Új Kelet, 1994. december (1. évfolyam, 215-239. szám)
1994-12-03 / 217. szám
1994. december 3., szombat ___________ IH B ELFÖLD-KÜLFÖLD ii Hl ÚJ KELET Clinton nem szólal fel Clinton amerikai elnök csak rövid ideig lesz hazánkban, s az előzetes hírekkel ellentétben nincs szó arról, hogy felszólal az Országgyűlésben. Gál Zoltán pénteki sajtótájékoztatóján elmondta: az amerikai elnök beszédének gondolata a programkészítőknél alacsonyabb szinten foganhatott meg. Törvényt sértett a bíró Kuncze Gábor szerint Eigner József bíró nem fogta fel, mit követett el, amikor nyilvánosságra hozta, hogy ügynököt találtak a képviselők között. A belügyminiszter ezt a következtetést Eigner József pénteki sajtónyilatkozatából vonta le. Ebben a bíró közölte, hogy nem mondanak le az átvilágítását végző bizottság tagjai, és amíg az ügynöktörvény érvényben van, feladatuknak tekintik annak végrehajtását. Kuncze Gábor Tatabányán tarott pénteki tájékoztatóján törvénysértőnek minősítette a bíró kijelentéseit, és megerősítette, hogy alkalmatlannak Tartja őt feladata ellátására. A MÁV szolgáltatásai a sztrájk idején Nem tudtak megállapodni a szakszervezetek és a MÁV képviselői a december 12-én kezdődő, 36 órás általános vasúti sztrájk alatt nyújtandó minimális szolgáltatásokról. Pénteki tárgyalásukon elfogadott nyilatkozatukban a felek mindössze kompromisszumkészségüket fejezték ki ezzel kapcsolatban. Az egyeztetés hétfőn folytatódik. Akkor tárgyalnak a 13. havi fizetéssel és a végkielégítéssel kapcsolatos kérdésekről is. A vasútnál csütörtökön kétórás figyelmeztető munkabeszüntetés lesz,,A Vasutasok Szakszervezetének elnöke közölte, elsősorban nem a béremelésért, hanem a korszerűsítésért fognak sztrájkolni. Energiaszolgáltatók privatizációja A villamosenergia-ipar privatizációja nem veszélyeztetheti az ország hosszú távú ellátását. Ezt az ipari miniszter jelentette ki, hozzátéve: a tulajdonosváltás csak úgy képzelhető el, hogy a lakosság meg tudja fizetni a villanyt és a gázt, és legyen elég energia a gazdasági növekedés igényeinek kielégítésére is. Pál László a bányásznapi Borbála-ünnepségen kifejtette: az erőművi integrációban lévő bányákat a privatizáció nem veszélyezteti. A többi báhya sorsáról a közeljövőbeh várható megállapodás." Azonnali vámfizetés Január elsejétől számos ponton változnak a vámjogszabályok — jelentették a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának vezetői egy szakmai tanácskozáson. A személyforgalomban bevezetik az azonnali vámfizetést, ami azt jelenti, hogy az utasoknak belépéskor kell elkészíteni a vámáru-nyilatkozatukat és kifizetni a kiszabott vámot. Ez alól a személygépkocsik és a nagy értékű motorok kivételek. A magyar exportáruk számára kötelezően előírják az európai szabványnak megfelelő SAD-okmányok használatát. A tranzitforgalomban a vámbiztosíték mértéke egységesen 15 százalék lesz. Tiltakoznak a közszolgálatiak Tiltakoznak a közszolgálati szakszervezetek, amiért a kormány állítólag 20 százalékos létszámleépítést tervez a minisztériumoknál és a központi költség- vetési szerveknél. Szövetségük levélben hívta fel a belügyminiszter figyelmét arra, hogy a javaslatot egyetlen egyeztető fórumon sem vitatták meg az érdek- képviseletekkel. Minden olyan létszámcsökkentést elfogadhatatlannak tartanak, amely nem párosul a feladatok pontos meghatározásával. A szakszervezetek tudatják Kuncze Gáborral azt is, hogy kezdeményezik a Köztisztviselői Érdekegyeztető Fórum összehívását december közepére. Horn-interjú egy Cseh lapban A magyar kormány az idei és a jövő évet a gazdaság stabilizációjára szánja, ez azonban nem jelent sokkterápiát. Horn Gyula a Lidová Noviny című cseh lapnak elmondta, komoly lépéseket tesznek a költségvetési hiány növekedésének megállítására, de nem lesz szó az életszínvonal esését okozó lépésekről. A magyar miniszterelnök közölte, kormányának eltökélt szándéka, hogy a jövő nyárra olyan adózási és kamatfeltételeket dolgozzon ki a hazai és külföldi befektetők számára, melyek nem változnak majd negyedévente. Megszüntették a nyomozást Gracsov ügyében Bűncselekmény hiányában megszüntette az orosz főügyészség a Gracsov védelmi miniszter elleni, korrupciós vádak nyomán kezdett nyomozást. Az ügyészség ugyanakkor vizsgálatot indított annak kiderítésére, igaz-e az Izvesztyija és az Obscsaja Gazeta újságok állítása, hogy a kémelhárítás katonákat toborzott titkos csecsenföldi akciókra. A védelmi miniszter ellen az októberi moszkvai újságíró-gyilkosság után indult vizsgálat. A Moszkovszkij Komszomolec akkor azzal vádolta Gracsovot: köze volt két Mercedes vásáriásáshoz, melyet a Németországból kivont csapatoknak szánt pénzből fedeztek. Elsüllyedt egy komp Manilánál A Fülöp-szigetek fővárosa közelében, 573 emberrel a fedélzetén, fehérhajónak ütközött és elsüllyedt egy komp. A manilai hatóságok adatai szerint 450 személyt sikerült kimenteni, de legalább harmincnégyen a vízbe vesztek. A parti őrség feltételezi, hogy lehetnek még túlélők, akiket halászhajók vettek a fedélzetükre. Félő azonban, hogy sok utast a komp elsüllyedésekor keletkezett örvény sodort el. Köd a kormányülésen Budapestre figyel a világ (Folytatás az 1. oldalról) Mint mindenütt a világon, nálunk is a vendéglátó felel a vendég biztonságáért. A védett személyeket elkísérik saját testőreik is, rendőreink mindenben együttműködnek velük. A szállítást a már említett autókkal végezzük a szállásról a konferencia színhelyére, onnan a hiltoni ebédre, majd a parlamenti fogadásra. A helyszínek között az autók oszlopban közlekednek, s előfordul olyan, hogy a kétszáz autó egymás mögött halad majd a lezárt úton. Ez a hatméteres kocsihosszt s a négyméteres biztonsági követési távolságot figyelembe véve két kilométeres menetoszlopot jelent. Nem véletlen tehát, hogy hétfőn, kedden a pesti és budai körút közötti területen megbénul az élet. A gyerekeknek iskolai szünet lesz, míg a felnőtteknek a munkaadó átütemezheti a munkaidőt. Elmehetnek szabadságra, vagy ledolgozhatják hét végén, amit hét elején elmulasztanak. A lezárt szakaszokról az otthagyott kocsikat elszállítják, nehogy egy bennük felejtett bomba felesleges tűzijátékot okozzon. A humánum jegyében csak az ötezer forintos szállítási költséget kérik el a tulajdonostól, a bírság kiszabásától eltekintenek. Mily nagylelkűség... A metrón a két ominózus napon nem ellenőrzik a jegyeket, ettől ötmilliós bevételkiesésre számítanak. A MÁV is besegít. Sűríti az elővárosi forgalmat, s elfogadja a közigazgatási határig a BKV -bérletet. A csütörtök esti bértárgyaláson a szakszervezet képviselői épp azzal érveltek, hogy a figyelmeztető- és a? általános sztrják , elhalasztásával tárgyalási készségüket bizonyítják. Sztrájkolhattak volna a csúcstalálkozó idején is, akkor aztán tényleg megállt volna az élet. de ők ezt nem akarták. A csúcstalálkozó megrendezése egymilliárd forintunkba kerül, melyből 300 milliót bír el a költségvetés. A további 700 milliót egy éven belül visszafizetik az EBEÉ-tagországok hazánknak. Az, hogy ez közöttük hogyan oszlik meg, számunkra közömbös. Lényeg, hogy ne sokáig tartozzanak! — Z — A tekintélyes mennyiségű végkielégítések kifizetése