Új Kelet, 1994. december (1. évfolyam, 215-239. szám)
1994-12-08 / 221. szám
6 1994. december 8., csütörtök PROGRAMOK *1 ÚJ KELET Drogcsempész voltam — 2. rész VONZOTT A KELET Megszűnt a gyár, munkanélküli lettem. Kaptam segélyt, de az édeskevés volt a megélhetéshez. Hirdetést adtam fel az újságban, bár őszintén szólva nem bíztam benne, hogy kellek valakinek. Szerencsére tévedtem. Egy utazásszervező menedzsercéghez kerültem, amolyan mindenesnek. Irodai munkát végeztem a számítógépen. Túl nehéz nem volt a feladat, a fizetés sem volt rossz, de „természetesen” bejelentés nélkül alkalmazott a főnök, Harry, aki szerintem a világ legkülönösebb üzletembere. Külföldi volt, német, s ha igaz, amit a kolléganőm mesélt róla, akkor úgy került Magyarországra, hogy a dúsgazdag apja — akinek a gyárában mint ifjú trónörökös mindent összekutyult, amihez csak hozzányúlt — kitagadta. De mert mégiscsak a fia volt, nyitott neki Svájcban egy vaskos folyószámlát, amellyel úgy gazdálkodhatott, ahogyan akart. Egyetlen kikötése volt csak az öregnek: mehet bárhová, csak Németországba, az ő gyárába ne tegye be többet a lábát. Magyarul egy szót nem tudott, s hogy miért pont hozzánk jött, fogalmam sincs. Mindenesetre nagy dúrral fogott hozzá saját cége megszervezéséhez. Irodát bérelt, berendezte, milliókat érő számítógépes bázist hozott létre. Belefogott mindenbe, ami csak az eszébe jutott, s amihez egyáltalán nem értett. Hogy meddig bírta a folyószámla ezt az üzletmenetet, nem tudom, ugyanis egyetlen fillér bevételt nem produkált egy esztendő alatt, viszont fizette a "bérleteket, az alkalmazottakat, és élt, mint Marci Hevesen, például minden nap a Kompineky Szállodában vacsorázott. Mindezt azért meséltem el egy kic® részletesebben, mert az volt az érzésem, hogy az emberileg elviselhetetlen főnök és a teljesen értelmetlenül végzett munka miatt kilátástalan az életem... Móni vidéki lány, egy néger sráchoz ment férjhez, kint éltek Ausztriában egy ideig. Később elváltak. Ezután Móni hazajött, de a férje révén már igencsak benne volt a drogcsempészésben. Mónitól tudtam meg, hogy az afrikai kereskedők gyakran foglalkoztatnak futárszolgálatra fehér bőrű lányokat. Szerintük a fehér nők könnyebben átcsúsznak a vámon, különösen a keleti országokban, ahol nagyobb tisztelettel bánnak velük, mint a férfiakkal. Móni rutinos csempésznek számított, és amióta elvált a férjétől, egy Péter nevű kereskedőnek dolgozott. Péter Pakisztánból szerezte be a heroint, Móni egy „fuvarért” 8000 dollárt kapott, ez nem rossz pénz az egyhetes kirándulásért. Persze csak akkor, ha nem számítjuk a kockázatot, a lebukás veszélyét. Péter, Lilient is Móni közreműködésével szervezte be. Barátnőm vállalta a kockázatos „munkát”, mert nem dolgozott, meg az serp tetszett neki, hogy a szülei tartsák el... — Utázz ki nyugodtan, meglátod, hogy semmi bajod nem lesz. Péter is mindvégig ott lesz veled, s ha bármi történik, közbelép — győzködte Móni Lilient, és sikerrel. Ismertem Lilien kételyeit, s féltettem, de lebeszélni nem mertem. Tudtam, nagy