Új Kelet, 1994. október (1. évfolyam, 163-188. szám)
1994-10-29 / 187. szám
HÉTVÉGE 1994. október 29., szombat UJ KELET Emlékezzünk szeretteinkre Toalett, avagy WC szoba Valamelyik nap kisfiam ezt mondta: „várjál, mindjárt jövök, csak bemegyek a WC-szobába”. Először persze elmosolyodtam, de aztán dicséretnek vettem. Sikerült a vécét olyanná tenni, hogy az ő előítéletek nélküli gondolkodásában kiérdemelte a szoba megnevezést. S valóban: miért volna ez kevésbé fontos vagy alacsonyabb rendű, mint mondjuk a nappali? Lássuk hát a toalettet! Hogy ez nem olyan gusztusos téma? No, de hogy lennénk meg nélküle? Volt egy idő, amikor a fürdőszobától különválasztott vécét afféle úri hóbortnak tartották. Pedig ez már a hajdani várakban is külön volt, igaz, csak a várárok fölé kinyúló fecskefészeknyi toldalék, ahonnan nagyrangú őseink fiókák módjára „pottyantottak le”. Még a kockaházakban is ritkán szántak rá fölösleges négyzetmétereket, de aztán a nagy lakótelepesítés közepette egyszer csak megváltozott a helyzet. Igaz, hogy kicsi, meg sötét, meg levegőtlen, de legalább külön van. Ez azonban még nem változtatta meg egycsapásra az emberek véleményét. Mint amolyan félreeső, megkapta a koszos feltörlőrongy meg a tisztítószeres flakonok tárolásának kitüntető szerepét. Díszítésképpen pedig fürdőruhás vagy fürdőruhátlan lányok tündököltek — jobb esetben aktuális —- óriásnaptáron, még olyanoknál is, akik ' Ha új házba, lakásba költözünk, első dol- ■ gunk a zárak lecserélése legyen, mert sajnos nem elképzélhetetlén, hogy az előző lakó készítetett a kulcsról másolatokat. Kulcsainkra ne írjunk semmit, mert ha idegen kézbe kerülnek és azonosíthatóak, nem vagyunk biztonságban. Ha kertes házba költözünk, az ajtók, ablakok előtt nyírjuk alacsonyra a sövényt, mert a világos, jól látható helyeket jobban elkerülik a betörők. Kerékpárunkat és szerszámainkat mindig egy zárható helyiségben tartsuk. A létrát se hagyjuk elöl, hiszen alkalom szüli a ugyanezt a szobába már nemigen függesztették volna ki. Mostanra — hogy úgy mondjam — eljött a vécé egyenjogúsításának ideje! Ha valaki most építkezik, annak javaslom, ne a kerti budi mintájára méretezze. Ne sajnálja rá az ablakot, gondoljon a kézmosóra és a megfelelő szellőzésre is, megelőzve a lakást elborító illatfelhőt. A csempék és a kagylók összehangolása a mai választék mellett már az alacsonyabb árfekvésben sem nehéz feladat. Akinek pedig olyan van, amilyen adatott, az üljön be — alkalomadtán — és nézzen szét úgy, mintha nem egy mellék(es)helyiségben lenne. Hiszen ez is a lakásunk része. Valószínűleg annyi stílusú vécét lehet csinálni, ahány stílusú lakást. Mi például skandináv stílusban rendezkedtünk be, így ide is került szárított virág, a falon kis keretezett rajzok, olvasnivaló lóg egy nyersvászon tartóban, a papírgurigákat pedig egy masnis fonott kosárban tartjuk. Csupa apróság ez, és épp csak a szándék a fontos bennük. Ha igényesek vagyunk arra, mit lát a betérő, amikor belép az otthonunkba, legyünk igényesek magunkkal szemben is. Legyen kellemes hely az is, ahol — szükség esetén — inkább csak mi magunk időzünk. Nagy Ivette tolvajt. Ha elmegyünk otthonról, zárjunk be minden ajtót és ablakot. Hosszabb út esetén, ha a szomszédra nem tudjuk rábízni az újság átvételét, inkább mondjuk le arra az időre. Soha ne tegyük a kulcsot a lábtörlő alá, virágcserép mögé, hiszen ezeket a helyeket a betörők is jól ismerik. Okos ötlet, ha az üdülés idejére komolyabb értékeinket elhelyezzük egy bankszéfben. Amennyiben módunkban áll, tartsunk kutyát. A legtöbb tolvaj jobban meggondolja, hogy betörjön-e, ha a kutya ugat és harap. A napokban a piac környékén jártam. Színes őszi virágok, koszorúk, gyertyák kavalkádja fogadott. Szinte minden második ember kezében koszorú, fenyővel díszített virág. Közeledik a mindenszentek és a halottak napja. Ez az ünnep megmozgatja szinte minden család apraját-nagyját. Útra kelnek, utaznak, a temetők benépesednek, virágdíszbe