Új Kelet, 1994. december (1. évfolyam, 215-239. szám)
1994-12-05 / 218. szám
8 1994. december 5., hétfő LABDARÚGÁS M UJ KELET SZÓVAL A maiak között is vannak jó focisták! Az elmúlt héten dr. Zilahi Józsefnek, a megyei közgyűlés alelnök- ének, a megyei labdarúgó-szövetség elnökének meghívására az aranycsapat három tagja. Puskás Ferenc, Buzánszky Jenő és Hidegkúti Nándor két napra megyénkbe érkezett. Elkísérte őket látogatásukra Czékus Lajos is, az MLSZ főtitkár-helyettese. Összeállításunkat csütörtökön és pénteken készítettük Puskás Ferent: Kilenc bekkel nem lehet nyerni ! Jegyzet Az NYFC-nek példát kell mutatnia — A magyar labdarúgásnak még mindig van neve, még mindig van múltja. Sajnos, jelenleg nálunk a labdarúgás felemelésére akár tetszik, akár nem, idő kell. Persze nemcsak idő kell. hanem pénz és labdarúgók is. Nem egy könnyű dolog. Senki ne higgye, hogy utánpótlás-nevelésben gyors sikert lehet elérni. Ez egy nagyon hosszú munka. —Amikor hazatért külföldről, sokan féltették , amiért munkát vállalt az MLSZ-hen. Sok rajongója azért nem tartotta szerencsésnek ezt, mert attól tartott, hogy a magyarfoci kudarca maga alá temeti majd Önt is. — Teljesen fölösleges ez a féltés, pontosan tudom, hogy mit csinálok. Az újságírókon kívül mindenkivel jóba vagyok. Amikor nemrégiben négy mérkőzésre elvállaltam a szövetségi kapitányi posztot és a négyből háromszor kikaptunk, de 4- 2-re nyertünk Írországban, akkor olyasmik jelentek meg, hogy a tartalékok ellen győztünk. Nem tudták elfogadni a győzelmet. Mészöly Kálmánnak sem én ajánlottam fel magam, hanem ő szólt. Mindaddig egyébként el sem vállaltam a felkérést, amíg az MLSZ vezetése áldását nem adta rá. — Mennyire fogadják el a véleményét az NB l-es edzők? —Nem nagyon szoktam velük találkozni. Legutóbb Svédországban a válogatottat elkísérte több klubedző is, egy vacsora után két órán keresztül beszélgettünk arról, hogy miért van válságban a labdarúgásunk. Amikor valaki kíváncsi a véleményemre, vagy tanácsot kér, igyekszem a legjobb tudásom szerint válaszolni, nem szeretnék senkit sem becsapni. — És a labdarúgókkal milyen viszonyban van? Hiszen nekik nem lehet valami kellemes élmény találkozni Önökkel. A maiak csak elherdálják az aranycsapat sport- diplomáciai tőkéjét... — Nem ez a legfőbb gond! A közvéleménynek meg kellene tudnia, hogy húsz évvel ezelőtt ki nyúlt a labdarúgáshoz olyan szerencsétlen kézzel, hogy annak a hatása a mai napig is él. Miért hajtott végre bizonyos cseréket? A maiak között is vannak jó focisták. Nem csak ők a hibásak azért, hogy a magyar foci idejutott. —Legendává vált, hogy mennyit edzettek abban az időben. Hogyan bírták? — Reggeltől estig, estétől reggelig futballoztam. Másfajta világ volt akkor. Nálunk nem volt kitűzve, hogy meddig kell tréningezni. Engem nem is az zavar, hogy ez ma nincs így, hanem maga a játékfelfogás. Abban a felfogásban, ahogy ma a magyar válogatott játszik, az nem labdarúgás. Egy kapussal, kilenc bekkel és egy csatárral nem lehet eredményt elérni. Ilyen összetételű együttes sohasem hagyhatja el győztesen a pályát. — Az olimpiai csapatban lát-e fantáziát? — Sándor Tamásnak ■— és ezt megmondtam Kálmánnak is — az A válogatottban lenne a helye. Egy kicsit lusta, de kiváló futballista, nagyon ügyes gyerek. Rajta kívül tetszik még az olimpiai válogatottból Dombi, de őt meg kell tanítani játszani. Ő tud, bír futni — csak azt nem tudja, hogy merre. Lisztes Krisztián is jó játékos, de ő másféle felfogásban játszik, mint az előbb említett két tehetséges debreceni fiú. Buzánszky Jenő: Kulcskérdés az utánpótlás — Számunkra nincs kis vagy nagy település. Amíg hívnak bennünket mennünk kell, mert ez még azt jelenti, hogy az emberek kíváncsiak a labdarúgásra. El még a szurkolókban a fociszeretete. Mi már eljutottunk oda — és sajnos a magyar labdarúgás is —, hogy csak az emlékeinkből élünk. Nagyon fontos lenne, hogy a drukkerek mostanában ne csak Marseille-re gondoljanak, hanem a Wembleyre is, és elhiggye mindenki, hogy újra el lehet érni azt az a sikert, hiszen egyszer már megtörtént. Annak, hogy a magyar labdarúgás egyre hátrébb szorul az európai rangsorban, nem csak pénzügyi okai vannak, bár a jó anyagi háttér rendkívül fontos. A foci-piramis csúcsa a nagy válogatott. Hiába ér el az utánpótlásunk az utóbbi években ki- sebb-nagyobb sikereket, ha a nemzeti tizenegy nem tud produkálni. Éppen ezért fontos, hogy új alapokra helyezzük az utánpótlás-nevelést. Meg kell tanítani a tízéves gyerekekkel a labdarúgás ábécéjét, a hét alapelvet. Ezzel kapcsolatban az utánpótlás-bizottságnak konkrét javaslatai is vannak. Vissza kell hozni a korosztályos képzést, és olyan szakemberek kellenek a gyerekek mellé, akik betudják mutatni a gyakorlatot, át tudják adni a tudásukat. A jövőben a megyéknek is jobban kell dolgozniuk ezen a téren is, mint eddig tették. Szerintem azonban amíg a labdarúgók a szívükben, és amíg az edzők, egyesületi vezetők a fejükben nem tesznek rendet, túl nagy változás nem lesz. A focit fej nélkül, szív nélkül nem lehet jól csinálni. Hidegkúti Nándor: Kevés a vidéki válogatott — Nagy baj manapság, hogy a megyék, városi önkormányzatok adják ugyan a támogatást — sokszor erejükön felül is —, de nem kérik számon a kluboktól, hogy mire lett az felhasználva. Ezért is áll ott a magyar foci, ahol áll. Meg kell kérdezni a klubvezetőket, felelősségre kell vonni őket, ha nem úgy mennek a dolgok, ahogy megígérték. Amikor például Olaszországban dolgoztam pár mérkőzés után megkérdezte tőlem az elnök, hogy miért nem megy jobban a csapatnak? Én erre azt válaszoltam, hogy most kerültem ide, nem beszélek olaszul. de igyekezni fogok, hogy eredméMindig is utáltam, amikor gyermekkoromban az idősektől azt hallottam: bezzeg a mi időnkben így meg úgy volt, mi ezt is, azt is másként csináltuk, és meg is volt az eredménye. Az idő múltával aztán be kellett látnom, hogy sok dologban igazuk van az öregeknek. Beszélgetünk például arról, hogy régen mennyit edzettek és ma mennyit edzenek a labdarúgók. A mai focisták már apró gyermekkoruktól fogva komoly edzésterv szerint készülnek, betartva a terhelés-pihenés arányát. Mint Puskás Ferenc is elmondta, ők focizlak egész nap, kergették a labdát a grun- dokon. És nem panaszkodtak fáradtságra. Valószínűleg azért, mert szerették, amit csináltak. Nemrégiben pedig olvasóink is értesülhettek róla, hogy az egyik NB Il-es csapatunk vezetőedzője a bajnokság vége előtt pár fordulóval arra panaszkodott, mind fejben, mind pedig fizikailag elfáradtak a játékosai. Vajon mibe? Vajon mit szólnának hozzá profijaink, ha úgy kellene edzeniük mint Svédországban vagy Izlandon? Munka mellett... Persze az évek óta megszokott lötyögősért legkevésbé a labdarúgók a hibásak. Sokkal nagyobb az edzők, a klubvezetők szerepe. Jó példa erre Cservenkai Donát esete. Mint ismeretes, az egykori nagy tehetségnek indult csatárt eltanácsolta az MTK. Hazai kérője nem lévén Cservenkai úr kénytelen volt Ausztriában(l) játszani. Majd amikor ott sem alkotott maradandót, Sopron tárt karokkal várta. Hamar kiderült, hogy Sopronban sem váltja meg a világot, így több társával rövid idő alatt szabadlistára került. Aztán jó magyar szokás szerint mégsem Cservenkaiék távoztak a klubtól, hanem az edző — saját kérésére ... De térjünk vissza saját gondjainkhoz. A megyei labdarúgó-szövetség számára nagyon sokan megfogalmazzák kritikájukat — főleg a megyei első és a másodosztályú csapatok vezetői — amiért engedik, hogy külföldiek szerepeljenek a felnőtt és az ifjúsági bajnokságban. Nem szereznek érvényt a szabályoknak, nem néznek utána a jogtalan szerepeltetésnek. A szövetség vezetői mindig elmondják, hogy ők ilyen esetben nem indíthatnak vizsgálatot, nem nyomozhatnak senki után. A szponzorok a hibásak, amiért azzal támogatják a kisegyesületeket, hogy fizetik számunkra az Erdélyből vagy Kárpát- aljáról érkező játékos költségeit, teljesítik kívánalmait. És a szponzorok vajon kitől látják, hogy ez az egyetlen megoldás? Az NB I-es és NB Il-es kluboktól, akik hozzák-vi- szik szinte számolatlanul az idegenlégiósokat. Például megyénk patinás egyesületének, az NYFC-nek mind a két kapusa külföldről érkezett. Nincs semmi baj a két fiúval, kedvesek, szimpatikusak, de mi ez, ha nem üzenet a szponzorok felé: nincs Szabolcsban jó kapus, külföldről kell hozni! És ugyanez a helyzet csatárposzton is. Szabolcsi játékosok kifejezetten csak hátvédnek jók, esetleg a középpályára... Szóval beszélgethetünk mi bármiről, mondhatunk mi bármit. Már a történelem is bebizonyította, hogy zsoldosokkal — bocsánat idegenlégiósokkal — hosszú távon sikert nem lehet elérni, mert őket itt-tartózkodásuk egy-két idénye alatt csak a pénz érdekli, és nem a klub hosszú távú fennmaradása. Nem véletlen tehát, hogy az idősek is a korszerű utánpótlás-nevelés mellett kardosnak. A régi, csupaszív edzők visszatérésében reménykednek. Abban, hogy egyszer még újra rangot, megbecsülést jelent edzőnek lenni. Nem pedig csak kipipálandó feladat a kétórás edzés megtartása, amelyre át sem érdemes öltözni. De ez már egy másik történet... Hidegkúti Nándor és Buzánszky Jenő dr. Zilahi József társaságában ír ja alá az ajándék labdákat nyesebbek legyünk. A következő évben jobban szerepeltünk, és az elnök nem keresett. De adta a pénzt... Én nagyon nagy hibának tartom, hogy a vidék nem ad játékosokat a válogatottba. A mi időnkben a válogatott nagy részét vidéki, kültelki játékosok adták. Most teljesen megváltozott az arány. És nemcsak ez szomorú, hanem az is, hogy a fővárosi NB I-es csapatokban kevés vidéki labdarúgó játszik. Czékus Lajos: Eredmény helyett rendezvény — Megyénk szurkolóinak legnagyobb fájdalma manapság, hogy az Erdélyből és Kárpátaljáról mind nagyobb számban hozzánk érkező labdarúgók elveszik a játéklehetőséget a szabolcsi fiatalok elől. Ráadásul a legtöbben otthon is játszanak valamilyen szinten hazájuk bajnokságaiban, úgyhogy teljesen jogtalan a magyarországi szerepeltetésük. A jogosulatlan szerepléseknek miként akar gátat szabni az MLSZ? — Nekünk sem tetszik a mostani gyakorlat, hiszen egyre nagyobb számban érkeznek hozzánk külföldi játékosok. De ha nem szabunk gátat a magyar játékosok külföldre szerződésének, akkor ebben az esetben sem tehetjük. Központilag senkinek sem tilthatjuk meg, hogy külföldi játékost vagy edzőt szerződtessen. Ez összhangban van a FIFA előírásaival. Nyugaton is csak az van megszabva, hogy egy időben hány külföldi játékos lehet a pályán, az igazolásokat ott sem korlátozzák. Természetesen mi is tudjuk, hogy a nagy szabadság az utánpótlás-nevelés rovására megy. Nem kell feltétlenül Szabolcsba jönni rossz példáért, elég ha megnézünk pár fővárosi NB I-es csapatot, amelyik hamarabb megy külföldre játékosért — még ha hazájában NB Ill-as is az illető —, mint hogy az utánpótlás-neveléssel foglalkozna. —Az évek múltával ma már egyre több olyan külföldi játékosnak értékelődik fel az ára, aki már három éve Magyarországon játszik. Ók ugyanis már „magyar” labdarúgónak számítanak. Nem lenne-e célszerű valamit lépni ezen a téren is, mert lassan eljutunk oda, hogy akár tizenegy külföldi is játszhat egy csapatban ennek a szabálynak a kijátszásával? — Nyilván, hogy feljebb kellene emelni a határt. Három évvel ezelőtt az amatőr liga óriási nyomást gyakorolt, és ennek következtében lett meghozva ez a határozat. Ma már azonban a gyakorlat is azt bizonyítja, hogy megérett az idő a határozat felülvizsgálatára. — Ne haragudjon, de Ón szerint van pénz a labdarúgásra, vagy nincs?Állítólag nincs, hiszen halljuk a klubelnököktől, hogy minden klubcsapat koldusbottal jár, miközben azért olvashatóak szép számmal olyan megnyilvánulások, jelenségek a lapokban, amelyek megkérdőjelezik ennek a valóságtartalmát. — Központilag valóban nincs, rendkívül elkeserítő a helyzet. Szponzoroktól, vállalkozásokból azonban komoly támogatáshoz jut a futball. Nyilvánvaló, hogy ezt nem lehet és nem is szabad koordinálni, mindenkinek szíve joga, hogy a pénzét kire költi. Persze, ezek a szponzorok csak a legritkább esetben adnak úgy támogatást, hogy azt kötik ki, „újítsátok fel a pályát, rendezzétek a tb- vagy az adótartozást”. Ok általában új játékos vásárlására adnak pénzt. Ma már nyugaton is az a tendencia, hogy az állam közvetlenül egyre kevesebb támogatást nyújt a kluboknak, viszont gazdasági szabályozókkal segítik a fennmaradásukat. Még véletlenül sem tekintik a sportklubokat profitot termelővállalkozásnak, melyektől komoly adókat kell beszednie az államnak. —A jelenlegi kormány részéről vannak olyan jelek, melyek arra engednek következtetni, hogy segíteni kívánnak a sporton. Kuncze Gábor belügyminiszter ugyanekkor azt nyilatkozta, hogy addig nem lesz jó a magyar labdarúgás, amíg a labdarúgók nem tesznek rendet a saját területükön. — Van benne valami. Nagyon sok rendezetlen dolog van a futballban, hiszen nap mint nap olvashatunk a hazai botrányokról, gondokról. A magunk bőrén tapasztaljuk, hogy ez milyen rossz irányba befolyásolja a közvéleményt. A szurkolók egy része elfordult a labdarúgástól, és egyre nehezebb támogatókat szerezni, mert sokan ezeket a kirívó eseteket hiszik jellemzőnek. A labdarúgást körülvevő rossz közérzet javítására nagyon kellenének a válogatott hazai győzelmei, értékes idegenbeli döntetlenjei. Amíg az eredmény várat magára, addig megpróbálunk rendezvényekkel, különböző programokkal javítani a rossz összképen. Éppen azért az idén először november 25-én megrendeztük, azt hiszem sikeresen, a labdarúgók napját. Remélhetőleg ez a rendezvény is segít abban, hogy közvélemény figyelme kicsit visszafordul a foci felé. —Ne haragudjon, de innen Nyíregyházáról úgy tűnt, mintha nem igazán érte volna el a rendezvény a célját. Szerintünk olyanok voltak ott — színészek, politikusok, régi focisták—, akik imádják a labdarúgást, és olyanok nem mentek el, akik élnek belőle, mint például az aktív labdarúgók, edzők. — Teljesen jogos a kritika, de nem csak ennyi hiba történt. Például túlságosan fővároscentrikus volt az esemény, nem vontuk be a vidéket. Jövőre szeretnénk bevonni nagyon sok embert a labdarúgók napi rendezvényünkbe. Az aktív játékosok mostani távolmaradásának némi magyarázata, hogy bajnoki forduló előtt voltunk. — Befejezésül még egy kérdés: Mi a helyzet a külföldi edzők szerződtetésével? Egy-két példát kivéve nem nagyon tudják megváltani nálunk a világot, jobbára csak kudarc jön kudarc után. Ritkán töltik ki a szerződésük idejét. Ugyanakkor nagyon sok magyar edző marad kispad nélkül. — Jövőre bevezetünk egy licenc- rendszert, amelyben meghatározzuk — akkor már remélhetőleg működő — edzői testülettel a kritériumokat, amelyeket teljesíteni kell ahhoz, hogy bárki ma Magyarországon edző legyen. Azért a magyar edző is hibás abban, hogy idáig jutottunk. Tisztelet a kivételnek, de eszük ágában sincs olvasni, képezni magukat. Jobbára nyelvet sem beszélnek, szakmai továbbképzésekre nem járnak, szaklapot nem olvasnak. Nem kíváncsiak semmire. Jó példa erre, amit Verebes József nyilatkozott, amikor kinevezték szövetségi kapitánynak, ő a Testnevelési Főiskola elvégzése óta szakkönyvet nem vett a kezébe. És ezt büszkén vallotta. Csodálkozunk, hogy itt tartunk? Az oldalt összeállította: Száraz Attila A (elvételeket Martyn Péter készítette
