Új Kelet, 1994. október (1. évfolyam, 163-188. szám)

1994-10-08 / 169. szám

1994. október 8., szombat SPORT ÚJ KELET I: Pécsett sem ment a játék Röptében Kazincbarcika • NYVSC Kézilabda NB Pécs—Nyíregyházi KC 27-21 (11-7) Pécs, 400 néző. V.: Rózsa, Szabó. NYKC: Boczák—Móré 4/1, Helinger, Medve 2, Uzejrovics 4, Jankovics 3, Kun 6/2. Csere: Szabó, Lencsés (kapusok), Varga, Déváid 2. Edző: Szőke István, Bar- tha Dénes. Már a második idegenbeli mérkőzés, amikor a nyíregyháziak nem tudnak teljes csapattal kiállni. A mostani mérkőzésről ezúttal Tóvizi és Szergyuk hiányzott. A szerdai edzésen még úgy volt, hogy Móré sem tudja vállalni a játékot, de végül is pá­lyára került. A hazai csapaton látszott, hogy nagyon készültek a nyírségi csapat ellen, mivel már azok többször borsot törtek az orruk alá a Csütörtökön este kitehették volna a „megtelt” táblát a Megyei Labdarúgó Szövetség székházának folyosójára. Három helyiségben egy időben zajlot­tak a fegyelmi tárgyalások, az érdekel­tek sorban járultak a jeles bizottság színe elé. Elsőként Fáki László demecseri vezető meghallgatásán estek túl, aki, mint is­mert, a Volán Kárpát-Hús — Demecser mérkőzés lefújását követően leköpte Mó- nus partjelzőt. Tettének következménye: egy évre eltiltották a sportvezetői tevékenységtől, amelynek végrehajtását egy évre felfüggesztették. A rendező megyeszékhelyi egyesületnek két soron következő hazai bajnoki találkozóján felemelt rendezői gárdáról kell gondos­kodnia. A fegyelmi bizottság írásbeli figyel­Hét végén már senki sem-hiányzik a pá­lyáról megyénk NB-s kézilabdacsapatai kö­zül. A szurkolók nagy örömére indul a női NB I-es bajnokság is. Ők az Európa-bajnok- ság miatt csúsztak a rajttal. így a kisvárdai lányok is elkezdik a pontvadászatot. Azt iga­zán nem lehet elmondani, hogy jó a sorsolá­suk, mivel rögtön az első mérkőzésen ide­genben, az elmúlt évi bajnok FTC otthoná­ban kezdenek. A második vonalban szerep­lő kölcseys lányok szintén idegenben, Túr- kevén lépnek pályára. Férfi csapataink közül a jól rajtoló Tiszavasvári Kiskunmajsára lá­togat, míg a nyírbátoriak hazai pályán fogad­ják a Mizse KC csapatát. FTC-Spectrum — Kisvárda NB I-es női mérkőzés. Szombat, 16.00 óra, Budapest, Népligeti pálya. A lehető legjobb magyar csapat ellen pró­bálhatják ki a kisvárdai lányok, hogy mikép­pen sikerült a felkészülés. A válogatottak egész sorát felvonultató fővárosi csapat négy belső válogatottjával, s szintén válogatott szélsőivel magasan kiemelkedik a mezőny­ből. A játékosállományuk nem nagyon válto­zott, szinte teljes egészében együtt maradt az elmúlt évi gárda, és most is nagy eséllyel indulnak a bajnoki címért. — Hogyan sikerült a felkészülés? - kér­deztük Radványi Ferenc technikai vezetőt. — Összességében jónak ítéljük a felké­szülésünket az újabb bajnoki idényre. Az elő­készületi mérkőzéseken, úgy néz ki, hogy az elmúlt évhez hasonlóan jó csapatot tudtunk kialakítani. Az új játékosokat is sikerült beé­píteni a csapatba, bár, hogy igazából így le­gyen, még jó pár mérkőzést le kell játszani lányainknak. — Végül is kik az új szerzemények? — Nagybányáról két hete igazoltuk le Zelch Erzsébetet, aki jobbkezes átlövő. Már korábban hozzánk jött Nagy Henriette bal­kezes átlövő a Budapesti Spartacusból, a szintén átlövő Nagy Szilvia Derecskéről, Csajkovics Krisztina balszélső Kőbányáról, és Vass Gabriella irányító Kiskunhalasról. — Milyen céllal vágnak neki a bajnok­ságnak? — Minél kisebb gólarányú vereséget sze­retnénk elérni, és egy jó meccsre kényszeríte­ni a Fradit. Túrkeve — Kölcsey DSK-NYSI NB I B női mérkőzés, szombat 10.30. Túrkeve. A negyedik fordulóban ismét idegenben szerepelnek a jól rajtoló újonc diáklányok. Az eddigi idegenbeli fellépésüket siker ko­ronázta, hiszen győztesen hagyták el a pá­pécsi pályán. Már a mérkőzés elején nagy lendülettel kezdtek, bár a mieink igyekez­tek a nyomukban maradni. Ezt az iramot az NYKC 10 percig bírta. Ezután mintha elátkozták volna az NYKC játékosait, egymás után nyolc támadást is elpuskáztak. A vendégcsapat sikertelenségeit könyörte­lenül kihasználta a hazai gárda, és több gól­lal is elhúztak, főleg lerohanásokból voltak eredményesek. Például az első félidő tizen­egy góljából hetet gyors indításból lőttek. A félidő végére kissé feltámadtak a nyíregy­háziak, de maradt a négygólos hátrány. A szünetben az edzők felhívták a figyelmet a pontosabb támadásvezetésre, de ez nem so­kat használt. A második játékrész is pécsi rohamokkal kezdődött, és ennek eredmé­meztetésben részesítette az ibrányi sport­köri vezetést! Az elmarasztalásban a ren­dezési hiányosságok kaptak hangsúyt, hathatósabb közreműködésüket szorgal­mazva a játékvezetők szabad elvonu­lásának biztosítására. Soron következő hazai bajnoki mérkőzésükre két szövetsé­gi ellenőrt rendeltek ki, melynek költsége az ibrányiakat terheli. Ugyancsak szö­vetségi ellenőrt kapnak a tarpaiak is, ráadá­sul a rendezői létszámot is négy fővel kötelesek növelni. A kiállított játékosok ügyében az alábbi döntések születtek: Koroknál Imre (Csen- ger) négy, Ötvös Antal (Újfehértó) kettő, Tamás Tibor (Kisléta), Szálka Mihály (Biri), Ferenczi Miklós (Kótaj), Kovács Csaba (Nyírmeggyes), Batrin Szergej (Balkány) egy-egy összecsapáson nem állhat csapata rendelkezésére. lyát Füzesabony ellen. így még veretlenül lépnek pályára, az elmúlt évben is ebben az osztályban játszó Túrkeve ellen, akik legu­tóbb a középmezőnyben végeztek. Az eddi­gi három mérkőzésből négy pontot gyűjtöt­tek. Hadobás István ezdő elmondta, hogy na­gyon készülnek erre a találkozóra, és szeret­nének ismét kellemes meglepetést okozni. Jó hír a csapat házatáján, hogy Kulcsár Ani­ta kezéről lekerült a gipsz, és részfeladatot talán már el is tud vállalni. Nyírbátor KC — Mizse KC NB I B férfi mérkőzés. Szombat 17.00. Nyírbátor, sportcsarnok. Veres István edző tanítványai nagyon ké­szültek az újabb hazai találkozóra, és ismét szeretnének jól játszani. Bíznak benne, hogy minél többen kilátogatnak a szurkolók közül, buzdítják a csapatot, s a győzelem sem marad el. — Hasonló tudású csapattal lesz dolgunk - mondja az edző -, de a találkozó esélyesei mi vagyunk. Sajnos két sérültünk van. Mol­nár és Szőke még a Tiszavasvári elleni ide­genbeli találkozón kapott maradandó „él­ményt”, rájuk valószínűleg nem számítha­tok. A hétközi hazai kupamérkőzésen elszen­vedett vereségünk ellenére kezd a csapat formálódni, és azt játssza, amit elvárok tőlük. Kiskunmajsa - Tiszavasvári Alkaloida NB I B férfi mérkőzés. Kiskunmajsa, 17.45. Az elmúlt évi bronzérmes Tiszavasváritól most minden csapat fél. Joggal, hiszen az ed­digi három fordulóból négy pontot gyűjtöttek Berényiék, idegenben is mindöszsze egy gól­lal kaptak ki, kis szerencsével akár nyerhet­tek volna. A hétközi kupamérkőzés jól szol­gálta a felkészülést erre a találkozóra. Gaz­dag József szakosztályvezető tart egy kicsit a mérkőzéstől, mivel még a kiskunmajsaiak otthonából nem sikerült pontot szerezniük, bár mindig szoros mérkőzést játszottak elle­nük. A játékosgamitúrájuk öreg, rutinos, NB I-et is megjárt kézilabdázókból áll. — Sérült szerencsére nincsen, mindenki egészségesen várja az összecsapást, ami jó jel. Egy új szerzeményről is hírt adhatok. Vé­gül, hosszas tárgyalások után, sikerült Deb­recenből átigazolnunk Lemákot. O nem is­meretlen a megyében, hiszen korábban már játszott Nyíregyházán is. A jobbszélső posz­ton most már megnyugtató a helyzetünk. —Mit vár a találkozótól? — Jó mérkőzésre számítok, ebben benne van a pontszerzés lehetősége is. nyeképpen a gólkülönbség tovább nőtt a két csapat között. A vendégcsapatnál a rossz mezőnyjátékot még tetézte, hogy ezúttal a kapusaik sem remekeltek, átlagon aluli tel­jesítményt nyújtottak. A lelkes pécsi gárda nem várt, nagyarányú győzelmet aratott az eddig kitűnően rajtoló Nyíregyháza ellen. Szinte valamennyi játékos teljesítménye el­maradt a várakozástól. Ez továbbra is elgon­dolkodtató tény a csapat idegenbeli szerep­lésekor! Az NYKC-nak alig lesz ideje meg­emészteni a pécsi fiaskót, mivel már a jövő hét kedden nem kisebb ellenfelet fogadnak a Bujtosiban, mint az Elektromos gárdáját. Viszont ahhoz, hogy sikeresen felvegyék el­lenük a harcot, a Pécsen mutatott játéknak nagyon sokat kell javulnia. -fű­ti városi kispályás labdarúgó-bajnokság 8. fordulójának eredményei „A” csoport: Bottyán SE—Dunapack Rt. 6-4. Belváros-D. SC—Szabolcshő 0-2, Nyírség-Tüzép—Uniterv-A. FC 2-2, Gólya Kft.—Taurus-M. SC 1-2, Isobau-B.—Elekt­ronét 4-3. Iposz—Haveco 1 -2. „B” csoport: Baráti kör—Salewa-A. 2-2, Lokomitív Sz. SE—M.R.F.K. 5-2, Kertváros II—KGST 2- 7, Kemév—Vectigália 3-0, Keletfa-B.— Brazil SC 1-4, Volán—Winner-B. 4-2. „C” csoport: Kertváros I.—V.R.K. 2-1, Or­feusz—Primadog 4-3, Gubek BT.—-Sza- bolcstej 3-0, Megyei Ö.H. —Horizont 4-5. Guriga SE—Kér. Bank 3-6, Vese SE—Ka­levala SE 3-3. „D" csoport: Casino—Közút 2-1. Pepita FC—Interjú Kft. 3-4, Munkahe­lyi FC—MTCP 7-3, Beer LC—Jocelyne 0-7, Ragacs-Team—Umbro SE 4-0, Zeb­rák—Nyírszőlős Sz. SE 3-4. Szegény embert az ág is húzza Sok találat születik mostanában a labda­rúgó NB I-ben. Amérkőzésenkénti gólátlag bőven meghaladja a hármat. Talán a csa­táraink találták meg góllövő cipőjüket? Avagy a védekezés színvonala esett visz- sza? Nem tudható. Mindenesetre az biztos, hogy több gól általában több nézőt vonz. Ez viszont talán több- botrány forrása is? Nem valószínű. Mégis sorra követik egy­mást a beszédtémául szolgáló események. Még le sem csillapodtak a kedélyek a Békéscsaba—Stadler mérkőzés kísérője­lenségei után, máris újabb botrány ütötte fel a fejét. A DVSC-Vasas meccset Hartmann Lajos játékvezető Márton Sándor partbíró jelzésére a 84. percben 0-0-ás állásnál fél­beszakította. Állítólag egy csomag szotyo- la miatt, amely Mártont eltalálta. A játékvezetői döntésnek óriási vissz­hangja kerekedett. Pedig — véleményem szerint — Hartmann helyesen járt el, amikor segítője beintésére a találkozót fel­függesztette. A szabály kerekperec ki­mondja, hogy amennyiben a bírók valame­lyikét megdobják, le kell fújni a mérkő­zést. Hartmann hibáztatható ugyan néhány rossz döntése miatt (például a hazaiaknak meg nem ítélt büntetőért), de ez más lapra tartozik, az ominózus esetben jól döntött. Az eset másik főszereplője a megdobott Márton Sándor. Nem hiszem, hogy a part­jelző — mondjuk, pusztán vérlázítás cél­jából — hazudott volna. Ebben az eset­ben viszont jogosnak vélem a jelzést, amit Hartmann felé intézett. Gondoljunk csak bele: ha ma ez a precedens megtorlatlan marad, és nagyvonalúan elsiklunk a szo- tyolavetés ténye felett, akkor holnap talán kulcscsomó repül. Ez tipikusan az az eset, amikor csírájában kell elfojtani a csil­lapíthatatlan terebélyesedési ambíciókkal megáldott vandalizmust. Nem szabad kinyújtani azt a bizonyos kisujjat. Még inkább felkavarta az indulatokat a szövet­ség döntése. Mint tudjuk, a három pontot a Vasas kapta, s ráadásul a Debrecent még egyéb módon is büntették (150 ezer forint, megerősített rendezői gárda). A „járulé­kos” büntetéseket talán nem érdemelték meg a hajdúságiak, hiszen a legkörül­tekintőbb rendezői szigor sem akadályoz­hatta volna meg a végezetes dobást. S. T. Vasárnap ismét idegenben szerepel az NYVSC NB I-es férfi felnőtt röplab­dacsapat. Mint ismeretes, a gárda a múlt héten rosszul kezdte a bajnokságot, és lélektelen játékkal simán kikapott a Cse­peltől. A fővárosi kirándulásról hazaér­ve a vezetők rendkívüli módon elkese­redtek. Nem igazán találtak magyaráza­tot az ott bemutatott produkcióra. Pén­teken délelőtt Pari; Józseftől, a szakosz­tály vezetőjétől kértünk információkat. — Lehet, hogy furcsán hangzik, amit mondok, de úgy érezzük, hogy szá­munkra most kezdődik a bajnokság! Kazincbarcika az a csapat, amelyik ellen itt is, ott is nyernünk kell. Az alap­szakasz végkimenetelét tehát döntően befolyásolja ez a találkozó. A barcika- iak az elmúlt hét végén Szegeden léptek pályára, és ők is 3-0 -ra kaptak ki. Híreink nem nagyon vannak róluk, azt azonban tudjuk, hogy válságos helyzet­ben vannak. Lemondott az edző, a szak­osztályvezető. A játékosállományukat pontosan nem ismerjük, de meg va­gyunk róla győződve, hogy nem lehet jobb a mienknél. Hiába szól mellettük a hazai pálya előnye , lelkes játékunk­kal ezt kiegyenlítjük. A Nyíregyházi Tanárképző Főiskola SE férfi csapata az elvárásoknak megfele­lően rajtolt a bajnokságban. Eddig hat mérkőzést játszottak, és mindet meg­nyerték. Ma lesz az első komoly ellenfél, a ta­valy óta jelentősen megerősödött Salgó­tarján gárdája. Ráadásul a TK utazik Salgótarjánba, s ott, az oroszlánbarlang­ban nem lesz könnyű a győzelem. A hazai­ak eddig egy mérkőzés kivételével mindig nyertek, otthon győzedelmeskedtek a másik élcsapat, a Dombóvár ellen is. Egyedül szerdán, Siófokon szenvedtek vereséget a Balatel csapatától, bár ennek a mérkőzésnek az eredménye óvás alatt van. Dániel Tamást, a tarjáni csapat egyik vezetőjét telefonon kérdeztük a tör­téntekről és a rangadó esélyeiről. — Siófokon én vezettem a mérkő­zés jegyzőkönyvét, számszakilag és egyébként is teljesen pontos volt, 78-78- cal zárult a második félidő. A helyi eredményjelző lehet, hogy mást mutatott, de azt én nem tudtam követni, mivel hát­tal ültem neki. Az időket is a mérkőzés ellenőre közölte velem. Szóval, biztos nem került a jegyzőkönyvbe olyan pont bejegy­zésre, ami nem esett meg. Aztán a mérkőzés után a játékvezető azt mondta, hogy a táblán lévő eredmény a helyes, és találomra egy korábban Berkics által elért találatot kihúzott, s így alakította ki a végeredményt. Ez játékvezetői műhiba, ezért már a jegyzőkönyvet is csak úgy ír­tuk alá, hogy óvási szándékunkat jeleztük. — Csutak Sándor, a siófoki csapat egyik vezetője azt mondja, azért alakult így a jegyzőkönyvben az eredmény, mert olyan találatot is beírt, ami nem esett meg?... — Aki valamennyire ismeri a jegy­zőkönyvvezetés menetét, az tudhatja, hogy ilyen nem eshet meg, mert minden az ellenőr jóváhagyásával kerül beírásra. — Mi lesz szombaton, a rangadón? — Győzelemre készülünk. A helyi szurkolók körében is komoly az érdek­lődés. Legalább 1500 néző bíztatására számítunk. Ez a legjobban várt mérkőzés — Volt-e büntetés a csepeli mérkőzés után? Szerkesztőségünkhöz csak annyi információ jutott el, hogy a szakvezetők legszívesebben a mérkőzés után elsüly- lyedtek volna szégyenükben, és hogy a hétfői fejmosás közel háromórás volt. — Büntetés nem volt. A játékosok megígérték, hogy ez volt az első és az utolsó eset, hogy ilyen lélektelenül játszottak. Formálódó vezetőségünk mindent megtett a jó szereplés érde­kében, nem értjük, mi történt a főváros­ban. Amennyiben még egyszer előfor­dul, ami a hét végén történt, akkor megtesszük néhány röplabdázó felé a szükséges lépéseket. — Milyen összeállításban lépnek pá­lyára Kazincbarcikán? — Ezt Járosi János, a vezetőedzőnk tudná pontosan megmondani. A takti­kai elképzeléseknek megfelelően a következő hét játékosból kerül ki a pá­lyára lépő hatos: Makai, Zádor, Lukács, Szilágyi, Zajácz, Horváth L. és Pam- puch. Beugrásra készen állnak: Horváth G., Izsai, Bernáth és Vitéz. Sérültünk nincs, a legjobbak közül mindenki a ren­ebben az idényben. Mindenki egészsé­ges, harcra kész a csapatnál. Ismerjük a nyíregyháziakat. Az a véleményem, ha Klisurát semlegesíteni tudjuk, akkor nyerünk. Edzőnk természetesen majd kitalálja az ennek megfelelő taktikát. —Minek tulajdonítják a kissé szeszélyes szereplést, hisz Miskolcon épp csak sikerült győzni, míg Dombóvárt simán verték? — Több új játékost, Haszjanovot, Berkicset, Kovácsot kellett beépíteni a kezdő ötösbe, s ez nem megy egyik nap­ról a másikra. Siófokon a mieink nem akar­ták elhinni, hogy ők ott ki is kaphatnak. Tíz-tizenkét ponttal vezetett az ellenfél, s úgy tettek, mintha mi vezetnénk. A TK ellen ez biztos nem így lesz, teljes össz­pontosítással várják a vendégeket. Most másfél héten belül három mérkőzést kell játszanunk, s ezeken a mérkőzéseken sok minden eldől. A nyíregyházi csapatnak nem sok ideje maradt a MALÉV OCC ellen történteket elemezgetni. Hisz egynapos pihenő után jön az idegenbeli rangadó. Igaz, a csü­törtöki mérkőzésen nem is akad sok elemezni való, az ellenfél nem tudta megszorítani a hazaiakat. A kezdő em­berek pihenhettek is a második félidőben. Pénteken este még egy edzést tartott a TK. Ezen természetesen azt gyakorolták a főiskolások, hogy lehet a Tarján meg­határozó embereit, Berkicset, Haszja­novot és Skurint semlegesíteni, távoli dobásaikat megelőzni. Ha ez sikerülne ne­kik, van esélyük a győzelemre. Most Sió­fokon is az döntött elsősorban, hogy Hasz­janovot sikerült kikapcsolni a játékból. Hegedűs Ferenc, a TK edzője el­mondta, hogy a vendéglátó csapat magas emberei is mind jól dobnak távolról, még Berkics is inkább középtávolról szórja a kosarait, mint közvetlenül a palánk alól. Egyébként a csoportban az eddig elért pontok alapján Klisura és Berkics veze­tik a játékosok között a mezőnyt. Ez per­sze nem azt jelenti, hogy Klisurára hagyatkoznánk. Ezen a találkozón a jobb csapatteljesítmény dönthet. R. Z. Fegyelmi határozatok Kézről kézre Kisvárda is elkezdi delkezésre áll. Száraz A. Kosárlabda NB I B 1 11 Salgótarjáni rangadó

Next

/
Oldalképek
Tartalom