Új Kelet, 1994. október (1. évfolyam, 163-188. szám)
1994-10-21 / 180. szám
II KÖZELKÉP 1994. október 21., péntek I AR SORBAN ▼ Grafikával, festészettel aktívan foglalkozóknak szól a Sza- badiskolai Gyakorlat soron következő foglalkozása október 22- én reggel nyolctól a Zrínyi Ilona Gimnázium rajztermében. ▼ Koszorúzási ünnepséget rendez a Történelmi Igazságtétel Bizottság Kelet-magyarországi Szervezete és a Politikai Foglyok Szabolcs-Szatmár-Be- reg Megyei Szövetsége október 23- án délelőtt tizenegy órakor az Északi temetőben, Nyíregyháza '56-os mártírjai, Szilágyi László és Tomasovszki András síremlékeinél. A forradalom és szabadságharc 38. évfordulóján emlékbeszédet dr. Szilágyiné Császár Terézia, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselője mond. ▼ Délibábos Hortobágyon a címe annak az operettgálának, mely valószínűleg sokakat vonz majd 24-én este hétre a Bujtosi Szabadidő Csarnokba. A műsorban közreműködik Zsadon Andrea, Oszvald Marika, Jankovits József, Szolnoki Tibor, Benkóczi Zoltán és Krasznai Tamás, valamint az Operettvilág Együttes ének-, tánc- és zenekara. Vezényel: Dömötör Zsuzsa. ▼ Az elfelejtett akadémikus, Magda Pál a témája dr. Fazekas Árpád előadásának, melyre 24- én 17 órakor kerül sor a Jósa András Múzeumban. ▼ Önkormányzatok működése a Horthy rendszerben címmel tart előadást Vinnai Győző főiskolai adjunktus hétfőn, a művelődési központ História Klubjában 18 órától. ▼ A természeti tér: a galaxisoktól az ásványparányokig a címe dr. Dohány Zoltán előadásának, melyre a Városmajori Közösségi Házban kerül sor október 25-én 17 órától. Az előadás ingyenes. ▼ Az ajurvédikus (tibeti) orvoslás, filozófia és gyógyítás kerül terítékre 25-én a művelődési központban dr. Vitalij Efimov ajurvédikus orvos segítségével este hattól. ▼ A klasszicizmus és romantika az összefoglaló névtannak a tárlatnak, mely a Városi Galéria és a Magyar Nemzeti Galéria két évre szóló kiállítássorozatának nyitó programja. A művészettörténeti korok, stílusok a magyar művészetben című, nyolc kiállítást tartalmazó terv megvalósulása október 25-én délután háromkor ölt testet a Városi Galériában. ▼ Számítástechnika a mindennapi életben a címe Mester Sándor előadásának, melyre október 26-án este hatra várja az érdeklődőket a művelődési központba. Az előadó egyébként a Számítástechnika és a PC World elnevezésű lapok főszerkesztője. T Szőlő és bor lesz a téma a Kertbarátok Körének legújabb találkozóján, 27-én fél ötkor a TIT székházában. Az előadó dr. Bartha Flórián lesz. ▼ Magyar-finn baráti kör tartja ülését október 27-én 17 órakor a TESZ székházában. ▼ Gyermek gastroenteroló- giai kongresszus kezdődik 28-án a DOTE Egészségügyi Főiskolán. A Magyar Gyermekorvos Társaság és a Gastroenterológu- sok Társaságának XI. Kongresz- szusa előtt a Cantemus gyermekkórus ad műsort tizenegy órától. ▼ Julika néni mesél a címe a Mesekert Bábszínház legközelebb bemutatásra kerülő darabjának. A premier 30-án, vasárnap tíz órakor lesz a Kö- lyökvárban. Betörés vagy kapuzárás? Elkerekedhetett azoknak a szülőknek a szeme, aki a szokásos reggeli huzavona után be akarták adni a gyermeket egy vidéki óvodába. Az óvónők ugyanis nem fogadták be a kicsit, mondván, betörtek hozzájuk, mindent elvittek, és nincs pénzük a további működtetéshez. Vajon a városháza kezelésében lévő iskolák, óvodák biztosítva vannak az ilyen „balesetek” ellen? — kérdeztük László Gézát, a gazdasági iroda vezetőjét. —Egyfajta biztosítási szerződés mindenhol köttetett, s erre a polgármesteri hivatal központilag biztosított pénzügyi forrást. Mindenki az általa választott biztosító intézettel kötött szerződést, mely az idén hatmillió forintba került összesen. — Persze attól, hogy van biztosításuk, még nem biztos, hogy a betörők elkerülik... — Az intézményeknek saját maguknak is gondoskodniuk kell a tulajdonvédelemről, a készpénz- kezelésre és tárolásra pedig a házipénztár-kezelési szabályzat kötelezi őket. Ellenőrzéseink során ennek betartása kiemelt szerepet kap. — Mit figyelnek? — A vizsgálat a szabályzatba foglaltaknak megfelelően történik, például számít az, hogy mennyi pénz maradhat a kasszában pénztárzárás után, a pénzt kétkulcsos páncélszekrényben tárolják-e vasráccsal elzártan, adott esetben pedig a riasztóberendezés működtetésére is kitérünk. Volt egy pár ilyen esetünk, az azonban elképzelhetetlen, hogy a lopás egy-egy intézmény bezárását okozná. herczku Szakadjunk el kicsit a város szívétől, és induljunk el Sóstó felé. A Blaha Lujza sétány, a Ke- mecsei út és a Sóstói út által határolt háromszög alakú terület legnagyobb részét a Sóstó-erdei Szabadidő Park foglalja el. A főbejárattól balra található a 3000 embert is befogadó Szabadtéri Színpad. A vidámpark létesítményei a jól kiépített úthálózat mellett sorakoznak, forgójátékokkal, hangulatos pihenőkkel. Kicsit hátrébb, egy háromhektáros erdőterület ad otthont az egyre gazdagodó vadasparknak. A park hangulatos ketreceiben, kifutóiban félig- meddig természetes környezetben többféle állatfaj él. A vadasparkhoz egy parkmúzeum is kapcsolódik, amelyben erdeink, mezőink, vizeink és vízpartjaink állataival, növényeivel találkozhatunk. Kérdéseink a következők: — Mikor létesült a szabadidő park? — Mikor avatták fel a parkmúzeumot? Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtései a következők. Thália szobra Kiss Kovács Gyula alkotása, melyet 1970-ben a Nyírségi Ősz keretében, október 14-én lepleztek le. A jó megfejtést beküldők közül Nagy Gábor nyíregyházi olvasónkat sorsoltuk ki, aki november elsejétől 3 hónapon át ingyen kapja meg lapunkat. Megfejtéseiket nyílt levelezőlapon október 23-ig a következő címre juttassák el: Nyíregyháza, Tüzér u. 2-4. Új Kelet szerkesztősége. „Városnéző”. • • Uvegszimpozion zuson az iskola üvegtechnika szakos diákjain kívül neves iparművészek is részt vettek. Sigmond Géza tanár urat arra kértem, mutassa be a szimpóziumot... — November harmadikén kiállítást rendezünk a szakközépiskolában az üvegtechnika szakos hallgatók munkáiból. Erre készülünk tizenkét diákkal most ezen a kurzuson. A szimpózium célja, hogy a diákok is bekapcsolódjanak a mozgalomba, amely Amerikából indult a hatvanas években, megismerjék az előző világot. Mindent magunk állítunk elő, így a hutát, vagyis a kemencét is. Nagy öröm a gyerekekkel dolgozni, sok tehetséges tanítványom van, néhá- nyan már az Iparművészeti Főiskola hallgatói. Előfordul, hogy én tanulok a diákjaimtól. Nagyon remélem, sokan kíváncsiak lesznek az alkotásokra, hiszen most mindent a kiállítás sikerének rendelünk alá! Hajdu Gabrieiia Harmadik alkalommal adott helyet a nyíregyházi Művészeti Szak- középiskola a nemzetközi mesterdiák üvegszimpóziumnak. A kurr 1 Alvégesi dínomdánom Három nap és három éjszaka tart az Alvégesi Napok vigassága október 22-től 24-ig. Az első napon zenés ébresztőre riadnak a népek hajnali nyolckor, melyet a Szabolcs Koncert Fúvószenekar biztosít. Persze érdemes kinézni az ablakon, hiszen a majorettes lányok is ott lesznek. Tízkor kezdődik az Alvégesi Kupa röplabdameccs az 1. sz. iskolában, ahol fiú- és lánycsapatok is összemérhetik erejüket. Este hétkor szabadjára engedik az alvégesi vigasságot, melyet zenés műsoros est és a Polip együttes műsora fűszerez. Itt a tánckedvet a Nyírség tánc- együttes kamaracsoportja és a Ritmo együttes hozza majd meg. Vasárnap délután háromtól hatig tart az alvégesi gála, ahol a művelődési ház csoportjai lépnek fel. Ezt követi majd a táncház, ahol a láb alá valót a Csűrdöngölő zenekar adja. Nemcsak a húszéveseké a világ címmel kezdődik hétfőn a nyugdíjasok napja, ahol a reggel kilenctől tartó vetélkedőkön részt vesznek a nemrégiben lezajlott nyugdíjas Ki mit tud? résztvevői is. Kettőtől nyugdíjas torna, háromtól pedig ének, zene, tánc a Polip együttessel. Párthírek Célegyenesbe fordult a '94-es önkormányzati választás előkészületi időszaka. Néhány párt már közzétette induló jelöltjeinek listáját. Ezeket, mikor tudomásunkra jutott, már nyilvánosságra hoztuk az Új Kelet hasábjain, de úgy gondoltuk, hogy nyíregyházi olvasóink számára hozzáférhetővé tesszük a Közelképben is. Tehát a listák: Szabaddemokraták Szövetségé: Polgármesterjelölt: Felber- mann Endre, Nyíregyháza jelenlegi alpolgármestere. Felber- mann úr 1948-ban született, okleveles vegyipari mérnök. 1975- ben került városunkba tervezőként. 1990-ben belépett az SZDSZ-be, és a ’90-es választások után alpolgármester lett. A húsz jelölt: Balázsi Gyula vegyész, Bartha László üzemmérnök, Felbermann Endre üzemmérnök, dr. Gábor Pál jogász, Gáli Ottó középiskolai tanár, Ilkovics György technikus, Kertész András kertészmérnök, Laborczy Géza lelkész, Lendvai István vegyészmérnök, Lővei Csaba tanár, Marczó Tamásné főiskolai hallgató, Neumann Gábor vállalkozó, Orosi János futó, dr. Papp Katalin fogorvos, Pázmány József villamosmérnök, Poroszka Ottó üzemgazdász, Szentesi Péter vegyészmérnök, dr. Szilvái Mária orvos, dr. Tárnái Gábor állatorvos, Tóth György üzemmérnök. Magyar Szocialista Párt: Polgármesterjelölt: Csabai Lászlóné, országgyűlési képviselő. Csabainé 47 éves tartósítóipari mérnök. 1986 és ’90 között a nyíregyházi tanács elnöke volt. A ’94-es országgyűlési választások során szocialista képviselőként bejutott a parlamentbe. A párt listája a húsz választókörzetben: Zeke Árpád nyugdíjas tanár, Tukacs István mérnök, Sőrésné Nemes Agnes pedagógusom'«'.?/' Gyula közgazdász. Békésiné Nagy Julianna, a Füszért vezetője. Kovácsvölgyi Csaba vállalkozó, dr. Jenei István, a Tanárképző docense, Dévényi József váUaíkozó, Jánocsik Csaba üzemmérnök, dr. Gábor Zoltán jogász, Gégény István, az MSZOSZ megyei elnöke, Ignéczi Ferenc vállalkozó, Varga József közgazdász,Gyeb- róczki János vállalkozó, Béni Mihály, az ÁFÉSZ elnöke, dr. Fekete Antal újságíró, ifj. Márkus Gyula üzemmérnök, dr. Újhelyi János gyermekorvos, Belus Tamás üzemmérnök. A huszadik jelölt kiléte pártközi egyeztetések miatt még nem dőlt el. Mint azt olvasóink jól tudják, a jelenlegi ellenzéki pártok úgy gondolják, hogy az országgyűlési választásokon hatalmas erőfölénybe került MSZP és SZDSZ túlsúlyát az önkormányzati választásokon koalíciós megállapodással lehetne kompenzálni. A koalíciós tárgyalások rendületlenül folynak, így pontos lista még nincs. Szerkesztőségünknek azonban sikerült megszereznie az egyikük listáját. Magyar Demokrata Fórum: Polgármesterjelölt: Hamvas László, a Moziüzemi Vállalat igazgatója, a párt városi elnöke. A lista (három nevet még nem közöltek): Hamvas László, Szi- lassy Géza, dr. Filep László, dr. Szalontai Tibor, dr. Barabás Gyula, Sasvári Gyula, Sikolya Tibor, Lencsés Sándor, Fesztori Tibor, Búr Gábor, Tóth György, Bordás Béla, Garai Zoltán, He- tey Sarolta, Takács Péter, Szita Miklós, Suták Mihály. A többi párt még nem közölte a lehetséges jelölteket. Függetlenek Nyíregyházán: A napokban jegyezték be hivatalosan is Nyíregyházán a Független Képviselők Egyesületét. Az egyesületet öt jelenlegi városi független képviselő kezdeményezte, és aktív szervező- munkájuk révén sikerült a városban mind a húsz választókerületben egyéni jelöltet állítaniuk! Ma lépnek első ízben a nyilvánosság elé a függetlenek, sajtótájékoztatójukon bemutatják jelöltjeiket, kompenzációs listájuk névsorát. Ugyanakkor megnevezik polgámesterjelöltjüket is! V ___________ V ■S T