Új Kelet, 1994. december (1. évfolyam, 215-239. szám)
1994-12-10 / 223. szám
IJ KELET MEGYÉNK ELETEBOL 1994. december 10., szombat 3 Miért érte baleset a Mikulást? Késik a táppénz Sok olvasónk telefonált, hogy a pos- ás — pontosabban a pénzzel érkező Dostás — nemhogy kétszer, de egyszer sem csengetett még, és a nyugdíjasok, táppénzen lévők esetében, tekintettel a Mikulás érkezésére, ez nem kis gondot okozott. — Ami a nyugdíjat illeti, pontosan meg van határozva egy nyugdíjkifizetési naptárban, hogy kinek melyik napon kell megkapnia a pénzt — mondta a posta kézbesítési osztályának munkatársa. — Ennek minden hó utolsó tizenhárom munkanapján kell megtörténni. Magát a naptárt ez évre még tavaly meg kellett, hogy kapják, az 1993. decemberi nyugdíjjal együtt. Akik közben mentek nyugdíjba, azok is kapcsolatban álltak a kézbesítővel, tehát tudomást kellett szerezniük a naptár létezéséről. A jövő évben érkező nyugdíjról szóló beosztást most kell megkapniuk az időseknek, az aktuális fizetéssel együtt. — Egyik olvasónk a Mosolygó Antal utcában lakik. Biztosan tud erről a rendszerről. mégis panasszal fordult hozzánk. — Egy pillanat alatt megnézem, mikor kell megkapnia a pénzét... Ebbe az utcába december 15-én kézbesítjük a pénzt, addig is kétjük, legyen türelemmel! —A táppénzek esetében azonban kötve hiszem, hogy ez a rendszer működne. — Sajnos, sokan reklamálnak nálunk is személyesen vagy telefonon. El kell, hogy mondjam azonban, mi nem vagyunk bank, akik ülnek a pénzen, s amennyiben megvan a fizetésre a fedezetünk, azonnal kikézbesítjük. A tapasztalat ellenben az, hogy a cégek késnek az átutalással, s ezt a mulasztást a postára kenik, jöjjön ide reklamálni a dolgozó. Hogy a dolgot ne hagyjuk ennyiben, szúrópróba szerűen éppen felhívtunk egy céget, mikor utalták át a pénzt, melyet a táppénzen lévő dolgozók csak 6- án kaptak meg. Kérdésünkre nagy csodálkozás volt a válasz, hiszen ők a december 5-én esedékes táppénzt már november 30-án feladták, és december 1-jén átutalták. Hogy az ufók nyelték-e le azt a legrosszabb esetben is négy napot, nehéz lenne kideríteni, mindenesetre a panaszosnál csengető kézbesítő nemes egyszerűséggel konstatálta messiásként való üdvözlését. — Sok a munka, és csúszik a kézbesítés. — Nekem azt mondták, hogy a családi pótlék azért késett, mert a postára csak egy bizonyos összegű pénz mehet el, és ha az nem elég a névsor szerinti elosztásban mindenkinek, akkor majd másnap megkapják az ábécésorrend végén lévők is. Persze aki Zs betűs, az lehet, hogy csak harmadnap jut a pénzhez... — elmélkedett egyik ismerősöm, aki nemrég hasonló helyzetbe került. Persze ő elég pesszimistán látja a helyzetet, mert szerinte eddig rendben volt minden, s csak ezután lesz majd igazi kavalkád, már ami a pénzek kikézbesítésének változásait illeti. ...A sort folytathatnám még a gyesen, gyeden lévőkkel és társaikkal, de úgy érzem, nem ez a lényeg. A lényeg csak az, hogy szépen tudjuk köríteni gyermekeinknek, hogyan csúszott el, na nem a kézbesítés, hanem a Mikulás, törte ki a lábát, és roncsolta össze a szánkóját, és mennyit kell várni arra, míg felgyógyul, és mégiscsak elviszi a csomagot meg a virgácsot a kis csizmákba. herczku wmi Közeledik a szeretet ünnepe. Szaloncukrot kapnak a rászorultak Kömörőn Iskolai évkönyv Biztos, hogy osztja azon véleményemet a 2. Számú Jókai Mór Általános Iskola, mely szerint kilencven év egy ember életében is nagyon nagy dolog. Hogy miért pont őket említem? Talán az olvasó előtt sem titok, hogy az iskola is ennek a bizonyos kilencedik x-nek a megünneplésére készül. Persze ha azt mondom, hogy a szülinapra csak 1996-ban kerülhet sor, akkor azt is hihetnénk, hogy egyelőre csak tervezgetnek. A 1994-95-ös tanév végére azonban már kézzelfogható eredmény is lesz. Nem csigázom tovább az érdeklődést, elárulom, hogy az iskola egy közel kétszáz oldalas kiadvány létrehozásán fáradozik, amely dokumentumok