Új Kelet, 1994. december (1. évfolyam, 215-239. szám)
1994-12-23 / 234. szám
12 1994. december 23., péntek LAPZARTA UJ KELE1 Karácsonyi előzetes pillanatok B. Sándor nyírlugosi lakos szóváltásba keveredett V. Imre (69) helyi lakossal, aki orr-és járomcsonttörést szenvedett a vita utáni összecsapás következtében. L. Sándor ittas állapotban megjelent volt felesége lakásán, hatéves közös gyermeküket erőszakkal elvitte, és nem hajlandó visszavinni. Sőt, megfenyegette volt feleségét, hogy megöli, ha el meri vinni a gyereket. T. László (23) és G. János (21) egy gépkölcsönzőből közel 200 ezer forintot érő ütvefúrógépet kikölcsönzött, melyet nem vittek vissza. Később kiderült, hogy a gépeket egy harmadik személynek a tartozásuk fejében eladták. Ismeretlen tettes (tettesek) után nyomoz a rendőrség az alábbi ügyekben: Nyíregyházán a Tüzér utca 2. szám alatt egy munkahelyen az irodában a fogasra felakaszott kabát belső zsebéből 355 ezer forint készpénzt loptak el. Nyíregyházán a Rákóczi úton egy 65 éves asszony válláról lopták el a táskáját a benne lévő hatezer forinttal együtt. Az ibrányi Tisza-parton taroltak a hétvégiház-fosztogatók. December 19-én a délutáni órákban 11 vikendházat törtek fel, és vittek, amit találtak, válogatás nélkül. Többek között műszaki cikkeket, ruhaneműt, számítógépet, vadásztőrt, kazettákat. Több házból semmit sem vittek el. A kár összesen meghaladja a 200 ezer forintot. Rádiótelefont loptak el egy Benczúr téren parkoló tehergépkocsiból, a tulajdonos kára 120 ezer forint. O. Mihály (47) pocsaji lakos az Ofotért Kossuth utcán felállított sátrából megfújt egy 13 ezer forint értékű fényképezőgépet. Az Ady Endre utcán feltörtek egy pincerekeszt, 40 ezer forint értékű cigarettát és műszaki cikkeket vittek el. Kállósemjén határában a FEFAG tulajdonában lévő erődrészből 2,6 köbméter fenyőfát loptak el. Nyírbátorban feltörték a strandon lévő büfét, de nem vittek el semmit belőle. Viszont az udvarról 18 fenyőfát kivágtak és elvittek. Balkány-Cibakpusztán egy lakás pincéjéből harminc mázsa burgonyát cipeltek el, a gazda kára közel 100 ezer forint. Tiszaeszláron az általános iskola számítástechnikai szertárából három darab televíziót és két darab számítógépet fújtak meg, ami 100 ezer forintot ért. Császárszálláson is feltörtek egy hétvégi házat, és rotációs kapát, valamint kerti szerszámokat vittek el mintegy 100 ezer forint értékben. A zsebeseknek kiválóan kedvez a karácsonyi bevásárlótömeg. A zsúfoltságot és zűrzavart kihasználva szerzik meg zsákmányukat. Két román fiatalember a KGST- piacon egy asszony kabátzsebéből lopott el 3 ezer forintot. Egy lengyel állampolgár szintén a KGST- piacon szabadított meg egy nyugdíjas asszonyt 5 ezer forintjától. Finiséhez érkezik a Ki tud többet Magyarországról? honismereti vetélkedő elődöntője. Az elmúlt hónapok 19 szombatján egy-egy megye valamely városának két családja vetélkedett egymással szűkebb pátriájáról, ma a főváros zárja a sort. Szenteste miatt került át az egyenes adás a TV 2-n hétköznapra. A továbbjutó család százezer forinttal lesz gazdagabb, s január 21 -én Debrecen, Gyula, Eger és Szekszárd győztesével mérheti össze erejét a márciusi döntőbe jutásért az Eszak- Nyugat-Dunántúlt érintő témában. A II. helyezett húszezer forintot kap, ezért nem lehet vesztesről sem beszélni. Karácsonyra ez is szép ajándék, ha adózni is kell utána. S különben sem a győzelem a fontos, hanem a részvétel. December 20-án reggel hét óra után bejelentés érkezett a mátészalkai rendőrkapitányság ügyeletére, hogy a Puskin utcában holtan találtak egy ismeretlen személyazonosságé férfit. A bejelentés után azonnal a helyszínre érkezett a megyei forrónyomos csoport. A helyszíni szemle során kiderült, hogy az elhalt azonos Kun László (38 éves) nagydobosi lakossal. Az elhalton lévő sérülések és az orvosszakértői vélemény szerint is megállapították, hogy Kun László bűncselekmény áldozata lett. Halálát fojtogatás és traumatikus sokk okozta. A nyomozás során kiderült, hogy a sértett december 19-én Budapestről utazott hazafelé, és Debrecenben szállt át a Mátészalkára induló vonatra. A vonaton ismerkedett meg 5. Flóriánnal és K. Sándorral, akik magyar nemzetiségű ukrán állampolgárok. A vonaton beszélgettek és italoztak. Éjfél után pár perccel érkeztek meg Mátészalkára, ahol az alkalmi ismerősök tovább akartak szórakozni. Taxival FehérAz egyenként ötfős csapatokban megtalálható pedagógus, könyvtáros, idegenvezető, színházi rendező, újságíró, s mivel a családok versenye: szakközépiskolás diák is. Karácsonyra való tekintettel a közönség soraiba a BM Duna Palotába is jobbára nagycsaládosokat várnak az esti 20.20-as kezdésre. Azok sem járnak rosszul, akik otthon kísérik figyelemmel Antal Imre műsorvezetését, kitűnő humorát. Az elmúlt hetekben a válaszokból is sokat lehetett tanulni egy-egy tájegységről, remélhetőleg most sem lesz másként. Ha a kérdéseket nem is, de sikerült megtudnunk a vetélkedő családok nevét. Az egyik csapat kapitánya Gerbner Mihály lesz, míg ellenfegyarmatra mentek, de a késői időpontban már nem találtak nyitva szórakozóhelyet. Ezért a taxival visszatértek Szálkára, és az állomás melletti italárusító helyen folytatták az ivást. Valami miatt nézeteltérés támadt köztük, amit tettlegesség követett. S. Flórián brutálisan elkezdte rugdosni Kunt, akinek eközben kiesett a pénztárcája. A tárcában lévő 15-20 ezer forintot S. Flórián magához vette, majd halálra rugdosott áldozatát otthagyta, és visszament az állomás környékén várakozó K. Sándorhoz, akinek átadott ötezer forintot. A két férfi ezután taxival ismét Fehérgyarmatra ment, a szerzett pénzből italt, élelmiszert és még egy gyermekkerékpárt is vett. Ezt követően a tiszabecsi határhoz utaztak, (ugyancsak taxival), és átgyalogoltak Ukrajnába. A nyomozók a tanúvallomások alapján felvették a kapcsolatot az ukrán rendőrséggel. Ez eredményre vezetett, és a beregszászi rendőrök segítségével a meglévő információk alapján a lakásukon elfogták a gyanúsítottakat. S. Flórián a bűncselekményt elismerte, és beismerő vallomást tett. Súlyos baleset Baktalórántháza térségében a 41-es főúton súlyos baleset történt az elmúlt héten. A képen látható Lada hirtelen áttért a másik sávba, ahol először egy Mazdával, majd egy Ladával ütközött. Ezután egy fának csapódva állt meg. A vétlen gépkocsivezetők és utasaik könnyebb, míg a szabálytalan Lada-sofőr súlyos fejsérüléssel került kórházba. Fotó: Zefi lüket úgy hívják hogy Zmeskall Z. Tamás Mátészalkán gyilkolt, Ukrajnában elfogták Országszerte folytatódik a túlnyomóan felhős idő. Havazás inkább csak délkeleten valószínű. Az északi, északkeleti szél időnként megélénkül. Kettős fronthatásra számíthatunk. A hőmérséklet hajnalban -1,-6, kora délután -1, +4 fok körül alakul. > íhmwm Reluxa-redőny, szalagfüggöny, roletta 33 színben, Harmónikaajtók 8 színben,csuklókaros napellenzők 25 színben. Közvetlen a gyártótól 48 óra alatt. Garancia idő: 1 év, Termékeink megtekinthetők, kipróbálhatók mintatermünkben Tóth Katalin vállalkozó Nyíregyháza, Kiss Ernő u. 40. Telefon: (42) 402-650 MA Fenyőfaünnepséget rendeznek ma Nyírlugoson. A program délután 3 órakor kezdődik a községháza kertjében. A Zenith együttes ad koncertet ma este 9 órától a nyíregyházi művelődési közpot kávéházában. Egy gesztus Karácsony közeledvén mindenki lázban ég, s az utcák is díszbe öltöznek. Fenyőágak, fények, karácsonyi árusok mindenütt. Csak a hó késik! De talán majd azon a csodálatos estén... Hazaérkezve kinyitom a postaládát, és egy borítékba rejtett üdvözlőlapot találok benne. Kutatok az emlékezetemben, de nem találok olyan rokont, ismerőst, barátot, aki — mint minden évben — még nem küldte volna el jókívánságait. Kétségtelen, a borítékon az én nevem és címem áll. Kinyitom a lapot, és meglepődve veszem észre, hogy nem valaki olyantól kaptam, akivel minden karácsonykor kellemes ünnepeket kívánunk egymásnak, hanem a biztosító — ahol néhány hónapja életbiztosításomat megkötöttem — és az üzletkötő — aki közreműködött e kapcsolat létrejöttében — közös jókívánságait tartom a kezemben. Eltűnődöm, milyen kedves gesztus ez egy intézménytől. Pénzt és időt nem sajnálva minden ügyfélnek küldenek egy szép üdvözlőlapot, hogy a címzett érezze, gondolnak rá, nemcsak az üzletkötés pillanatában, hanem a szeretet ünnepén is! Faller Ágnes Szivattyú értékesítése, javítása WILO, FO, DK, APOLLO, TTA szivattyúk javítása. A fenti típusok forgalmazása nagykereskedelmi áron. Szaktanácsadás. Ipari szerelvények forgalmazása. UNIPIPE fűtési rendszer forgalmazása, garanciával. HŐTRANSZ Kft. Nyíregyháza, Jég utca 2. Tel.: (42) 408-401 i I Tel/fax (42) 408-429 oooooooooo KALENDÁRIUM r ~ i i --1'" i i í December 23., péntek A nap kel: 7 óra 30 perckor, nyugszik: 15 óra 56 perckor. A hold kel: 3 óra 03 perckor, 1 nyugszik: 12 óra 26 perckor. Sok szeretettel köszöntjük kedves VIKTÓRIA nevű olvasóinkat! Mai évfordulóink 65 éves lenne ma — de már több mint hat éve halott — CHET BAKER ameri- -■ kai dzsesszmuzsikus. A világhírű trombi- tás az ötvenes években a brit Gerry Mulligan kvartettjében kezdte fényes nemzetközi karrierjét. Az évek során több világhírű zenésszel játszott együtt, így Stan í Getzcel és Charlie Parkerral. Trombitajátékának különleges hangzásával egyik úttörője lett a „cool” irányzatnak, illetve az annak nyomán kifejlődött West Coast elnevezésű stílusnak. Sikereinek csúcsán többször kellett félbeszakítania a zenélést súlyos drogfüggősége miatt. Majd két évtizeden át volt rabja a kábítószernek, s hiába próbálkozott több európai országban is elvonó kezeléssel, minden nekifutása sikertelen maradt. Halálát is a drog okozta; 1988-ban mámoros állapotban kiesett egy amszterdami szálloda második emeleti ablakából. 105 éve született KMETTY JÁNOS festőművész. Előbb Budapesten, majd évekig külföldön tanult, hazatérése után pedig az Aktivisták művészcsoporthoz csatlakozott. Egy időben a Kecskeméti Művésztelepen alkotott, s ott is főként az expresszionista művészek körébe tartozott. Életművéből korai portréi — köztük híres önéletrajz-sorozata—, valamint kései tájképei és csendéletei emelkednek ki. Sok kiállítást rendezett, nagyszabású gyűjteményes tárlata 1977-ben volt a Műcsarnokban. Boldog születésnapot! Ma 30 éves a Csepel-Kordax labdarúgó csapatának védője, VÁCZI DÉNES. A í lassan tapasztaltabb játékosok sorába tar- f : tozó védő csapat egyik kiválósága, s fél- ? : tucatnyi válogatottságot is magáénak j ; mondhat. Valutaárfolyam Angol font 175.79 Ausztrál dollár 87.44 Belga frank (100) 349.00 Dán korona 18.27 Finn márka 23.16 Francia frank 20.80 Görög drachma (100) 46.41 Holland forint 64.06 ír font 173.56 Japán yen (100) 112.48 Kanadai dollár 80.90 Kuvaiti dinár 375.74 Német márka 71.71 Norvég korona 16.44 Olasz líra (1000) 68.41 Osztrák schilling 10.19 Portugál escudo (100) 69.91 Spanyol peseta (100) 85.08 Svájci frank 84.76 Svéd korona 14.97 USA-dollár 112.67 ECU 136.66 Terwti bevásárlóudvar Papír-írószer bolt Rákóczi utca 17. Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánunk minden kedves vásárlónknak! Fenox, Nyíregyháza, Vasvári P. u. 6. Tel.: (42) 311-127, 315-074, 343-261 Mi Önre gondolunk, s Ön gondolt már ránk? Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei napilap ISSN 1217-9914 Főszerkesztő:Tarnavölgyi György. Szerkesztők: Hámori Fruzsina,Kézy Béla. Sportszerkesztő: Száraz Attila. Szerkesztőség: 4400 Nyíregyháza, Tüzér u. 2-4. Tel.:42/451-600. Hirdetési ügyek: 42/451-600/172 mellék, Telefax: 42/451-600/127. Kiadja a Mini Trade Center, Nyíregyháza. Felelős kiadó: az MTC ügyvezetője. Hirdetésfelvétel: a szerkesztőségben és a megye postahivatalaiban. Terjeszti: Előfizetésben: Magyar Posta RT. Debreceni Igazgatósága 4046 Debrecen, Bethlen u. 1. Telefon: 06/52/412-111. Igazgató: dr. Kovács József. Árusításban: RÓNAHÍR Észak-Alföldi Postai Hírlapkereskedelmi RT. 4046 Debrecen, Péter- fia u. 4. Levélcím: 4001 Debrecen Pf.: 270. Telefon: 06/52/347-988/21,22 m. Fax: 06/52/347- 988/21. Ügyvezető igazgató: Kuthy Antal. Előfizetést díj egy hónapra: 280,-Ft, negyedévre: 840,-Ft, fél évre: 1 680,-Ft, egy évre: 3 360,-Ft. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a postai, valamint hírlapkézbesítőknél és a kiadónál. Nyomtatás: START Rehabilitációs Vállalat és Intézményei Nyírségi Nyomdaüzeme, Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Balogh Zoltán vezérigazgató