szüksége van a pénzre. Végül Lilien beadta a derekát, igent mondott, elutazott, én meg izgatottan vártam a visszaérkezését. Valahol mélyen bennem is megfogalmazódott már: ha neki sikerül, ha szerencsésen visszatér, ha azt mondja, hogy nem veszélyes az utazás, akkor... Esetleg én is megpróbálom. Lilien akkor volt először Keleten, repde- sett az örömtől mikor hazatért, áradozott az előkelő szállodákról és azokról a pakisztáni férfiakról, akik ott nyüzsögtek körülötte, s a maguk tiszteletteljes módján csapták neki a szelet. — Más világ az, neked is el kell menned, — mondta most már nekem. — Különösen így, hogy nem kell fizetned érte. Pakisztánt látni kell, azt elképzelni nem lehet. Lilien számomra veszélyes húrokat pengetett, jól tudta, hogy imádom az egzotikus, sötét bőrű férfiakat, a különös tájakat, az utazást. Egyre többet foglalkoztam a gondolattal, s mondtam magamban: talán ez az egyetlen alkalom az életemben, hogy megismerhessem a világnak ezt a részét. Akkoriban nagyon kiakadtam a főnökömre. Azt se tűrte, ha leszaladtunk a közértbe ennivalóért és déltájban elfogyasztottuk. Amint meglátta, hogy eszünk, azonnal adott valamilyen „sürgős munkát”, olyat, ami nemhogy tíz percet, napokat is ráért volna. El akartam menni onnan, még mielőtt teljesen kiborít. Elkeseredett hangulatom is hozzájárult ahhoz, hogy elhatározzam: elmegyek Pakisztánba. A lányok meggyőztek, hogy tényleg veszélytelen az utazás. Azt gondoltam, hogy egy hét alatt kipihenem Harryt, olyan élményekben lesz részem amikre másként soha nem lett volna alkalmam, s mindezek tetejébe kapok annyi pénzt, hogy kibírjam, amíg találok új munkát. Üzentem a lányokkal Péternek... Felhívott telefonon és a Kálvin téri aluljáróban a telefonfülkéknél beszéltük meg a'íandevút. 5*" A heroinháromszögben Valamivel hamarabb értem randevúnk helyszínére, mint Péter. Amikor lefelé jött a lépcsőn, azonnal tudtam, hogy ő az a néger fiú, akivel találkoznom kell. Kinézetre nem ilyennek képzeltem egy földrészeket átfogó hálózattal rendelkező drogmaffiózót. Péter jó megjelenésű, fekete bőrű fiatalember, jól beszél angolul, s valahonnan Afrika középső részéről származik. Többet nem ts tudok róla, há a magánéletéről, a munkájáról kérdeztem, mindig kitért a válasz elől. Sétálni indultunk és közben beszélgettünk. Hamar rátért a lényegre. — Éva, csináltál már ilyet? — Még soha. — Ennek ellenére vállalod? Mondtam, hogy igen, s azt is, hogy miért: hajt a kíváncsiság és kell a pénz. Péter ezután rátért a részletekre. Elmondta, hogy nem egyedül kell utaznom, mindvégig velem lesz, így ha útközben bármilyen probléma felmerül, ő azt elintézi.. Megnyugtatott, hogy nekem a heroinnal semmi dolgom nem lesz. Öltözzek fel olyan elegánsan, ahogy csak tudok, keltsem egy pénzes európai turista benyomását. Egyébként a szállodákban úgy jelentkezünk be, mint férj és feleség. Kért, hogy ez ne zavarjon, erre a helyi, túlontúl konvencionális erkölcsi felfogás miatt van szükség, no és hogy ne keltsünk feltűnést. Megígérte, hogy „nem fog bántani”, de