alapján tárja fel az elmúlt évtizedek történetét. A sors hozta úgy, hogy jövőre már valószínűiig egyházi tulajdonban lesz az intézmény, ezért — az eddigi korszak lezárásaként — szeretnék egy kicsit előrehozni az évfordulót. Itt tolmácsolom az iskola kérését. Szívesen látnák volt öregdiákok, pedagógusok feljegyzéseit, fényképeit és emlékezéseit a kedvenc tanárokról, diákokról, hogy még hitelesebben szóljon az évkönyv az alma mater egykori eseményeiről. Mint azt a tanári karból alakult szerkesztő- bizottság munkájáról megtudtuk, eddig két alternatíva vetődött fel a kiadvány tartalmával kapcsolatban. Az egyik az, hogy a jelenlegi tanárok, diákok névsora sem maradhat ki, a másik elképzelés szerint azonban időszakokra lebontva kellene a névsort kiaio.i, a huszonöt, ötven- és hetvenöt éves iskolai emlékekből. Ehhez azonban tényleg azoknak a segítségére lenne szükség, akik abban az időben valamilyen formában kötődtek az iskolához. Váiják továbbá azoknak a szponzoroknak is a támogatását, akik a megvalósítás anyagi hátterét biztosítanák, hiszen mintegy ezer példányban való megjelentetés is háromszázezer forintos terhet jelentene az iskolának. A támogatás mértékétől függ tehát az is, hogy mennyibe kerül majd annak, aki az évkönyv tulajdonosa szeretne lenni, hogy hány példányban lesz kapható, s lesz-e utánnyomás. Ha azt számoljuk, hogy a jelenlegi iskolai tanulók, tanárok hétszáz példányt kapnak, igencsak korán fel kell kelniük a volt tanulóknak, pedagógusoknak ahhoz, hogy abból a maradék háromszáz darabból egyet bizton megszerezzenek. Az iskola azonban komoly reményeket fűz hozzá, hogy támogató alanyokra talál, akik megkeresik őket a Színház utca 3. szám alatt, s mindenki elégedett lesz nemcsak a tartalommal, hanem a megvalósulással is. . Herczku Tünde Elsősorban a keleti piacokkal kell foglalkozni! Merre tovább, mezőgazdaság? Kelet-Magyarországi Regionális Konferenciát rendezett szerdán a Magyar Agrár- tudományi Egyesület, a Magyar Tudományos Akadémia Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Testületé és a Friedrich-Naumann Alapítvány Nyíregyházán, a Tudomány és Technika Házában. A régió mezőgazdasági kérdéseivel foglalkozó tanácskozás előadói között szerepelt dr. Manninger Sándor, a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára, aki a megye mezőgazdasági helyzetét elemezte előadásában. — Idén már többször jártam Nyíregyházán — mondta dr. Manninger —, és ez azt mutatja, hogy igyekszem a térség problémáival foglalkozni. Lehet, hogy nem olyan eredményesen, mint azt az itt élők elvárnák, de ennek ellenére sok mindenben próbálok segíteni, és talán néhány dologban sikerül is, úgy a kutatás, mint a termelés vagy a térségfejlesztés, a nemzetközi kapcsolatok terén. Nagyon sok jó kezdeményezést tapasztaltunk, és elismerést érdemelnek azok az egyetemen, főiskolán, a megye különböző intézeteiben dolgozók, akik sokat tettek azért, hogy a megye szélesebbre tárja keleti kapuit. Gratulálok a városnak, a megyének, mert rengeteget fejlődött egy év alatt is annak ellenére, hogy még nagyon sok probléma van a térség mezőgazdaságában. Bízom benne, az itt élők is úgy látják, hogy igenis van megoldás, ehhez a kormányzat és a tudományos testületek is segítséget nyújtanak. Úgy tűnik, hogy sok külkapcsolat alakul kedvezően, elsősorban az agrárpiaci és agrárfeldolgozói területen. Vannak rossz példák is, a keleti piacok összeomlásával sajnos elég sok feldolgozókapacitás tönkrement. Az alma iránt újra megélénkült a kereslet, keleten és nyugaton egyaránt. Keresik a minőségi almát és a léalmát is. Ilyenkor Sajnos kevés az alma, nincs elég eladnivaló. Remélem, a közeljövőben eljutunk oda, hogy be tudunk vezetni egy intenzívebb termelési rendszert, és két- három év alatt a legmodernebb fajtákat iS szüretelhetjük. A földkárpótlást, remélem, egy éven belül be tudjuk fejezni. Sok helyen már a Betörő krampuszok Felfokozott, mondhatni túlfeszített izgalommal énekelték december 6-án a nyíregyházi 1. Sz. Napközi Otthonos Óvoda óvodásai: Mikulás, Mikulás öreg Mikulás, Jó, hogy jössz, jó, hogy jössz. Minden gyerek vár! Már azt hitték, hogy hozzájuk el sem jön a várva várt Mikulás, hiszen december 5-én betörtek óvodájukba, aznap a feldúlt termekbe be sem mehettek. Pedig ők jók voltak, nem is szoktak és soha nem is fognak olyan rossz dolgokat csinálni, mint a Mikulás helyett. éjszaka érkezett krampuszok. Ezúton üzenik a hívatlanul betoppanóknak, hogy csúnya dolog a kisgyermekek örömét elrontani. Még csúnyább dolog szétdúlni az egész óvodát, cigarettázni a csoportszobákban, megrongálni az óvoda berendezési tárgyait. Elítélendő, sőt, egyenesen büntetendő, ha valaki a kisgyermekektől ajándékot lop (színes tévé, videó, magnós rádió stb.)! Még elítélendőbb, ha valaki meg- dézsmálj^a Mikulás előkészített csomagjait, a gyermekeknek szánt banánt, mandarint, szaloncukrot. Mindezekért nagy-nagy VIRGÁCS jár — ezt küldenék a kéretlenül érkező, neveletlen krampuszoknak az 1. Sz. Óvoda óvodásai és Szombathy Jánosné ' óvodavezető vége felé közeledik, de ez nem jelenti azt, hogy megoldottuk a kárpótlási problémákat. Addig, amíg valakinek nincs tulajdonlapja, és amíg nincs jelzáloglehetőség, addig elég nehéz lesz a földre komolyabb hitelt felvenni. Ebben igyekszünk minél hamarabb előrejutni, és bízom benne, hogy komoly kormányzati segítséggel ez egy-két éven belül megoldódik. A nagygazdaságok privatizációja sem megy problémamentesen, és ezt véleményem szerint jól megoldani nemigazán lehet, hiszen rossz és kevésbé rossz megoldások vannak. A meglévő állami gazdaságokat a jelenlegi kormányzat elképzelései szerint tovább kell privatizálni, bár én ezzel szakmailag nem teljesen értettem egyet, mert véleményem szerint jó lett volna, ha térségenként egy-egy ilyen gazdaság állami tulajdonban marad, elsősorban a biológiai alapok védelme és terjesztése szempontjából, másodsorban az ilyen gazdaságok integrációs szerepet tudnának felvállalni. A privatizációs politika azonban nem mindig kíváncsi a szakma véleményére. Úgy néz ki, hogy az erdőgazdaságok visszakerülnek a tárcához, vagy legalábbis állami tulajdonban maradnak. Ma az erdőnek olyan társadalmi, egészségügyi és köznevelési jelentősége van, amely nem engedi meg, hogy véletlenszerűen és nem igazán komoly tötvényi lehetőségekkel korlátozott privatizációra kerüljön. Bízom benne, hogy új lehetőséggel, állami akarattal, új erdőtörvénnyel jobban meg tudjuk védeni a magyar erdőt. Ebben az évben az erdőfelújításokra egymilliárd forint körüli összeget tudtunk biztosítani, jövőre ez mintegy 1,4 milliárdra nő. Az agrárágazat a nemzeti össztermelésből jelenleg 10-11 százalékkal részesedik, ez azt mutatja, hogy Magyarország agrárállam. Az ipari, fejlődő államoknál ez két-három százalék körül mozog. Remélem, hogy a 10-11 százalék egyelőre nem fog sokat csökkenni, a mezőgazdaság legalább olyan gyorsan fog fejlődni, mint az ipar, és a lehetőségeinket jobban ki tudjuk használni. Idén a mezőgazdaság elég jól produkált, a gabonatermésünk meghaladta a korábbi évek termését. Mintegy 2-7 millió tonna exportlehetőségünk van búzából és kukoricából, ezt egy kis export- támogatással talán ki is tudjuk használni, bár a világpiaci árak meglehetősen nyomottak, és a különböző kelet-európai vámlehetőségek eléggé korlátozzák a lehetőségeinket. A kukorica 10 százalékos exporttámogatást kap, és akkor a takarmánynövényeket is eredményesen tudjuk értékesíteni, annál is inkább, mert az állatállomány csökkenése miatt ezeknek a feletetése nem lehetséges. A gabona feldolgozottsága jó, az ebből készült liszt- és tésztaféleségek is exporttámogatást igényelnek. Ebben az évben az agrárexport-támogatásunk 25 milliárd forintot tesz ki, ez nagy összeg a korábbi évekhez képest, de kell is ahhoz, hogy elérjük azt a 2,2 milliárd dolláros exportelképzelést, amit reméltem, hogy a következő két-három évben hárommilli- árdig el tudunk vinni. Az állattenyésztés sajnos a megyében is rossz helyzetbe került. A privatizáció, a piacösszeomlás és az aszálykárok együttes hatása miatt talán a térségben a legrosszabb. A szarvasmarhatelepek kihasználtsága mindössze 30-40 százalékos, de remélem, hogy ez hamarosan javulni fog, és feltöltik a telepeket. A sertésállomány javulóban van, és nemcsak az önellátást, de az exportot is tudjuk produkálni. Ezen a területen, úgy látom, nincs nagyobb gond, nagyon jók az átvételi árak. A térség agrárkiviteléről az a véleményem, hogy nemcsak a nyugati, hanem — elsősorban! — a keleti piacokkal kell foglalkozni. Nagyon jó lehetőségeink vannak, és akad néhány szép eredményünk is, például hibridkukorica-vetőmagból az elmúlt két évben többet adtunk el a FÁK országaiba, mint korábban bármelyik országba. Elsősorban a termékminőség határozza meg az exportlehetőségeinket, sokkal komolyabban kell venni a minőségi paramétereket. Komoly feladataink vannak. Egyrészt meg kell felelnünk a nyugati igényeknek, amelyhez egyre inkább közelítenek a kelet-európai elvárások is. Úgy gondolom, hogy ennek érdekében a Nyírség és környéke sokat tett eddig, és tesz ezután is. Vasas László Nem volt megfelelő kommunikáció Nagy felelősség (Folytatás az 1. oldalról) Egyvalami biztos. Nyírtelek körzetében, egy körülbelül negyven négyzetkilométeres területen a szokásoshoz képest jelentősen megnövekedett a víz foszfáttartalma, néhány helyen jóval túl is lépte a szabványban megengedett értéket. Ez főként a kis vízfogyasztású települések környékén — Gyulatanyán és Bedőbo- korban —. valamint Nagycserkeszen következett be. Móricz István azt nehezményezte, hogy a nyírteleki fél nem informálta erről a Nyitvicsavot. Ők úgy szereztek tudomást az ügyről, hogy a lakossági panaszok vízhiányról tanúskodtak Nyíregyháza néhány lakónegyedében. A nyírtelekiek ugyanis leállították a Nyíregyháza felé vezető csővezeték működését azért, hogy megtisztítsák a vizet. A déli tároló kiürült, szerepét az északi vízmű próbálta átvenni teljes kapacitással. November 30-án fél nyolc és nyolc óra között kiürült a víztorony, ez okozta a vízhiányt. Információk hiányában Móricz István utasítást kért a szolnoki központban székelő vezérigazgatótól, utalva arra, hogy eddig ismeretlen okból jelentős foszfátfelfutást tapasztaltak. A vezérigazgató nem adott egyértelmű választ, és semmilyen intézkedésre nem adott utasítást, mindemellett nem foszfátfelfutásról, hanem erős vas-mangán koncentrációról beszélt. A Nyitvicsav és az ÁNTSZ közös laboratóriumi vizsgálatot végzett a régió több pontján, és több helyen szabvány fölötti foszfátértéket mértek. A Nyírtelek környéki települések mintegy húszezer lakója magas foszfáttartalmú vizet használt, körülbelül öt napon keresztül. Aggodalomra azonban a lakosság részéről semmi ok, ugyanis Csontos Gyula elmondta, hogy a magyar szabvány nagyon szigorú, és a megengedett foszfátkoncentráció többszöröse sem okoz semmilyen egészségkárosodást. A vegyi szenynyeződés — ellentétben a bakteriális fertőzéssel — a vízfogyasztás mértékének megfelelően kiürül a rendszerből, sőt, a többi vízmű vizével keveredve tovább hígul. A legnagyobb probléma az, hogy nem volt megfelelő kommunikáció az illetékes felek között, és az érintett területek lakói sem kaptak semmiféle tájékoztatást a szennyeződésről. Dr. Kalocsai Gábor, a Nyitvicsav jogásza szerint a nyírteleki vízmű vezetősége szerződésben foglalt kötelezettségének nem tett eleget akkor, amikor nem tájékoztatta időben a Nyitvicsavot. A sajtótájékoztatón kiderült, hogy a két fél között rugalmatlan a kapcsolat. Az ügy tanulsága az, hogy a jövőben nagyobb hangsúlyt kell fektetni a koordinációra, és többet kell tenni a szolgáltatás minőségének javítása érdekében. Ebben minden vízszolgáltatással foglalkozó félnek egyformán nagy a felelőssége. (VL)
