Új Kelet, 1994. december (1. évfolyam, 215-239. szám)
1994-12-02 / 216. szám
1994. december 2., péntek KÖZELKÉP III FelbernfawEndre Hétvégi Mikulás Mi van a puttonyban címmel kétnapos országos gyermektalálkozót rendeznek a Nyírségi Gyermekunió szervezésében szombaton és vasárnap. A program három helyszínen, a BUSZACSA-ban, a Kölyök- várban és a városi művelődési központban zajlik majd. Kedvcsinálónak néhány érdekes műsor a programból: a művelődési házban 3 órától az Útban hazafelé című gyermekfilmet vetítik. A tizenéveseket héttől tízig várja a Tini diszkó. A népszerű Szandi koncertje, amelyet fél hatra hirdettek, betegség miatt elmarad. Remélhetőleg kárpótolja a gyerekeket a Z’Zi Labor másfél órás fellépése. A sportcsarnokban két előadással szerepelnek a Fővárosi Nagycirkusz művészei. Vasárnap 9 órakor görög táncházzal folytatódik a program a művelődési központban. Ezután amatőr csoportok bemutatkozására kerül sor. Fellép a közkedvelt Tini-show, lesz kung-fu és jazzbalett bemutató. l Hajdú Gabriella. ♦ AMunkáspárt nyíregyházi városi szervezete szombaton délután kettőtől tartja gyűlését az érdeklődő választópolgárok számára. A párt székházában, a Ferenc krt. 3/a-ban bemutatják saját önkormányzati képviselőjelöltjeiket, és szó lesz az időszerű politikai kérdésekről is. Előadást tart Vajnai Attila, a Munkáspárt országos alelnöke. ♦ Mikulás tornacipőben a címe a Krúdy Gyula Gimnázium sportvetélkedőjének, melyre a volt krúdys diákokat várják szombaton reggel kilenc órától, családostól. Kérik azonban az oda indulókat, hogy a tornacipőjüket ne felejtsék otthon! ♦ Julika mesél. Ez az állandó címe a Mesekert bábszínház előadásának, melyet legközelebb vasárnap délelőtt 11 órától láthatnak az érdeklődők a 21. Számú Általános Iskolában. ♦ A Télapót várják december 4-én délután fél háromra a művelődési központba. Ez a Télapó a KISOSZ Télapója lesz. ♦ Bohémélet a címe Aki Kaurismaki soron következő filmjének, melyet a Huszárik Zoltán Filmklub tűzött műsorára december 5-én 18 órától, a művelődési központban. E heti utunk a Szarvas utcán vezet végig. Az utca az 1753-ban Szarvasról jött 134 családról kapta a nevét, akik együttesen telepedtek meg a városnak eme részében. Az utca első felében a századforduló éveiben és az I. világháború előtt épült földszintes polgárházak sorakoznak. Nagyobb építmény a bal oldalon a megyei gyógypedagógiai intézet, melynek két szélső szárnya a volt zsidó elemi iskola korszerűsített épülete, míg középső része a németek által felrobbantott zsidó templom helyére épült a II. világháború után. Ahol az Arany János utca ágazik el jobb felé, a déli alközpont házai kezdődnek. A víztorony tövében épült az Arany Szarvas vendéglő. A vendéglő után a platánok alatt haladva ismét lakóházak között visz az utunk. A környezetből a KPVDSZ művelődési háza tűnik ki érdekes formájával. Itt az utca végén a közelmúltban tűntek el a tirpák ősöktől ittmaradt nádfedeles, szabadkéményes házak. E heti kérdésünk: Ki a tervezője, és mikor épült az Arany Szarvas étterem? Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: A művelődési központ 1981. november 21- én nyitotta meg kapuit a látogatók előtt. A helyes megfejtést beküldők között Nagy Viktor nevét sorsoltuk ki, aki könyvjutalmát postán kapja meg. S. T. „Meggyőződésem, hogy jó gazdája lesz városuknak!” Kuncze Gábor csizmába? kérésre bármilyen összegben állítanak össze. A kosárkákban 11 féle télapó sorakozik, 35 forinttól egészen 219 forintos értékig. Gólya-Ker ABC: a csomag 181 forintba kerül egységesen, ez gyári kiszerelés. A csoki Mikulások ára 38,50 és 209 forint között mozog, a csokicsizma 78 forintba kerül. Kérésre itt is készítenek külön ajándékcsomagot. A Télapónak azonban valahogy el is kell jutnia a gyerekekhez a csomagokkal. Ez évben is a Korona taxi vállalta fel a rénszarvasok szerepét. Ma és holnap lehet a mikuláscsomagokat elvinni a Korona taxi központjába, ahonnan a Télapó vasárnap 13 és 18 óra között viszi ki az apróságoknak. A szolgáltatás ingyenes. Még néhány hét, és a Mikulás után a karácsony is beköszönt. S aki a hétköznapokon nem ér rá beszerezni szerettei ajándékát, megteheti ezt a bronz-, ezüst- és aranyvasárnapokon. December 4-én, bronz- vasárnapon a Nyírfa Áruház reggel 8 órától 13 óráig, a Kelet Áruház reggel 9-től 13 óráig, a Nyír-Centrum reggel 9-től 13-ig tart nyitva. ♦ A Nappali sötétség című filmet Fábry Zoltán életműsorozatából viszont a Narancs Zselé Filmklub vetíti ugyanott, ugyanaznap, csak este nyolc órától. ♦ Pályaválasztási tájékoztatót, tanműhely- és üzemlátogatást tart