Új Kelet, 1994. december (1. évfolyam, 215-239. szám)
1994-12-10 / 223. szám
JJ KELET Én és a kutyám nagyon jóban vagyunk. Nála jobb játszótársam talán nincs is A nyolcéves kislányt Jakab Fruzsinának hívják Továbbra is várjuk a gyermektótókat. Címünk: Nyíregyháza, Tüzér u. 2. SMINKELÉS Az arc A fürdélstől, zuhanyozástól felhevül a bőr. Várj egy kicsit míg lehűlsz, s akkor fogj a sminkeléshez. Ha meg akarod tudni, milyen arcpír előnyös neked, csippentsd meg az arcbőröd. Az elváltozott arcszínnel azonos színű arcpírt használj. Kezdjük a sminkelést az alapozásnál. Tégy kis alapozópöttyöket az arcodra és a szádra is, de a szemhéjakra ne, mert túl zsírosak lesznek. Nedvesítsd meg a kozmetikai szivacsot meleg vízzel, és csavard ki. Kend szét az alapozót az arcodon a szivaccsal. Nézd meg, hogy az állad alatt is jól elsimítot- tad-e! Ezután márts vattát a púderba, pas- kold vele végig az arcod, amíg egyenletesen be nem fedi. Puha púderecsettel távo- lítsd el a felesleget. Lefelé keféld az arcod, hogy a vékony szőrszálak lesimuljanak. Ha egy makacs pattanás mindezek ellenére ott éktelenkedik, korrektorba mártott ecsettel fesd le. Következő lépésként húzogasd az ecsetet az arcpírban addig, amíg könnyedén, de egyenletesen borítja a púder. Simítsd vele végig az arc fölötti területet az arcélektől a hajlatvonalig. Addig ismételgesd a műveletet, míg el nem éred a kívánt arcszínt. Ha esetleg túl harsányra sikerült, tompítsd egy kis sima púderrel. Ha elkészültél, ellenőrizd a látványt, hogy kellőképpen összesatíroztad-e a színeket. VÖRÖSBEGY FAAGON Hidd el, hogy szüleid azt az ajándékot tartják majd a legszebbnek és legértékesebbnek, amit magad készítesz. Lássuk, mire is van szükség, hogy ez a kis vörösbegy „megszülethessen”. Készíts elő ollót, két ív barna, fekete, piros, és egy ív bármilyen színű selyempapírt, vastag fadarabot, papírtányért, szívószálat, ceruzát, kanalat, ragasztó t és kevés gipszet. Kétrét hajtott barna selyempapírból vágj ki egy 17xl7-es négyzetet. Összegyűrt selyempapírból készíts egy kis labdát, és tedd középre. Fogd össze a barna selyempapír sarkait, és csavard meg. Ez lesz a madár farktolla. Vágd le hegyesre egy centi hosszan a sárga szívószál végét. A ceruzával fúrj lyukat a fejrész közepére, és erősítsd bele a szívószálból készült csőrt. Fekete selyempapírgombóc- ból ragassz neki szemet. A piros papírból vágj ki egy ovális alakot, ez lesz a madár mellénykéje. Szintén papírból készíts neki szárnyakat és aprócska lábakat. Keverj ki vízzel egy kis gipszet és vastagon kanalazd rá a fadarab tetejére.Ez lesz a hó. Nyomd rá a vörösbegyet. A fadarabot rögzítsd gyurmával vagy gipsszel a papírtányérhoz, hogy ne mozduljon el. Ha még ünnepélyesebbé akarod tenni művedet, a fadarabot rakd körbe kis fenyőgallyakkal. Vizsga előtt vizsgadrukk Hát eljött megint! — keseregnek még a gyakorlott vizsgázók is, a zöldfülűeknek számító első éveseket meg egyenesen az ideg- és hidegrázás környékezi. A vizsgaidőszakról van szó, egyetemisták, főiskolások kedvelt, s oly várva várt foglalatosságáról, jegyzetek, könyvek mellett töltött végtelen boldog órákról, s a partikularitásból a nembeliségbe emelő gyönyörűségről: a vizsgákról! S mindez történik akkor, amikor a december telve név- és születésnapokkal, családi évfordulókkal, a nagy ünneppel, a karácsonnyal, az óévbúcsúztatóval, a disznótorral... Micsoda disznóság! Micsoda disznóság, hogy mindenki más ajándékot készít, várost lófrál, üzletet böngész, pénztárcát nyit, gyertyát gyújt és fenyőfát olt, dudát fúj és malacfarkat rág, miközben ő, óh, szerencsétlen vizsgára készül. Mert hát eljött megint! Nekik szeretnénk néhány tanácsot adni, hogy a vizsgaidőszakot könnyebben, ugyanakkor tartalmasabban töltve „vészeljék át”. Az, aki fél a vizsgától, már a felkészülés alatt hátrányban van. Pedig a jó felkészülés a jó vizsga alapja. Csodák nincsenek, még a vizsgákon sem bízhatunk a Földön kívüli hatalmak segítségében, egyedül csakis magunkban. Nem ritka eset, hogy az is rosszul vizsgázik, aki alaposan felkészült. Ez bosszantó, különösen azért, mert — ha néhány szabályt betartunk — elkerülhető. Persze felkészülés és felkészülés között is van különbség. Nem mérhető csupán a ráfordított idővel. A tervezésen sok minden múlik: hajói beosztjuk és kihasználjuk a tanulásra fordított időt, kevesebb energiával jobb eredményt érhetünk el, és magát a tanulást sem fogjuk robotnak, kínlódásnak érezni. A vizsga napja általában jó előre ismeretes. Csak akkor még úgy tűnik, nagyon sok időnk van rá. Aztán az utolsó napokban tanulni kezdünk, s rádöbbenünk, hogy lehetetlen ennyi idő alatt megtanulni az anyagot. Jön a pánik és a siránkozás. Vizsga előtt meg kell tudni pontosan, mit követetelnek ott (mik a tételek, a kötelező irodalom, milyen tankönyvből, jegyzetekből kell felkészülni, mi a vizsgáztató vesszőparipája, vizsgáztatási módszere, milyen segédeszközök használhatók stb.). Vegyük elő a naptárt, jelöljük be rajta a vizsga napját, és kezdjük el visszafelé számolni az időt. Minél közelebb vagyunk a vizsgához, annál inkább kerülnünk kell az új ismereteket, a vizsga napján és az azt megelőző napon — ez alaptörvény! — nem szabad tanulni. Ezen a napon sokat kell pihenni, sétálni, ezt az időt arra kell hagyni, hogy a tanultak leülepedjenek, elrendeződjenek bennünk. Az ezt megelőző egy-két napot szánjuk az ismétlésre, ilyenkor a jegyzeteinket, a magunk készítette táblázatainkat nézzük át, és csak akkor vegyünk elő tankönyvet, ha valami fontos anyagrész nem jut az eszünkbe. A többi, vizsgát megelőző napot az anyag megtanulására kell felhasználnunk. Reálisan osszuk fel a tanulnivalót napi penzumokra, de vigyázat, nem szabad éjjeleken át tanulni! Az alvásra, az étkezésre ugyanannyi időt kell hagyni, mint máskor. Tudnunk kell, hogy a tanultakat valóban elsajátítottuk-e. A válaszokat — még ha tudjuk is — nem lehet mindig kirázni a kisujjunkból. Meg kell tanulnunk azokat elmondani. Csináljunk mindent úgy, mint a vizsgán. A tételek közül húzzunk ki egyet, és hangosan, segédeszközök használata nélkül próbáljuk kifejteni őket. Még jobb, ha magnetofonra vesszük, így megfigyelhetjük, mennyire volt meggyőző az előadásunk. Az ilyen próbavizsgák a legjobb ellenszerei a vizsgadrukknak. Nem mindegy ugyanis, hogy milyen idegállapotban megyünk a vizsgákra. Tudnunk kell, hogy a félelemnek, a szorongásnak milyen hatása van ránk. Van aki „leblokkol”, s van akit a feszültség feldob. Ám ez utóbbi sem bízhatja el magát, tanulás nélkül neki sem sikerülhet. Fontos, hogy nemcsak a tananyaggal kell teljesen tisztában lenni, hanem a vizsgafeltételekkel is. Néhányan jó heccnek tartják, ha a vizsga előtt rémisztgethetik társaikat. Az ilyen tanulótársakat messzire kerüljük el. A legjobb idegzetű vizsgázóra is átragadhat a másik pánikja. Ha pontosan tudjuk, mit tudunk és mit nem, azt is tudjuk, mit várhatunk a vizsgától. Nem dől össze a világ akkor sem. ha rossz jegyet kapunk vagy megbukunk. Aki nem készült, annak ezt is be kell kalkulálni. A vizsgázónak mindig fontos esemény a vizsga, hiszen sok minden függ tőle. A tanárnak viszont egyszerűen munka, fárasztó és rutintevékenység. A vizsgázó a tizedik és még várnak rá öten. Az lenne a jó, ha a tanár bele tudná élni magát a vizsgázó helyzetébe, de hát ő is ember, abban sem bízhatunk, hogy mindig jó ember. Ezért kell a vizsgázónak beleélnie magát a tanár helyzetébe. A tanár teljes, értelmes feleletet vár, annak örül, ha gördülékenyen, színesen adjuk elő a feleletünket. A szóbeli vizsga a csendet tűri a legkevésbé. Meg lehet ismételni a kérdést a saját szavainkkal, vagy kérhetünk gondolkodási időt. Általában azonban nem kell mindjárt pontos mondatokkal kezdeni a feleletet, gondolkozzunk hangosan, nem baj, ha a tanár tanúja annak, hogyan szedjük össze, amit tudunk. A vizsgáztató tanár arcát figyeljük, és ne az ablakon bámuljunk ki. Sok mindent le tudunk olvasni róla. Ha valamilyen apróság nem jut eszünkbe, azt nem kell feltétlenül bevallanunk, hogy nem tudjuk, arról beszéljünk hosszabban, amit jól tudunk. Jobb, ha a tanár állít meg minket a válaszunkban, mintha mi idő előtt elhallgatunk. Az izgatottságot nem kell leplezni, de rájátszani sem kell! Ez csak ingerültté teszi a tanárt, amitől persze még idegesebbek leszünk. Végül: sohase adjuk fel a harcot, ne adjuk vissza a tételt. Amíg a leckekönyvbe be nem kerül a jegy, van remény. (lefler) MESE GYEREKEKNEK Az a régi Mikulás Már november végét mutatta a naptár, és Józsika egyre szomorúbban gondolt a Mikulásra. Tudta, az idén nem fog járni náluk. Kilencéves volt, ismerte szülei pénzügyi helyzetét. Apa messze volt, nagyon messze. Előbb a helyi kórházba vitték, majd Pestre. Most meg a Balaton mellett van egy szívszanatóriumban. így mondta anya is, ha kérdezték. Néha levél jött tőle, s anya felolvasta apa Józsikának írott részét, amelyben szófogadásra, tanulásra biztatta az apja. „Biztosan nem tudja, hogy még nem vettünk szenet!” — gondolta. Pedig már jön a tél, és a tűzifa is egyre kevesebb. Anya alig várja, hogy megjöjjön a táppénz. Akkor vesz szenet, s a maradékból élni kell. Vásárolni a közeli boltba is ő járt. Ilyenkor megbámulta a polcra kirakott csokimikulásokat. Elérhetetlenek voltak ezek. Nem úgy a könyvek. Az utca végén a kis könyvtárban Margit néni mindig tudott adni valami érdekes olvasnivalót. Most, hogy visszavitte az elolvasottakat, olyan könyvet kért, amelyik a Mikulásról szól. Ezek valóban róla szóltak, távoli országról, ahonnan elindul a szánján, tele puttonnyal, itt pedig Évi és Peti várja. Meg a versek. Ám ezeket csak elolvasta, de igazán nem szerette meg. A Mikulást kereste, az igazit. Anyán kívül, mert látta, hogy tavaly ő tette a kifényesített cipőjébe az ajándékot, amit az idén nem fog tenni, mert nincs rá pénz. S ekkor találta meg a kölcsönzött könyvek között, amit keresett. Szent Miklósról szólt, Myra püspökéről. Arról, hogy éheztek, hiszen minden kiszáradt. A fák gyümölcse elsorvadt, az állatok elhullottak. S ekkor hajó tűnt fel a tengeren. Római evezős hajó volt. Gabonaszállító. A püspök a partra ment, s a kikötött hajó római kapitányához így szólt: — Miklós vagyok, Myra püspöke. A Krisztusra kérlek, ha keresztény vagy, hogy ha pedig pogány, úgy az emberségedre. Nézd — mutatta a mellette álló öt év körüli csontsovány, égő szemű gyermeket —, éhezik. Éhezik, mint a népem. Segíts rajtunk, ha gabonát viszel. Csak egy mérőt minden myrai- nak. A római katona nemet akart mondani. Azt, hogy a gabonát a császárnak viszi, de aztán ránézett a püspökre, s maga sem tudta miért, azt mondta: — Rendben! Ekkor Miklós püspök keresztet rajzolt a kapitány és a hajó felé. A gyereket pedig elküldte, hogy jöjjenek a myraiak a gabonáért. S azok jöttek sorban, s vitték a gabonát, s nem éheztek immár. Aztán a hajó útra kelt, Myra hálás népe búcsúztatta. Mikor célba ért a kapitány elkészült a legrosszabbra. Megkezdődött a méretés. S ekkor meglepődve látta, hogy a papiruszra jegyzett súly és a méretés súlya pontosan megegyezik. Mintha Myra lakóinak egy merőnyit sem adott volna. „Talán a jeltől van, amit a püspök rajzolt” — gondolta. Mert hallott már furcsa emberekről, akik mindig másokkal törődnek, s akikről különös történetek szólnak. Józsika elszomorodva gondolt arra, hogy itt ilyen csodák már nincsenek. Ám valami mégis történt. Néhány nappal Mikulás előtt a nagybátyja érkezett hozzájuk. A közben vett szenet segített behordani, majd amikor elment, Józsika éppen a könyveket készült visszavinni a könyvtárba. Összeszedte őket, s véletlenül fölpillantott a szekrény tetejére. Ott meglepődve látott meg egy hatalmas Mikulás-csomagot. Boldogan futott a könyvtár felé, hiszen tudta, az idén náluk is járni fog a Mikulás. Budaházi István
