Új Kelet, 1995. január (2. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-14 / 12. szám

10 ■ SPORT ■ 1995. január 14., szombat UJ KELET KÉZILABDA NB E Nem sikerült a pontszerzés Női mérkőzés Szekszárd—Kisvárdai SE 22-19 (13- 14) Szekszárd, 400 néző. V.: Nyári, Veszter. KSE: Demeter — Nagy A.l, Igna- tyenko, Agárdi 6, Hollóné 1, Prok 6/2, Szántó. Csere: Pataki (kapus), Lendvai, Vass, Kulcsár, Nagy H. 5/1. Edző: Berzsenyi Mária. Kiállítások: 8 ill. 8 perc. Hétméteresek: 7/6 ill. 4/3. Hazai gólokkal kezdődött a találkozó, rögtön az elején 2-0-ra vezettek. Azonban a vendégek igyekeztek a nyomukban ma­radni, és a 17. percben kiegyenlítettek (9-9). Aztán a félidő hátralévő részében mindkét oldalon váltakozva estek a gólok. Az utolsó percben Nagy Heni büntetőt hi­bázott, de pár másodperc múlva javított, és így egygólos vendégvezetéssel vonultak a csapatok pihenőre. A második félidőben látszott, hogy a csapatok alaposan kiismer­ték egymás taktikáját az előző harminc percben, így hét percig egyik oldalon sem született gól. Majd a hazaiak ismét össze­szedték magukat, és elhúztak három góllal, amit az 51. percben ismét kiegyenlítettek Agárdiék (19-19). Egyre jobban forrósodott a hangulat, ennek elsődleges oka a játékve­zetők sorozatos tévedései voltak a vendég kárára. Például az 55. percben 20-19-es szekszárdi vezetésnél Hollóné lerántása után. ami egyértelműen jogos hétméteres lett volna, nem adtak büntetőt a síp meste­rei, viszont kontrából újabb gólt lőttek a kisvárdai hálóba. Nem volt titok, hogy pontszerzési szán­dékkal utaztak a várdai lányok Szekszárd- ra, de ebben a mérkőzés első percétől meg­akadályozták őket a játékvezetők. Az is tény, hogy továbbra sincs szélsőjátéka a csapat­nak, ezen a mérkőzésen is a három szélső összesen egy gólt lőtt. A vendégek közül Agárdi és Prok teljesítménye emelkedett ki. Berzsenyi Mária: A kritikán aluli játék- vezetés ellen nem tudtuk felvenni a harcot, a döntetlen reálisabb eredmény lett volna. A győzelem bravúr lenne Pick Szeged—Nyíregyházi KC A hétközi, Törökszentmiklós elleni baj­noki mérkőzés után, vasárnap ismét pá­lyára lépnek a nyíregyházi kézisek. Az ellenfél ezúttal idegenben a Pick Szeged gárdája lesz, akik az előkelő harmadik helyen állnak a táblázaton. Az őszi sze­zonban, mint ismert — eddig egyébként még nem nyertek Nyíregyházán —, kikap­tak egy góllal, a Bujtosi Sportcsarnokban, csak azért lett szoros az eredmény, mert a mieink elkönnyelműsködték a találkozó végét. Volt eset, amikor 5-6 góllal is ve­zettek ellenük Jankovicsék. Ekkor Kővári Árpád, a szegediek edzője úgy nyilatko­zott a médiáknak, hogy nagyon sajnálja a vereséget, mert a kiesőjelölttől kaptak ki. Nos, erre a lenéző nyilatkozatra alaposan rácáfolt a szabolcsi csapat, mert a Tisza- parti gárda mindössze 4 ponttal szerzett eddig többet, mint a nyírségiek. Szőke edzőnek a csapat összeállításánál továbbra is gondot jelent több játékos sé­rülése. Szergyuk már hosszabb ideje baj­lódik derékbántalmakkal, emiatt könnyí­tett munkát végez és kihagyott két edzést, de Szegeden játszik. Szabó Gabi könyök­sérülése miatt többhetes gyógykezelésen vesz részt. Varga már lábadozik, de őrá még nem számíthat a vezetőedző. Szeren­csére Tóvizi újra beáll a sorba, és ezen az összecsapáson nagyon komoly feladatot kap úgy a támadásban, mint a védekezés­ben. — Ami a Szeged elleni taktikát illeti, a mérkőzés elején a 4-2-es védekezést al­kalmazzuk, hogy távol tartsuk a kaputól a lövőiket. Míg a válogatott beállóst, Meze­it, Jankovicsnak és Medvének kell semle­gesíteni. A támadásoknál, ha lehet, gyors ellentámadással igyekszünk meglepni őket, illetve a felállt fal ellen kidolgozott helyzetekkel próbáljuk befejezni az akci­ót. Nagy szerepe lehet ebben a beállós- játékunknak — mondta, a találkozó előtt Szőke István. —fűti — Röplabda Extra liga, férfiak Újra hazai pályán Vasárnap újabb fordulót játszik az NYVSC férfi röplabdacsapata. A Bujtosi Szabadidő Csarnokban 16.00 órától a Za­laegerszegi TE gárdáját fogadják a mie­ink. A két csapat az őszi fordulóban már találkozott a Bujtosi csarnokban, akkor a Zala megyeiek diadalmaskodtak 3-0 arányban. Remélhetőleg a hazai együttes, jobb játékot produkálva, hét végén vissza­vág az őszi vereségért. Hét közben válto­zások történtek a gárda háza táján. Amint azt Járosi Jánostól, a csapat vezetőedző­jétől megtudtuk, leváltotta csapatkapitányi tisztéről Szilágyi Bencét, és Zajácz And­rás vette át a megtisztelő karszalagot. Kér­désünkre az edző elmondta, Szilágyit azért fosztotta meg a kapitányi teendőktől, mert az utóbbi időben a játékos az edzéseken nem megfelelően készült fel, és játszott a mérkőzéseken. Ezen többszöri figyelmez­tetés ellenére sem változtatott, valamint mérkőzéseken, a pályán nem volt képes összefogni a gárdát, ahogy azt egy csk.- tól elvárhatja az edzője. így e megtisztelő feladatot a jövőben Zajácz látja majd el, aki korban Bence után következik, vala­mint jelenleg ő a legrégebbi nyíregyházi játékos. Az edző reményei szerint ez Zajáczot még jobb teljesítményre sarkall­ja majd, és végre meghatározó játékosa tud lenni a csapatnak. A másik változás a leg­utóbbi meccshez képest az, hogy Makai kézsérülése rendbe jött, így a csapat első­számú feladója ismét a kezdő hatosban szerepel a ZTE ellen. A másik maródi já­tékos, Pampuch, nem jött teljesen rendbe, sőt hét közben, az edzésen combhúzódást szenvedett, az ő játéka kétséges a vasár­napi meccsen. A hétközi edzéseken jól mozogtak a fiúk, a versenyszerű gyakor­latoknál nagyszerűen mezőnyöztek, illet­ve ütöttek a hálónál, remélhetőleg ez a forma megmarad a bajnoki mérkőzésre is. A mai programjuk a srácoknak a Debre­cenben zajló NB I-es mérkőzés megtekin­tése, ahol a helyi DTE-DSI játszik a Kecs­kemét ellen. Ez azért érdekes a mieink szá­mára, mert az osztályozón valószínűleg a hírős város csapatával is meg kell majd küzdeniük. Vasárnap délelőtt Járosi mes­ter még tart edzést a fiúknak, ahol egyórás időtartamban a technikai dolgokat veszik át mégegyszer a délutáni mérkőzés előtt. Pampuch sérülése miatt még nem tudott Járosi János kezdőcsapatot hirdetni, de vasárnap Szilágyi valószínűleg centerjá­tékosként lép pályára, Horváth G. a fel­adóval átlóban, úgynevezett univerzális poszton fog játszani és Izsai pedig Pampuch helyén küzd majd. Ehhez a há­rom játékoshoz csatlakozik még Makai, Zádor, Zajácz, mint kezdőjátékosok. A csapatnak jó lenne már megszerezni az első hazai győzelmét, amire vasárnap, lel­kes és jó játékkal lehetőség nyílik, amit ki kell használni. B. J. Kosárlabda NB I B Ki lesz a bajnok? Az NB I B férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának utolsó mérkőzéseit ma délután öt órától játsszák. A Nyíregyházi TK Isobau csapata a huszonkettedik baj­noki mérkőzésén a Pécsi VSK együttesét fogadja a Bujtosiban. A hazaiak mérlege eddig tizenhét győzelem és négy vereség. Mind a négy vereséget idegenben szen­vedték el, sorrendben Salgótarjánban, Veszprémben, Százhalombattán és leg­utoljára Dombóváron. A mérkőzés után dől el a bajnokság sorsa, az első Dombó­vár és a második TK között csak a kosár­arány dönti el a helyezést. Mint már megírtuk, Dombóvár Siófo­kot fogadja. Érdekesség, hogy Siófok szer­dán otthonában fogadta Pécs együttesét, s a korábban még feljutásra is esélyes Ba- laton-parti gárda egypontos vereséget szenvedett attól a Pécstől, aki addig ide­genbeli mérkőzésein egy győzelmet sem szerzett. A PVSK szerdai győzelmén kí­vül csak kétszer tudott nyerni. A nyíregyházi együttes nem a legjobb előjelekkel készül a találkozóra, Janko- vics, aki Dombóváron megsérült, mű­anyag gipszkötést visel a lábán. Legalább két hétig nem játszhat a center. Mint el­mondta, mikor a második félidő kezdeté­nél a feldobásnál elütötte a labdát, akkor a dombóvári Kiss Sándor meglökte, s az esés során sérült meg a bokája. Rögtön utána bedagadt, s orvosa szerint még egy darabig hordania kell a gipszet. Borosnyai Balázs korábbi távozása után most még tovább csökkent a bevethető emberek szá­ma. A bujtosi csarnokban tartott edzés köz­ben kerestük meg a kosarasokat, hogy a felkészülésről és az esélyekről érdek­lődjünk. Hutás László Dombóváron a második félidőben kitűnő védekezést nyújtott, őt kérdeztük múltkori teljesítményéről. — A kétméteres Erupkint fogtam, de a védekezésben nem csak a magasság szá­mít, egy-két sikertelen kísérlete után el is kedvetleneden. — Ennek ellenére kikaptatok. Miért? — Míg az első félidőben Erupkinnak sikerült minden, addig a másodikban Kiss Attilának. Ráadásul nagyon rossz dobó- százalékkal dobtunk Dombóváron, azt hi­szem, elsősorban emiatt veszítettünk. — Mit vársz a pécsiek ellen? — Feltétlenül győzelmet. Jó lenne nagy különbséggel nyerni, s akkor még elsők is lehetünk. A Pécs ellen van is erre esé­lyünk, igaz, most jó formában lehetnek ők is, hiszen Siófokon nyerni tudtak. — Ott leszel a kezdőben? — Ezt még nem tudom. Hegedűs Ferenc edzőtől azt kérdeztük, ki fogja a centerposzton Jankovicsot pó­tolni? — Szekulovics is játszhat centerként, de Papp Tiborra is számítok. Mindenképpen győznünk kell, és aztán megkezdjük a fel­készülést a rájátszásra. Várhatóan már ja­nuár 28-án játsszuk az első meccset. Az ellenfél Pécs együttese sokat gyen­gült a tavalyi bajnokság óta, több megha­tározó játékos eltávozott, most fiatal és lelkes pécsi kosarasok alkotják a gárdát, Völgyi, Csirke és Tahin főként távolról le­het veszélyes. Ha mindhármuknak kijön a lépés, akkor nem lesz könnyű az első he­lyet megszereznie a TK Isobaunak. A mérkőzésről a Jonatán Rádió egye­nes adásban számol be. Révay Autósport Mogyoródi remények A hazai autósport szerelmesei izga­tottan várják a Forma—1-es gyorsasá­gi világbajnokság végleges versenynap- tárát, hiszen már szeretnék megtudni: lesz-e ebben az évben magyarországi F- 1-es vb-futam, amely 1986-tól nem hi­ányzik a legrangosabb sportesemények közül. A kérdés egyik legavatottabb szakértőjét, Berényi Jánost, a Hunga- roring Részvénytársaság elnökét faggat­ta a legújabb fejleményekről az MTI munkatársa. — Történt előrelépés a közelmúlt­ban? — Az Ipari és Kereskedelmi Minisz­térium közreműködésével folyamatosan tartjuk a kapcsolatot a Forma—1-es Konstruktőrök és Gyártók Szövetsége, a FOCA elnökével, a brit Bernie Ecclestone-nal, illetve az ő személyes megbízottjával, Dave Clare-rel. Nem­rég váltottunk üzenetet, az általuk vá­zolt elképzelésekre megküldtük a mi észrevételeinket, s egyúttal jeleztük: szívesen látnánk bármelyiküket Buda­pesten, hogy szóban tisztázzuk a rész­leteket. — Van remény arra, hogy valame­lyikük eljön a magyar fővárosba? — Végleges időpontot még nem rög­zítettünk, azonban a dolgok jelenlegi ál­lása szerint úgy néz ki, hogy Dave Clare valamikor januárban Budapestre utazik. — Ez ugye pozitív jel? — Mindenképpen! Sőt, azt is öröm­mel hozzátehetem, közelednek az ál­láspontok. Tulajdonképpen már csak a körül van némi nézeteltérés, hogy a rendezési díjként fizetendő többmillió dolláros összeg az elkövetkező évek­ben milyen mértékben emelkedjen. Egyébként ez a szerződés számunkra a korábbinál lényegesen kedvezőbb lenne, a Dunaholding Rt.-vei közös konzorciumunk (Ez még nem jött létre — a szerk.) nemcsak a pálya hasznosí­tási jogát, hanem részben a világbaj­noki futammal kapcsolatos hirdetési lehetőségeket is visszakapná. — A tervek szerint hány évre szólna a megállapodás? — Mindkét fél kinyilvánította, hogy 2001-ig kívánja meghosszabbítani az együttműködést. Méghozzá úgy, hogy közös megegyezéssel felbontanánk az 1995-re érvényes szerződést, s már az idei vb-futamot is az új feltételek alap­ján bonyolítanánk le. — Ezek szerint Ön opitimista... — Igen. Jómagam úgy gondolom, ha Bemie Ecclestone nem kívánna velünk együttműködni, akkor régen megsza­kította volna a kapcsolatot. Szerintem a hivatalos versenynaptár is azért nem készült el, mert várnak ennek a szerző­désnek az aláírására. Erre — ha min­den jól megy — legkésőbb februárban sor is kerülhet. Vitorlázás Itthon a világbajnokok Pénteken 11 órakor, a KLM menet­rendszerinti amszterdami járatával ér­kezett Budapestre a repülő hollandi vi­torlás-világbajnokságon aranyérmet szerzett Majthényi Szabolcs, Domokos András páros. A kissé megszeppent versenyzőket a Ferihegy I. várójában fo­tósok és barátok gyűrűje, egy kibontott vitorla és egy „Aranyos Szparisok” fel­iratú transzparens köszöntötte. Utóbbi­ra a magyarázat, hogy mindketten a balatonföldvári Spartacus Vitorlás Egy­let sportolói. A fogadás utáni sajtótájékoztatón Gallov Rezső államtitkár, az OTSH el­nöke gratulált a magyar vitorlázás első világbajnokainak. Az államtitkár sport­történelminek nevezte Majthényiék si­kerét. Hozzátette: semmit sem von le a győzelem értékéből, hogy ez a hajóosz­tály jelenleg nem szerepel az olimpia műsorán. Ezután a két 22 éves fiatalember vá­laszolt a kérdésekre. — Mennyiben változott az életük, mióta világbajnokok lettek? — Annyiban, hogy most nem tudunk hazamenni — válaszolta tréfásan Majthényi Szabolcs. Domokos András szerényen hozzáfűzte, ugyanúgy foly­tatják a felkészülést, mint eddig. A következő világbajnokságon, amelyet a Garda-tavon rendeznek, szeretnének az első három között végezni. Ezután a két versenyző felváltva folytatta a válaszadást: — Mikor gondoltak arra először, hogy megnyerhetik a vb-t? — Amikor egy éjszaka tíz telefon- hívást kaptunk, s ez megbolygatta kis­sé a minket vendégül látó család éle­tét, ugyanis senki sem gondolt a két ország közötti időeltolódásra. — Milyen volt a viszonyuk a máso­dik helyezett lan McCrossin vezette egységgel? (Tudott, az ausztrál ver­senyzőtől kapták kölcsön a hajójukat. — A szerk.) — A McCrossin, Cook páros volt a legnagyobb vetélytársunk. A viadal vége felé néha kettős versenyfutássá szűkült a vb, de mindannyian csak tisz­ta eszközöket használtunk a versengés­ben. Ok voltak a legnagyobb támasza­ink. A baráti kapcsolat végig megma­radt köztünk. Sőt, a világbajnokság után McCrossin látott vendégül ben­nünket. Sítúra Sítúrát szervez a Tűlevél Alapítvány szombatra Nagykálló—Harangod térsé­gében. Találkozó 9 és 9.30 között van a Harangodi Téka-táborban. Túravezetők: Viktor Zsilkin és Tölgyesi Tibor. A várható kilométer haladóknak 14-15, kezdőknek 5-6. A túra végén az alapítvány jelenlévő képviselői a résztvevőknek meleg teára és zsíros kenyérre vendégül látják. A túravezetők az időjárásnak megfelelő vakszolást vállalják. (—az) Lépésről lépésre Nemrég bonyolították le a megyei sakk csapatbajnokság I. osztályának ötödik fordulóját, melyen a következő eredmények születtek: Záhonyi VSC—Nyíregyházi VMK SC II 4,5:3,5 Fehérgyarmat SE—Nyírbátori ÁFÉSZ SE 5:3 Nyíregyházi Vízügy SE—Nyíregy­házi START SE 6:2 * * * A bajnokság állása az 5. forduló után: 1. Záhonyi VSC 25,5 2. Nyíregyházi VMK SC II 25 3. Nyíregyházi Vízügy SE 23.5 4. Fehérgyarmati SE 16.5 5. Nyírbátori ÁFÉSZ SE 15 6. Nyíregyházi START SE 13.5 Ma délelőtt rendezik 9.00 órától a sakk megyei csapatbajnokság II. osz­tályának harmadik játéknapját, amely a bajnokság 9—11. fordulója lesz. A viadal helyszíne Nyíregyháza, Széché­nyi u. 19. (Vízügyi Székház).

Next

/
Oldalképek
Tartalom