Új Kelet, 1994. december (1. évfolyam, 215-239. szám)

1994-12-08 / 221. szám

A ■Hi 1994. december 8., csütörtök UJ KELET VAROSRÓL jsS VAROSRA 1 M| UJ KELET •• •• TISZALOKON „Gáz van Tiszalökön" Az 1990-ben lezajlott helyhatósági választásokra összeállított településfej­lesztési programjában Király Sándor, Tiszalök még jelenlegi polgármestere az infrastrukturális fejlesztés mellett ki­emelt fontosságúnak tartotta a szenny­vízhálózat és az új szennyvíztisztító te­lep létesítését. A későbbi időkre voltak csak elképzelései a vezetékes földgáz­rendszer kiépítésére. Figyelemmel kí­sérték azonban a kormány fejlesztést tá­mogató programját, és a megyében tar­tott kihelyezett kormányüléseken tör­ténteket. Mindezekből egyértelművé vált számára és a képviselő-testület szá­mára is, hogy a fejlesztési célok sorren­diségét meg kell változtatni, és a gáz­programot elsődleges feladatként kell kezelni. — A változtatást az is indokolta — mondta a polgármester —, hogy a kor­mány is ezen infrafejlesztést helyezte előtérbe a céltámogatások között. Ugyanakkor 1992 első fél évében az is kiderült, hogy az Állami Fejlesztési In­tézet nem tud támogatást biztosítani külön egy településnek, de több helyi önkormányzat régióbeli, illetve térségi összefogását támogatja. így alakult ki a Tiszamenti Települések Régiója, Tisza- dob, Tiszadada, Tiszalök és Tiszaeszlár közös elhatározásával. A benyújtott pályázatot a tárcaközi bizottság elfogadta, és 47 százalékos mértékű állami támogatást ítélt meg a beruházáshoz. Az elkészült összes külső, illetve küterületi szolgáltató rend­szer a gázátadó állomással együttesen megjelent költségét Tiszalök 42, Tisza- dob 21, Tiszadada 19 és Tiszaeszlár 18 százalékban viselte az előzetes megál­lapodás alapján. A Tiszalököt közvet­lenül érintő teljes gázberuházás mintegy 160 millió forint volt, melyhez folya­matosan jött még körülbelül 40 millió forint költség. Városunkban 28 kilométer belső el­osztóvezeték és körülbelül 24 kilomé­ter oldalcsatlakozó vezeték kiépítésére került sor. Napjainkig közel 1100 ingat­lantulajdonos anyagilag is kapcsolódott közmű-hozzájárulással e programhoz, és közel 700 fogyasztó van bekötve a kiépített gázrendszerbe. A bekapcsolá­sok jelenleg is folyamatosan történnek, s tudomásom szerint — a megyében egyedülállóan — a kivitelezés során minden beépített és beépítésre váró te­lekre letelepítettük a csatlakozócsonkot. Ezzel a későbbiekre is gondolva úgy íté­lem meg, hogy sok bosszúságtól sike­rült a város lakóit megkímélni. Nem fog az megtörténni, hogy hol az egyik, hol a másik utca válik járhatatlanná, mert éppen akkor folyik a becsatlakozási munka. A beruházás főbb paraméterei a következők: nagynyomású vezeték 10 200 folyóméter hosszan épült meg átadóállomással együtt, nagyközép­nyomású vezeték 21 400 folyóméter hosszban került kiépítésre, ugyanakkor a középnyomású külső vezeték hossza 14 ezer folyóméter. A fogadóállomások száma 5, a lekötések száma pedig 5200. Szeretnék köszönetét mondani a vá­ros lakossága, vezetése és a magam ne­vében az Állami Fejlesztési Intézetnek, a MIKROKLIMA Kft.-nek. a TIGÁZ- nak, az OTP-nek a Takarékszövetkezet­nek, a NYÍRBAU Útépítő Kft. Metál Főmérnökségnek és a munkálatokba be­kapcsolódó vállalkozásoknak. Ezen beruházással városunk és a kis­térség korszerű fűtési és egyéb célra is felhasználható takarékos és tiszta ener­giához jutott. Őszinte szívből kívánom, hogy nagyon hosszú időn át legyen módja egészségben és békében ezen energiát hasznos célra igénybe venni minden fogyasztónak, városunk és a kistérség valamennyi állampolgárának. Polgárőrökkel közösen A városban 1993. július 1-jén alakult rendőrőrs 12 hivatásos és egy közalkal­mazottal. Nem kevesebb, mint 15 ezer la­kos napi nyugalmáért felelősek. Működé­si területükhöz tartozik a városon kívül Tiszaeszlár, Bashalom és Kisfástanya is. — Az őrs megnyitása előtt három kör­zeti megbízott ténykedett, akik a legna­gyobb igyekezetük ellenére sem tudták visszaszorítani a mindennapos, kisebb-na- gyobb lopásokat. A megalakulást követően fél év alatt már 25 százalékkal javult a bű­nözési statisztika, sőt, ha a jelenlegi álla­potot nézzük, akkor 30-35 százalékos csök­kenés tapasztalható — újságolja Csikós Sándor őrnagy, az őrs parancsnoka. — Milyen bűncselekmények a legjel­lemzőbbek? — A vagyon elleni bűncselekmények vezetik a listát, de előfordulnak kisebb szabálysértések is. Sajnos, ebben az év­be p volt egy kirívó esetünk. Tiszaeszláron tavasszal egy idős emberhez törtek be, és pénzt követeltek tőle, aztán úgy megver­ték szerencsétlent, hogy pár nap múlva a kórházban meghalt. — A lakosság segíti a munkájukat? — Nagyon készségesek, hiszen saját biztonságuk érdekében is teszik. Jól működő polgárőrségünknek jelenleg 65 aktív tagja van. Éjjelenként rendőr és polgárőr együtt van szolgálatban. Ennek a bűnözéstől visszatartó ereje igen ered­ményes. Az önkormányzat is segíti a mun­kánkat azzal, hogy egy Lada személygép­kocsit biztosít számunkra munkanapokon, aminek az üzemeltetését is ők fedezik. — Mire lenne szükségük, hogy a mun­kájukat még hatékonyabban végezzék? — Jó lenne, ha a rendőrőrs létszáma 5­6 fővel növekedne, akkor a feladatunkat magasabb szinten tudnánk ellátni. Min­denképpen kellene egy gépkocsi. Tisza­eszláron a körzeti megbízotti létszám fel­emeléséhez, szintén szükséges lenne egy autó. —/« — Négy év után A város lakói mondják az önkormányzat munkájáról Letelt a négy évvel ezelőtt választott önkormányzat küldetése. Pár nap, és újak lépnek a helyükbe, esetleg a feladatukat eddig is jól ellátó képviselőket újabb négy évre megválasztják. Ilyenkor minden­ki summázza az eltelt időszakot, értékel a testület, de talán magukban a városlakók is visszatekinte­nek arra, hogy mi is történt a városban. Mit végzett az önkormányzat jól, mivel nem elégedettek. Vlunkácsiné Yincze Edit vállalkozó Hogyan látja mindezt Munkácsiné Vincze Edit vállalkozó, aki több mint harminc embert foglalkoztat, és a vá­ros kereskedelmi ellátásának jelentős részét vállalja magára üzlethálózatá­val. — Kétségtelen, hogy történtek az el­múlt években kézzelfogható, látvá­nyos beruházások és fejlesztések. En­nek ellenére még több vállalkozó kel­lene; elsősorban a kereskedelemben és a szolgáltatás területén Kisvállalko­zásokra gondolok, amik 5-10 fősek. Úgy tudom, hogy anyagilag elég rosszul áll az önkormányzat, nekem nem volt semmi problémám a testü­lettel, amiben lehetett, segítettek. Én azt javaslom a következő testületnek, hogy fogjanak vállalkozásba, mert csak így tudják a mínuszt kiegyenlí­teni Van közmű, gáz, de ez még nem városi színvonal. Nincs például egy valamirevaló étterem, nincs semmi kulturált szórakozási lehetőség, bár nem is nagyon van rá igény mivel nincs pénze az embereknek. Ha vi­szont volna munkahely akkor az ilyen irányú fogyasztás is megnőne Ezért az új városi vezetésnek is tömi kelle­ne a fejét, hogy munkahelyeket te­remtsen Nem kocsma nyitására kell engedélyt adni, ebből van már 23 a városban! Az lenne a jó, ha vegyes összetételű testület kerülne megvá­lasztásra, több lenne benne a gyakor­lati ember Ezt azért mondom, mert a jelenlegi jelöltek között sok a humán végzettségű. Legyen az is, de legyen szakember is Szóval jó lenne most már a városiasodás útjára lépni min­den tekintetben, én úgy gondolom, hogy még a falusi viszonyok vannak túlsúlyban Csikós Sándor őrnagy rendőrőrs­parancsnok: ■-—Ezalatt az önkormányzat alatt lett a település város, jött létre az őrspa­rancsnokság, és ez nagy előrelépés volt Megépült a gimnázium új torna­terme, a mentőállomás, megtörtént a gázbekötés, a szennyvízhálózat kiépí­tése, ezek konkrét eredmények. A jövőt illetően nemcsak a város köz­pontjának kellene fejlődni, hanem a külsőbb területeknek is Ott is legyen út és járda Szükség lenne egy nagyobb áruházra is, ahol többféle vállalkozó is helyet kapna ez növelné a kínála­tot Kellene valamilyen nagyobb üzem is a városban vagy a térségbea ami a nagymértékű munkanélküliséget fel­szippantaná vagy legalább csökkente­né. Már az is eredmény lenne; ha a je­lenleg még meglévő üzemek megerő­södnének, és talpra állnának. Ezen fel­tétlenül munkálkodni kellene majd az új vezetésnek. Igény lenne a jobb vendég­látásra is, de tudom, hogy egyelőre nincs fizetőképes kereslet Fontos dolog hogy megépüljön a kerékpárút a várostól az üdülőig Csikós Sándor őrsparancsnok Baranyai Sándor téeszelnök — Igaz, hogy nem itt lakom, de a mun­kám kapcsán a nap nagyobbik részét itt töltöm el, Tiszalökön Én úgy látom, hogy a város erején felül vállalt fejlesz­tési programot, ami több döntésben is nem egyformán érintette a lakosságot Sajnos, a kedvezőtlen helyzet következ­tében tovább növekedett a munkanélkü­liség Ezek mind nehezítik az itt élő emberek helyzetét Hátrány volt az is, hogy a várost átsorolták kedvezőtlenebb kategóriába, és így kevesebb központi támogatást kapott "Véleményem szerint az önkormányzati testület nem volt mindig egységes. Szakmai dolgok meg­ítélésében nem voltak körültekintőek, voltak esetek, amikor nem voltak a hely­zet magaslatán Ismerem a hat polgár­mesterjelölt programját Mindegyikben vannak nagyon jó dolgok Az igazi az lenne; ha össze lehetne gyúrni azokat az ötleteket amelyek a város érdekeit szol­gálják Baranyai Sándor téeszelnök Veres Józsefné boltvezető: — Nem igazán vannak látható javu­lások Pontosabban szólva, azt nem le­hetett észrevenni, hogy a négy év alatt bármi is jobb lett volna Egyedül a gázprogram mondható eredménynek de az sem biztos, hogy az önkormány­zatnak köszönhető. Ezenkívül pedig csak hiányosságokról tudok beszél­ni Nincs egy olyan áruház, ahol min­dent meg lehetne vásárolni Nincs egy olyan étterem, ahova be lehetne akár hétvégén, akár más alkalmakkor menni ebédelni vagy vacsorázni a reggeliről már nem is beszélve Nyá­ron itt a rengeteg turista, és akik át­utazóban vannak itt, csak a parton kaphatnak be pár falatok De hát ott is csak időszakosan működnek az ét­termek Ami azonban a legnagyobb gond Tiszalökön, a munkanélküliség Megszűntek a nagyobb tömegeket foglalkoztató gyárak vagy gyáregy­ségek s mind ontották magukból a munkanélkülieket Azt hiszem, az új önkormányzatnak ezt kellene legelő­ször megoldania, vagy javítania a helyzeten Fercsák József középiskolai tanán — Ami szembetűnő, hogy a képvi­selő-testületben nagy volt a széthú­zás. Ez elsősorban a polgármester el­Fercsák József tanár len irányult \bltak ellenségei voltak barátai és ez két pólusra osztotta a tes­tületet Az úgynevezett ellenzék több esetben igen keményen kívánt részt venni az ellenőrzésben, és ezt sok eset­ben meghiúsították Ennek ellenére is történtek a városban kisebb-nagyobb változások A legnagyobb természe­tesen a vezetékes gáz bevezetése Ez egyben a legnagyobb tehertétele is volt a városnak Sok huzavona volt utána a helyreállítási munkálatokkal is. A következő testület legfontosabb munkájának illetve feladatának az adósságállomány csökkentését és a munkahelyek teremtését tartom. Úgy gondolom, hogy a város vezetősége eddig rossz helyekre fektette be a tá­mogatásokai s ezen sürgősen változ­tatni kell. Csak gondos mérlegelés után dönthető el, hogy az illető vállal­kozás milyen esélyekkel indul neki a munkájának Ezeken túl pedig a hiá­nyosságokat kell pótolni. Gondolok itt arra, hogy nincsen éttermünk, szom­baton nincs nyitva a posta, és a gáz­program miatti útfeltúrásokat nagyon gyorsan helyre kell állítani Sok he­lyen még mindig nincs kövesút. Ez­zel szemben talán egy kis vigaszt nyújthai hogy most már vasárnap is nyitva van a bolt

Next

/
Oldalképek
Tartalom