Új Kelet, 1994. november (1. évfolyam, 189-214. szám)
1994-11-11 / 198. szám
KÖZELKÉP 1994. november 11., péntek Szükség van a kézilabdára Lapunk több szurkoló véleményét megkérdezte a hét elején az NB I-es Nyíregyházi Kézilabda Club körül kirobbant és kialakult helyzetről. Torna Zoltán szurkoló, a klub alapító tagja: — A város azt a pénzt, amit lehetett, odaadta a klub részére. A csapatra egyértelműen szükség van. Nagyon sok embernek a hétről hétre zajló kézilabda-mérkőzések jelentik a szórakozást. A mostani vezetés vállalta annak idején, hogy a városi támogatáson kívül megszerzi a működéshez hiányzó összeget. Most miért beszélnek mellé? Ezt a feladatot nem tudta ez az elnökség megoldani. A városnak igaza van. Etikátlan a többi sportággal szemben, ha mindig tőlük várják a megoldást. Tudom, hogy nem nagy létszámú a elnökség, de a többiek mit tettek, hogy ez a helyzet ne következzen be? Ide egy menedzser-szemléletű elnökség és vezetés kell, akik esetleg a sportághoz is többet értenek, és nemcsak beszélnek arról, hogy szponzor kell, hanem szereznek is, valóban nehezebb ezen a részen támogatót találni, de kellő utánajárással meg lehetne keresni a segíteni szándékozókat. Itt a példa rá, hogy a megszűnés hírére máris jelentkezett segítő, Szergyuk miatt. Zajácz István szurkoló, alapító tag: — Nagy hiba lenne az illetékesek részéről, ha hagynák veszni a kézilabdacsapatot. Szükség van a fiúkra, illetve az NB I-es mérkőzésekre is. A több mint ezer néző meccsenként, önmagáért beszél. Az utóbbi években a focimeccseken sincsenek ennyien, mint Kun Laciék mérkőzésein. Nagyobb csapatok sem kaptak többet az önkormányzattól, mint a nyíregyháziak. Valahol a gazdálkodással is gond van, azt is ki kell deríteni, hogy hol számolták el magukat a klub vezetői. A játékosok követeléseivel egyetértek, hiszen ők az elvégzett munkájukért kérik a fizetést. A város és a megye sportvezetőinek nem a véleményét kellene most kikérni, hanem őket is számonkénti, hogy mit tettek egy első- osztályú klub fennmaradásáért. Nemcsak az év végi jelentésekben kellene dicsekedni a csapat (csapatok) elért eredményeivel. Az ő lobbizásukkal lehetne közvetve segíteni például a kézilabdásokat is. Kardos László szurkoló: — Nap mint nap találkozom a csapattal és a vezetőkkel is. Én a játékosok véleményét számtalanszor közvetítettem és lehetett érezni, hogy előbb-utóbb probléma lesz. Ezt a végveszélyt hamarabb kellett volna nyilvánosság elé tárni. Most nem arra kéne kenni az egész anyagi csődöt, hogy nem akadt támogató, nincs olyan ember, aki segítsen. Az elnöknek el kellene azon gondolkodni, hogy esetleg nem ő rontotta el a kapcsolatot a számításba jöhető szponzorokkal? Ha valaki ígéri, hogy segít, azt nem lehet számonkénti. Ha olyan sok támogatót megkerestek, és ennek ellenére senki sem adott pénzt, nem a kapcsolatteremtésben van-e a hiba? A klub már akkor lehetetlen helyzetbe került, amikor a legutóbbi szezon után — ismerve a lejárt szerződéseket — nem léptek időben — mivel nyáron nem lehet pénzt szerezni —, hogy az őszi szezont zavartalanul kezdje el a csapat. Hosszú hónapok óta csak ígérgetéseket kaptak a játékosok, hogy ezzel meg azzal tárgyaltak, és adják a pénzt. Békési Gábor szurkoló:—Én úgy látom, hogy a klubnak azért van felelős vezetősége—akik annak idején a helyzet ismeretében vállalták azt a tisztséget —, hogy a működéshez szükséges pénzeket előteremtsék. Hiszen ők tisztában voltak azzal, hogy a bajnokság során milyen költségek merülnek majd fel. Kóródi László szurkoló:— Szomorú, ami történik a csapat körül. Énszerintem az önkormányzat már nem tud több pénzt adni, amit lehetett, azt a csapat rendelkezésére bocsátotta. A gond ott van, hogy ezt az NB I-es csapatot nem tudják a vezetők eladni a vállalkozói rétegnek. A mostani probléma is hirtelen bukott ki. Hamarabb és fokozatosan kellett volna a közvéleményt tájékoztatni a bajokról. így hirtelen ne várják a klub vezetői, hogy bárki is több millió forinttal fog a segítségükre sietni — bár így lenne. Azt tudomásul kell venni, hogy az emberek ebben a térségben közömbösebbek az ilyen dolgok iránt, mint például Dunántúlon. Jó nevű motorosok Nyíregyházán A november 19-20-án megrendezésre kerülő teremkrossz- verseny fő szervezőjével és szponzorával beszéltünk telefonon keresztül, és kértünk néhány információt a versennyel kapcsolatban. Kökényesi György úr, aki egyben a Vega Motor Sport Klub igazgatója, jövő hét szerdán érkezik Nyíregyházára, hogy irányítsa és felügyelje a pálya építését. De most is készséggel állt rendelkezésünkre. — Kökényesi úr, hány indulót vár, és milyen kategóriák lesznek? —Reményeink és a visszajelzések alapján negyven motoros érkezését várjuk. Ez természetesen változhat, hisz lehetnek lemondások valamint sérülések. Tulajdonképpen biztos rajtlistát majd csak a verseny előtt tudok mondani. A nevezések alapján — nyugodtan mondhatom — rangos verseny elé nézünk, hisz nemzetközi szintű és rangú motorosokat várunk. Részt vesz a küzdelmen Werner Svédorszáeból, Jürgen Fink Ausztriából, Müller Dániából, B. Svatos Csehországból, Predakovici Szlovákiából, valamint várunk vendégeket Belgiumból, Hollandiából, Romániából és Németországból. A magyar versenyzők közül Kamrás és Tóth biztos résztvevője az eseménynek. A kategóriák: 125 köbcentiméteres és 250 köbcentiméteres motorok harca lesz. Plusz érdekességként a harmadik kategória a 80 köbcentis motorok, ahol csak tizenhat éven aluli fiúk vehetnek részt. — A tavalyi győztes —aki egyben az ön fia — indulni fog? — Most még nem tudom megmondani. Ugyanis a múltkorában egy bukást követően gipszbe kellett tenni a lábát. Tegnap levették róla, bár még maradhatott volna a „fehér csizma“, de a fiam mindenképpen szeretne indulni a nyíregyházi viadalon, s ennek érdekében már újra motorra ült. Remélem, minden rendben lesz vele, és újra ott lesz a legjobbak között. \ ,.lc\ego" szerelmesei Péntek: Röplabda megyei I. osztály, nők: Nyíregyházi TKFSE—Tiszavasvári, tanárképző, 16.00. Kézilabda NB I/B nők: Kölcsey DSK-NYSI—Budapesti Postás, Bujtosi Szabadidő Csarnok, 17.00. Szombat: Kosárlabda NB I, férfiak: Nyíregyházi TKFSE—Budafok OTP Ingatlan, Bujtosi Szabadidő Csarnok, 17.00. Vasárnap: Labdarúgó megyei I. osztály: Nyíregyházi Hardware—Nagyhalász, vasutas-pálya, 13.00. Röplabda extra liga, férfiak: Nyíregyházi VSC—CsepelKordax, Bujtosi Szabadidő Csarnok, 16.00. NYVSC—Csepel-Kordax junior mérkőzés, 18.00. Az Új Kelet csütörtöki számában, a XIII. Helia-D Atlétikai Európa Bajnokság előkészületeiről szóló írásunkban, beszámoltunk arról, hogy új személybejáró készül a Nyíregyházi Városi Stadionban. Alábbi képünkön a tervrajz látható, amelyet az Art Stúdióban készítettek. A beruházás költségeit a Coca- Cola Amatil Kft. nyíregyházi régióközpontja finanszírozza. A bejárat egy hónap múlva elkészül. Az elkövetkező évben a stadion vezetői még további korszerűsítéseket terveznek, remélve, hogy ezek anyagi forrásait, hasonlóképpen mint most, illetve a város segítségére támaszkodva, elő tudják teremteni. A cél az, hogy az Európa-bajnokság idejére a stadion is megszépülve fogadja a vendégeket. Új és bontott autólámpák, indexek, lökhárítók, búrák, lámpaüvegek kaphatók. Totálkáros, Üzemképtelen autók vétele bontásra és bontott alkatrészek értékesítése. FÁS AUTÓCENTRUM Nyfregyháza-Oros, Orosi út 3-as kilóméterkőnél Telefon: (30)432-108 Immobiliser elektromos lopásgátlók Autóriasztók PIRANHA MINI ALARM Bt. Nyíregyháza, Szegfű u. 48. Tel.: (42) 317-348 Minden vasárnap családi ebéd és ttt****0 3 20% kedvezmény az álból. Sóstófürdő, Blaha L. stny 35-37. Telefon: (42) 479-700 Termőföld és szervestrágya •ladás rakodással, szállítással. Nyírtelek, Rákóczi utca 81 Telefon: (30) 450-217 1994. dec. 27. és 1995. márc. 4. között. Jclwitkuíi 17 óra után: Gentlemen sport Bt. (Gyula Sándor) Nyíregyháza, Fábián Z. u. 19. Tel.: (30) 460-1S4 11-12 óra között BGYTKF (Testnev. Tanszék) Tel.:(42) 341-222/143 (Gyula Sándor és Regős József) Szilveszterezzen a Hotel Exodusban Zene: PÓKER együttes Helyfoglalás telefonon: (42)479-700 vagy személyes a recepción fx%*ébat Sóstófürdő, Blaha L. stny 35-37. (SZAÉV üdülő) I Restaurálás, aranyozás, poszterek, tükrök, 450 fajta képkeretléc, kasírozás. Nyíregyháza, Október 23. tér (A régi S-modell ház mellett) Telefon: (42) 317-174