Új Kelet, 1994. december (1. évfolyam, 215-239. szám)
1994-12-05 / 218. szám
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI HÍRLAP I. évfolyam, 218. szám Ára: 12,50 Ft 1994. december 5., hétfő DÖBBENET... Valószínűleg ez volt az utóbbi két napban az a szó, amelyet a magyar írojt és elektronikus sajtóban legtöbbet használtak. Ok huszonkilencen, köztük a tizennyolc éves nyíregyházi lány, a fiatal, szintén nyíregyházi fiú, akikkel még nemrég találkozhattunk az utcán, a buszon, a moziban, akik a szajoli romok alatt lelték halálukat. Túl vannak már napi gondokon, sztrájkveszélyen, választásokon, tisztességes és tisztességtelen üzletek és politika hírein. Most ők lettek a hír. Miniszterek sereglettek köréjük, rajtuk ez nem segít, hátramaradt hozzátartozóiknak kevéske vigasz. Sérült társaikért sokak fogtak össze. Olyanok, akik éppúgy rohannak a napi megélhetésért, mint vasutas társaik, akiknek éppoly rossz a közérzetük, mint a vasutasoknak, akár a mindennapi kenyérről, akár a napról napra nehezedőmunkahelyi körülményekről van szó. Már csaknem biztos: emberi mulasztás okozta a tragédiát. Mulasztásaink pedig mindannyiunknak vannak, mi több, gyakorta tudatosan is hibázunk. A miniszterelnök vagy az átvilágító bíró „véletlenül’’ elszólja magát, de ebbe még aligha halnak bele emberek. Legfeljebb elkezdődik a hosszas nwgyaráz- gatás, az önigazolás, s közben egyaránt megkopik magyarázkodók és kritikusok szavahihetősége. A parlamentben tv-ka- meráknak és közvéleménynek szánt napirend előtti felesleges szócséplésekkel telik a drága idő, újságírók soványka, ósdi tényekből kerekítenek nagyfenekű rágalmazó vádakat. Kisemberek pénzét, kárpótlási jegyét síbolják el szélhámosok, kétes bankügyletek kavarják a port. Mindenki tudná még hosszasan sorolni. Most, hogy a tragédia megtörtént, sokan elgondolkodtak, akik pedig segíteni siettek, mindent latba vetettek. Tűzoltók, katonák, mentősök, rendőrök ásták ki puszta kezükkel a fagyos romok alól a bajba jutottakat. Nővérek, orvosok rohantak hívás nélkül, segítséget nyújtani, taxisok hordták ingyen a vért adókat. Lehet, hogy pártellenségek mentettek együtt életeket, lehet, hogy rájöttek: együtt is tehet, mi több, muszáj együtt. Félelmetesen elkopott a pálya az ország vonata alatt is, töröttek az ütközők, kotyognak a váltók, s talán egyszer mi is házfalnak ütközünk. Akkor pedig nem lesz, aki kiásson minket a romok alól, hacsak magunk nem tesszük. Bár, ha félretesszük tudatos hibáinkat, s megpróbáljuk úgy közösen, mint a szajoli segítők, lehet, hogy megússzuk az ütközést. BEINDULT A SUGÁRZÁS Nyíregyházán szombaton megkezdte a sugárzást a Városi Televízió. Az adások ezentúl nem csak kábelen, hanem a városban és 10 kilométeres körzetében antennával is foghatók lesznek. Képünk az ünnepélyes indulás utáni fogadáson a boldog munkatársakról és vendégekről készült ÍRfÍKESifŐ SZÖVETKEZEI Új típusú szövetkezet alapítását tervezi Kántorjánosiban és Leveleken a helyi gazdakör. A társas vállalkozás létrehozásához az Amerikai Nemzeti Farmer Szövetség szaktanácsadói nyújtanak segítséget a nyírségi gazdáknak. A kizárólag beszerzéssel és értékesítéssel foglalkozó új típusú szövetkezet a tengerentúli szakemberek javaslata alapján szerveződik a két településen. Az elképzelések szerint a leendő tagok a termelést magánvállalkozóként oldanák meg., vagyis, továbbra is önállóan dolgoznának földjeiken, a termeléshez szükséges eszközöket, vetőmagokat, műtrágyát és növényvédő szereket viszont közösen szereznék be. Ugyancsak közösen értékesítenék termékeiket, és nagy tételű áruval jelennének meg a piacokon. A közös beszerzés és értékesítés csökkentené a költségeket, így jövedelmezőbbé tehetnék mező- gazdasági tevékenységüket. A szervezésben a levelekiek járnak előrébb, terveik szerint január elsejétől már működne az új típusú szövetkezetük. A kántorjánosiak a tavaszi munkák megkezdéséig szeretnék megalakítatni szövetkezetüket. Szennyvíztisztító- és hálózatátadás Dombrádon NAGYAPÁINKTÓL UNOKÁINKNAK Befejeződött végre Dombrád szennyvízhálózatának és tisztítótelepének építése. Tegnap délelőtt dr. Baja Ferenc környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter jelenlétében helyezték üzembe a létesítményt a Tisza-töltés alatt. Az ünnepélyes szalagátvágás után Soly- mosi László, Dombrád polgármestere ismertette a telep fő paramétereit és a beruházás legfontosabb tudnivalóit. Elmondta, hogy bár a szándék és az alapgondolat már 1986-ban megfogalmazódott, és el is készítették az első tanulmányterveket, csak ez év márciusában kezdték el a munkálatokat. A beruházást indokolta, hogy a település a többi rétközi településhez hasonlóan mély fekvésű, és nagyon magas a talajvíz. Ezentúl pedig a Tisza és a Rétközi tó közelsége és nem utolsósorban a környezetvédelmi szempontok indokolták, sürgették megépítését. Mint mondotta: „A nagyapáinktól átvett falut csak akkor tudjuk unokáinknak átadni, ha megóvjuk a talajt és a környezetet.” A 353 millió forintos szennyvíztisztító telep gravitációs rendszerű és totáloxidációs, azaz biológiai tisztítású. A gravitációs vezeték hossza 22 ezer 300 méter, a nyomóvezetéké pedig 7500 méter, amelyen 19 közbenső átemelő van. A rendszer 1400 ingatlanba van bekötve, vagyis százszázalékos a lakosság ellátottsága. A polgármester köszönetét mondott az UNIGÁZ Plusz Kft.-nek mint kivitelezőnek a gyors és nagyszerű munkáért, s ugyancsak megköszönte a munkát a Felsőszabolcsi Vízgazdálkodási Társulatnak, a Nyírségi Vízgazdálkodási Társulatnak és Kelet-Víz Rt.-nek is. Solymosi László után a megyénkből származott miniszter, Baja Ferenc mondott kedves avatóbeszédet. A beruházást nagyon dicsérte, példaértékűnek tartotta, hogy egyszerre valósították meg a szennyvízhálózatot és a tisztítótelepet. Szerinte a Tisza-táj szempontjából létkérdés, hogy a hasonló létesítmények megépüljenek. Máskülönben menthetetlenül tönkremegy a táj. Mint mondta, ezzel az állami és önkormányzati beruházással megteremtődött az alap a modern idegen- forgalom infrastruktúrájához, hiszen a szennyvízhálózat az üdülőövezetbe is eljut. Baja Ferenc átadja a szennyvíztisztítót „Az önkormányzati választásokon több lesz az esélyünk17 A FIDESZ ARANYTARTALÉK Finiséhez érkezett az önkormányzati választási kampány, vasárnap délután Orbán Viktor, a Fidesz pártelnöke tartott sajtótájékoztatót az elvégzett feladatokról és a várható esélyeikről. Elmondta, hogy a helyi csoportok jelesre vizsgáztak, jól sikerültek a jelöltállítások. — Különösen a parlamenti ellenzéki pártok között volt erős a hajlam a Fidesz- szel való együttműködésre. Az együttműködést valamennyi partner korrekten be is tartotta, pedig nem könnyű három-négy párt igényeit összehangolni úgy, hogy az elmúlt négy esztendőben helyzetükből adódóan nem ritkán egymással szemben álltak. Az országban a mai napig sehol nem bomlott fel az együttműködés, ami azt jelzi, hogy sikerült az MDF-fel, a KDNP-vel és a Kisgazdapárttal jól megtalálni a helyes arányokat. Legfőbb célunk a kampány kezdetekor az volt, hogy ne járjunk úgy, mint '90-ben az MSZP, ők ugyanis a sikertelen országgyűlési választások után kisöprődtek az önkormányzatokból. Egy héttel az önkormányzati választások előtt jól látszik, hogy ezzel egyetlen ellenzéki pártnak sem kell számolnia. Esélyeink országszerte jobbak a háromnégy hónappal ezelőttieknél. Dacára annak, hogy a kormánykoalíció minden népszerűtlen intézkedést elhalasztott, minden olyan intézkedést, amely a lakosság élet- színvonalát csökkentené, időben kitolt, az országos politikában igyekezett elkerülni minden olyan konfliktust, amely a megítélésüket ronthatta volna, nőttek az esélyei az ellenzéki pártoknak. Ma már az egész országban éles rivalizálásra lehet számítani az ellenzéki pártok, illetve a kormánykoalació jelöltjei között. Nyilván ott nagyon jók az esélyeink, ahol négypárti együttműködést tudtunk kialakítani, ahol pedig az SZDSZ helyi csoportjai a polgári ellenzékkel működnek együtt, ott az esélyeink kimagaslóan jók. Azokon a helyeken lesz a legnehezebb a jelöltjeink helyzete, ahol az MSZP-vel összefogott az SZDSZ. Az országot járva kezd megerősödni bennünk az az érzés, hogy az emberek a Fideszt aranytartalékként kezelik. Ha ugyanis a kormánykoalíció, amelyik most a hatalmon van nem váltja be a hozzá fűzött reményeket — amelyre vannak jelek — akkor az országnak az 1998-as választásokra nem marad más hihető alternatívája, mint a Fidesz, vagy valami olyasmi, aminek a Fidesz is része — mondta befejezésül Orbán Viktor. Orbán Viktor után Mádi László, megyénk országgyűlési képviselője foglalta össze röviden a Fidesz szabolcsi esélyeit. — Reméljük, az önkormányzati választásokon sikerrel szereplünk majd, és 4-6 képviselőnk bejut a megyei közgyűlésbe, ami akár kulcspozíciót is jelenthet a jövőben. Szerény, de szervezett kampányt folytatunk, több jelöltet állítottunk, mint 1990-ben. Egy kérdésre válaszolva azt is elárulta, hogy ő a nyíregyházi közgyűlésbe is ugyanilyen számú (4-6) képviselőt vár, közülük ketten-hárman egyéni körzetből jutnának be. Hogyha ezek a várakozások valósággá válnak — hangsúlyozta Mádi —, akkor a Fidesz-frakciónak, ha nem is meghatározó, de fontos szava lenne. Mint tudják olvasóink, lapunk munkatársai rendszeresen meglátogatják megyénk kistelepüléseit. Ezúttal Pap községben jártunk, az ottani tapasztalatainkról szóló írásokat az 5. oldalon olvashatják. LOTTÓ Ötöslottó A héten öttalálatos nem volt! A négyesek 535 822, a hármasok 4516, a kettesek 184 forintot érnek. Átvitt nyeremény 100 millió forint. Nyerőszámok: 2, 26, 36, 37, 72 Joker: 511117 Az egy darab telitalálatos Joker nyereménye: 8643364 Ft. Hatoslottó Az 1 db hatos nyereménye 118 054 764 Ft, i az 5+1-esek 810 807, az ötösök ■ 57 915, a négyesek 1308, a hármasok 151 forintot érnek. Nyerőszámok. 2,16,19, 21, 35, 41 Pótszám. 33 A verőfényes téli napsütésben népes mezőny vett részt a már hagyományos Mikulás Futáson. Képünkön lapunk főszerkesztője, Tarnavölgyi György átadja az Új Kelet egyik díját. (Részletes beszámolónk az eseményről a 9. oldalon)