ha mégsem akarok vele egy szobában aludni, szívesen eljátssza a kicsapongó férj szerepét, s máshol tölti az éjszakát. Karacsiban, mondta, nagyon laza a vám- ellenőrzés, és mindeddig soha egyetlen fehér embert nem fogtak el kábítószer-csempészés közben. A nőkkel szemben pedig különösen előzékenyek, soha nem néznek a bőröndjeikbe. Ezt az állítást egyébként megerősítette Pakisztánt megjárt mindkét barátnőm. A Nyugati pályaudvarról indultunk szombat délután. Nemzetközi gyorssal utaztunk Bukarestbe, ott Péter román rezidensénél töltöttük el az éjszakát, s másnap a román légitársaság gépével repültünk Karacsiba. A tengerparti városban egy napot töltöttünk, másnap Péter helyi járatra vett jegyet és azzal repültünk a légvonalban mintegy 700 kilométerrel északabbra fekvő városba, Iszlámábádba. Akkor még naivan azt képzeltem, azért mentünk el az ország északi régiójába, hogy kísérőm a kedvemben járjon, s az általam mindvégig turista- útnak tekintett kirándulás során megismerhessem a fővárost. Óriásit tévedtem. Csakis azért mentünk Iszlámábádba, mert ez a környék számít a pakisztáni kábítószer-termelés központjának. Errefelé vannak a feldolgozóüzemek, a titkos raktárak, itt élnek a nagykereskedők. Iszlámábád, Lahore, Peshawar nemcsak a pakisztáni közélet nagyvárosai, hanem az általuk alkotott háromszögből indul útjára a világ herointermelésének nagy része. Minderről persze akkor halvány fogalmam sem volt. Én turistaként jöttem az országba, szerettem volna az is maradni, a várost, a mecseteket, az embereket, a keleti piacokat igyekeztem megismerni. Nem így Péter. Itt lehettek valahol a környéken a kapcsolatai. Azon fáradozott, hogy a lehető legolcsóbban szerezze meg a heroint. Egész nap ez ügyben rohangált, esténként találkoztunk csak a szállodában, együtt megvacsoráztunk és utána lepihentünk. Engem ki sem akart engedni a városba. — Nagyon veszélyes itt az utca egy fehér nő számára — magyarázkodott. — Bármelyik pillanatban elrabolhatnak, kifoszthatnak, s örülhetsz, ha csak megerőszakolnak és nem nyírnak ki. Aggódott tehát, de rájöttem, nem személy szerint engem félt, hanem a futárát, akibe már elég sok pénzt fektetett ahhoz, hogy közvetlen az indulás előtt egy jött- ment muzulmán mohósága miatt elveszítsen. Én viszont nem voltam hajlandó egész nap egyedül ücsörögni a szállodai szobában. A szállodák recepcióin béreltem kísérőket, velük indultam el városnézésre, hogy ha már itt vagyok, élvezhessem az itteni élet középkort idéző zsibongását. Utólag örülök, hogy erőszakos voltam, legalább kellemes élményeim is maradtak ebből a katasztrofális utazásból. Az utolsó éjszakára Péter egy külvárosi szállodában bérelt szobát. Majd elájultam, amikor megláttam: betört ablaküvegek, ujjnyi vastag por, szemét mindenütt. A szobában rozoga ágy, büdös, koszos ágynemű. A vízcsap nem működött, a mellékhelyiségről inkább ne beszéljünk. A szobában az egyetlen bútorzat egy törött tükördarab volt a falon. Az eddigi, két-, három- csillagos szállodák után úgy tűnt, leszálltunk a föld alá. — Hová hoztál Péter? —Csak a biztonság miatt... Egy éj szakát valahogy kibírunk itt. Biztonság? Máig meg vagyok győződve arról, hogy azért buktam le Karacsiban, mert ennek a koszfészeknek a tulajdonosa júdáspénz reményében beköpött a pakisztáni rendőrségen... Lejegyezte: Halász Kálmán KOS (III. 21—IV. 20.) Munkahelyén ott folytatódik minden, ahol tegnap abbamaradt. A zűrzavar ha lehet, még jobban fokozódik, lassan mégis minden a helyére kerül, elintéződik, hamarabb mint gondolná. BIKA (IV. 21—V. 20.) Ma igazán ráérez a munka ízére. Nem veszlik bele a részletekbe, a szélesebb összefüggések foglalkoztatják. Arra is ráébred, ne röstellje bevallani, hogy a munka milyen fontos Önnek. IKREK (V. 21—VI. 21.) Kedvese józan, okos tanácsaira, észrevételeire bólogat ugyan, egyet is ért vele, de mégsem tudja teljesen meggyőzni Önt. Ezt a köztes állapotot nehezen viseli, szervezete is tiltakozik: mindene fáj, nyom. RÁK (VI. 22—VII. 22.) Egy jelentéktelen, így visszatekintve, mosolyt fakasztó összekoccanás után egész napja könnyed, vidám. Magától értetődően, mégsem elbizakodottan fogadja az elismerést jól végzett munkájáért. OROSZLÁN (VII. 23—VIII. 23.) Dolgozik naphosszat, megállás nélkül, fáradtságot szinte nem is érezvén. Még kedvére is van a dolog. Élvezi, méregeti, számon tartja, ahogy fogynak, ritkulnak a tennivalók, elintéznivalók. SZŰZ (VIII. 24—IX. 22.) Háromszor megy vissza megnézni, elzárta- e a gázt, becsukta-e az ajtót. Útközben is csak aggodalmaskodik. Nem biztos magában. A munkahelye is elképeszti, pedig nincs is rendetlenség. MÉRLEG (IX. 23—X. 22.) Eseménytelen nap, feljegyzésre érdemes nem történik semmi. Mégis elégedett, mégis boldogság tölti el. Belső szemlélődéssel telik a mai nap. Ön tudja, mit miért tesz. SKORPIÓ (X. 23—XI. 22) Megcsikordulnak a fogaskerekek, a munkahely gépezete gyorsabb fokozatra vált. Annyi mindent kell még elvégeznie, és néha már arról is szó esik, hogy jövőre miképpen lesz. NYILAS (XI. 23—XII. 21.) Fontos, netán sorsfordító tárgyaláson kell részt vennie. Oda se figyel arra, hogy mit hordanak össze a többiek, képtelen feltételezéseikkel. Az Ön rövid, összefogott hozzászólásai mindent eldöntenek. BAK (XII. 22—1. 20.) Ön győzött, lenyomja a gonosz vekkert, mielőtt még megszólalhatna. A rádióban kedvenc dalát játsszák. A tennivalók is ütemesen fogynak. Töltse partnerével az estét. VÍZÖNTŐ (I. 21—11.19.) Úgy érzi magát, olyan fáradt, mintha már péntek lenne, és egy fárasztó, idegtépő hét állna a háta mögött. Fogyasszon vitaminban gazdag, kalóriaszegény ételeket, kávézzon kevesebbet. HALAK (II. 20—III. 20.) Ez a nap, már ami a munkát illeti, az ördögé. Szépen megoldott feladatokat kell a legelejétől újrakezdeni, és sebtében összecsapni. Mindegy, milyen, csak legyen kész időbe. Nehezen birkózik meg vele. Nyíregyházi moziműsor Krúdy mozi 8-án és 9-é«Rendőrakadémia Moszkvában Az előadások 16.00,18.00 és 20.00 órakor kezdődnek. Béke mozi 8-án és 9-én Az oroszlánkirály! Montázs (Art) mozi (volt Videomozi) 8-án és 9-én Rapa nui — a világ közepe 18.00 és 20.00 órai kezdettel. Városi Művelődési Központ 8-án 18.00 a Sant Mat közösség összejövetele 8-án 17.00 Fotóklub 8-án 18.00 AD and D klub 8-án 14.00 Nyugdíjasklub 8-án 16.30 Igrice táncegyüttes próbája 8- án 15.00 Klasszikusbalett-tanfolyam 9- én 17.00 a Szabolcs Koncert - Fúvószenekar és a Majorettcsoport próbája 9-én 9—12 óra között a Szabolcsi Szimfonikus Zenekar próbája 9-én 16.30-tól az Ifjú Zenebarátok Kórusának próbája 9-én 18 és 19 órától Aerobic 9-én 17.00-től 18.00 óráig Callanetics (mélyizomtoma) Ifjúsági Centrum 8- án 17.00—18.30 Szaxisuli foglalkozása 9- én 16.00—19.00 Angol tanfolyam Mandala Dalszínház 8-án 15.00 és 19.00 Légy jó mindhalálig (VMK) Kölyökvár 7—10-ig 9.00 Egészségnevelési tréning a Városi Tisztiorvosi Hivatal Egészségnevelési Csoportja és a Kölyökvár szervezésében. 8-án 18—20 óráig Kung-fu edzés 8-án 18-—20 óra között Mesekert Bábszínház 8- án 10.00,14.00,19.00 órakor Lusta Kismalac és Vitéz László. A Mesekert bábszínház előadása Debrecenben a KLTE-en 9- én 17—19 óra között Repülőmodellező klub 9-én 17—20 óráig Makettkészítők klubja 9-én 15.30—17.30 Jazzbalettpróba 9-én 18.30—20.30 Bessenyei színkör Sóstói Múzeumfalu Időszaki kiállítások (Barabási iskola kiállítóterme) Jósa András Múzeum Állandó kiállítások: Jósa András-emlékkiállítás; Benczúr Gyula-emlékkiállítás; Krúdy Gyula élete és kora; Nyíregyházi huszárok Móricz Zsigmond Színház 8- án 19.00 Maude és Harold (Bérletszünet) 19.00 Itt a vége... (Béreletszünet) 9- én 19.00 Maude és Harold (Bérletszünet) 19.00 Itt a vége,... (Bérletszünet) VMK Fotógaléria December 9—31. Máthé András debreceni fotóművész Neon-Fényben c. kiállítása Bujtosi Szabadidő Csarnok Aerobicfoglalkozás hétköznap: 17.00 és 18.00 óra Városi Galéria Pálfy István festőművész-grafikus kiállítása a földszinten tekinthető meg. Az emeleten, Mészáros Gábor keramikus- iparművész kiállítása látható. tartás: Naponta 10—18 óráig. Hétfő: szünnap. IO- E5 TV- MÜSOROK KOSSUTH___________________________ 4.30 Reggeli krónika 8.25 Mindennapi tudo- mány8.40 Paragrafus9.05 Napközbenll.05 Lemezbemutató 11.35 Ottlik Géza: Iskola a határon, 4.12.00 Déli krónika 12.30 Ki nyer ma? 12.40 Törvénykönyv 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Vendég a háznál 13.30 Hitélet 14.05 A Capella Savaria felvételeiből 15.05 Válogatott perceink 15.35 Hogyan láttam a XX. századot? 16.00 Délutáni krónika 16.25 A hét muzsikusa: Strausz Kálmán 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Összeállította: Balassa Péter 20.30 Határok nélkül 21.05 Felhang 22.00 Késő esti krónika22.30 A bizonytalanság biztonsága 23.05 Udvardy Tibor felvételeiből PETŐFI 4.30 Hajnal 6.03 Reggeli csúcs 7.45 Sportreggel 8.10 Rivaldafényben — Gianni Morandi 8.45 Helykereső 9.00 Hírpercek 9.15 Sok hűhó (ism.) 10.00 Zene-szó Siklósi Beatrixszal 11.50 Gordiusz plusz 12.00 Válogatás magyamóta-lemezekről 12.50 Korkérdés — Telefonos vetélkedő 13.00 Hírpercek 13.10 Örökzöld dallamok 14.00 Kabarécsütörtök 16.45 Szfint — félmillió forintos rejtvényjáték 17.00 Hírpercek 