Új Kelet, 1994. december (1. évfolyam, 215-239. szám)

1994-12-24 / 235. szám

m 1994. december 24., szombat Sötét pillanatok December 21-én a nyíregyházi MÁV-állomáson este 7 óra körül a vá­róteremben egy késsel hátbaszúrták D. József (59) hajléktalant. A sértett az elsődleges orvosi vélemény szerint élet- veszélyes sérülést szenvedett. A nyomo­zás eredményeként másnap elfogták B. J. (54) szintén hajléktalan férfit, aki ala­posan gyanúsítható a bűncselekmény el­követésével. A rendőrség államigazgatási eljá­rás keretében vizsgálatot folytat egy két­éves kisfiú rendkívüli halála ügyében. A gyereket még november 10-én szállítot­ták be a megyei kórházba arcüreggyul­ladással. Az állapotában beállt változás miatt lélegeztetőkészülékre tették és azt követően a garatból befőttes gumit és gombot vettek ki. A gyermek december 21-én meghalt. A mátészalkai H. Zoltán (19) ellen őrizetbevétel mellett indított eljárást a rendőrség. A garázda fiatalember de­cember 21-én a délutáni órában a Köl­csey utcában lévő italboltban székeket, üres üvegeket, poharakat tört össze. Gyanúsítható továbbá többrendbeli be­töréses lopással, közokirat-hamisítással és jármű önkényes elvételével is. A vásárosnaményi rendőrkapi­tányságnak is akad munkája mostaná­ban. A járőrök Tiszabecs területén két elhagyott személygépkocsit talátak. Rö­vid időn belül kiderítették, hogy a ko- B csikat egy ajaki és egy petneházi la­kos hagyta ott. A gépkocsikat átvizs­gálták, 13 mázsa rezet találtak ben­ne. Jánd község belterületén igazol­tattak két ukrán gépkocsit, melyekben összesen 600 karton Marlboro ciga­retta volt. Tarpa belterületén is elkap­tak egy munkácsi ukrán állampolgárt. Az ő kocsijának a csomagterében 148 karton Kent-100-as füstölnivaló la­pult. A feketeárut lefoglalták és az ügyet átadtak a vámhivatalnak. Eljárást indítottak Sz. J. (31) nyírmadai lakos ellen, aki egy na- ményi vállalkozó fűrésztelepéről egy szalagfűrészt lopott el. A tulajdonos kára 65 ezer forint. Ismeretlen tettes (tettesek) után nyomoz a rendőrség az alábbi ügyekben: Császárszálláson a Csali Cseme­ge élelmiszerboltot feltörték, és 50 ezer forint értékű árut csentek el belőle. A megyei kórház egyik irodájá­ból egy diplomatatáskából 14 ezer fo­rintot fújtak meg. Nyíregyházán az Alkotmány utcá­ban feltörtek egy Nissan személygép­kocsit, készpénzt loptak el belőle, míg a rongálással 30 ezer forintos kárt okoz­tak. Rozsálv határában az Ugat-tagból 50 mázsa akácfát vágtak ki illetéktelen fa­vágók. A tulajdonos kára 25 ezer forint. Petneházán egy mezőőr személy- gépkocsiját ismeretlen összetételű maró folyadékkal leöntötték, ezzel a kocsiban 30 ezer forintos kárt okoztak. Úgy látszik műtétre akar vállalkozni az a zsivány, aki Dombrádon egy lezá­ratlan kocsiból orvosi műszereket lopott el. A balkánvi MÁV-állomásnál kö­rülbelül 16 méter rézkábelt vágtak le, és vittek el. Ezzel a vasúti közlekedés biztonságát veszélyeztették. Korábban beszámoltunk arról, hogy október 20-ára virradóra a nyír­egyházi Repülőtér 3. szám alatti Szaport Cipőipari Rt.-től 341 pár férficipőt el­loptak több mint másfélmillió forint ér­tékben. A széleskörű nyomozás eredmé­nyeként a bűncselekmény elkövetésével alaposan gyanúsítható tetteseket elfog­ták. így kézre kerültek Cs. István (23), Sz. László (23), Sz. Zoltán (19) és Sz. Zsolt (21) büntetlen előéletű nyíregyhá­zi lakosok. A vizsgálatot őrizetbevétel mellett folytatják. Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kíván minden kedves dolgozójának az IVEX HOLDING Kft. Szegfutermesztok figyelmébe! Az AGROBUDA Kft. az izraeli Hadar és Netafim cégek közreműködésével szakmai tanácskozást rendez időpontja: 1995. január 14. 9“ óra helye: Balástya, Orchidea Szálló A tanácskozás témái:- Metilbromidos talajfertőtlenítés- Az izolált ágy kialakításának új lehetősége- Szegfű tápanyag-utánpótlása- A Hadar cég szegfűfajtáinak bemutatása Az előadások után teleplátogatás! Postacím: AGROBUDA Kft. 2013 Pomáz, Szőlőtelep u. 5. Tel.: (26) 311 -426, 311 -880, 325-101 Fax: (26)311-812,325-101 LAPZARTA Körözik a katonát UJ KELE1 Békés, boldog karácson}! ünnepeket, eredményekben gazdag, boldog új évet kíván minden kedves vásáriójának, dolgozójának, üzleti partnerének a SULLER SÓ Kft. Sutler Mihály igazgató J maximum X m • ■ 1 minimum j í 4-6 E L ■su, 1 __3j| i hJ Délnyugaton borult idő lesz, többször gyenge havazással. Északkeleten néha j j felszakadozik a felhőzet. A nyugati határon az időnként erős szél néhol TÍ hóvfúvást okozhat. A hőmérséklet hajnalban -1,-6, délután -1, +4 fok körül alakul. Még mindig nem került kézre a Budapestről megszökött Gulyás La­jos húszéves honvéd. Gulyás kato­nai ruhában hagyta el az őrhelyét, de azóta valószínűleg átöltözött. A fegyvert és a lőszereket magánál tartotta. A szerda óta szökésben lévő katona felbukkanhat megyénk­ben is, mivel szülei Szabolcsveres- marton laknak. Személyleírása: 180 cm magas, haja barna, rövidre vágott, fejformá­ja hosszúkás, homloka hátrahajló, arca beesett, szemöldöke keskeny, füle fejhez simuló, orra egyenes, szája vékony, fogazata hiánytalan, álla szögletes. Különös ismer­tetőjele: dereka jobb oldalán tetová­lás van. Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok minden kedves megrendelőmnek, Tóth Katalin vállalkozó Nyíregyháza, Kiss Ernő u. 40. Telefon: 319-t 58 Postai nyitva tartás December 24-én a szombati napra érvényes munkarend sze­rint dolgoznak a postahivatalok, de a megyeszékhelyi 1. Számú Posta (Nyíregyháza, Bethlen Gá­bor u. 4.) is bezár déli 12 órakor. December 24-én a hírlapok bő­vebb oldalterjedelemben jelen­nek meg. December 25-én, 26-án és 1995. január 1-jén valamennyi posta zárva tart, lapmegjelenés nincs. December 31-én a posták a szombati napra érvényes munka­rend szerint tartanak nyitva, de a fent említett megyeszékhelyi pos­tahivatalok is csak déli 12 óráig fogadják az ügyfeleket. A napila­pok várhatóan bővebb oldalterje­delemben jelennek meg. Január 1-jén lapmegjelenés nincs. AGROBUDA Kft. a kertészet és a mezőgazdaság szolgálatában Izraeli import a Hadar-cég kizárólagos képviselete Breier-cég képviselete Standard és miniszegfű fajták Cím: 2013 Pomáz, Szőlőtelep u. 5, Telep: 2000 Szentendre, Kőzúzó u. 7. Tel: (26) 311-426,311-880,325-101 Fax: (26)312-812,325-101 yj KSI.1T Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei napilap ISSN 1217-9914 Főszerkesztő:Tarnavö!gyi György. Szerkesztők. Hámori Fruzsina, Kézy Béla. Sportszerkesz tő: Száraz Attila. Szerkesztőség: 4400 Nyíregyháza, Tüzér u. 2-4. Tel.:42/451-600. Hirdetés ügyek: 42/451-600/172 mellék, Telefax: 42/451-600/127. Kiadja a Mini Trade Center, Nyír egyháza. Felelős kiadó: az MTC ügyvezetője. Hirdetésfelvétel: a szerkesztőségben és a megyt postahivatalaiban. Terjeszti: Előfizetésben: Magyar Posta RT. Debreceni Igazgatósága 4046 Debrecen, Bethier u. 1. Telefon: 06/52/412-111. Igazgató: dr. Kovács József. Árusításban: RÓNAHÍR Észak-Alföldi Postai Hírlapkereskedelmi RT. 4046 Debrecen, Péter fia u. 4. Levélcím: 4001 Debrecen Pf.: 270: Telefon: 06/52/347-988/21.22 m. Fax: 06/52/347- 988/21. Ügyvezető igazgató: Kuthy Antal. Előfizetési díj egy hónapra: 280,- Ft, negyedévre 840,-Ft, fél évre: 1 680,-Ft, egy évre: 3 360,-Ft. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a postai, valamint hírlapkézbesítőknéi és a kiadónál. Nyomtatás: START Rehabilitációs Vállalat és Intézményei Nyírségi Nyom­daüzeme, Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Balogh Zoltán vezérigazgató Privát lőtér Az Információs és Vagyonvédelmi GMK május elejétől megnyitotta Nyíregyiázán, a Simái út mellett lévő sport- és combatpályás szabadtéri lőterét.-házi versenyek szervezése, egyéni és csoportos lőedzések -vagyonvédelmi, fegyveres testületek, fegyveres erők tagjainak csoportos és egyéni lövészetének lebonyolítása -fegyver belövési lehetőség -mozgó célpontos (futóvad-lövészet)-változtatható combatpályás lövészet-sport- és vadász[jászok edzési lehetőségének biztosítása-"places" lövészet lebonyolítása Gye korló fegyver, lőszer biztosítása, saját fegyer használatának lehetőségei Nyfha tartás az igényeknek megfelelően, előzetes megbeszélés alapján. AlABÁRDOS GMK. Í4400 Nyíregyháza, Malom u. 18/A Tel: (42)314-839, 06 (601 3S5-871,355-874 oooooooooo KALENDÁRIUM Hi I I i i i December 24., szombat A nap kel: 7 óra 30 perckor, nyugszik: 15 óra 57 perckor. A hold kel: 4 óra 12 perckor, nyugszik: 12 óra 52 perckor. Sok szeretettel köszöntjük kedves ÁDÁMÉS ÉVA nevű olvasóinkat! Mai évfordulóink 70 éve született Nyíregyházán VÁCI MIHÁLY. Városunk tanítóképzőjébe járt, ■:i í j s később is dolgozott szülővárosában. Leg-: többet persze a fővárosban működött, s főként lapszerkesztői tevékenysége kiemelkedő fontosságú. Mivel igen aktí­van, s vezetőként vett részt kora kultúrpo- litikai életében, manapság irodalmi örök­ségének értékeit is megkérdőjelezik. Pe­dig olyan kötetek fémjelzik munkásságát mint A zsezsemadár, az Eső a homokra és a Százhúszat verő szív. Megyénket egyéb­ként honatyaként a parlamentben is kép­viselte. Boldog születésnapot! Ma ünnepli 40. szülinapját ANNIE LENNOX. A skót énekesnő 1979-ben a Tourists nevű bandával került fel először a slágerlistákra, majd 1981-ben David Stewart társaságában megalakította a Eurythmics együttest, s hamar világhíme- j.v vet szereztek. Számos daluk járta be a vi-, | ;; lágot, a legnagyobb sikert a Sweet dreams, ‘ a Who's that girl és a Right by your side 1 aratta. Tavaly a könnyűzenei szakma is;.j j elismerte kiváló képességeit. Diva című lemezéért megkapta a brit lemezkiadók; ! : díját, s ő lett az év énekesnője is. A klipje- jp; iben sokszor kelt feltűnést extrém megje-: jj lenésével, a magánéletben azonban inkább : szolid polgárasszonynak tetszik; két lánya • ; van, a kisebbik másfél éves. Napra pontosan egyidős vele ROBIN tn CAMPBELL, a UB 40 együttes zenésze. |h A birminghami zenekart Robin és testvé- jp fe re, Ali alapította 15 éve, 1979-ben. Név-lg i'A ként az angol munkanélküli segély össze- w) | m gét választották. Ők maguk persze nem Í-T szorulnak segélyre, hisz világslágereikkel gd lg — kivált a U got you babe és az I can’t Ej Kj help falling in love cíművel — degeszre El keresik magukat. JB irt, . ... --. - ^ V'lT I £éh| : ' ' 'ihk—' MA Karácsonyi bál lesz vasárnap este a nyíregyházi Tiszti Klubban. Az ünnepi műsor este 6 órától hajnal 2 óráig tart. A zenét a Polip együttes szolgáltatja. A jósavárosi görög katolikus temp­lomban misztériumjáték lesz vasárnap délelőtt fél 10-től, ezt követi majd az ün­nepi mise, délután 4 órától pedig a gyer­mekek műsora a zsolozsma és a közös éneklés. Az éjféli misén karácsonyi éne­keket hallhatnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom