Új Kelet, 1994. október (1. évfolyam, 163-188. szám)

1994-10-13 / 173. szám

UJ KELET LABDARÚGÁS 1994. október 13., csütörtök 11 Megyei I. osztály Miért beteg a kislétai futball? NB ll-hangoló Romeltakarítás után az MTK-nál Váratlanul gyengén muzsikál az őszi idényben a kislétai legénység. Az elmúlt vasárnap hazai pályán kaptak méretes zakót, a vendég vásárosnaményi tizenegy négy góljára mindössze egy találattal tud­tak válaszolni. A kudarcsorozat persze a táblázaton elfoglalt helyezésre is kihatott, jelenleg a vert mezőnyben kullognak. A csapat fiatal játékosedzője, Czirbik Ri­chard júliusban vette át a kormányrudat, segítségével boncolgattuk a hagyomá­nyokhoz méltatlan produkció kulisszatit­kait. — Az okokat boncolgatva vissza kell mennünk az időben. Egy esztendő le­forgása alatt kulcsjátékosok egész sora távozott Kislétáról. A Szőke testvérek Bak- talórántházára, Bihari, Tanyi és Borza Nagyhalászba tette át székhelyét. Minősé­gi erősítésként egyedül Gyarmati érkezett, ami azt eredményezte, hogy ha a kezdő . csapatból kidőlt egy-két labdarúgó, akkor nem állt rendelkezésre megfelelő helyet­tes. A mostani keret képessége behatárolt, úgy taksálom, a tizenkettedik hely elérése lehet a reális célkitűzés. Szeptember ele­jén kidőlt a sorból a rutinos Herczku, és Gyarmati is sérülten játszik hétről-hétre. Merem állítani, négy-öt ember nem üti meg a megyei első osztályban kívánatos szintet, és az ősszel már nem áll módunk­ban változtatni a játékosállományon. — Nyáron kerültél az együttes élére. Mennyire sikerült elfogadtatnod magad az NB II ifjúsági bajnokság eredményei NYSI A—Kaba A 5-1, NYSI B—Kaba B 9-0. A bajnokság állása: A-korcsoport 1. NYSI 8 6 1 1 32-4 19 2. Kazincbarcika 8 6 — 2 18-9 18 3. MVSC 8 5 1 2 23-8 16 4. Diósgyőr 8 4 3 1 25-9 15 5. Kaba 8 4 1 3 15-12 13 6. Hajdúnánás 8 1 2 5 6-17 5 7. Tiszavasvári 8 1 — 7 9-34 3 8. Balmazújváros 8 — 2 6 B-korcsoport 5-37 2 1. NYSI 8 8 — — 83-1 24 2. Diósgyőr 8 7 — 1 83-3 21 3. MVSC 8 6 — 2 33-11 18 4. Kazincbarcika 8 4 1 3 18-13 13 5. Kaba 8 3 — 5 10-34 9 6. Tiszavasvári 8 2 1 5 13-42 7 7. Hajdúnánás 8 — 1 7 5-57 1 8. Balmazújváros 8 — 1 7 1-82 1 A mátészalkai városkörzeti labda­rúgó-bajnokság eredményei Felnőttek Porcsalma—Tyúkod 2-0, Jármi—Sza- mosszeg 0-1, Ópályi—Pátyod 2-1, Ura— Rohod 2-0, Nyírkáta-—Nyírparasznya 0-1, Hodász—Óköritófülpös 2-2. A bajnokság állása 1. Ópályi 7 5 — 2 17-3 15 2. Nyírparasznya 7 3 3 1 13-8 12 3. Ura 7 3 3 1 8-5 12 4. Hodász 7 3 3 1 13-11 12 5. Porcsalma 7 4 —•' 3 12-13 12 6. Tyúkod 7 3 1 3 15-8 10 7. Szamosszeg 7 3 1 3 9-13 10 8. Óköritófülpös 7 2 3 2 7-11 9 9. Rohod 7 2 2 3 8-17 8 10. Pátyod Felicia 7 2 1 4 11-8 7 11. Nyírkáta 7 2 — 5 6-9 6 12. Jármi 7 ■— 3 4 4-11 3 Ifjúságiak Porcsalma—Tyúkod 2-1, Jármi—Sza- mosszeg 7-0, Ópályi—Pátyod elmaradt, Ura—Rohod 2-0, Nyírkáta—Nyírparasz­nya 7-0, Hodász—Óköritófülpös 3-1. A bajnokság állása 1. Jármi 7 6 1 — 35-1 19 2. Hodász 7 5 1 1 12-7 16 3. Ura 7 4 2 1 14-4 14 4. Porcsalma 7 4 1 2 11-23 13 5. Ópályi 7 4 — 3 17-10 12 6. Óköritófülpös 7 3 1 3 11-10 10 7. Tyúkod 7 3 — 4 12-13 9 8. Nyírkáta 7 2 2 3 15-6 8 9. Szamosszeg 7 2 2 3 10-16 8 10. Rohod 7 2 1 4 9-9 7 11. Nyírparasznya 7 1 1 5 5-33 4 12. Pátyod Felicia 7 — — 7 3-42 — — Dacára vergődésünknek, nem ész­leltem jeleit annak, hogy ellenem futbal­loznának. Az edzésekre valamennyien be­csületesen eljárnak, inkább az akarati té­nyezőkkel van problémám. A bajnoki mérkőzéseken az első kapott gól után fel­adják, elkedvetlenednek. Az alsóházban tanyázó riválisaink közül nem egy már le­győzött náluk erősebb játékerejű gárdát, jó példa erre a tarpaiak esete, akik meg­tréfálták a korábban listavezető Záhonyt. Az sem lehet a véletlen műve, hogy rend­re megfogyatkozva fejezzük be az össze­csapásokat. A csapatkapitány, Nyisztor, már kétszer volt kénytelen idő előtt el­hagyni a pályát, amit a győzni akarás rovására írok. Néhányan a szívüket is kiteszik, de a sikertelenség nagy úr, felőr- li maradék energiájukat. — Elnézve sorsolásotokat, már túl vagytok a nehezén, a következő fordulók­ban az úgynevezett hatpontos derbik követ­keznek. Lesz feltámadás? — A feltételek adva vannak a hullám­völgyből való kilábalásra, elnökünk min­dent elkövet a nyugodt háttér biztosítására. Aláírom, valóban bánhatott volna szeren­csésebben is velünk a sors, ám ez nem mentség az otthon elhullajtott pontokért. Egy-egy esetben legalább a döntetlent ki­csikarhattuk volna. Szoros vereségeket szenvedtünk az éllovasoktól, ami azért reményt adhat a fényesebb folytatásra, s minden erőnket latba vetjük a felzárkózás érdekében. % j A közép-szabolcsi városkörzeti labdarúgó-bajnokság eredményei I. osztály Felnőtt Nagycserkesz—Búj 3-0, Nyírbog- dány—Bököny 5-0, Nyírtét—Bashalom 3-0, Nyírtura—Apagy 1-0, Székely—Vas- megyer 0-1, Oros—Tiszatelek 0-1, Tiszadob—Tiszabercel 4-0, Kék szabad­napos. A bajnokság állása 1. Nyírtura 8 7 — 1 19-5 21 2. Nagycserkesz 7 6 — 1 21-7 ■ 18 3. Vasmegyer 7 5 2 17-5 17 4. Tiszadob 8 5 — 3 23-4 15 5. Nyírtét 7 4 2 1 17-8 14 6. Tiszatelek 7 4 2 1 12-6 14 7. Búj 8 4 1 3 12-8 13 8. Nyírbogdány 7 3 2 2 13-6 11 9. Oros 8 3 2 3 16-14 11 10. Apagy 7 3 — 4 15-7 9 11. Bashalom 8 1. 2 5 10-21 5 12. Bököny 8 1 2 5 12-23 5 13. Kék 7 1 1 5 5-22 4 14. Székely 8 1 — 7 6-22 3 15. Tiszabercel 7 — 7 4-25 0 Ifjúságiak Nagycserkesz—Búj 6-1, Nyírbog- dány—Bököny 2-0, Nyírtét—Bashalom 5-1, Nyírtura—Apagy 1-2, Székely—Vas- •megyer 2-1, Oros—Tiszatelek 3-2, Tiszadob—Tiszabercel 4-0, Kék szabad­napos. Az élcsoport állása 1. Oros 8 8 -------- 42-9 24 2. Tiszadob 8 6 — 2 21-6 18 3. Apagy 7 6—1 18-7 18 II. osztály Felnőtt MG Főiskola—Nyírjákó 8-3, Beleg- rád—Érpatak 3-0, Beszterec—Geszteréd elmaradt, Borzsova—Kálmánháza 6-1, Tiszaeszlár—Magy 2-0, Tiszadada— Ramocsaháza 3-2, Nyírpazony szabadna­pos. A bajnokság állása 1. Borzsova 7 6 1 — 25-8 19 2. Belegrád 7 5 1 1 19-7 16 3. MGFSC 6 5 — 1 23-11 15 4. Beszterec 7 4 2 1 9-7 14 5. Tiszaeszlár 6 4 — 2 11-9 12 6. Magy 7 3 3 1 10-6 12 7. Kálmánháza 6 2 2 2 15-7 8 8. Ramocsaháza 7 2 — 5 16-20 6 9. Geszteréd 6 — 3 3 11-16 3 10. Érpatak 7 — 3 4 9-19 3 11.Nyírpazony 6 — 3 3 6-14 3 12. Nyírjákó 6 1 — 5 11-21 3 13. Tiszadada 6 1 — 5 14-25 3 A Hungária körúti stadion környéke még mindig csatatérre hasonlít. Új úthálózat és teljes átalakulás van folyamatban a környék arculatát il­letően. Ez a munka már a végéhez kö­zeledik. Az MTK-nál valami hasonló munkába kezdtek a nyáron. A munkála­tok vezetésével Gáspár József szakosz­tályigazgatót és Bicskei Bertalan veze­tőedzőt bízták meg. Itt már csatatérről nem beszélhetünk, a munka befejezése azonban még messzebb van, mint a pá­lya környékének esetében. Félidejéhez érkezett a második vonal küzdelemso­rozatának őszi idénye. A fővárosiak részéről a kitűzött cél: visszakerülni az NB I-be, egyelőre elérhetőnek látszik. A kék-fehérek a csoport második helyén várják a folytatást. A meglepetésre élen álló Salgótarján mögött, mindössze egy pont hátránnyal. A hét végén a hatodik helyen álló Nyíregyházát fogadják, ezután Tiszavasváriba látogatnak, majd ezt követi a Salgótarján elleni „szuper- rangadó” ismét hazai környezetben. Milyen hangulatban várják ezt a hár­mas erőpróbát, erre a kérdésre kerest­em a választ, amikor a kedd délutáni edzés előtt Bicskei Bertalanra várok egy fotelban. A vezetőedző éppen tárgyal Gáspár Józseffel a szobájában. Várakozás közben nyílik az ajtó, és aki az irodába belép, nem más, mint Bíró Szabolcs, a csapat kapusa, aki már le­galább olyan népszerű új környeze­tében, mint előző állomáshelyén, a Nyírség fővárosában. —Szabolcs, miután egyikünk sem tud még bejutni a , főnökökhöz”, kérlek, be­szélgessünk egy kicsit. — Nagyon szívesen! — válaszol a tőle megszokott udvariassággal, és ez­. zel kivonulunk az öltözők előtti folyo­sóra, ahol nyugodtan szót válthatunk. — Először is gratulálok a legutóbbi teljesítményedhez, a III. Kér. TVE elle­ni mérkőzésen a mezőny legjobbja voltál. — Köszönöm, valóban jól ment a védés. Ami azonban még ennél is fon­tosabb, sikerült nyernünk. — Legjobb szokásotok szerint ismét 1-0-ra — próbálok csipkelődni. — Meg kell küzdenünk minden pon­tért, mert nincs olyan nagy különbség ebben a csoportban a csapatok között — mondja a legnagyobb komolysággal. — Minden győzelemnek örülünk, még az egygólosoknak is, mivel közelebb visz minket célunkhoz: a feljutáshoz. —Legközelebb volt csapatod látogat hozzátok, milyen érzésekkel várod őket? — Jó érzésekkel, sok barátommal találkozhatok ismét, mert a pályán ugyan most ellenfelek leszünk, de a régi emlékek azért megmaradtak. — Más lesz ez az összecsapás, mint a többi? — Ugyanúgy készülök, mint máskor. Egy kicsit talán nagyobb lámpalázam lesz a mérkőzés előtt a megszokottnál, de jó formában érzem magam, és bízom a jó szereplésben. —Mi a véleményed az eddig kialakult erőviszonyokról a Keleti csoportban? — Először a saját csapatomról beszél­nék. Változatlant a véleményem, hogy nekünk van a legjobb játékosállomá­nyunk, és ennek hosszú távon nagy je­lentőséget tulajdonítok. Ennek meg kell mutatkoznia az eredményekben is. A Nyíregyháza és a Tiszavasvári szerep­lését különösen figyelemmel kísérem. Volt együttesem véleményem szerint a várakozásnak megfelelően menetel, ki­heverték a nyári vérveszteségeket, és biztos helyük van a középmezőnyben. Tiszavasvári negatív meglepetés szá­momra. Remélem, hamarosan talpra állnak, úgy gondolom, két hét elteltével megkezdhetik a felzárkózást. Addigra ugyanis túl leszünk rajtuk — teszi hozzá nevetve. — Végül itt a salgótarjáni gár­da, amely igazi vetélytársunkká lépett elő a feljutást illetően. Nagyon oda kell rájuk figyelni. Biztos, hogy három hét múlva nagy rangadót játszunk velük itt a fővárosban. —Legutóbb, mikor a felkészülés idősza­kában még új fiú voltál itt, nagy szeretet­tel beszéltél volt edződről, Buús György­ről. Most ismét találkozhattok. — Ennek őszintén örülök, de ezen a mérkőzésen nem azonos a célunk. Ettől függetlenül, e kilencven perc kivételével szurkolok neki és legénységének is. Miután megköszöntem a beszélgetést, és megegyeztünk, hogy vasárnap a mérkő­zés után folytatjuk, nyílt az ajtó, és a két „főnök”, Gáspár József és Bicskei Berta­lan lépett ki rajta. — Még egyszer gratulálok, Szabi, az óbudai szereplésedhez! — üdvözli széles mosoly kíséretében Gáspár Bírót. — Koszi, de volt kitől tanulnom — ka­csint félreérthetetlenül a két volt váloga­tott kapusra. Bár már alig van idő az edzés kezde­téig, Bicskei barátságosan invitál szobájá­ba, hogy kérdéseimre válaszoljon. Mikor megtudja, hogy a nyíregyházi Új Kelet számára készül az interjú, mosolyogva közli, hogy nincs titkolnivalója, kérdez­zek bátran. — Milyennek ítéli csapata eddigi szereplését, az eredményeken kívül elége­dett-e a mutatott játékkal? — A szereplést, jelenlegi helyzetünk­ben, kielégítőnek tartom. Nagyok az elvá­rások a csapattal szemben, és ez komoly súllyal nehezedik ránk. Ez az oka, hogy rengeteg helyzetet hagyunk ki. A köz­vetlen védelemmel elégedett vagyok. Összesen két gólt kaptunk eddig, ami nagyszerű teljesítmény a hátsó alakzatunk részéről. Bíróért sokat fizettünk nyáron Nyíregyházának, de megérte, mert sokat nyertünk vele. — A sok 1-0-ás győzelmük mögött so­kan a játékvezető apró segítségét vélik felfedezni. — Soha nem szoktam foglalkozni a já­tékvezetőkkel, mert ez nem vinné előre a munkánkat. Ha már szóba került, azért megemlítem, legutóbb Óbudán sokan fel­vetették, hogy a gólunk előtt tévedett a játékvezető, mikor hazaadásnak minő­sítette az esetet. Ugyanakkor kevés szó esett arról, hogy rúgtunk egy gólt, ami számunkra szabályosnak tűnt, a partjelző mégis lest jelzett. Ezért mondom azt. hogy inkább a munkával, és a játékkal kell foglalkoznunk. — Általános megítélés szerint az él­vonalbeli mérkőzések színvonala emelke­dett. Izgalmasabb, élvezetesebb lett a baj­nokság. Vonatkozik ez a második vonalra is? — Feltétlenül! A győzelemért járó há­rom pont feltétlenül ösztönző! — A Keleti csoport erőviszonyairól mi­lyen kép alakult ki önben? Eredetileg úgy gondoltam, hogy a játékosállományunkkal kiemelkedünk majd a mezőnyből. Nos, meg kell állapíta­nom, hogy korántsem akkora a különbség, mint gondoltam. Sok jó képességű labda­rúgót láttam eddig. A csapatokat tekintve pedig a Salgótarján engem is meglepett. Sikereik mögött az is rejlik, hogy eddigi ellenfeleik közül egyesek lebecsülték őket, mivel az NB Ill-ból érkeztek. Mi nem akarunk ilyen hibát senkivel szemben sem elkövetni. — A nyári felkészülés alatt sokat gya­korolták a felállt védelem elleni játékot, ehhez képest sok ,,egygólos” mérkőzésük volt. — Ez igaz, viszont a helyzeteink min­dig megvoltak, és véleményem szerint ezeket kialakítani a nehezebb feladat. A kihasználásukon persze javítanunk kell, de előbb-utóbb ez is menni fog. — Emiatt türelmetlenkedtek a nézők a Hatvan elleni hazai meccsen? — Megértem a nézőket, de meg kell értsék, hogy a vezetés birtokában, az utol­só negyedórában nem rohanhatunk fe­jetlenül előre. Igaz, a fiúk egy kicsit túlzás­ba vitték a labdatartást, ezért bántották őket néhányan a lelátóról, amit azonban, legalábbis ilyen útszéli stílusban, nem ér­demeltek meg. — A legközelebbi ellenfelüknek Önhöz hasonlóan egy volt kapus, Buús György az edzője. A kapusoknak, úgy mondják, egy srófra jár az agyuk. Mivel készül meglepni mégis kollégáját, illetve mi­lyen meglepetésre készülhet fel az ellen­fél részéről? — Nem hiszek abban, hogy külö­nösebben meglepetést okoznánk egy­másnak, ami a taktikát illeti. Itthon ját­szunk, győznünk kell. Ezért a támadó­játékot erőltetjük majd. Nekik pedig nem lesz más választásuk, mint hogy a kapujuk elé tömörülve védekezzenek. Hibázásra kell őket kényszeríteni. — Nem tart az esetleges kontráktól? — Védelmünk eddig is megbízhatóan látta el feladatát. A kapuban pedig ott áll Bíró Szabolcs, aki jól ismeri vendé­geink játékát és játékosait. — Igénybeveszi Bíró „tárgyi tudását” az ellenfélből a taktika megválasz­tásánál? — Igen. Számítok az információira, ezért a mai edzés után leülünk .be­szélgetni, bár már eddig is szereztem ismereteket róluk, kétszer is megnézték edző-kollégáim a Nyíregyházát. — Van-e sérültjük, változik-e az összeállításuk a legutóbbihoz képest? — Sérültünk nincs, úgy hogy nincs okom változtatni. — Néhány napja fegyelmi üggyel kellett foglalkoznia a csapaton belül. Mi a helyzet most a fegyelemmel? — Ezt a kérdést már lezártuk. Az egész kicsit fel lett fújva, de ezt nem rossz értelemben gondolom, hanem azért, mert sokan és sokszor írták le ugyanazt. Az érdekeltek megkapták azt a büntetést, ami arányban áll az elköve­tett vétséggel. Dolgozunk tovább, és ez­zel már nem akarunk foglalkozni. — Utolsóként egy, az elmúlt napok­ban napvilágot látott bejelentésről kér­dezném, amit az MLSZ elnöke, Benkő László tett. Eszerint, amennyiben Mezey György nem vállalná az általa felajánlott szakmai igazgatói posztot, úgy önt kérné fel erre. — Erről én is csak most értesültem az újságból. Személyesen nem keresett meg ezzel kapcsolatban az elnök úr. Ne­kem szerződésem van az MTK-nál, és az elkezdett munkát szeretném befejez­ni. Remélem, Mezey György elvállalja ezt a megbízást, mert neki nemcsak ed­zői, hanem sportvezetői gyarkolata is van. Ezen a területen is vannak sikerei, amit a BVSC-nél bizonyított. Hangay György Rákérdeztünk az NYFC-nél Miért a sok kettős igazolás? A Nyíregyházi FC NB Il-es lab­darúgócsapatában több játékosnak is van kettős igazolása. Búzás és Hudák Nagykállóban, Bessenyei Nyírbátor­ban, Gubányi Mátészalkán, Cselószki pedig Rakamazon lép pályára a hétvé­geken az NB Ill-ban. — Az NYFC-ben elég sok a kettős igazolás, ezekben elsősorban a szak­mai vagy az anyagi szempontok ját­szanak szerepet? — kérdeztük Tóth Jánost. — A szakmai vonzata a nagyobb, kettős játéklehetőséget csak azoknak a labdarúgóknak adunk, akiknek sé­rülés vagy eltiltás miatt kevesebb lehe­tőségük volt, van a pályára lépésre. Például Bessenyei Gyula, aki kiállítása miatt két NB Il-es mérkőzésen nem szerepelhet, a két hét végén Nyírbátor színeiben minden további nélkül pá­lyára léphet. Természetesen ezeknek vannak anyagi vonzatai is, hiszen eze­ket a labdarúgókat mi fizetjük, mi tart­juk el. — Korábban elég sok vád érte az NYFC-t, mert nem ápolt jó kapcsola­tokat a megyei klubokkal. Vehetjük-e ezt úgy, mint valami előrelépést ezen a téren? — Ez csak erre irányuló dolog. Erőnkhöz mérten segíteni fogjuk a me­gyei csapatokat, úgy gondoljuk, hogy ebben az esetben mi is megkapjuk a megfelelő támogatást. így nem kalló­dik majd el egyetlen megyei tehetség öltözőben 9 A hátországból jelentjük

Next

/
Oldalképek
Tartalom