Új Kelet, 1994. december (1. évfolyam, 215-239. szám)
1994-12-10 / 223. szám
UJ KELET 1994. december 10., szombat NB III, Tisza-csoport Kicsi a bors, de erős Nagyot haraptak a képzeletbeli libacombból Sényőn. Az esztendő kétséget kizáróan a kis falu futballistáiról szól, kik mint a mesében a legkisebb fiú, elindultak szerencsét próbálni. Mentek, mendegéltek, míg a harmadik vonal kerek erdejéhez nem értek. Áthámozták magukat a rengetegen, teljesítették a király három kívánságát, addig mesterkedtek, míg oda nem kerültek a terített asztalhoz. Itt mindjárt a fő helyre ültették őket (a nyírbátori aranyifjak társaságában), s belakomáztak az eléjük tálalt falatokból. Mindez nem álom, nagyon is valóságos történet. Az újonc legénység jött, látott, s győzött. Amikor Papp Lajos szakosztályvezetővel leültünk feldolgozni az ősz fontosabb mozzanatait, volt miről elmélkednünk. — Gondoltad volna akár egy fél évvel ezelőtt is, hogy most az veletek kapcsolatban az első számú kérdés: lesz-e NB Il-es csapata Sényőnek? — Nem, a biztos bentmaradást, ezen belül is az első tíz hely valamelyikét néztük ki magunknak. Törekvésünk az volt, minél jobban kiszolgálni közönségünket, hazai pályán szorgosan gyűjtögetni a pontokat. Menet közben egyszer csak azt vettük észre, ott vagyunk az élen. Mindezt köszönhetjük fiatal, agilis játékos-edzőnknek, Rubóczki Tibornak, a jól sikerült nyári fel: készülésnek, valamint az új szerzemények gyors beilleszkedésének. Domokos és Herman kiemelkedően futballozott, de Kegye, Balogh, Szikszói és a tehetséges Tóth is átlagon felülit nyújtott. — Azt mondtad, a bentmaradás volt a cél. Mikor jöttetek rá arra, hogy itt többről van szó, tartósan ott ragadhattok az élbolyban? — Talán a negyedik forduló után. Akkor Ózdon — számunkra merőben szokatlan körülmények között (korábban még soha nem játszottunk ekkora stadionban) — döntetlent értünk el. A fiúk elhitték, hogy nem kell a nagy nevek bűvöletében élni. Következő meccsünkön egy ötöst rúgtunk Encsnek, s felszabadult, nyugodt játékkal idegenben vertük Mátészalkát. Ekkor már reflektorfénybe kerültünk, a kulcsembereket megkülönböztetett figyelemmel vették kezelésbe. Sérülések sem nehezítették dolgunkat, sárga lapok tekintetében pedig szerencsére a mezőny végén kullogtunk. Ellenben a gólgyártásban az élen jártunk, egyetlenegyszer, Rakamazon maradtunk eredménytelenek, rögtön ki is kaptunk. —Első számú várományosai voltatok az őszi bajnoki címnek, de a hajrára elfogyott a szufla. Miért? — Az utolsó három fordulóban az idegi fáradtság jelei mutatkoztak. Az öltözőben is többször elhangzott, hogy akár az élen is végezhetünk, s ez visszaütött. Tudat alatt nyomta a játékosokat a tét, elbátortalanod- tak. Ennek jelei már a Nyírbátor elleni megyei rangadón fokozottabban megmutatkoztak, bár az is igaz, a vendégek taktikusan futballoztak. — Tavasszal célba veszitek a feljutást? — Erre nehéz konkrét választ adni. Ha megfelelően felkészülünk, bízom benne, hogy harcban leszünk az elsőségért. Játékosaink képességét ismerve, bírni fogják a terhelést, mert nem titok, olyan munkát szeretnénk végezni, amely színvonalában megüti a második vonal mércéjét. Azért nem árt csínján bánni a jósolgatással, hiszen nyolcszor megyünk vendégségbe, ahol olyan ellenfelek fenik ránk a fogukat, mint Tiszafüred, Karcag, Kisvárda vagy Nyírbátor. Mindenesetre mi már csak győztesen kerülhetünk ki a csatározásokból, bármit hozzon is a folytatás. Sényő neve többet szerepelt az újságokban, mint előtte bármikor, az emberek felkapják a fejüket, ha a falut emlegetik. Szinte ingyenreklám a településnek a futballcsapat, kivívtuk a szakemberek elismerését is. A napokban Buzánszki Jenő — akit nem kell bemutatni a szurkolóknak — is dicsérően szólt produkciónkról, olvasván a sajtót megakadt a szeme sikereinken. —Sokan azt mondják, könnyű Sényőnek, tele a kassza. —- Ennek csak örülni lehet. Miért baj az, hogy az emberek a fociba teszik a pénzüket, saját zsebből áldoznak szórakozásukra? A szponzorok hosszú évek óta kitartanak a csapat mellett, ragaszkodásuk nem újkeletű. A falu lakossága szívén hordozza kedvenceit, arra is volt már példa, hogy kétszáz fasírtot sütöttek a játékosoknak. — Új igazolások? — Az összetartásra fektetjük a hangsúlyt. Capatina visszatérésével tökéletesen megelégszünk, egyelőre nem tudok másról beszámolni. Úgy gondolom, a jelenlegi keretből nem vágyik el senki, jól megy a csapatnak, miért is távoznának? Jönnek az eredmények, s ez a zsebekben is érezteti hatását. — A sporttelepre viszont ráférne az átalakítás. —A télen csinosítani fogjuk a pálya környékét. ígéretünk van az önkormányzat részéről, miszerint felépítik az új öltözőt, hisz a régi fölött már eljárt az idő. Kifogásként hangzott el a gyepet ölelő kerítés közelsége. Nos, a korlátot távolabb toljuk, egyben megmagasítjuk. — Az alapozásnak mikor vágtok neki? — Sokan meg fognak lepődni, január végén kezdjük a felkészülést. Itthon maradunk, már csak a költségkímélés miatt is. Egy hétig hangolódunk, majd napi két edzéssel igyekszünk fizikálisán felhozni a társaságot. A késői kezdés azért is indokolt, mert így talán nem fásulnak el a játékosok. Bő másfél hónapig úgysem lesz sok szórakozásban részük. K .T. Bagoly a Vasashoz igazol? A Nemzeti Sport pénteki számában meglepő hírt olvashattunk a Vasas átszervezéséről, melynek bennünket érintő része szerint Bagoly Gábor, az NYFC tehetséges, saját nevelésű játékosa is a fővárosi csapathoz igazol. A sportláp információja szerint már meg is kezdődtek a tárgyalások. Sőt, talán már meg is egyezett a két klub. Cséke György klubtitkár érdeklődésünkkor cáfolta a hírt. Szerinte az NYFC-t senki nem kereste meg Bagoly ügyében, nincs tudomása arról sem, hogy a játékos egyezkedett volna a Vasassal. Mindenestre a szerződése az ifjú csatárt a bajnokság végéig az NYFC-hez köti. — És mi történik akkor, ha a Vasas olyan nagyságrendű ajánlatot tesz, ami a klubnak is kedvező? — Erre nem tudok mit mondani. Fogalmam sincs hirtelen, mi lehetne az az összeg, amiért elengednénk Bagolyt. Mivel távozása konkrétan nem került szóba, így erről még nem egyeztettünk. Tóth János klubigazgató, illetve az NYFC elnöksége dönt majd a kérdésben, ha bármi konkrétum lesz. —Mennyire elégedettek a játékos őszi teljesítményével? — Jó kezdés után visszaesett. Az első fordulók után többet vártunk volna tőle, de szó sincs arról, hogy szeretnénk megválni tőle. (száraz) „Nem vagyok vándormadár..." Kokszi szebb tavaszt remél Az arca gyerekes, mosolygós. A haja divatos, hosszúra nőtt. Kinézetre 17-18 éves. Persze, aki ismeri, az tudja, hogy 25 éves. Már 25 éves... ... Amikor tízesztendős volt, mindenki azt állította: Kovács Imre született tehetség. Pályafutását az edző édesapa kezei alatt Pap községben kezdte, majd a Kisvárdai SE-hez került. Innen vezetett az útja 1988-ban Nyíregyházára. Kokszi — ahogy társai becézik — olyan futballista, aki hátára tudja venni a pályát! De ez a kifejezés zsargon. Olyan labdarúgó teljesítményének értékmérőjéül szolgál, aki a mérkőzés kilencven percének túlnyomó részét futással tölti ki. Ott van az első vonalban, ha csapata támad, védekezik a kapu előterében, ha az ellenfél indít ellenakciót. Színhely: a Városi Stadion edzőpályája, levezető mérkőzés egy vegyes csapat ellen. Csupán edzőmérkőzés, nincs különösebb jelentősége az eredménynek. Ilyenkor senki sem erőlteti meg magát. Kovács Imre játékmodora azonban elütött a szokványtól. A 171 cm magas, alig 64 kilónyi futballista az edzőmérkőzésen is úgy játszott, mintha bajnoki pontokért folyt volna a küzdelem. A kezdést jelző sípszótól a lefújásig egyszerűen nem állt meg. Leszerelte a támadásokat, és már nyargalt előre. Egyszerre csak ott volt a másik kapu közelében, miközben kiugratta Szkuncot a jobb szélen. A beadást mentették a védők, s már indult is az ellentámadás. Pontosabban indult volna, de Kovács a középpályán — mert akkor már ott volt — ütközött a csatárral, szerelt, s már megint robogott előre. Rúgott gólt is. Nem is egyet. Hármat. A végén? Csu- romvíz volt a meze, ám fáradtság alig látszott rajta. — Erőnlét kérdése csupán a rengeteg futás? ■— kérdeztem Imrét, amikor \ w; * w'S Kovács Imre egy üveg szóda társaságában kijött az öltözőből. — Az is. Na és az, hogy így kezdje az ember. Annak idején otthon öten-öten játszottuk a focit — nagypályán. Ott kellett ám sokat loholni! Mégis, alig tudtuk abbahagyni. Előfordult, hogy reggeltől estig kint voltunk és játszottunk. — Tehát megszokás? — Meg a játék szeretete. Ez nagyon lényeges dolog. Lehet pénzért futballozni, és lehet kedvtelésből. Természetesen úgy is lehet szeretni ezt a játékot, ha pénz is jár mellé. — Egyszóval az a szép, ha teret kap a játékhoz, ha bejátszhatja a pályát. Edzője, Buús György megtalálta számára a legalkalmasabb posztot; ez a támadó középpályás. — Igen. Bár sokszor kapok olyan feladatot, hogy valakit ki kell kapcsolni a játékból. Ez is a futball egy része, de az igazi mégis az, ha felszabadultan játszhat az ember. — Erőnléti karbantartáshoz végez valami pluszmunkát? — A legritkább esetben végzek többet, mint a társaim. Bár a nyári meg a téli szünet alatt keresem a mozgást, ez legfeljebb kispályás labdarúgással, korcsolyázással telik el. Ami a nagycsapatnál történő erőgyűjtést illeti, nem lazsálok, mert tudom: döntő, ki milyen intenzitással végzi el a gyakorlatot. Kérdezés nélkül tette hozzá: — A mai játékban nem elég a technikai tudás. Én különben sem vagyok labdazsonglőr, ezért a lehető legnagyobb mértékben kihasználom mozgékonyságomat. — Korábbi csapattársai közül néhányon az NB Les Stadler FC-ben szerepelnek. Nem bántotta önérzetét, hogy amíg ők az élvonalban vannak, Kovács Imre számára az NB II adatik? — Nem vagyok vándormadár, bízom abban, hogy rövid időn belül újra NB I- es labdarúgó lehetek. Mindezt a Nyíregyházi Futball Club soraiban képzelem, remélem, megvalósulnak vágyaim. Egyébként nagyon jól érzem magam ebben a csapatban, így hát miért mennék máshova? — Imre! Csapata az NB II ötödik helyén várja a folytatást. Mit ígér a bajnoki tavasz? — A bajnokság második felében rendre jobb teljesítményt nyújt a Nyíregyháza. Ezért is bizakodom abban, hogy a végső elszámolásnál előrébb végzünk a tabellán. Kokszi, alias Kovács Imre csapata legkisebb ladarúgója. O a szabolcsi gárda Benjáminja. Már ami a 171 cm-es magasságát illeti. — Aztán semmi elbizakodottság! — rázunk kezet búcsúzóul. — Az ígéret szép szó, mármint a bajnoki tavaszt illetően. Meg az 5-ös számú mez is várja gazdáját... A csibészes, gyerekes arc egyik pillanatról a másikra komor, „öreguras” lesz. — ígértem én már olyat, amit nem teljesítettem... K. Gy. A szabolcsi „Csabagyöngye" Nyírparasznyán, ebben az alig ezerlelkes kistelepülésen a minőségi sportot a helyi futballcsapat jelenti, amely a mátészalkai körzeti bajnokság első osztályában szerepeL A gárda az őszi idényt a tizedik helyen zárta A legénység szereplésének feltételeiről, az őket körülvevő közegről és az anyagi, valamint tárgyi körülményekről faggattam Milka László ügyvezető elnököt —Milyen feltételekkel—gondolok itt elsősorban felszerelésre, a működéshez szükséges pénzre — készülhettek a bajnokságra? — Ennek a cikknek a „Haldoklik a parasznyai futball’ címet is adhatná. Az önkormányzat csak a legszükségesebb dolgokat tudja biztosítani nekünk Minimális összeggel támogatja az együttest és az idegenbeli összecsapásokra buszt bérel. Ennél azonban több kellene Tarthatatlan állapotok uralkodnak a felszerelésellátottságunk terén is. Két éve mái; hogy az ifjúsági játékosok azokban a focicipőkben játszanak, amiket a felnőtt labdarúgók elhasználtak, vagy nem egy esetben az ifimeccsre kölcsönadják lábbelijüket a „nagyok”. Az is elszomorító, hogy az „egynek” nincs hosszú ujjú meze; s bizony a késő őszi és kora tavaszi időben nem valami pezsdítő érzés csupasz alkarral szaladgálni Sok más, kis lélekszámú faluhoz hasonlóan a legnagyobb gond itt is az, hogy nincsenek tőkeerős vállalkozók, akik áldoznának a parasznyai futballra Talán a Szaltó Kft-t említhetném egyedüli kivételként, ők tavaly egy teljes garnitúra felszereléssel járultak hozzá a labdarúgók tárgyi feltételeinek javításához, de ez is jórészt annak köszönhető, hogy a kft-ben öt olyan ember dolgozik, akik vasárnaponként a labdát kergetik Nyír- parasznya színeibea — Említette, hogy az önkormányzat nem sok pénzt fordított a fiúkra. Elképzelhető, hogy a választások után ró- zsásahb lesz a helyzet? — Bár a próféta beszélne önbői de bevallom, arra, hogy jobbra fordulhasson a sorsunk, nem sok reményt látok A képviselő-testület mindig azt hangoztatta, hogy csínján kell bánni a pénzzeL Régimódi bázisszemlélet uralkodik köztük Az viszont tény hogy a polgármes- ter, ha nagyon keli akkor még saját felhasználói keretéből is nyújtott a legényeknek —Nem fenyegette az egyesületet a felbomlás? — De igea Nem sokon múlott, hogy ne legyen futballcsapata Nyírparasz- nyának A polgármestei; a szurkolók egy része és a játékosok összedobták a kasszából hiányzó összeget, és előteremtették a további működésükhöz nélkülözhetetlen anyagiakat Társadalmi összefogással kilábaltunk a hullámvölgyből Pillanatnyilag nem áll fenn a megszűnés veszélye — Van-e megfelelő utánpótlás, ami a jövőt jelenti? —- Szomorú, hogy ezt kell mondanom, de nincs. A jelenlegi ifjúságiak a legtöbbször nyolc-kilenc emberrel voltak kénytelenek szembeszállni hasonló korú ve- télytársaikkal ugyanis nem jött össze tizenegy fiatal A probléma az, hogy kevés fiú van a faluban Az általános iskola legutóbb végzett nyolcadik osztályos diákjai közt hárman „árválkodtak” az erősebb nem képviseletében Ezek közül egy bele sem rúgott a labdába, a másik kettő pedig elkerült messze falujától középiskolai tanulmányait folytatni A csekély számú tizenéves gyerek körében érdektelenségbe fullad a labdarúgás. Inkább a videót, a játékautomatákat és a diszkót választják — Ahogy hallom, a focipálya állapota sem vetekszik a Wembley-ével. — Valóban Annyira rossz minőségű a játéktér talaja, hogy szinte restelljük magunkat a vendég tizenegyek előtt Az önkormányzattól ígéretet kaptunk egy új labdarúgópálya építésére; ha elkészül az általános iskola Ez a dolog már egy évvel ezelőtt is szóbeszéd tárgya volt de a pillanatnyi állás szerint nincs konkrétum ez ügyben — Mi a céljuk a jövőben? — Szeretnénk fennmaradni és megtartani legalább ezt a pozíciónkat ebben az osztályban Csak községbelieket akarunk szerepeltetni a huszonöt év átlag- életkorú együttesben — Egy esetleges jótékonysági mérkőzés szervezésén — aminek bevétele a csapatot gazdagítaná — nem törik a fejüket? Erre még nem gondoltunk Tóth Mihály
