Új Kelet, 1994. november (1. évfolyam, 189-214. szám)

1994-11-16 / 202. szám

12 Süléi pillanatok Halálos balesetet szenvedett egy 73 éves férfi Olcsvaapátiban. November 14-én B. László a dé­lelőtti órákban lovasfogatával a falu határában lévő homokbányához ment homokért. Miután hosszabb ideig volt távol, a rokonai a ke­resésére indultak, de már halva ta­lálták. A vizsgálat szerint a lovas­kocsi az ingatag talajon felborult, a szerencsétlen emberre a ló ráesett, és mindaddig a ló alatt volt, míg a hozzátartozók ki nem szabadították. Már nem lehetett rajta segíteni. Egy 700 ezer forint értékű Lada Samarát fújtak meg ismeret­len személyek november 13-ára vir­radó reggel Nyíregyházán a Szalag utcából. Úgy látszik, magánszeszfőzdé­jükhöz másoktól veszik el a beren­dezést eddig még ismeretlen szemé­lyek. Ramocsaházán a tetőn keresz- tül hatoltak be a szeszfőzdébe, és onnan elvitték a villanybojlert, a rézüstöket, a bútorzatot és egyéb felszerelési tárgyakat. A kár több mint félmillió forint. A nyírbátori rendőrkapitány­ság eljárást indított egy nyírcsászári lakos ellen ittas vezetés miatt. Az egyik este a piás férfi Mátészalka irányából Máriapócs felé közleke­dett. A vasúti átjáró előtt az ittassá­ga miatt áttért a menetirány szerin­ti bal oldalra, és összeütközött a vele szemben jövő ARO-val, amit egy román állampolgár vezetett. Az üt­közés következtében az árokba bo­rult, és nyolc napon belül gyó­gyuló könnyebb sérüléseket szen­vedett. A két kocsiban összesen százezer forintos kár keletkezett. Beregsuránv területén az elha­gyott, régi iskola udvarán egy Volkswagen Passat típusú személy- gépkocsit találtak november 10-én. A vizsgálat során kiderült, hogy no­vember 8-a és 10-e között lopták el Budapestről a XIX. kerületből. Ismeretlen tettes (tettesek) után nyomoz a rendőrség az alábbi ügyekben: Tiszavasváriban a videotéka üzlethelyiségébe betörtek, és onnan műszaki cikkeket és kazettákat vit­tel el 166 ezer forint értékben. Mátészalkán az egyik általános iskola udvarán parkoló személy- gépkocsit feltörték, és abból ruha­neműt vittek el. Egy másik kocsit a Nyírjes úton rámoltak ki. Innen a tulajdonos pénztárcáját lopták el. Be nk községben előbb a presszót fosztották ki, majd még ugyanezen az éjjelen a pár méterrel arrébb lévő italboltot is kirabolták. A két ven­déglátóegységből összesen több mint 200 ezer forint értékű árut ci­peltek el. Dombrádon is több helyen jár­tak zsiványok. Meglátogatták a szeszfőzdét, innen személyes hol­mikat, míg a napközi otthonos óvo­dából videót és színes televíziót vit­tek el. Kisvárdán is alaposan megdézs­máltak egy trafikot, 143 ezer forint értékű árut csentek el belőle. Újfehértón két darab játékauto­matát loptak el az egyik italboltból, a kár 230 ezer forint. 1994. november 16., szerda III 1 LAPZÁRTA UJ KELET Whitney Houston az HBO műsorán —Ismét szenzációs és exkluzív él­ményt szerez az HBO a magyar előfizetők népes táborának azzal, hogy megszerezte Whitney Houston johannesburgi (novem­ber 12-én megtartott) koncertjének köz­vetítési jogát — jelentette be Steve Smith, az HBO ügyvezető igazgatója. Az HBO Zenemánia sorozatában bemu­tatásra kerülő Whitney Houston-koncertet, melyről a magyar lapok fotóriportban számoltak be az elmúlt hétvégén, a johan­nesburgi Ellis Parkban lévő 70 ezer sze­mélyes stadionban tartották hatalmas siker­rel. Az énekesnő ezen a koncerten találko­zott Nelson Mandela dél-afrikai elnökkel. Whitney Houston — aki a Dél-afrikai Köztársaság három nagyvárosát érintő tur­néját november 19-én Fokvárosban fejezi be — a telt házas koncertek bevételének összegét a dél-afrikai gyermekek javára ajánlotta fel. Az HBO 1995. január 13-án (pénteken) tűzi műsorra Whitney Houston dél-afrikai koncertjének felvételét. A koncerten töb­bek között a következő dalokat énekli a művésznő: Savin’ all my love, I wanna dance with somebody, How will I know, I will always love you. Őszi napsütés MA „Volt egyszer, volt egy kis zsidó”. Ez a címe annak a hangversenynek, ame­lyen Kányádi Sándor fordításában jid­dis népdalok hangzanak el 19 óra 15 perctől a nyíregyházi Kodály Zoltán Ál­talános Iskola dísztermében. Bevezetőt mond Kányádi Sándor. Közreműködik Gryllusz Dániel és Gryllus Vilmos. Már hagyomány, hogy minden év­ben kórusfesztivált rendeznek megyénk­ben. Az idei találkozónak 12. alkalom­mal a vásárosnaményi Esze Tamás Művelődési Központ adott otthont. A megye kilenc középiskolai kórusa, mint­egy 400 diák vett részt a fesztiválon. Az együttesek bebizonyították, hogy méltó színvonalon képviselik megyénket, akár országos rendezvényen is. A fellépő kó­rusok mindegyike jutalmat és emlékok­levelet kapott. A boldog és értelmes élet titkai cím­mel hallhatnak előadást szerdán 18 órá­tól Nyíregyházán a Váci Mihály Művelődési Központban. Nyílt napot tart november 18-áig a kisvárdai Bessenyei György Gimnázi­um. Reggel 8 órakor az érdeklődők tá­jékoztatót hallhatnak az intézmény dísz­termében, majd a tanítási órákat is láto­gathatják. A Sing Sing együttes koncertezik este 8 órától a nyíregyházi Open Doors klubban. Kihelyezett ügyfélszolgálatot tart délelőtt 10-től 14 óráig a Megyei Egész­ségbiztosítási Pénztár Mátészalkán a Kölcsey utca 2. szám alatt. Zenevarázsló címmel a Napsugár együttes zenés gyermekműsorát délelőtt fél 10-től és 11 órától mutatja be Nyír­egyházán, a Váci Mihály Művelődési Központ hangversenytermében. Kapcsolat elnevezéssel új klubot indít a nyíregyházi Váci Mihály Mű­velődési Központ. A klubba várják mindazokat, akik a kapcsolatalapítás, kapcsolatépítés terén problémákkal küszködnek, illetve egyedülállók, ma­gányosak, és szabadidejüket értelme­sen kívánják eltölteni, továbbá ismere­teket szeretnének kapni önmagukról, embertársaikról. Az alakuló ülés 18 óra­kor lesz. A Megyei Hadkiegészítő Parancs­nokság katonai főelőadói szerdán reg­gel fél 8-tól 12 óráig a nyírbátori, 8-tól 12-ig a fehérgyarmati és fél 11-től fél 1-ig a nagykállói polgármesteri hivatal­ban adnak felvilágosítást az érdek­lődőknek. Dzsessztörténeti ismertetővel egybekötött hangverseny a ragtime- tól a dixielandig. A Nemzeti Filhar­mónia hangversenye szerdán reggel 8 órakor kezdődik a nagykállói Korányi Frigyes Gimnázium aulájában. Egy édes-keserű, furcsa vonzalom története Maude és Harold. Az elő­adás este 7 órakor kezdődik a nyír­egyházi Móricz Zsigmond Színház­ban. A Krúdy Kamarában az Itt a vége... című darabot szintén 19 órától láthat­ják. Váci Mihály szavalóversenyt ren­dez a Nyírségi Gyermekunió a nyíregy­házi Kölyökvárban. A vetélkedő délután 2 órakor kezdődik. Ismét indít hatosztályos évfolyamot a jövő tanévben is a nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium. A tudnivalókról szerdán este fél 6-tól tájékozódhatnak a szülők az intézmény ebédlőjében. A Mozgáskorlátozottak Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Egyesületeér- tesíti a tagságot, hogy november 16-án, szerdán ismét megkezdi az ügyfélfoga­dást Nyíregyházán, a Körte utca 19. szám alatt. mm be vásár lőud var Cipőbolt A legdivatosabb cipőktől a csizmákig terjedő kollekcióval várjuk kedves vásárlóinkat! , Vasvári P. u. 6. ♦2) 311-127, 315-074, 343-261 Ml Önre gondolunk, s Ön gondolt már ránk? T maximum PS ■ * » 4 minimum ♦ 12 2 I Léi E 1 Folytatódik a változóan felhős idő, csupán szórványos, gyenge eső, futó záporeső vár- j ható. A szél eleinte mérsékelt lesz, majd északnyugat felől megerősödik. Az évszakhoz) || képest enyhe idő lesz. A délutáni hőmérséklet hajnalban 2 és 7, kora délután 7 és 12 fok| között alakul. Reluxa-redőny, szalagfüggöny, roletta 33 színben Harmónikaajtók 8 színben,csuklókaros napellenzők 2Í színben. Közvetlen a gyártótól 48 óra alatt. Garancia idS: 1 év. Termékeik megtekinthetők, kipróbálhatók mrtaterm'jnkben Tóth Katalin vállalkozó Nyíregyháza, Kis» Ernő u. 40, Telefon: 319-158 00000 0,0 000 Tolvajokat keresnek Még mindig keresi a rendőrség azt a két nőt, akik társaikkal együtt november 12- én reggel a mátészalkai Kraszna Áruház­ban két darab olajsütőt és egy gőzölős va­salót, majd később, az eladók figyelmet­lenségét kihasználva, női blúzokat, kabá­tokat loptak el több mint 100 ezer forint értékben. S. Attila 23 éves és F. Attiláné 27 éves debreceni lakosokat a helyszínen elfogták, de két társuknak sikerült elme­nekülni. A vásárosnaményi rendőrkapi­tányság ismeretlen tettes ellen nyomoz, aki november 8-án reggel a vásárosnaményi autóbusz-állomáson parkoló lezárt autó­buszba erőszakos módon behatolt, onnan bérlet- és menetjegytömböket tulajdonított el mintegy 800 ezer forint értékben. Gyermekvédők tréningje Megyénkben is szerveződik az Országos Gyermekvédő Liga területi csoportja. Az első lépéseket már meg­tette a nyíregyházi középiskolások köre, akik vállalták a helyi csoport megszervezését. Az elmúlt hónap­ban már önismereti tréningre hívták össze az érdeklődő tanárokat és diá­kokat. Egyébként a liga rendes ifjúsági pártoló és tiszteletbeli tagokból áll, valamint pártoló intézményekből. A területi csoport egyik szervezője Bódi Mária, a Zay Anna Egészségügyi Szakközépiskola tanára, aki elmond­ta: úgy látják, hogy minden iskolában vannak olyanok, akik lelki problé­mákkal küszködnek, de nem tudják, ^cihez forduljanak. ^ Prágai mélabú Nincs jókedvük a prágaiaknak. Egy, a cseh fővárosban készített közvéle­mény-kutatás szerint a prágaiak 32 szá­zaléka mondja magáról, hogy pszicho­lógiai állapota romlott az elmúlt két év során. A legmélabúsabb az idősebb korosztály: minden második nyugdíjas válaszolta, hogy nincsenek kibékülve közérzetükkel. November 16., szerda A nap kel: 6 óra 50 perckor, i nyugszik: 16 óra 8 perckor. A hold kel: 18 óra 49 perckor, Jg nyugszik: 10 óra 48 perckor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon I ÖDÖN nevű olvasóinkat! Mai évfordulóink 105 éve született KÉTHLY ANNA jP politikus. A magyar szociáldemokrata 1 mozgalom történetének egyik legkie- I melkedőbb egyénisége volt, a Nőmun- I kás című lap szerkesztője, tagja az B MSZDP vezetőségének és pártja képvi- B selőjeként az Országgyűlésnek. Mivel B ellenezte az egyesülést a kommunista I párttal, 1948-ban kizárták pártjából, sőt I 1949-ben le is tartóztatták. 1954-ben ® szabadult, s 1956-ban egyike volt az 5“ SZDP újjászervezőinek. A forradalom bukása után külföldre menekült, s az - emigráció egyik vezéralakja lett, szer­kesztette a londoni Népszavát, s ő volt az elnöke a Magyar Forradalmi Tanács­nak. Boldog születésnapot! Ma három világhíres külföldi spor­toló ünnepel. BERT CAMERON és COREY PAVIN napra egyidősek, mindketten ma 35 évesek. Cameron ja- r maicai atléta, és a 400 méteres síkfutás ? közelmúltjának kiemelkedő egyénisége. § Pavlin amerikai golfozó, s a világ egyik legjobbja. Tavaly például ő nyerte a pro- o fi golfozók világbajnokságát; az Euro- j; sporton nálunk is figyelemmel kísérhe- I tett versenyen a világranglista vezetőjét, 9 Nick Faldót győzte le. JÓS IP WEBER öt évvel fiatalabb náluk, ma 30 éves. A kiváló labdarúgó :§ eredetileg horvát származású, de meg- I kapta a belga állampolgárságot, s a nyári 9 amerikai vébén már új hazája színeiben « rúgta a labdát. Weber jelenleg a BEK C- ® csoportjában szereplő Anderlecht csa- | tára, bár a góllövéssel az utóbbi időben | adós maradt. Legutóbb a Hajdúk Split- | nek rúgott gólt, de ezzel is vesztettek a 3 belgák, s mivel a visszavágón is dön- | tétlent csináltak velük, így már nincs re- | ményük csoportjukból a továbbjutásra. I Valutaárfolyam Angol font 174,08 Ausztrál dollár 82,85 Belga frank (100) 347,12 Dán korona 18,29 Finn márka 23,64 Francia frank 20,79 Görög drachma (100) 46,38 Holland forint 63,72 ír font 171,62 Japán yen (100) 112,22 Kanadai dollár 81,09 Német márka 71,45 Norvég korona 16,44 Olasz líra (1000) 69,69 Osztrák schilling 10,15 Portugál escudo (100) 70,00 Spanyol peseta (100) 85,90 Svájci frank 85,13 Svéd korona 15,16 USA-dollár 110,20 ECU (Közös Piac) 136,08 Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei napilap ISSN 1217-9914 Főszerkesztő:Tarnavölgyi György. Szerkesztők: Hámori Fruzsina, Kézy Béla. Sportszerkesz­tő: Száraz Attila. Szerkesztőség: 4400 Nyíregyháza, Tüzér u. 2-4. Tel.:42/451-600. Hirdetési ügyek: 42/451-600/172 mellék, Telefax: 42/451-600/127. Kiadja a Mini Trade Center, Nyír­egyháza. Felelős kiadó: az MTC ügyvezetője. Hirdetésfelvétel: a szerkesztőségben és a megye postahivatalaiban. Terjeszti: Előfizetésben: Magyar Posta RT. Debreceni Igazgatósága 4046 Debrecen, Bethlen u. I. Telefon: 06/52/412-111. Igazgató: dr. Kovács József. Árusításban: RÓNAHÍR Észak-Alföldi Postai Hírlapkereskedelmi RT. 4046 Debrecen, Péter- fia u. 4. Levélcím: 4001 Debrecen Pf.: 270. Telefon: 06/52/347-988/21,22 m. Fax: 06/52/347- 988/21. Ügyvezető igazgató: Kuthy Antal. Előfizetési díj egy hónapra: 280,- Ft, negyedévre: 840,-Ft, fél évre: 1 680,-Ft, egy évre: 3 360,-Ft. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a postai, valamint hírlapkézbesítőknél és a kiadónál. Nyomtatás: START Rehabilitációs Vállalat és Intézményei Nyírségi Nyom­daüzeme, Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Balogh Zoltán vezérigazgató f

Next

/
Oldalképek
Tartalom