Új Kelet, 1994. december (1. évfolyam, 215-239. szám)

1994-12-12 / 224. szám

UJ KELET 1994. december 12., hétfő 9 7?'7'■■" 777,.y jp?'; c 77 ^''Xc''^y^v 77,,' 7 "7- 7v ^,^''^'Ä^yiVÄ,v Ellenőrizni a sportpénzek felhasználósát Jó sporttörvény kell! A napokban Nyíregyházán járt dr. Ná­dori László professzor úr, a MOB és a par­lament ifjúsági és sportbizottságának a tag­ja, SZDSZ országgyűlési képviselője. A nagytiszteletnek örvendő vendég először a sport általános megítéléséről, helyzetéről beszélt, majd válaszolt a kérdéseinkre. — Két héttel ezelőtt tárgyalta meg a par­lament ifjúsági és sportbizottsága azt a je­lentést, melyben az Állami Számvevőszék feltárta a sport jelenlegi helyzetét, elsősor­ban a finanszírozási oldalról. A vizsgálat legfőbb tanúsága szerint a sport finanszí­rozási rendszere - ha egyáltalán van ilyen, volt ilyen - Magyarországon ma egyszerű­en elismerhetetlen. Ez rendkívül nehéz helyzetet teremt különösen azoknál az egye­sületeknél, ahonnan kivonták a központi bázistámogatást. Régen ezeken a helyeken egyszerű volt a képlet. Ha nem volt elég pénz, a sportköri elnök készített egy pót­költségvetést és megkapta. Mára ez már nincs így. Mindenkinek gazdálkodni kell. Bár az Állami Számvevőszék szerint itt is nagy a gond, pénzköltés van és nem haté­kony gazdálkodás. Nagyon súlyos kijelen­tések ezek. A magyar sportban nem kevés pénz mozog, az idei költségvetés például hárommilliárd forintnál valamivel többet irányoz elő erre a célra. Ezen belül 527 millió az önkormányzatok részére nyújtott fejkvóta, amit ugyan nem kötelező a sport­ra felhasználni. A Nemzeti Ifjúsági és Sza­badidős alapítványból és a Nemzeti Sport­alapból durván 800 - 900 millió forint ami a sportolást segíti. Az önkormányzati tes­tületek szabad elhatározásából újabb 2—2,5 milliárd forintot lehet sportcélokra felhasz­nálni. Az ismertté vált szponzori támoga­tások összesen egy milliárd forint körül van­nak. Ma tehát körülbelül 7 milliárd forint mozog a sportban. Ez, ami „nyomon követhető”. Nyilvánvaló az, hogy ennél sokkal több jut hazánkban a sportra, de en­nek a hétmilliárd forint feletti részére nem követhető nyomon. Az Állami Számvevő- szék jelentése szerint a sportirányítás fel­adata jelenleg kimerül a pénzelosztó funk­cióban, szinte teljesen hiányzik az ellenőrző funkció. A hétmilliárd forint hatékony fel- használásával sokkal jobb helyzeteket lehet­ne teremteni mind a verseny, mind pedig a szabadidősport számára. Megdöbbentő, hogy ebből az összegből mindössze sza­badidő és diáksportra 12 % jut, és ha ebből levonjuk a versenysportot segítő utánpótlás­ra fordított támogatást, akkor 6-8 % marad. Elkeserítő, hogy csak ennyi pénz jut arra, hogy az emberek megszeressék a spor­tot... Csak abban tudok bízni, hogy a helyi erők - önkormányzat, szponzorok - jobban odafigyelnek erre a területre. — A fentiek ellenére a magyar sport tal­pon maradt. Kisebb-nagyobb megingások­kal ugyan, de tartjuk a helyünket a nemzet­közi mezőnyben. Az olimpiai esélyeink nagyjából kiszámíthatóak, Atlantában is ott leszünk az első tizenöt nemzet között. A visszaesés látszólagos, hiszen most már szá­molnunk kell a felbomlott Oroszország utódállamaival, akik között Magyarország nagyságrendű és erejű ellenfelek is vannak. A jó szereplésre a szakembereken és a te­hetségeken túl az a garancia, hogy azt kap­ja a sport, amit kér. Ma Magyarországon nincs még ilyen szféra, sportból senki nem kért átcsoportosítást. Az olimpiai előkészü­letekre tervezett 293 millió forint mind megvan. —Ön azt mondta, hogy az utánpótlásra országos szinten rendkívül kevés pénz jut. Szabolcsban viszont más a helyzet, szinte mindent ennek rendelünk alá. A húszmilli­ós megyei támogatás közel fele a diákspor­tot szolgálja, és Nyíregyházán is kiemelt szerep jut a diáksportnak, nemrégiben hoz­ták létre a sportiskolát. Ez csak egy takti­kai húzás az Önök részéről, hogy még több pénz jusson a diáksportra? —Nincs ebben semmi taktika, hivatalo­san ma Magyarországon 97 millió forint jut tehetségkutatásra, edzésközpontok létreho­zására, kiemelt szakosztályok utánpótlásá­nak biztosítására. Ez a hivatalos költségve­tésnek a 6-8 százaléka. Hogy helyi szinten mire költik a pénzt azt nem tudom, de örü­lök, ha itt más a helyzet. — Említette a Nemzeti Sportalapot és a Nemzeti Ifjúsági és Szabadidős alapítványt. Miért van az, hogy ezek pályázataiból is nagyrészt a fővárosi klubok részülnek, mi­közben a vidéki kisegyesületeknek szinte semmi sem jut? — Engem is irritál ez a helyzet, de jogi­lag semmit nem tudunk tenni, hiszen nem hagyhatjuk figyelmen kívül a fővárosi egye­sületek elért eredményeit. Éppen ezért egy­szerűen oda kell adni. Ezt a támogatási rendszert fogadta el az OTSH és a MOB. A magam részéről teljesen egyetértek az­zal, hogy elfogadhatatlan az, amit a vidék kap. Akik a tűz körül ülnek, azoknak nyil­ván nagyobb a hatásuk, mint akiknek ez nem adatott meg. — Mi tesz az SZDSZ azért, hogy az Ön által említett 528 milliós fejkvóta kötele­zően felhasználásra kerüljön a sportcélok érdekében? — 1990-ben beadtam egy olyan indít­ványt az önkonnányzati törvény módosítá­sára, hogy ezt a pénzt kötelezően csak a sportra lehessen felhasználni. Nem járult a kormány hozzá. Pedig az akkori kor­mánykoalícióban is többen egyetértettek azzal, hogy a sport kerüljön be az önkor­mányzatok kötelező feladatai közé. Attól tartottak, hogy a sport aránytaLanul sok pénzt elvisz az önkormányzatoktól, és óri­ási vitákat kavar majd. — Lesz-e májusban valóban sporttör­vény? A — Nagyon fontos, hogy elkészüljön a sporttörvény. Soha nem fordulhatott volna elő a Zemplényi-ügy, ha az korábban meg­születik. Ki hallott már olyat, hogy valaki a saját bankszámlaszámára gyűjti a sporto­lók pénzét? Ennyire nem volt ellenőrzés. Határidőhöz nem szívesen kötném a sport- törvényt, tudom, hogy vannak olyan han­gok melyek szerint májusra meglesz. A kapkodás helyett szerintem sokkal fonto­sabb lenne, hogy jó sporttörvényt alkos­sunk. Világosan ki kell mondania, hogy mi az állam feladata, ne legyen esetleges a sportfinanszírozása. Le kell írni, hogy mit és hogyan finanszíroz az állami költségve­tés. Természetesen szabályozni kell azt is, hogy az önkormányzatok mit vállaljanak fel, azzal együtt, hogy az állam nem tele­pedhet rá az önkormányzatokra. A sport- törvényben fontos szerephez kell, hogy jus­son a civil szféra, a sportbarát gazdaságpo­litika. Ebben már van előrelépés. — Mikor reformálják meg az edzőkép­zés rendszerét? — Jelenleg egy 1962-es rendszernek megfelelően történik az edzőképzés. Ami nem is lenne nagyon rossz, de sajnos a gya­korlati képzéssel nem foglalkozik kellőkép­pen. Ezen a téren mindenképpen változtat­ni kell! Sokkal több sportági szakfoglalko­zásra, szaktáborra lenne szükség. — Két évvel ezelőtt járt utoljára me­gyénkben, azóta optimistább vagy pesszi­mistább lett a jövővel kapcsolatban? — Akkor sem volta optimista, és ma sem vagyok pesszimistább. A sportnak a gaz­daságpolitika farvizén kell utaznia. Azt azonban mindenkinek tudnia kell, hogy itt rövid időn belül látványos javulásra nem lehet számítani. A központi pénzek látványosan biztosan nem fognak növeked­ni. Csak a jelenlegi támogatások hatéko­nyabb elosztásával léphetünk egyelőre előre. —Komolyan hisz abban, hogy jól szere­pelhetünk Atlantában? Hiszen nagyon sok olyan barcelonai aranyérmesünk hagyja abba idő előtt a sportot, akikben még meg­lenne az éremszerzés esélye. — Igen, mert bár valóban vannak vissza­vonulások, de állítom, hogy nagyon sok tehetséges úszónk, kajakosunk és ví­vónk van, akik sikerrel pótolhatják a távo­zókat. Száraz Attila Korcsolyázunk-e vagy sem? A Mikulás Futáson a tombola díjaknál öt darab jégpályabelépő is gazdára talált. A télisportbérleteket Albert Attila vállal­kozó ajánlotta fel, aki a téli hónapokra jég­pálya készítését tervezi a Városi Stadion­ban. Aki Albert urat ismeri, az tudja, hogy környezetvédőként a Bujtos és környéke is a nagy „szerelme”. így beszélgetésünk tárgyát is e két dolog képezi. — Albert úr, hol tart a jégpálya készí­tése? — Először is egy kicsit a múlttal kez­deném, hisz Nyíregyházán szinte minden évben volt korcsolyázási lehetőség a sta­dionban. Úgyhogy ez a terv nem újkeletű. Bár hozzá kell tenni, hogy tavaly sajnos az időjárás nem fogadta kegyeibe a téli sport szerelmeseit, hiszen eléggé enyhe telünk volt, így a jégpálya is csak terv maradt. Az idei téli szezonra már elő van készítve a stadion bitumenes kézilabdapá­lyája. Várhatóan, ha az időjárás engedi, s hidegre fordul az idő, akkor december tíz és tizenötödike között szeretnénk kitárni a kapukat a korcsolyázni szándékozók előtt. Igény van a pályára, csak sajnos ta­pasztalatunk szerint, ami az ingyenes bujtosi korizólehetőségre vonatkozik, itt a stadionban ötven forintos belépőjegyet fogunk árulni. Erre azért van szükség, mert a fent említett példánál maradva, amiért nem kell fizetni, azt könnyebben tönkre­teszik. így a belépőjegy ára a mindennapi felújítást szolgálja. — Másik nagy „szerelme" a Bujtos. A téli időszakban teljesen lemondott a tó lehetőségeiről? — Én a bujtosi résztől nem tudok el­szakadni. Sajnos az is tény, amikor pró­báltam rendben tartani a korcsolyázók szá­mára, nem igazán tudták ezt „meghálál­ni”. Gondolok itt elsősorban arra, hogy be­törték a jégfelületet, és eldobáltak a tó je­gén mindenféle szemetet amit egyszerű­en képtelenség volt állandóan rendben tar­tani. —A nyári hónapokra nem tervez vala­milyen sportolási lehetőséget ezen a terü­leten? — Ez majd az új önkormányzattól függ. Amennyiben olyan lesz az új vezetők hoz­záállása, akkor már jövőre elindítunk egy parkosítási programot. A bujtosi terület teljes rehabilitálása óriási anyagi ráfordí­tást igényel, de ha folyamatosan áldozunk rá, akkor megoldható. Sajnos, ma a Bujtos egy „holt” terület, és nekem elsőszámú feladatom mint környezetvédő, hogy spor­tolásra és pihenésre alkalmassá tegyem. Ez annál is fontosabb, mivel a város egyik legnagyobb lakótelepe mellett van, és az ott élőknek a közelben lehetne a kikap­csolódást biztosítani. Véleményem szerint a vállalkozóknak és az önkormányzatnak közösen kellene megoldani a Bujtos újra „élővé” varázsolását. Azt, hogy a pihenés­re, illetve sportolásra vágyók mikor tud­ják birtokukba venni városunk e terüle­tét, sajnos nem tudom. De bízom benne, hogy szép lassan pozitív átalakuláson megy át a bujtosi városrész. Batai * Tit'll ­Gergely Gábor: „A nyírségi éveket soha nem feledem" Zsúfoltságig megtelt december 6-án este a budapesti Nemzeti Sportcsarnok. A jubileumi asztalitenisz-gála felejthe­tetlen élménnyel szolgált mindenkinek, aki jelen lehetett, és élvezhette a világ egykori legjobbjainak nagyszerű bemu­tatóját. Gergely Gábort, a magyar arany­csapat egyik tagját a rengeteg gratuláló és autogramkérő közül kellett szó sze­rint elrabolni, hogy egy kis nosztalgiá­zásra sort kerítsünk. — Gábor, hogy érezted magad ma, amikor beléptél a csarnokba? — Nagyon izgultam, és mélységesen meghatódtam, amikor felhangzott ennek a csodálatos közönségnek a vastapsa. De így voltak ezzel a társaim, Jónyer és Klampár, meg többiek is. Ez az alkalom azt hiszem, egyszeri és megismételhe­tetlen. — Milyen gyakran fogsz ütőt a kezed­be? —Elég ritkán. Játszom ugyan egy har­madosztályú csapatban, de az inkább csak szórakozásnak tekinthető. Erre a mai eseményre azonban egy-két külön- edzéssel is készültem. —- Tudjuk, hogy egy kicsit elszakad­tál a sportágtól, hiszen nem edzőként, hanem újságíróként dolgozol a Mai Nap­nál. — Valóban, egy régi álmom vált va­lóra akkor, amikor ezt a pályát válasz­tottam. Szeretek az emberek között mo­zogni, és a sportról sem szakadok így el annyira. Nagyon jól érzem magam a lap­nál, ahol főnököm, Gazsó L. Ferenc főszerkesztő, egyben a Magyar Asztali- tenisz Szövetség elnöke is. — Csak sporttémákkal foglalkozol? — Főleg azzal, de már írtam kultúrá­val és belpolitikai kérdésekkel kapcso­latos cikkeket, riportokat is. — Te játszottál vidéken, Nyírbátorban is, hogy emlékszel ezekre az időkre? — Rendkívül kellemes emlékeim van­nak. Csodálatosan éreztem magam ott. Most is nagyon nagy szeretettel gondo­lok Cseke Sanyiéba. Ha elfoglaltságom és a napi munkám nem kötne a fő­városhoz, ma is szívesen játszanék ná­luk. Ide, erre a gálára is tizenhármán jöt­tek el Nyírbátorból és Nyíregyházáról. Nagyon jólesett. — Ha ott is rendeznének valami ha­sonló eseményt, akkor számíthatnak a részvételedre? — Ha hívnak, és az időpont is megfe­lel, akkor feltétlenül ott leszek. — Az ottani gyerekeknek biztosan nagy élményt jelentene a látogatásod. Közülük talán többen ütőt ragadná­nak, kedvet kapnának ehhez a sportág­hoz. — Örülnék, ha ez a látogatás minél hamarabb létrejönne, mert a nyírségi éveket soha nem feledem, és ennyivel tartozom az ott élő nagyon kedves em­bereknek és gyerekeknek. Hangay György Sportbarangolás megyénkben Tíborszállás Sándor Csaba polgármester: — A településen a körzeti bajnokságban szereplő futballcsapat az egyetlen szak­osztály. Sajnos, ebben az idényben elég gyatrán produkáltak a srácok. A község­ben nincsenek vállalkozók, üzemek, vál­lalatok, így anyagi támogatást jóformán csak az önkormányzat nyújt, évente öt- ven-hatvanezer forintot. A tárgyi feltéte­lek némi kívánnivalót hagynak maguk után. A labdarúgópályánk épphogy hasz­nálható. Az öltöző nagyon jerobbant ál­lapotban van. A játékosok felvállalták en­nek renoválását, de a munkálatok abba­maradtak. Jövőre azonban mindenképpen rendbe kell hozni, hisz saját magunkat já­ratjuk le azzal, hogy még az alapvető dol­gok — víz, gázfűtés — is hiányoznak ebből az „objektumból”. Ez a probléma a falu legutóbbi közmeghallgatásán is felvetődött. Ennek a gondnak a megoldása az új képviselő-testület feladata lesz. Az általános iskolában rendszeresek a tömegsportrendezvények, melyekre a tor­nateremben és szabad téren kerül sor. A suli diáksportköréhez tartozó szakosztály­oknak — atlétika, kézilabda — biztosít­juk a sportszereket. Az oktatási intézmény pályázati pénzekből labdákat és ping­pongasztalt vásárolt. Most alakítunk ki aszfaltozott kézilabdapályát. A közeljövőben nem valószínű, hogy újabb szakosztály alakul. Amennyiben je­lentkezne egy menedzser szemléletű vezető, aki mondjuk például egy sakk­vagy asztalitenisz-együttest szervezne, az önkormányzat nem zárkózna el a gárda felkarolásától. Pátyod Gaál Sándor jegyző: —A községnek mindössze egy labdarúgó-szakosztálya van. A legénység a mátészalkai körzeti I. osztályban tanyázik. Tavaly hajszál híján feljutottak a megyei II. osztály me­zőnyébe, az utolsó pillanatban csúsztak le a második helyről, ami magasabb rang­sorolást eredményezett volna. A foci­csapat patronálóinak soraiban a fő­szponzor Felicia Kft.-t, az önkormányza­tot, a Csengeri ÁFÉSZ-t, a Csenger-ker Kft.-t, és a Szamos Kft.-t lehet megemlí­teni. Az együttes az ősszel a nyolcadik volt. A múlt esztendőhöz képest vissza­zuhantak. ennek elsősorban lelki okai van­nak. A falu üdvöskéit lélekben megrázta az a tény. hogy nem sikerült magasabb osztályba kerülniük. Az általános iskolában az első három 'osztály kap helyet, negyediktől Porcs- almára járnak tanulni a nebulók. Sok a te­hetséges gyerek, akik szeretik a sportot. A mozgásigénye kielégítésére szolgál az október 23-án átadott új iskola épü­letegyüttesében helyet kapó tornaterem. Novembertől a terem hétfő kivételével minden nap délután öttől nyolcig Pátyod lakóinak rendelkezésére áll. Lehetőség nyílik pingpongozásra, röplabdázásra és egyéb sportos játékokra. Ezenkívül bitu­menes kézilabda- és teniszpályánk is van, bár a téli időszakban ez utóbbiak kihasz­nálatlanul állnak. Szamosbecs Gere Pál polgármester: — Az alig több mint négyszáz lelket számláló ki­csiny faluban jelen pillanatban semmilyen szakosztály nem funkcionál. Körülbelül négy éve egy labdarúgócsapat működött, de a mérkőzéseikre sorozatban nem tud­tak kiállni, mert a futballisták vagy abba­hagyták a focit, vagy elköltöztek más te­lepülésekre. Az önkormányzat anyagilag támogatná a futballcsapatot, ha lenne. A gond az, hogy nincs egy olyan fanatikus sportszerető, és ahhoz értő ember, aki kez­deményezné a megalakulásukat. A köz­ségben még lámpással sem találhatók tehetősebb vállalkozók, akik szponzorál­nának egy leendő egyesületet. Ennek el­lenére fennmaradási gondjai a pénz miatt nem volnának a gárdának. Szamosbecs fi­ataljai negyedik osztálytól kezdődően Csengerre, illetve Csengersimára járnak tanulni. Ott tevékenyen kiveszik részüket az iskola diáksportjából. Itt, Becsen, saj­nos azt kell hogy mondjam, egyáltalán nem létezik sportélet. A legutóbbi kép­viselő-testületi ülésen döntés született ar­ról, hogy ifjúsági klubot szükséges létre­hozni, ahová a gyerekeink elmehetnek szórakozni és ezen belül sakkozhatnak, pingpongozhatnak. Ebbéli szándékunk­ban az akadály, hogy nincs hol megvaló­sítani az elképzelésünket. A helyi termelőszövetkezettől használatra kap­tunk egy pinceklubhelyiséget, amit azon­ban nem alakíthatunk át. Ezzel a határo- | zatukkal megkötötték a kezünket. A sző- ] vetkezet részéről rugalmasabban kellene i hozzáállni ehhez a dologhoz. T. M. j

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom