Új Kelet, 1994. december (1. évfolyam, 215-239. szám)

1994-12-03 / 217. szám

UJ KELET * ■ y ■ • HÉTVÉGÉ Hin 1994. december 3., szombat Hahó! Épp most estem át a mindennapos fürdésen. Amint látod, cseppet sem vagyok rosszkedvű, só't! A jövő hét csütörtökön lesz a szülinapom. Már előre is örülök a sok szép ajándéknak. Egyébként Valkó Ildikének hívnak... Zene, nem csak tizen­nyolc éven felülieknek Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de az én időmben az énekórák elég murisak voltak. Különösen, amikor a fiúknak kellett felállni és énekelni. Annyi vörös fület egyszerre azóta sem láttam. És a komolyzene... — hát azt nem szerettük. Megpróbálták ugyan „meg­értetni” velünk a zenét, de mi nem ér­tettük, így aztán csak legyintettünk rá — ez nekünk magas. Igaz, hallani is alig hallottunk valamit a régi, sistergő lemezekről. Szünetekben és órák után az egész oszály nagyjából ugyanazt a—termé­szetesen könnyű — zenét hallgatta, ami a rádióból, tévéből (no meg a csapból is) folyt. Mindig a legesleg­újabb, legmenőbb felvételeket. Már nem jártam énekórákra, ami­kor véletlenül olyan barátra találtam, aki a komolyzenét is szerette. Én, mint „modem ízlésű”, „haladó gondolkodású” eleinte csak felvágásnak, aztán hóbortnak tartottam ezt. Míg aztán rá nem jöttem, hogy nem egészen úgy van, ahogy gon­doltam, hogy van a szórakozásra, hallga­tásra való könnyűzene, és van az egyes felnőttek által kedvelt „nem tudom, mire való” komolyzene, hanem hogy a jó zene az nem komoly és nem könnyű — csak éppen akkor és ott a kedvünkre való, oda illő. Javaslom, tégy te is egy próbát. Elfo­gulatlanul. Mondjuk Vivaldival! (Kérd el a volt énektanárodtól, vetesd fel kazettára zenetáborban vagy CD-kölcsönzőben, esetleg vedd meg — nem olyan drága.) Biztos vagyok benne, hogy találsz rá al­kalmat. Amikor fáradt, zaklatott vagy, amikor eleged van a rengeteg emberből, amikor az egész nap feszültsége szorítja a gyomrodat, kivételesen ne a megszo- I kott kazettádat tedd be, hanem Vival- I dit. Ne legyen hangos. Ülj le kényei- fi mesen, és engedd el magad. Felejtsd I el, hogy ez komolyzene, hiszen nincs I benne semmi komoly, éppen hogy I köny-nyű, lebegő. Rá fogsz jönni, i hogy egyáltalán nem kell megértened, 1 csak beengedni a füleden. Van benne I va-lami melegség, valami harmónia. 1 Hagyd, hogy átjárjon! Csak próbáld ki! Ráérzel majd — 9 ahogy én is —, hogy vannak hangula- I tok, amikor jobb rockot (ízlésed sze- I rint: rapet, technot stb.) hallgatni, de i vannak hangulatok, amikor jobban hat 1 ránk a komolyzene. Remélem, úgy gondolod majd, fel- I fedeztél valamit. Hogy a zene több, 1 mint amit eddig ismertél belőle. Csak I próbáld ki! Félúton... Hennyvel az elegáns zeneszalonban ta­lálkoztam. Nyáron láttam utoljára, akkor már túl volt a második sikertelen felvéte­lin is. A jogi karra készült. A máskor min­dig oly magabiztos ifjú hölgy most koránt­sem látszott annak. A banálisnak tűnő „Hogy vagy?” kérdésre sóhajtott egyet, mintha azt mondaná: „Már te is kezded?” Aztán kérdés nélkül beszélni kezdett. —Tudod, most úgy érzem magam, mint aki sehová sem tartozik. Érettségi után a világ legboldogabb emberei közé soroltam magam. Jelessel végeztem, így minden reményem megvolt, hogy felvesznek az egyetemre. Igaz, én a bölcsészkarra akar­tam jelentkezni angol—német szakra, de anyuékat nem lehetett meggyőzni. Az ő szemükben a tanári pálya anyagilag egyenlő a tragédiával. Az ő kérésükre a jogi karra adtam be a jelentkezésemet. Ám egy pont híján nem vettek fel. — Mihez kezdtél ezután? — A nyár még csak eltelt valahogy, igaz, nehezen tudtam megemészteni éle­tem első komolyabb csalódását. Aztán el­jött a szeptember. A barátomat felvették az orvosi karra, így csak kéthetente talál­koztunk a hétvégeken. Szerettem volna legalább egy pár hónapot dolgozni vala­hol, de sehol sem tudtam elhelyezkedni. A munka nem szégyen, gondoltam, elme­gyek kézbesítőnek. Anyuék cirkuszoltak, azt mondták, nem azért taníttattak. így az­tán itthon maradtam, készültem a követ­kező felvételire. — Az idén is a jogi karra adtad he a kérelmedet? Adventi csomag A díszes kis ajándékhoz készíts elő kar­tonpapírt, 4 tojástartót, ceruzát, ollót, ra­gasztót, ragasztószalagot, egy ív piros se­lyempapírt, 24 öntapadós címkét, 24 apró édességet vagy mütyürt, szép nagy mas­nit és egy névkártyát. Vágd le a négy tojástartó doboz tetejét. Kend be ragasztóval az alsó felüket, és nyomd rá őket a kartonlapra. Vágd le kör­ben a fölösleges kartont. Ragaszd össze a dobozokat ragasztószalaggal. Tégy mind­egyik rekeszbe egy kis édességet vagy ajándékot. (Mivel karácsonyig már csak 21 nap van, így 3 rekeszt ragassz le üre­— Igen, mivel a családi tanács ismét meggyőzött, s mivel ők tartanak el, fize­tik a különóráimat, nem tehettem mást. Csakhogy időközben a ponthatárokat fel­emelték, most már két ponttal maradtam le. Anyuék azt mondták, nem baj, jövőre újra nekimegyünk. így, többes számban. Közben érzem, hogy pokolian elégedet­lenek velem. Hiszen anyu kollégájának a fiát másodszori nekifutásra fölvették, pe­dig gyengébbek voltak a jegyei, mint ne­kem. Újra elkezdtem a különórákat, most már egyetemi tanárnál, ami elég sokba kerül. Ahogy közeleg a jelentkezés ideje, egyre idegesebb leszek, mert mi van, ha jövőre sem sikerül? — A barátod nem próbált meg segíte­ni? — Már egy fél éve szakítottunk. Az egyetemen bekerült egy elit csapatba. Együtt tanulnak, buliznak. Nem bírta, hogy ha hazajött, nekem nem volt kedvem semmihez. Irigyeltem, hogy neki sikerült. Végül összejött egy évfolyamtársával. —Tizenkilenc éves vagy. Miért hagyod, hogy a szüleid döntsenek helyetted? — Anyuék nem képesek megérteni, hogy felnőttem. Számukra még mindig az a tizenéves kislány vagyok, akit még a széltől is védeni kell. Sokszor legszíveseb­ben elköltöznék otthonról. Ám számomra jelenleg csak egy út van. tanulni éjjel-nap­pal, hogy jövőre végre felvegyenek az egyetemre, ahol megpróbálom majd kiala­kítani a saját kis életemet. Hajdú Gabriella sen. Ezeket megszámoznod sem kell.) Kend be ragasztóval a tojásosdobozok tetejét, fektesd rá a selyempapírt, és fino­man nyomkodd rá a ragasztós részekre! A selyempapírt hajtsd a kartonpapír alá! Óvatosan fordítsd meg az egészet, és ra­gaszd le a selyempapírt. Ragasztószalag­gal erősíts a csomag hátára színes madzag­ból készített akasztót. Háromtól (a mai nap dátumától) 24-ig számozd meg az önta­padós címkéket, és ragaszd fel őket az ajándékokat rejtő rekeszekre. A doboz tetejére tégy egy nagy masnit, és a névje­gyet, hogy kinek szánod az ajándékot. December 3-tól karácsonyig minden nap­ra jut egy kis meglepetés! Szia, sziasztok ••• ... köszöntelek benneteket! Ám rög­tön meg is kérdem, vajon tudjátok-e, honnan ered a címbeli, s a mindennapi életünkben használatos üdvözlési for­ma? Hazánkban — és egyebütt is — a latin volt sokáig a műveltség nyelve, ez azonban nem zárta ki, hogy sok he­lyütt köznyelvként is használják a „de- áki” beszédet. ( Megjegyzendő, hogy innen adódik a diák fogalma is.) Ak­kortájt, ha nagy tisztelettel akartak kö­szönteni valakit, azt mondták: Servus humillimus sum!, amely magyarul annyit jelent, mint: Legalázatosabb szolgája vagyok! Ebből a szervuszból rövidítette az­tán a kedves pesti argó részben a szevaszt, másrészt a szia vagy sziasz­tok nem egészen makulátlan változa­tát. Az idő kereke pedig forog, s vele együtt folytonosan újabb és újabb kö­szönések válnak használatossá a fiata­lok körében. A ma még divatos üdvöz­lési forma holnapra már ósdinak hat, s idővel teljesen el is hal. Ám ahogy be­köszöntem, s most elköszönök tőled, tőletek, a maga bájával mintha még mindig örökzöld lenne...Szia, sziasztok! Test- és hajápolás Ha valami különleges esti programra készülsz, tetőtől talpig frissítsd föl magad. Szánj rá néhány órát, hogy pihent légy, és igazán jól érezd magad a bőrödben. Vegyél forró fürdőt, tégy fürdősót vagy olajat a vízbe. Ne tölts 20 percnél többet a kádban, mert a bőröd ráncosodni kezd. Míg a fürdőben vagy, dörzsöld be egy marék tengeri sóval a feneked és a com­bod, hogy felélénküljön a vérkeringésed, és kellemesen bizseregj. Dörgöld végig a tested frottír mosdókesztyűvel, mely eltá­volítja az elhalt bőrhámot, s a bőröd sima lesz. Ha kiszálltál a kádból, szárítkozz meg puha törülközővel. Hintőporozd be a lá­badat. A hónaljadra használj dezodorálót. Kend be az egész testedet testápoló tejjel (vagy ha száraz a bőröd, testápoló olaj­jal). Hajad ápolásához melegíts fel két bögre olíva- vagy mandulaolajat egy edényben. Alaposan dörzsöld be vele a hajadat. Takard be a fejed nejlonfóliával, majd köss rá turbánt törölközőből. Hagyd rajta 30 percig. Ha letelik a fél óra, mosd le a hajápoló olajat. Samponozd be a feje­det kétszer, és gondosan öblítsd le, hogy semmi se maradjon rajta az olajból. Fé­süld át puhán a hajad, bontsd ki a guban­cokat. A hajvégeknél kezdd, és visszafe­lé haladj, a fejtető irányába. Ne tépd a haj­szálakat a fésűvel. Több részletben szá­rítsd a kézi szárítóval a hajad. Tartsd a haj­szárítót legalább 10 cm-re a fejedtől, és mozgasd szárítás közben, hogy ne men­jen tönkre a hajad. (folytatjuk) r"M* Berlin - egy nagyváros gálája Szomorú vagyok, pedig jól indult min­den. Miután Fanni lányom pontban 8 óra­kor álomra hajtotta fejét, semmi akadálya nem volt, hogy megtekintsem az európai zenés videók díjkiosztását. Első ízben Londonból Berlinbe költözött, pontosab­ban a Brandenburgi kapu impozáns tere előtt került sor a rég várt meglepetésre. Visszakanyarodva szomorkás hangula­tomhoz, merev közönség vonult ki a tett színhelyére. A házigazda Tom Jones hiá­ba fújta a léggömböt a legnagyobbra, szug- gerálása érteden fülekre talált. A németek nem vették a lapot, csak ültek, mint a mo­ziban. Azért a díjak így is gazdára találtak! A legjobb dal: Youssou N Dour—Nenah Cherry házaspár: 7 Seconds, a legjobb férfi előadó: Brian Adams lett. A tánc győztese: Prodigy, a díszletverzióé pedig a Gun együttes Word Up c. száma. Az év áttöré­se: Crash Test Dummies, valljuk be, telje­sen megérdemelten. A szünetben az Aerosmith döngette meg a történelmi szín­hely kapuit, a Roxett-tel felváltva. Kü- e lönben az Aerosmith-szel a publikum E még egyszer találkozott, póz és hang- §* szer nélkül. Díjjal távoztak az emel- fi vényről, a legjobb rock videopro- in­dukcióért járó plakettet vihették haza I gyűjteményükbe. Az idő lassan elrepült, I már csak egy serleg várt gazdájára. A fi legjobb group videója címen a Take B That munkája került ki győztesen a be-1 válogatott csoportból. De ezzel a füg- fi göny még nem gördült le! Az igazi fi szenzáció csak ezután következett. A fi herceg, Prince lépett a színpadra. Kis- I sé befűtötte az egybegyűlteket, de kel- I lett a felemelő hangulat, mert már kéz- fi dett üresjárat uralkodni... Egy szám fi előadásával biztosította népszerűségét g a lemezvásárló fiatalok között. Összességében különös, illetve rendkí- B vüli esemény nem történt. Jövőre a Music fi Television újra megrendezi, de remélem, fi a zene fővárosában, Londonban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom