak érdekében, hogy a mostani tapasztalatok alapján tavasszal — ha az aszályos időjárás tovább tart — nagyobb árvízből egy komolyabb vízpótlást is végre tudjanak hajtani. Poroszka-talány Az új nyíregyházi képviselők közül egyedül csak Poroszka Ottó. az SZDSZ ügyvivője, a korábbi közgyűlés frakcióvezetője nem tette le még az esküt. Telefonon kérdeztük ^miértről. — Tizenhatodikán munkahelyi elfoglaltság miatt nem értem rá, a két ünnep között pedig külföldön tartózkodtam — indokolta hiányzását a képviselő. — Nem lehetséges, hogy így próbálja kifejezni nemtetszését az új koalíciós partnerekkel szemben? — Ezen még nem gondolkoztam. — És ahhoz mit szól, hogy távollétében az egyik bizottság alelnökének, míg a másik bizottságba tagnak jelölte pártja? — Erről nem tudok, tájékozódnom kell. lőtársunknak is, de ő úgy nyilatkozott, hogy amennyiben nem lehel elnök, ő más tisztséget nem vállal. Valóban volt szó arról, hogy Berencsi úr lesz a bizottság elnöke. Az ellenzékkel folytatott tárgyalások után ez az elképzelés megváltozott, mert az ellenzék is igényt tartott a városüzemeltetési elnöki tisztségre. Mi ezt a kérést tiszteletben tartottuk. Egyébként a jövőben nem kívánjuk a hatpárti egyeztető tanács intézményét fenntartani. Nem célunk fitogtatni az erőnket, egyszerűen arról van szó, hogy koalíciós partnereinkkel magunkra kívánjuk vállalni a város- vezetést. Az ellenzék pedig majd kifejti véleményét a közgyűlésen. — Mikortól kezdenek el dolgozni a bizottságok, illetve mikor lesz önkormányzati ülés? — A bizottságok a jövő héttől el kell hogy kezdjék munkájukat. Önkormányzati ülés Nyíregyházán január utolsó harmadában várható, aminek témája a költségvetés lesz. Ki lesz Csobainé helyett a képviselő? DÖNTÉS MÉG JANUÁRBAN A Magyar Szocialista Párt megyei listájáról a májusi parlamenti választásokon a 27 jelöltből tizenegyen kerültek be az Országházba. Közöttük található Csabai Lászlóné is. Nyíregyháza új polgármestere. Csabainé még a választási kampányban kijelentette, hogy amennyiben megválasztják a megyeszékhely polgármesterének, lemond országgyűlési képviselői mandátumáról. — Mi a helyzet ezzel kapcsolatban most? —- Csabai Lászlóné lemondását még nem adta be — tudtuk meg Tukacs Istvántól, a Magyar Szocialista Párt megyei ügyvezetőjétől. Gyakorlatilag most jelképes képviselő, hiszen januárban végig tart a parlamenti ülésszakok közötti szünet. Csabainé január 31 -éig benyújtja a megyei választási bizottságnak és az országgyűlés elnökének lemondását, és a következő parlamenti ülésszakon már nem vesz részt. — Ki lép a helyére? ■— A jogszabályok alapján a listán utána következő jelöltek közül valaki. A meg nem választott képviselőkkel elbeszélgettünk, többségüket alkalmasnak tartjuk arra. hogy a parlamentbe kerüljenek, né- hányan azonban nem kívánják a posztot betölteni. A nyíregyházi MSZP-s tagok — mivel Csabainé is a városból jutott a parlamentbe — megyeszékhelyről származó, a vidékiek, érthető módon, vidéki képviselőt szeretnének. Figyelembe kell venni azt is, hogy az MSZP országgyűlési frakciójának milyen szakemberre van szüksége. Az új képviselő személyéről a párt megyei közgyűlése várhatóan január második felében dönt majd. MARAD AZ UTUVELILLETEK Álhíreknek bizonyultak azok az év végi pletykák, melyek az útlevélilleték ugrásszerű emelkedésével riogatták a polgárokat. Mint azt a nyíregyházi polgármesteri hivatal illetékesétől, Bagi Pálnétól megtudtuk, egyelőre értelmetlen minden félelem, hiszen a parlament február végén foglalkozik majd az új illetéktörvénnyel. Addig — legalábbis -— nem várható változás. hajtani. i i Juszku Sándor, a Nyíregyházi Primer Távközlési Centrum vezetője hétfőn a Jonatán Rádióban aktuális távközlési ügyekről nyilatkozott. Elmondta, hogy a megyében három távközlési központ jött létre a közelmúltban. A mátészalkai, a kisvárdai és a nyíregyházi. Utóbbi területén megközelítőleg 12 ezren várnak telefonra a fejlesztések után. Ezeknek zöme jövő év végére bekapcsolásra kerül, mégpedig mai áron, 31 ezer forintért darabonként. Akik áthelyezést kértek, azokat két csoportba sorolják. Vannak, akik 1978 előtt kötötték be a telefont, nekik 12 ezer forintot kell fizetni a beruházásért, azoknál pedig, akik az említett időpont után jutottak vonalhoz, térítésmentesen végzik a műveletet. Akadnak páran, akik befizetett pénzüket visszaigényelték az előfizetési díjak emelkedése miatt. Nőnek a telefonkártyák árai is, és idővel a készülékek nem fogják már elfogadni a 94-es kártyákat. Erről az időpontról nem tudott közelebbit mondani Juszku úr, mint ahogy a Mátészalkán az újév előtt kialakult telefonkártya-hiányjelensége előtt is értetlenül állt. A nyíregyházán felállítandó további telefonfülkékre vonatkozó kérdésre nemmel felelt, mivel a meglévő fülkemennyiség bőven kielégíti a MATÁV-val kötött koncessziós szerződésben rögzített minimumot. A belvárosi telefonfülke-kínálat tökéletesnek mondható, de a külső területeken lehetne jobb az ellátás — hangzott el a beszélgetés során. Harapjon Kitűnő zene, riportok, játékok, érdekességek. Naponta 12 oratol 24 óráig S7017 70,88 MHz ?? (42) 310-653