alaposan felborzolta a közvélyeményt az utóbbi hónapokban. Az emberek igazságérzetét sértette, hogy miért kap el nem végzett munkáért fizetést az, akinek a határozott idő letelte előtt szüntetik meg a munkaviszonyát. A kormány már szeptemberben a munkaügyi miniszter feladatává tette ezen eljárások kivizsgálását, de a privatizációs törvény elfogadása előtt nem akartak a kérdéssel érdemben foglalkozni. Mivel az idei feszített munka miatt erre csak jövőre kerülhet sor, a csütörtöki kormányülésen eldöntötték, hogy a felülvizsgálattal nem várhatnak tovább. Megteszik javaslataikat az érintetteknek. Kósáné Kovács Magda miniszter asz- szony elmondotta, hogy a közalkalmazottaknál és köztisztviselőknél könnyen megoldható, hogy ne kelljen végkielégítést fizetni a leváltott vezetőnek. Beosztása megszűntekor nem kell a közalkalmazotti jogviszonyát is megszünteti, hanem be kell sorolni őt az aktuális közalkalmazotti kategóriába. Másik javaslat, hogy nem határozott, hanem határozatlan idejű munkaszerződést kell vele kötni már kinevezésekor. Az állami vállalatok menedzsmentjével más a helyzet. Részükre Csütörtökön tárgyalt a kormány a jövő évi energia-áremelés lakossági kompenzációjáról. A végső döntést csak a december 8-i kormányülésen tudták meghozni, mert az árak is addigra válnak véglegessé. Forró Evelyn szóvivő semmiféle rész- információt nem akart kiszivárogtatni, nehogy alaptalan találgatásokra adjon okot. A kormány jelentést hallgatott meg nyolc állami vállalat privatizációjával kapcsolatos visszaélésekről. A vizsgálat megindítását Horn Gyula miniszterelnök ígérte meg még kedden a parlamentben egy képviselői felvetésre. A vizsgált nyolc vállalat mindegyikében találtak bűncselekményre utaló jeleket, de a vizsgálat lezártáig nem kívánják nyilvánosságra hozni a bűnösöket. A vállalatok neve épp ezért nem hangzott el a tájékoztatón. Ugyanúgy köd lengi körül, mint a névsorban az első 40 helyen álló képviselőt. Dr. Eigner József átvilágító bíró nyilatkozata alapján találgathatjuk, melyik volt közülük a besúgó (Alföldi Alberttól Bretter Zoltánig történt meg az átvilágítás.) A jövő heti kormányülésre a kétórás vasutassztrájk napján kerül sor. A csütörtök esti egyeztető tárgyalások a KHVM-ben a Már az ügynöktörvény, beterjesztésekor is sokan vitatták a javaslat helyességét. Ez csak a képviselők zsarolására jó — mondták az ellenzők, de az akkori kormánytöbbség áterőltette a parlamenten a javaslatot. A nyilvánosság elé álló egyik átvilágító bíró titoksértése most új helyzetet teremt. Sokan nemcsak az ő, de a tövény alkalmatlanságát is felvetik. Furcsa lenne, ha épp emiatt — tehát a törvény alkalmatlanságát bemutatva — követte volna el tettét a bíró úr. Nyilatkozatával ugyanis azt érheti el, hogy a toa kormány csak javaslattal élhet. A miniszter három ilyet tett csütörtökön. Az első ajánlás azt tartalmazza, hogy a közgyűlés és a taggyűlés vegye át az első számú vezető esetében a munkáltató jogot. Ehhez természetesen alapszabálymódosítás is kell, s ezt május 31-ig kellene elvégezni. Akkor talán megoldható lenne, hogy ne legyenek irreálisan magas jövedelmek a főnököknél. A Munka törvénykönyve ad ugyan irányelveket, de ettől — épp a jóléti elv értelmében — a dolgozó javára el lehet térni. Pénz dolgában tehát határ a csillagos ég. Másik javaslat, hogy a kollektív szerződésben már eleve az Mtk-ben ajánlott alacsonyabb végkielégítési összeget irányozzanak elő. A harmadik javaslat az volt, hogy már eleve határozatlan idejűre kössék a munkaviszonyt a korábban megszokott határozott időre szóló helyett, így gyakorlatilag bármikor fel lehet mondani azt első számú vezetőnek, s nem kell a munkabérét a határozott idő leteltéig fizetni, s mivel az első javaslati pont alapján a közgyűlés, illetve a taggyűlés lesz júniustól a munkáltató, a főnök elmozdítását nekik kell majd kezdeményezni! Z.T. szaktárca, a PM és MÁV-elnökség, valamint a velük szemben álló vasutas-szakszervezetek között nem vezettek eredményre bérügyben. Lotz Károly miniszter újabb előterjesztéssel próbálkozik, a december 12-14. közötti 36 órás általános sztrájkot elkerülendő, Addig is a még elégséges szolgáltatások mibenlétéről vitatkoznak. A kormány szeretné, ha a nemzetközi vonatokat nem érintené a sztrájk, míg a vasutasok úgy vélik, hogy a magyar munkavállalókat illeti meg inkább a minimális szolgáltatás, s nem a külföldieket. A másfél évvel ezelőtti megegyezést nem érzik magukra nézve kötelező érvényűnek, mert azóta menetrendi változások is voltak — nagyon sok vonat megszűnt —, és egyébként is, minden sztrájkra külön kell megállapodni az elégséges szolgáltatásokról. A kormány a tavaly őszi egyezményt tekinti kiindulási alapnak, ettől nem akar eltérni. A bérvitában is határozottnak bizonyultak, így itt sem várható szakszervezeti részről különösebb eredmény. Hív a vasút, áll a MÁV — írtuk pénteki lapszámunkban. Lehet, hogy 13- án és 14-én mi utazni akarunk és állni fogunk? Zmeskall vábbi vizsgálatokat leállítják, neki és két bírótársának munkáját megköszönik, s a továbbiakban senki múltját nem fogják vizsgálni. O viszszamegy törvényszéki bírónak kollégáival együtt, míg az egykori ügynökök boldogan élnek, míg meg nem halnak. A bíró úr elhamarkodott „ítélete” megkíméli őket a további rettegéstől. Lehet, hogy épp ez volt a célja a hét elején tett „meggondolatlan” nyilatkozatának? Lehet, hogy ő már akkor is tudta és várta az ilyen irányú fordulatot? Ha így akarta is, sosem fogja bevallani! Paksi tároló A Környezetvédelmi Főfelügyelőség másodfokon helybenhagyta az Alsó- Dunavölgyi Környezetvédelmi Felügyelőség — többek között a környezeti hatásvizsgálaton alapuló — engedélyét a Paksi Atomerőmű Rt. kiégett fűtőelemei tárolójának megépítésére. (Az első fokú határozat ellen a paksi Szarkofág Nélküli Jövőért Egyesület vezetője nyújtott be fellebbezést.) A paksi polgármesteri hivatal — mondta az erőmű szóvivője — másfél hónapja kiadta az építési, a Nukleáris Biztonságtechnikai Felügyelet pedig a telephelyengedélyt. Az Országos Atomenergia Bizottság létesítési engedélye — amelynek kiadása után kezdhető csak a kivitelezés — tavaszra születhet meg, ez esetben a mintegy 3,5 milliárd forintos építkezés befejezése 1996 közepére tehető. 1996 végéig akkor is megoldható az évi 55 tonna kiégett fűtőelem elhelyezése az atomerőmű területén, ha addig egyáltalán nem szállítják ki az elemeket Oroszországba (ami az orosz kormány döntésén múlik: a szükséges szerződéseket mindkét fél aláírta, de a kiszállítási lehetőséget az orosz zöldek, a környezetvédők tiltakozása kétségessé tette). Határozatlan idejű lesz a munkaviszony Többségben a függetlenek A Szabolcs-Szatmár-Berg megyei csaknem 7500 önkormányzati képviselőjelölt között a függetlenek vannak többségben. A 228 szabolcsi település polgármesteri tisztségének betöltésére 717-en pályáznak, s közülük 591-en függetlenek. A német etnikum szeretne polgármestert Vállajon, ahol többségben élnek, s a.kisebbség képviselője egyedül indűl a voksokért. Kisebbségi választást egyébként 51 községben és városban tartanak; a cigányok, a németek és a szlovákok szeretnének saját ^nkormányzatot. j Mit akart a bíró úr?