az Élelmiszeripari Szakmunkásképző Intézet december 5-én a speciális, 6-án a sütő és pék-cukrász szakra, december 7-én pedig az élelmiszer-tartó- sító, húsfeldolgozó és molnár szakokra jelentkezőknek. A tájékoztató mindhárom napon reggel kilenc órától szülői értekezlettel kezdődik. ♦ Megyei szavalóversenyt rendez a Kölyökvárban a Megyei Közművelődési Iroda középiskolásoknak. Az elődöntőre december 6—7-én, reggel kilenctől kerül sor. ♦ A szakképzési napok rendezvénysorozatának keretében tart előadást december 7 -én Sum István a megyei pedagógiai intézetben. A téma a munkaerőpiaci folyamatok és a pályaválasztás összefüggése. A délelőtt tíz órára meghirdetett program korreferátuma a szakképzés átvezetésének egyik lehetőségéről szól az alapvizsga utáni képzés bevezetéséig. ♦ Egészségnevelési tréning lesz december 7—10-ig, reggel kilenc órától a Kölyökvárban, melyet a Városi Tisztiorvosi Hivatal kezdeményezett. Mi kerül a „Hull a pelyhes fehér hó, jöjj el kedves Télapó...” — énekli sok kis gyerekszáj, akik mind izgatottan várják Mikulás ünnepét. Mivel azonban a fehérszakállút a szülők, nagyszülők helyettesítik, nem árt, ha tudják, hol, mennyibe kerül egy csoki Télapó, Mikuláscsomag. Alföld Füszért: a legkisebb télapó 20 g-os és 39 Ft-ba kerül, a legnagyobb 220 g-os és 216 forint. A két csokifigura közt még hét különböző méretű és árú van. A csokoládékrampusz 50 forint, a csizma 69 illetve 129 forint. Az üzletben állítják össze a Mikuláscsomagokat, amibe a 209 forintért szaloncukor, drazsé, rágók, kisebb csokoládék, ropi és Mikulás kerül. Kelet Áruház: az összeállított csomagok ára széles skálán mozog, 193 és 270 forint között. A piros zacskókban szaloncukor, Télapó és megannyi apró csokoládé található. Kívánságra nagyobb csomagokat is készítenek. A csoki Mikulásoknál is tízféléből lehet válogatni. A legolcsóbb 39 forint, a legdrágább 199 forint. Jéé Diszkont: kész mikuláscsomag nem található a polcokon, de Ablakok nélkül A nyíregyházi mezőgazdasági főiskola udvarán van egy épület, amely még a hatvanas évek közepén épült. A „hatszögletű” valaha bizonyára szebb időket is megélt, mostanra azonban teljesen lepusztult. Falairól lemállott a festék, ablakai betörve. Mikor kerül jobb állapotba? Kérdésemre Ráskó Ferenc, az ENERGOCOOP Kft. ügyvezető-igazgatója válaszolt: - Kft.-nk raktározás céljára vette bérbe az épületet. Nem hanyagoljuk el, felújítjuk, beüvegezzük. Mivel a sportpálya mellett áll, az ott focizó gyerekek azzal szórakoznak, hogy rendszeresen betörik az üveget. Szerencsére találtunk a városközpontban egy kedvezőbb helyet, így a gondunk megoldódott. A bérleti szerződés lejártakor visszaadjuk az épületet a főiskolának. Mit lehet ehhez hozzátenni? Reméljük, ha egyszer visszakerül a főiskola tulajdonába, eredeti céljának megfelelően hasznosítják az illetékesek a „repülőmúzeumot”. Művészköri évzáró vasárnap Művészet és politika a mottója a Móricz Zsigmond Színház évzáró előadásának, melyre december 4-én este hattól kerül sor a színházban. Az első pillanatban persze azt hihetné a szemlélő, hogy az év utolsó Művészköre nemcsak egyszerűen „kör” kíván lenni, sokkal inkább fából vaskarika. A kissé merész képzettársításnak tűnő fogalmak összekerülése azonban azt sugallja, ismét izgalmas beszélgetésnek leszünk szem- és fültanúi. A szem csmegéjeként filmvetítéssel indul a program, s Gábor Pál Látogatás, Csányi Miklós Boldogság, valamint Gazdag Gyula Hosz- szú futásodra mindig számíthatunk című filmje kerül terítékre. A filmekről dr. Angyal Sándor, a Kelet-Magyarország főszerkesztője, Ágoston István, a Nyíregyházi Rádió vezetője, Kenyeres Imre, a művelődési központ munkatársa és Márföldi István, a Városi Televízió vezetője beszélget, majd ezt követi a Hegedűs Györgyi Jászai- díjas színművésznővel történő társalgás. Az est díszvendége azonban Csurka István lesz, akivel a házigazda műsorvezető, Verebes István cseveg majd. A műsor szerkesztője egyébként Pankotay Éva. TÁMOGASSA AZ MDF NYÍREGYHÁZI KÉPVISELŐJELÖLTJEIT! 1. vk. Szitha Miklós 6. vk. Sikolya Tibor 12. vk. Suták Mihály műszaki ügyintéző mérnök középiskolai tanár 2. vk. Dr. Sasvári Gyula 7. vk. Lencsés Sándor 16. vk. Hrenkó László ny. főiskolai tanár, mérnök vállalkozó 3. vk. Dr. Szilassy Géza 8. vk. Hamvas László 17. vk. Bordás Béla sebész vállalatigazgató vállalkozó 4. vk. Dr. Barabás Gyula 9. vk. Fesztóry Tibor 18. vk. Garai Zoltán jogász mérnök-tanár vállalkozó 5. vk. Dr. Filep László 10. vk. Tóth György főiskolai tanár vegyész MDF Szavazzon ránk, hogy az önkormányzat az Ön kormányzata legyen! Gprínt