Új Kelet, 1994. november (1. évfolyam, 189-214. szám)

1994-11-19 / 205. szám

8 1994. november 19., szombat HIRDETÉS UJ KELET A szerkesztőség és a saját nevemben is köszönjük levelét, melyben leírta észrevételeit, kritikáit az újsággal kapcsolatban Továbbra is kellemes olvasást kívá­nunk újságunkhoz. Korához képest komolyabbnak, megfontoltabbnak ítélem, mint az Ön­höz hasonló korú emberkéket. Nem csapongó, kósza vágyakat kergető, gondolkodása gyors. Az önmagába vetett hite azonban édeskevés ah­hoz. hogy az előbb említett tulajdonságát ügyesen felhasználja a mindennapjaiban, az életében. Szorongó típus, gyakran már réges-régen tudja a megoldást, de té­továzik, nem mer cselekedni. Bezárja énjét a külvilág elől, így tulajdonképpen félszegsége kizárja a lehetőséget, hogy kipróbálja önmagát: mire lenne képes, mit kell, hogy elérjen? jigy valami azonban van személyiségtulajdonságai között, amit elég magas fokra fejlesztett ki és előszeretettel alkalmaz mindenkivel szemben. „Imádja” kimondani a véleményét, kritizálni, ítélkezni, bírálatokat mondani vala­kiről vagy valamiről. Nem riad vissza a hosszabb vitáktól sem, s ez a tulajdonsága kissé temperamentumossá teszi, leplezve kishitűségét. Emberszerető jellem, jól érzi magát társaságban, itt inkább a megfigyelő szerepét tölti be, mint az előadóét. Távolságtartó. Cselekedeteiben rendszertartó, az elvállalt feladatait céltudatosan, folyamatosan képes elvégezni. Dodó Leveleiket a szerkesztőség címére küldjék. Kérem tüntessék fel nemüket, életko­rukat, foglalkozásukat, és persze a választott jeligéjüket! KERESZTREJTVÉNY Helyezze el az alábbi szavakat, be­tűcsoportokat kilenc kivételével az ábrában! Egy szót könnyítésül előre beírtunk. A kilenc megmaradt szóból az alábbi vicc csattanóját állíthatja össze: — Doktor úr! Nem kellene keveseb­bet kocognom? — Miért? (A vicc poénját a rejtvényben talál­ja!) Kétbetűsek: AA, AF, AT, ÁT, DA, ÉS, ÍR, KO, NE, PA, RÍ, RJ, RU, TI. Hárombetűsek: ARD, ASA, ÁRT, GÁT, GOA, IGA, IGÓ, OLT, ÓTA, TGÉ. Négybetűsek: AKÓZ, APÁT, ÁGAS, ÁKOS, HÁLA, HOGY, IGOR, KACS, KOLA, MAKI. ORJA, OROM, ÓRÁS,-PACA: TOJÓ. Ötbetűsek: ÁTÍRÓ, ÁTLAG, BÁNAT, BELÁT, BETON, EMITT, HANEM, IGAZI, ITÓKA, KAROS, LEGYEK, OLIVA, OLYAN, ORIGÓ, ORIGÓ, SKÁLA, TAMIL, TERUS, UTALÓ, VIDÍT, ZANAT, ZÉRUS. Hatbetűsek: ADAMIS, AKARAT, ALAPÁR, ALTATÓ, ATAMÁN, BA- GIRA, FÁRADT, ÍGÉRET, INDÍTÓ, KANÁRI, LÓDING, MACSKA, PARI­PA, PAROLA, TACSKÓ, TÖBBET, TUDJAK. Hétbetűsek: GÁZOLÁS, GORIL­LA, KARAKÁL, KARAVÁN, KOCOGNI, LAKATOS, PARITÁS, SANTA FÉ, ZIVATAR. Nyolcbetűsek: AKARATOS, SÉ­TAHAJÓ. Október 29-ei rejtvényünk helyes megfejtése: Akkor engem miért nyo­mott el az előbb az álom? A jó megfejtést beküldők közül Tu- tajos Bálint nyírbátori olvasónk nevét sorsoltuk ki, aki könyvjutalmát postán kapja meg. APRÓHIRDETÉSEK INGATLAN Mező u. 25. sz. alatt lévő társasházból 84 négyzetméteres 1 + 2 I. és II. emeleti lakás garázzsal eladó. Építési telket beszámítok. Érdeklődni: 312-688/ munkanapokon. Eladó négy helyiségből állóház felújított állapotban 800 négyszögöl termelő­kerttel. Érdeklődni lehet: Nagykálló, Birketanya 26. Mezőutcán gázfűtéses 36 négyzetméter, 1,5 szobás lakás eladó. Irányár: 1,4 M forint. Érdeklődni: 315-856 Arany J. utcán garázs eladó. Irányár: 270 E forint. Érdeklődni: 315-856 Városközponti 1 és 1 -t- fél szobás gázos I. emeleti lakások eladók. 1,3-1,7 M forint. Érdeklődni: 315-856 Belvárosi 120 négyzetméteres kertes- garázsos lakás 110 négyszögöl telekkel eladó vagy cserélhető. Irányár: 4 M forint. Érdeklődni: 315-856 Serház utcán 60 négyzetméter, össz­komfortos 1 + 1 fél szobás házrész eladó. Irányár: 1,2 M forint. Érdeklődni: 315­856 Őz utcán földszinti, 66 négyzetméter, 2 + 1 + étkezős összkomfortos lakás eladó. Irányár: 3,2 M forint. Érdeklődni: 315­856 TELEK Napkoron 400 öl szőlős telek eladó. Érdeklődni: Nyíregyháza, Szilfa utca 26/A. Rozsrétszőlőn építési telek eladó. Ér­deklődni: Nyíregyháza, Szilfa utca 26/ A. JÁRMŰ Eladó 126-os Polski lejárt műszakival, felújított motorral egyben vagy alkatré­szekként. Érdeklődni: Tóth Vince, Nyír- mada Vasvári u. 54. 2105-ös Lada másfél éves eladó. Érdek­lődni: Nyíregyháza, Szilfa utca 26/A. Hétéves kétütemű Wartburg eladó. Nyírmada, Vasvári u. 22. 3,5 éves négyütemű Trabant Combi eladó. Irányár: 210.000 forint. Érdek­lődni: Tel: (06-60) 357-892 Nyolcéves kétütemű Wartburg eladó. Irányár: 90.000 forint. Telefon: 06-60 357-892 Ladacombi 1990-es megkímélten reális áron eladó. Érdeklődni: Kert u. 29 IFA alkatrész-árusítás az autóbontóban. Tünde u. 2. Trabant bontott alkatré székéi adók. Ér­deklődni: Debreceni út 219.10 órától 16 óráig. Telefon: 314-574. 2 ütemű Trabant 4 éves jó állapotban eladó. Érdeklődni. Tel.: (06-60) 357- 892-es számon lehet. VW Golf 1,8 GTI 85-ös eladó. Kisvárda, Nagyboldogasszony 67. szám LADA combi 1990-es megkímélten, reális áron eladó. Nyíregyháza, Kert u. 29. T-25-ös Zetor műszakival eladó. Érdek­lődni: Nyírpazony, Jókai u. 17. MOTOR Chop perré alakított Dnyeper motorke­rékpár (650 köbcentiméter) sürgősen ela­dó 90.000 forintért. Érdeklődni. Ferenc krt. 28.1/8. vagy telefonon a 318-849-es számon. ÁLLAT Angol cocker spániel kiskutyák eladók (törzskönyvvel vagy törzskönyv nélkül). Érdeklődni lehet: napközben a 451 -600/ 127-es melléken vagy este 17 óra után a Deák Ferenc utca 66. sz. alatt. Elveszett amerikai cocker spániel (fekete) 7 hónapos kiskutyám, november 16-án a Debreceni utcán. A nyakán fém fojtónyakörv volt. Kérjük a becsületes megtalálót JUTALOM ellenében a Debreceni utca 75. szám alá visszahozni szíveskedjen, vagy értesítsen a 06-60- 357-730-as telefonszámon. Kovácsné Nyolchetes óriásschnauzer kiskutyák törzskönyv nélkül 3 000 forintért eladók. Érdeklődni: napközben Hunyadi u. 52. konyhabútorbolt, vagy este Hunyadi u. 54. Kígyósi Csaba EGYÉB Új ruhaszárítógép eladó. Nyíregyháza, Moszkva út 12. Gyermekjáróka olcsón eladó. Érdek­lődni: Nyíregyháza, Eperjes u. 22. 1/4. Radics Hagyományos mély babakocsi, vala­mint variálható babakocsi (sport, mély mózeskosár), lábon álló gyermekhinta, japán elektromos mellszívó olcsón eladó. Érdeklődni: Nyíregyháza, Ferenc krt. 28.1/8. Simon. Tel.:318-849. 50—60 1-es boroshordót vennék. Aján­latokat a hirdetőbe kérek. Cím: Nyír­egyháza, Tüzér u. 2. napközben. Városközpontban zárt udvaron lévő magántulajdonú parkoló kiadó. Érdek­lődni: Tel.: 403-420 Robotron S 6120-as elektromos írógép eladó. Érd.: Nyíregyháza, Deák F. u. 66. 16 óra után. 25 mázsa nagyüzemi csíkos napraforgó mag eladó. Érdeklődni: Nyíregyháza- Sóstóhegy, Gulyás P. u. 6. UE 28-as eladó. Nyírgelse, Dózsa u. 1. Háromajtós és vitrines szekrény eladó. Érdeklődni: Nyíregyháza, Szilfa utca 26/A,________________________________ SZOLGÁLTATÁS A Nicsak ki beszél megérkezett a Pre­miervideotékába. Nyíregyháza, Ungvár st. 23. Nyitva: minden nap 12-19 óráig. Női mérték utáni szabóságunk ruhák, kosztümök, estélyik készítését rövid határidőre vállalja. Három vagy több darab varratása esetén 10 százalék kedvezményt adunk. Érdeklődni: Bay Mária, Nyíregyháza, Arany J. u. 4/B. Tel.:311-953 Minden típusú autók fényezését rövid határidőre vállalom. Szalanics Attila autófényező. Napkor, Sényői u. 62. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk ZÁMBÓ JÁNOS temetésén megjelentek, sírjára koszo­rút, virágot helyeztek, részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család DNS-vizsgálat az Hirosima — Bizonyos bálnák halá­szata megengedett, más fajokat vi­szont már több, mint húsz éve tilos elejteni, s ez a tilalom nagy gondot okoz az olyan hagyományos bálnava­dász országokban, mint Japán. A bálnavadászokat ugyanis nehéz ellen­őrizni. A szabályok betartását azonban nemcsak a hatóságok, hanem a termé­OTTHOMlNOffTlflNOGVWOfCto 4400 Nyíregyhóza. Hősök tere 9. fsz. 5. Telefon: (42) 31 5-856 Lakását, házát, tálkát hirdassa, karé»»» nálunkl orvhalászat ellen szetvédelmi társaságok is igyekeznek ellenőrizni, méghozzá egyre rafi­náltabb módon. Mostanában az étter­mekben feltálalt, vagy áruházakban árult bálnák húsát elviszik és DNS- vizsgálat alá vetik A vizsgálatból megállapítható az állat kora, neme és fajtája, sőt az is, melyik tengerből származik. Keresse meg gépkocsijával annak fenntartási költségeit nktámféfía hordánál. Telefon: Budapest (1) 1371-305, 2763-805 Várjuk régi és új vásárlóinkat! a MÁRCZI-KER Üzletházban Győződjön meg személyesen divatos férfi, női, gyermekcipő és csizma választékunkról valamint kedvező árainkról! Munkaruhát és munkavédelmi felszereléseket is vásárolhatnak üzletünkben. Nyitva hétköznap 9-18 óráig, szombaton 9-13 óráig MÁRCZI-KER Üzletház Nyíregyháza, Széchenyi u. 1. Telefon: (42) 310-516 'Ha cipő, munkaruha kell... MARCZI-KER" 3 1994. Julius 1 -tol Sk KORONA TAXI új telefonszánna; Új telefonszámon, új szolgáltatások. 455-666

Next

/
Oldalképek
Tartalom