Új Kelet, 1994. november (1. évfolyam, 189-214. szám)

1994-11-18 / 204. szám

12 Süléi pillanatok L. László Nyírcgyháza-borba- nyai lakos, szóváltás után a vitapart­nerét egy elemlámpával megverte, a sértett könnyebb sérüléseket szen­vedett. A nyíregyházi Városi Ügyészség nyomozást rendelt el egy mezőcsáti asszony ellen, aki még februárban értékesített egy személygépkocsit úgy, hogy az adásvételi szerző­désben valótlan nyilatkozatot tett. Elhallgatta ugyanis azt a tényt, hogy az adás-vétel tárgyát képező gépjár­mű polgári peres eljárás miatt nem értékesíthető. Ismeretlen tettes (tettesek) után nyomoz a rendőrség az alábbi ügyekben. Százezer forint értékű ruhane­műt vittek el november 15-én egy kínai kereskedő Széchenyi utcán parkoló személygépkocsijából, mi­után a hátsó ablakot kiemelték. Egy Daciát meg a Luther téren fosztot­tak ki, ruhát és műszaki cikket vit­tek el belőle. A Villamosgép-javító Szövetke­zet Kinizsi utcai raktárából két má­zsa rézhuzalt loptak el, a kár 200 ezer forint. Ablakon keresztül mentek „be­vásárolni” a nyírpazonyi vegyes­boltba, és 50 ezer forint értékű áru­val megrakodva távoztak. A Cam­ping falatozót is meglátogatták, ki­feszítették az ajtót, és italt, cigaret­tát, édességet vittek el. Az eperjeskei átrakópályaud­var telephelyén lévő STOP büfébe betörtek, onnan 140 ezer forint készpénzt és 14 ezer forint értékű árut csentek el. Megdézsmáltak egy vasúti ko­csit valahol a Sopron és Fényeslitke közötti szákaszon , ámiből 144 pa­lack márkás pezsgőt szedtek le. Az encsencsi Virágzó Termelő- szövetkezet hodályából négy darab anyajuhot loptak el. Az értékük 30 ezer forint. Újságolvasó lehetett az a sze­mély, aki Mátészalkán feltörte a Róna-Hír Kft. újságospavilonját, és abból borítékot, képeslapot, sorsje­gyet vitt el 10 ezer forint értékben. 1994. november 18., péntek LAPZARTA ■ Szivattyú értékesítése,javítása WILO, FO, DK, AFOLLO, TTA szivattyúk javítása. A fenti típusok forgalmazása nagykereskedelmi áron. Szaktanácsadás. Ipari szerelvények forgalmazása. UN I PIPE fűtési rendszer forgalmazása, garanciával. HOTRANSZ Kft. Nyíregyháza, Jég utca 2. Tel.: (42) 406-201, (30) 432-372 Tel./fax: (42) 311-126 Hogy mi kell egy jó bulihoz? A legtöbb férfi szerint mindössze három dolog: kaja, pia, nők. Nos, ha valaki ellátogat a nyír­egyházi Mirage Night Clubba és a hozzá tartozó Erzsébet söröző és étterembe, mindháromhoz hozzájuthat. A patinás ét­teremben pompásabbnál pompásabb étel­és italkülönlegességek, a bárban pedig íz­léses zene és készséges táncoslányok vár­ják a vendégeket. Sokan csak úgy hívják: a kurvabár. Bevallom, én is így ismertem, pontosab­ban szólva így hallottam emlegetni a he­lyet. A jelenlegi tulajdonos Meranil Bt. ugyanis elődjétől nemcsak a nevet és a helyet, hanem a rossz hírnevet is örököl­te. S amit egyszer rásütöttek valamire mint egy bélyeget, attól igen nehéz megszaba­dulni. — Valóban elég rossz hírnévnek ör- vendtünk, s nem csak a lányok miatt — kezdi a „védőbeszédet” Lang László, a klub menedzsere. Elsősorban azoktól lett negatív a hírverésünk, akik idejártak ré­gebben. A klubot egy osztrák:—magyar kft. hívta életre és üzemeltette a tulajdo­noscseréig, s nem igazán ügyeltek arra, hogy ki jön be ide. Nálunk ez nem lehet­séges, a Magnum 44 Betéti Társaság biz­tonsági emberei eleve kiszűrik az ide nem illő vendégeket. Mi 1991 óta vagyunk tu­lajdonosok, s olyan nem titkolt céllal vet­tük át a stafétabotot — Fóris Istvánná, Fóris István és jómagam,— hogy egy ven­déglátó centrumot hozzunk létre, ahol szó­rakozást és vendéglátást egyaránt magas színvonalon kínálunk. Épp ezért nyitottuk meg ez év október 1-jével az Erzsébet ét­termet és az Exodus Hotelt is. A későb­biekben tovább szeretnénk bővíteni a kí­nálatunkat. A Sóstó gyógyvizére építve egy termálcentrumot alakítanánk ki a volt SZÁÉV-üdülő mellettünk lévő épületé­ben. Ehhez azonban legelőször is az épü­letet kell megvásárolnunk. Kiállítás Mátészalkán Dienes Gábor Munkácsv-díjas, érdemes művész alkotásaiból nyí­lik kiállítás a mátészalkai városi művelődési központban. A máté­szalkai születésű, világhírű művész kiállítását november 26-án 18.00 órakor Bereczky Lóránd, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója nyit­ja meg. UJ KELET Megszerettük a fárasztó feladatot Mirázs-varázs Marad az enyhe idő. Változóan, éjszaka átmenetileg erősen felhős lesz az I ég, ismétlődő eső, északon hózápor várható. A nyugati szél sokfelé megerősödik. I Hidegfront hatására számíthatunk. A hőmérséklet hajnalban 1, 6, délután 4, 9 fok körül alakul. ífc Árnyékolástechnika Stúdió Reluxa-redőny, szalagfüggöny, roletta 33 színben Harmónikaajtók 8 színben.csuklókaros napellenzők 2í rzínben. Közvetlen a gyártótól 48 óra alatt. Garancia idő: 1 év. Termékeink megtekinthetők, kipróbálhatók mintaterm'inkáén Tóth Katalin vállalkozó Nyíregyháza, Kis» Ernő u. 40. Telefon: 319-158 GRUNDFOS Szaknagykereskedelem, szerviz Forgalmazunk fűtés, melegvíz keringtető szivattyúkat frekvenciaszabályzós kivitelben. Kazántápvíz-, kondenzszivattyúkat. Szivattyúk kiválasztása (CAPS program) CCAPS-LINEBt. Nyíregyháza, Pazonyi út 17. Tel./fax: (42) 408-413/12 —Azt hiszem, a klub nem igazán szorul bemutatásra, nem így az étterem és a ho­tel... — Az étterem megnyitása előtt arra összpontosítottunk, hogy megtaláljuk azo­kat a nyírségi specialitásokat, amiket más­hol nem készítenek el. Ezenbelül is elsősorban a halételeket vettük sorra, mert kevés helyen van nagy választék belőlük, és még kevesebb helyen tudják jól elké­szíteni azokat. Azt hiszem, a megyében talán egyedül nálunk kapható pisztráng vagy lazac. Ugyancsak kizárólag nálunk van koleszterinmentes étel is. A finom éte­lek és bőséges adagok mellett kedvezmé­nyekkel is próbáljuk megnyerni és meg­tartani a vendégeket, így például vasárna­ponként 20 százalék kedvezménnyel ebé­delhetnek nálunk a családok. A szálloda kialakításakor is azok a szempontok vezéreltek minket, hogy mi­nél kellemesebb és kulturáltabb környe­zettel fogadhassuk azokat a vendégeket, akik akár egy éjszakára, akár egy-két hét­re szeretnének szobát bérelni. Az átalakí­tások és a berendezések kicserélése után egy kétcsillagos szálloda színvonalának felel meg a hotel. Áraink rendkívül kedvezőek, egy kétágyas szoba 2000 fo­rintba kerül egy éjszakára, az apartmanok ára pedig 4000 forint. — Megbánták, hogy belevágtak? — Egy másodpercig sem. Azelőtt na­gyon sokáig vendéglátós műsorok szerve­zésével foglalkoztunk. Bárokba, éttermek­be szerveztünk táncos fellépéseket, zené­szeket, szóló énekeseket, mutatványoso­kat. Ma már azonban nem igénylik az emberek a szó szoros értelmében vett szó­rakozást. így, amikor volt ez a lehetőségünk, nem szalasztottuk