öltöznek. A november elsejei mindenszentek és a másodikai halottak napja eredetileg vallásos szokásokban gyökerezik. Több évszázadra tekinthetünk vissza ezeket a szokásokat illetően. Az egyes egyházak sajátosan emlékeznek meg ezekről a napokról. A mindenszentek napján az egyház által hivatalosan szentté nyilvánítottakra valamint a földi életükben másokért áldozatokat hozókra emlékeznek. A katolikus vallásban ez az örvendezés napja, a misét fehér ruA belvárosban Jólesik mostanában fölmenni a belvárosba, látni környezetünk épü- lő-szépülő változásait A sétálóutcát is ugyan rövid időn belül másodszor de talán végérvényesen rendbe tették, újjá varázsolták. Most már valóban sétálóutca lett belőle. Ám furcsa módon az egyébként óriási gyalogosforgalom mai napig a járdákon lökdösődik, csupán néhányan használják „rendeltetésszerűeri’, sétára a szép díszburkolatot Emlékszem arra az időre (hisz nem is volt olyan régen), amikor még közúti forgalom haladt ezen az utcán, állandó dugókkal, türelmetlenül mutogató autósokkal A gyalogosok száma akkor sem volt kevesebb mint ma Ám többségük a mostanival ellentétben az úttesten közlekedett, bosszúságot okozva ezzel a volánnál ülőknek. \hjon milyen emberi tulajdonság tipikus megnyilvánulása a sétálóutcái gyalogosé? Vklószínüleg az „amit nem tiltanak, nem lehet igazán érdekes” közhely érvényes rájuk, amikor a járdán, csomagjaikkal egymásnak ütköznek, miközben a sétatér egy lépésnyire ásitozik mellettük. hában celebrálják, míg másnap, a gyász napján, földi halandóink, elhunyt hozzátartozóink emlékét felelevenítve, a mise is fekete ruhában történik. Mindezeknek megvan a népszokásokban kialakult oldala is. November elsején van a temetőkben a „kivilágítás”. Előtte a családok rendbehozzák a sírokat, ekkor este kiviszik virágjaikat a hozzátartozók, gyertyát gyújtanak. Családtagok, barátok találkoznak össze egy-egy hozzátartozó síremlékénél. Városunk szép temetőjében van az evangélikus Geduly és Dómján püspökök síremléke. Sok éven át hagyomány volt, hogy tisztelőik, híveik közösen találkoztak síremléküknél. A közös áhitat része volt a távol elhunyt szeretteinkre való megemlékezésnek is. Sok családnál szokás, hogy november elsején este otthon is gyertyát gyújtanak és ezáltal emlékeznek elhunyt szeretteikre. Finn vendégek érkeztek Nyíregyházára a Megyei Pedagógiai Intézet meghívására. A húsztagú pedagóguscsoport a magyar iskolaszerkezettel, az egyes iskolatípusokkal ismerkedett az itt töltött egy hét alatt, de nem maradt el Szabolcs-Szatmár-Be- reg megyével és a fővárossal való ismerkedés sem. Vikke Vänskät, a csoport vezetőjét arról kérdeztem: milyen különbséget talál a magyar és a finn oktatás között? — Harmadik alkalommal járok Magyarországon — kezdi a beszélgetést a tanár úr, aki „civilben” az oului egyetemen tanít tanító szakos főiskolásokat.— Budapesten, Debrecenben, Miskolcon voltam már, Nyíregyházát és a megye néhány települését ismerjük meg most közelebbről. — Milyen típusú oktatási intézményt kerestek föl? — A Bessenyi György Tanárképző Főiskolát, a Zay Anna Egészségügyi Szak- középiskolát, a Művészeti szakközépiskolát, és Nagykállóban a kéttannyelvű gimnáziumot. — Mi a legszembetűnőbb különbség a magyar és a finn oktatás között? — A finn gyerekek hétéves koruktól járnak iskolába. Az iskolaköteles kor 16 éves korig tart, ezután következik a háromosztályos középiskola. Az általános iskola alsó, közép és felső tagozatból áll. A tananyag egy része kötelező, a többit a tanuló választja érdeklődési körének megfelelően. Fontos szerepe van a hittanoktatásnak. Ouluban az evangélikus vallás az „államvallás”. Aki más vallású, a hittanóra helyett életszemléletórán vesz részt. Egyes külföldi országokban az is szokás, hogy a virágok és mécses mellé ételt is kivisznek a sírhoz, vagy otthon több terítéket tesznek az asztalra, mintegy az elhunytra is számítva. Mindez a szeretet, a tisztelet és az emlékezés jegyében történik. De gondoljunk a körülöttünk élőkre is. A tiszteletet, szeretetet adjuk meg nekik életükben. Hiába járunk ki időnként a sírjához elhunyt hozzátartozónknak, Ő akkor is köztünk él, ha naponta egy-egy tárgyról, egy régi közös emlékről, egy kézimunkáról, egy fényképről, egy közös ismerőssel történt beszélgetésről eszünkbe jut, és szinte állandóan emlékezünk az együtt töltött napokra, évekre. Végezetül: tartsuk tiszteletben mások érzéseit, a szépen fel virágozott, rendbehozott sírjait. Ennyivel tartozunk az élőknek is. Palotayné — Milyen az egyetemük? — Oulu Finnország nyugati részén található, Nyíregyháza nagyságú város. Egyetemünkön kilencezer diák tanul, pedagógai, bölcsészettudományi, műszaki karon. Eddig nem voltak gondjaik a fiataloknak az elhelyezkedéssel, tavaly azonban mindez megváltozott. Nehéz az elhelyezkedést megoldani a diploma kézhezvétele után. — Az iskolai oktatásban fontos szerepe van a nyelvoktatásnak. Finnországban mit lehet válsztani? — A svéd nyelv mellé általában az angolt, németet, franciát, de van aki oroszul is tud. A magyarok szerintem a legjobb úton haladnak az oktatás magas színvonalú megvalósítása felé, különösen a rajz és a zeneoktatás terén. A nagykállói gimnáziumban tetszett a sokféle választási lehetőség. — Mit hiányol a magyar iskolákból? — Több figyelmet kellene fordítani a testnevelés és a technika órákra. Nálunk már az általános iskola harmadik osztályában megkezdődik a családinevelés című tantárgy oktatásával. Szabadon választhatnak a technikai vagy a textilfoglalkozások között. Először megismerik, milyen minőségű a ruha, milyen anyagból készült, majd fokozatosan következnek a komolyabb munkák. Megtanulnak pénzt beosztani, varmi, sütni-főzni, szerelni. A tanulóknak meg kell tanulniuk úszni, korcsolyázni. Népszerű a jégkorong, a síelés, a labdajtátékok, és újabban a bodybuilding. Fontos, hogy nincsenek túlterhelve. Egy napon öt-hat órát tarthatnak az iskolában. Hajdú Gabriella A titkos élvezet Rémtörténet, rémfilm, rémfotó... Miért is szeretik az emberek a borzalmakat? Például miért a katasztrófa-fotók a legkapósabbak? A kommersz pszichológus először arról makogna valamit, hogy egy átlagos csecsemőnél az ötödik és a nyolcadik hónap között már biztosan észrevehető, hogy tud szorongani és félni. Megijedni már előbb is. S hogy miért? Hát, mert a világ sokszor félelmetes. Ismerjük azokat a félelmeket, amiket az átkos politika, a munkanélküliség réme, a háztartás bizonytalan holnapja, házastársam bizonytalan hűsége, a gyerek baromságai. a főnök raplija, a lyukas ózonpajzson betörő halálos sugárzás, a határainkon dúló népirtás, a zsigereinket fölfaló újfajta vírus... Úristen, mi lett békés világodból! Félelmetes lett a csibuk, a bagó, a szivar, a cigi; félelmetes lett a töpörtyű, az abált szalonna és az oldalas; a cukor nem kevésbé: rákot sugároz a napfény és immunrendszerünket gyilkolja az ölelés; halált pöfög az autó, s vesztünkre tör megannyi tartósítószer: ádáz gyümölcsök és zöldségek mosolyognak ránk álnokul, bio vagy nem bio, ez itt a kérdés! Oh áldott középkor, amikor az, aki nem döglött meg pestisjárvány idején, nyugodtan és félelem nélkül ehetett, ihatott, szerethetett—a következő pestisig. Ki akar mindezzel szembenézni? Gyerünk a moziba, ott a csillagok háborúja tombol, nem a földi országoké, a birodalom robotjai gyilkolnak nem a különféle fundamentalisták és mindig győznek a Fény lovagjai! Jancsi és Juliska, A kis hableány, Piroska és a farkas modern változatai, felnőttek számára. Ám a fotó — az más! A fotó a valóság eszenciája. Adott esetben nem kitalált műiszony, hanem a valóságos borzalom egy kimerevített pillanata, a „de ez nem történhet meg!” brutális cáfolata. De igen! Megtörténhet! A fotó azonos a költő szavaival, amikor Mária a Szózattal perbeszállva írja: „Az nem lehet, hogy annyi szív... Nyugodj bele: lehet!” A fotóművészet nyomán: Bozsó Katalin Óvintézkedések a lakásban I t j t . ’ V * t Vendégek Ouluból