17.10 Mágnes 18.00 Észkerékl8.30 Helykeresől9.05 Hány Kemelmann: A rabbi pénteken sokáig aludt, 7-8 (ism.) 20.02 Zeneközeiben — közben: 21.00 Hírpercek22.15 Sok hűhó23.03 Sporthíradó 23.10 Záróra 0.15 Éjszaka BARTÓK 1tvi 5.30 Falutévé — Kert-Ész, ipartippel, kárpótlással 5.50 Határtól határig 6.00—9.00 NAP-kelte 6.00 és 7.00 Hírösszefoglaló 6.40 Reuters 6.55 Mese 9.00—12.00 KÉK 9.35 Játék 9.45 Hagenbeckék. Német filmsorozat XI1/4 (ism.) 11.20 Játék 11.30 Helena. Olasz filmsorozat 23/14 (ism.) 12.00 Déli harangszó, hírek 12.05 Üzlet délidőben 12.20 Képújság 14.20 Falutévé 14.40 Nyitott stúdió 14.50 Zenelánc 14.55 Mit ér az ember, ha vidéki...?! 15.10 Szemelgető—az elmúlt hét műsoraiból 16.00 Hírek 16.05 Kormányváró 16.30 Kisasszony. Brazil filmsorozat 170/27 17.00 Körző 17.50 TS Nagykarácsony a Budapest Sportcsarnokban 17.55 Az utódok reménysége 18.15 Üzlet 18.30 Kérdezz! Felelek 19.00 Telesport 19.10 Gyereksarok 19.30 Híradó 20.15 Szomszédok 20.50 Fri- derikusz-show 22.20 Garas Dezső 60 éves— Ripacsok. Magyar film 23.50 Labdarúgó kupanap 0.20 BBC-híradó 0.40 Képújság CüTV2 14.35 Képújság 14.45 Grüss Dich! 15.00 Repetal5.30 Kötelező olvasmány—Moliére: Tartuffe 17.45—18.45 A körzeti stúdiók műsora 17.45 Körzeti híradók 18.45 Kriminális 19.20 Kojak — Robin Hood New Yorkban 20.15 Úton 20.50 Ütköző 21.20 A nő, az ezerarcú21.35 Múzsa21.45 Környezeti hírek 21.50 Csízió 22.00 Objektív 22.35 Hitel, Világ, Stádium 23.25 Boldogság anno és most 6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Eileen Farrell operafelvételeibőll0.05 Vidor Miklós: Nyári játékok 10.51 Orosz szerzők capriccióiból 12.05 Elekes Zsuzsa orgonahangversenye 13.13 Operaegyüttesek 14.05 Szemelvények Székely János írásaiból, 4. 14.44 Ifjúsági együtteseink 15.04 XX. századi muzsika 16.04 Gershwin: Porgy és Bessl7.00 Muzsika — a folyóirat hangzó melléklete 17.50 Nép- zenekutatók műhelyében 18.05 Fiatal művészek pódiuma 19.05 Magyar képek 19.45 Zenekari muzsika 21.30 Ernest Blanc opera- áriákat énekel 22.05 A zene üzenete 22.20 Napjaink zenéje 23.30 Ön hogyan tanítaná — az öröklés kérdéskörét? 0.05 Éjszakai jazzklub 2.05 Az éjszaka zenéje NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ 18.00—19.00 Jó napot! Hírmagazin — reklám — lapelőzetes 18.30 Riportok, interjúk — Filmlevél 19.00—20.00 Hírmagazin — reklám — lapszemle 19.30 Mikrofon előtt... Játsszunk együtt! Zenetár DUNA TV 8.00—14.00 Képes krónika 14.00 Lapozó 14.15 Emlékképek (ism.) 14.30 Utazás a Holdba, III/3.15.30 Leányvásár. Magyar film 16.30 Berber hagyományok 17.10 Hubertus 17.30 Mesel8.00 Híradó 18.15 Ahová lépek, ott fű nem terem. Francia filmvígjáték 19.00 Animália — A macska 20.00 Váltó 20.45 Esti kérdés 21.00 Híradó 21.15 Szent Lőrinc éjszakája. Olasz film 22.55 Vers HB® 17.00 Tapsi Hapsi és vendégei: Taz-mánia 17.30 Jazzénekes. Am. zenés film 19.30 Mozimánia: Orson Welles20.30 Őrjítő vágy. Am. krimi 22.20 Mozimánia: Forrest Gump 22.50 Drágán add az életed! Am. akciófilm 1.00 Playboy — Erotikus ábrándozások, i Erotikus filmsorozat