el, megvettük a Mirage-t. Itt sokkal szélesebb a skála, s nagyon meg­szerettük ezt a munkát. Azt hiszem, így hir­telenjében el sem tudnék képzelni kelleme­sebb fárasztó feladatot... (X) Versmondó iskolások Váci Mihály-szavalóversenyt rendezett a Nyírségi Gyermekunió a nyíregyházi Kö- lyökvárban tegnap délután. A megmérette­tésen 52 felső tagozatos általános iskolás vett részt. A döntőbe Varga Beáta Levelekről, Bistei Gabriella Tiszanagyfaluból, Kere- cseny Nóra Nyírpazonyból, Horváth Linda a nyíregyházi 2-es sz. gyakorlóból, Gutyán Eliza Napkorról, Kun Zoltán Apagyról, Kiss Katalin Kékről, Majkovics Dániel a 19-es is­kolából, Urbán Zsolt a 10-es iskolából, La­katos Anikó a 4-es iskolából, Simon Máté Baktalórántházáról, Bodnár Melinda a 19- es iskolából, Petróczi Eszter az 5-ös iskolá­ból, Krämer Kornél a 17-es iskolából és Bod­nár Zsanett a 10-es iskolából jutott be. A döntőt november 22-én 14 órától rendezik a nyíregyházi Kölyökvárban. MA Táncoktatás az óvodában. Ez a címe annak a nyílt foglalkozásnak, amely délelőtt 10 órakor kezdődik Nyíregyházán, a Váci Mihály Műve­lődési Központban. Mészáros Gábor keramikus ipar­művész Szobrok című kiállításának megnyitója 16 órakor lesz a nyíregy­házi Városi Galériában. A tárlatot Veress István városi főépítész nyitja meg. A kiállítás december 12-ig vár­ja a látogatókat. Ülést tart a Magyar Marketing Szövetség megyei tagozata 16 órától a nyíregyházi Megyei Fejlesztési Ügynökség Színház utca 25. szám alatti irodájában. A tanácskozáson megvitatják a jövőbeni feladatokat, de szó lesz arról is, hogyan lehetne a külföldi befektetőkkel megismertet­ni a megye gazdasági lehetőségeit. Megvitatják egy megyei régió-mar­keting szakmai bizottság létrehozásá­nak lehetőségeit, és összeállítják a Magyar Marketing Szövetség megyei tagozatának jövő évi programterve­zetét is. Autósoknak Nyíregyházán a Széna téri benzinkút korszerűsítése miatt útszűkületre és sebes­ségkorlátozásra számítsanak! Kisvárdán több utcában építik a telefonhálózatot, ezért kisebb forgalomkorlátozásra kell számítani. A megye számos településén gázépítés lassítja a közlekedést. Bakta- lórántháza térségében a csomópont át­építése miatt előzési tilalomra, útszűkü­letre és sebességkorlátozásra számítsanak! Szombaton a Dombrád és Cigánd között lévő pontonhidat elbontják, és véglege­sen megszüntetik. Helyette Cigánd és Tiszakanyár között már az új Tisza-hí- don kelhetnek át a Tiszán. A megszűnt pontonhíd helyén az önkormányzat keze­lésében lévő kompjárat fog üzemelni. Világraszóló tervek Akár ez is lehetne az apropója annak az ülésnek, melyet ma délután 4-től tart a Magyar Marketing Szövetség megyei ta­gozata a Megyei Fejlesztési Ügynökség Színház utca 25. szám alatti irodájában. A tanácskozáson ugyanis a jövőbeni feladatok megvitatása mellett szó lesz ar­ról is, hogy hogyan lehetne a külföldi befektetőkkel megismertetni a megye gaz­dasági lehetőségeit. Ezenkívül megvitat­ják egy megyei régió-marketing szakmai bizottság létrehozásának lehetőségeit, és összeállítják a Magyar Marketing Szövet­ség megyei tagozatának jövő évi program- tervezetét. November 18., péntek A Nap kel: 6 óra 52 perckor, nyugszik: 16 óra 5 perckor A Hold kel: 15 óra 23 perckor, nyugszik: 6 óra 13 perckor (Holdtölte és holdfogyatkozás!) Szeretettel köszöntjük Jenő nevű kedves olvasóinkat! Mai évfordulóink 330 éve hunyt el Zrínyi Miklós költő és hadvezér. A török elleni harc legen­dás alakja volt, zalai főispánként, majd horvát bánként ő védte a déli végeket, ő építtette — a bécsi udvar tiltakozása el­lenére — Uj-Zrínyivárat, s ő vette be a török megszállta Pécset is. Jórészt neki köszönhető a vasvári béke, hiszen a tö­rök végül elfoglalta Zrínyi várát, miköz­ben az osztrák sereg tétlen szemlélte az eseményeket. Nem lett volna tehát cso­da, ha Zrínyi dühében összeesküvést sző Bécs ellen, de az igazság azóta sem de­rült ki; Zrínyivel ugyanis egy vadászat alkalmával végzett egy vadkan. A ma­gyar irodalom történetébe is beírta a nevét. Szigeti veszedelem című eposza például a műfaj egyik legjobb hazai al­kotása. Az eposzt egyébként felező ti­zenkettesekben írta, ez az ún. Zrínyi- versszak. Irodalmárként is jórészt poli­tizált persze, jó példája ennek híres röp- irata, Az török áftum ellen való orvos­ság. Mátyás király életéről való elmél­kedések című írásának nagy szerepe volt abban, hogy nagy királyunk egyébként is dicső alakja köré legendák szövődtek. Boldog születésnapot! 55. születésnapját ünnepli Galambos Tamás festőművész. 1963-ban szerzett diplomát a neves Hincz Gyula osztályá­ban, és 1966 óta állít ki rendszeresen. Több mint hatvan tárlata volt már, s ké­peit a látogatók megismerhették Olasz­országban, Japánban, Franciaországban, sőt Venezuelában is. Számos hazai és külföldi művészeti díjat nyert, Svájcban például megkapta a nemzetközi festésze­ti díjat. Megyénkben is ismert munkás­sága, 1990-ben a Nyírbátori Zenei Na­pokhoz kapcsolódóan volt tárlata a Báthory István Múzeumban. Valutaárfolyamok Angol font Ausztrál dollár Belga frank (100) Dán korona Finn márka Francia frank Görög drachma (100) Holland forint ír font Japán yen (100) Kanadai dollár Kuwaiti dinár Német márka Norvég korona Olasz líra (1000) Osztrák schilling Portugal ESC. (100) Spanyol peseta (100) Svájci frank Svéd korona USA-dollár ECU 174.10 83.25 346.98 18.26 23.35 20.79 46.34 63.66 170.92 112.50 80.93 369.17 71.37 16.30 69.64 10.14 69.85 85.69 84.82 15.05 110.48 135.92 Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei napilap ISSN 1217-9914 Főszerkesztő:Tarnavölgyi György. Szerkesztők: Hámori Fruzsina, Kézy Béla. Sportszerkesz­tő: Száraz Attila. Szerkesztőség: 4400 Nyíregyháza, Tüzér u. 2-4. Tel.:42/451-600. Hirdetési ügyek: 42/451-600/172 mellék, Telefax: 42/451-600/127. Kiadja a Mini Trade Center, Nyír­egyháza. Felelős kiadó: az MTC ügyvezetője. Hirdetésfelvétel: a>szerkesztőségben és a megye postahivatalaiban. Terjeszti: Előfizetésben: Magyar Posta RT. Debreceni Igazgatósága 4046 Debrecen, Bethlen u. 1. Telefon: 06/52/412-111. Igazgató: dr. Kovács József. Árusításban: RÓNAHÍR Észak-Alföldi Postai Hírlapkereskedelmi RT. 4046 Debrecen, Péter- fia u. 4. Levélcím: 4001 Debrecen Pf.: 270. Telefon: 06/52/347-988/21, 22 m. Fax: 06/52/347- 988/21. Ügyvezető igazgató: Kuthy Antal. Előfizetési díj egy hónapra: 280,-Ft, negyedévre: 840,-Ft, fél évre: 1 680,-Ft, egy évre: 3 360,-Ft. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a postai, valamint hírlapkézbesítőknél és a kiadónál. Nyomtatás: START Rehabilitációs Vállalat és Intézményei Nyírségi Nyom­daüzeme, Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Balogh Zoltán vezérigazgató

Next

/
Oldalképek
Tartalom