Új Kelet, 1994. október (1. évfolyam, 163-188. szám)

1994-10-29 / 187. szám

UJ KELET II MEGYÉNK ELETEBOL ■ 1994. október 29., szombat 3 Minden szint különböző lesz Nagy iramban folyik a munka A kórház előtt járó-kelő emberek úgy gondolják, hogy a Jósa András Kórház új szárnyának építése szünetel. Pedig az épület belsejében nagy iramban fo­lyik a munka. Három évvel ezelőtt, 1991. szeptember 17-én megszületett a megbízási és vállal­kozási szerződés a Jósa András Kórház új szárnyának felépítésére. A fővállalkozó akkor a KEMÉV Rt. volt, mellette a SZÁgV alvállalkozóként vállalt bizonyos munkákat. Befejezési határidőnek 1993. november 30- át tűzték ki. Most 1994 októberének végén járunk, és a munkálatok még nem fejeződtek be. Ennek kapcsán kerestük fel Bélteczki Jánost, a Jósa András Kórház beruházási- főelőadóját. —- Mi az oka a késésnek? — A '91 szeptemberében indult beruhá- ­zás megállapított költsége 1 milliárd 199 millió forint volt. Ez csak az épületre vo­natkozik, a szerződésben nem szerepel a szükséges tizenegy lift, a nővérhívó rend­szer, a számítógép-hálózat, a televíziós rend­szer, nincsenek benne az orvostechnológiai berendezések. Ezek együttesen mintegy 800 millió forintot tesznek ki. Időközben mind­két cég — a KEMÉV és a SZÁÉV is — tönkrement. A beruházási managementnek -köszönhetően az építkezés mégsem állt le, mert a kivitelezést az egyik alvállalkozó — a KELETSPEECK Kft. vállalta magára, tel­jesen azonos feltételekkel. Ritkaságszámba áyaa ___________ Fe lújítják a százszázalékos dolgozói tulajdonban lévő Varda DRINK épületét Fotó: Bozsó az országban Második — Az Alkaloidában emberi felelőt­lenség miatt sajnos már több alkalom­mal történt halálos kimenetelű baleset, robbanás — tudtuk meg Antalóczi Ár­pád alezredestől, a tiszavasvári polgári védelmi körzet parancsnokától. — A robbanások során — a tragédiák mel­lett — olyan mérgező gázok, gőzök kerülhetnek a levegőbe, amelyek a város lakóinak testi épségét, életét veszélyez­tethetik. A gyár igazgatósága megszigo­rította a technológiai fegyelmet, és csökkentette a gyárban a feldolgozásra váró veszélyes anyagok mennyiségét. Az Alkaloida vezetése, a polgármesteri hivatal és a polgári védelem közösen, a lakosság szükséges tájékoztatása érde­kében, egy olyan riasztó-tájékoztató rendszert épített ki három éve, amilyen akkor még csak Pakson üzemelt. — Mit tud a rendszer? — A város — beleértve Szorgalma­tost is — 11 pontján szirénákat szereltek fel. Minden oszlopon hangszórókat is elhelyeztek. Amennyiben a város lakos­ságát veszélyeztető esemény történik, először a szirénák szólalnak meg, mint­egy felhívásképpen. Ezután URH- vezérlésű rádión keresztül szóban lehet a lakosságot tájékoztatni a kialakult helyzetről és a szükséges magatartási szabályokról. A hangszórók egyenként vagy körzetenként is működtehetőek. A riasztó-tájékoztató rendszert két helyről lehet vezé.élni, a polgári védelem irodájából és a gyár diszpécserszol­gálatától. Az utóbbiban éjjel-nappal tel­jesítenek szolgálatot. —Nem félnek, hogy megrongálják az oszlopok berendezéseit? — Rongálásra eddig még nem volt példa. Az oszlopok műszerei egyébként bizonyos fokig védettek betörés ellen. Amennyiben a berendezéseket rongálni próbálják, a központokban hang- és fényjelzés tájékoztatja az ügyeletest, hogy rossz szándékú látogatója van rendszernek. A diszpécserek azt is tud­ják a jelzésből, hogy melyik oszlopon tömek-zúznak. Az esetleges áramkima­radásról is tájékoztatják a központokat az oszlopok. Maga a rendszer különleg­es karbantartást nem igényel, csak az akkumulátorokat kell rendszeresen el­lenőrizni. — Szólt-e már éles esetben a hang­szóró? — Szerencsére erre még nem volt szükség. Naponta használjuk viszont a rendszert reklámszövegek bemondására, közérdekű tájékoztatók — oltás, tüdő­szűrő, áramszünet — közlésére. Ezzel folyamatosan ellenőrizzük is a hang­szórók működőképességét. KvZ megy, hogy a KELETSPEECK a KEMÉV által elvégzett munkára is garanciát vállal. A kivitelezés tulajdonképpen azért húzódott el, mert a pénzügyi ütemezés fe­dezete nem volt biztosítva. Emiatt a '93 november 30-ra ígért határidőt el kellett tolni egy teljes évvel. Tavaly is kevesebb pénzt kapott a kórház, mint ami meg volt célozva, ezért kellett szerződést mó­dosítani. 1994-re az eredeti beruházási programban 760 millió volt megcélozva, de sajnos csak 500 milliót hagytak jóvá. Ebből az összegből nem lehetett befejez­ni a munkálatokat, ezért lett a végső befe­jezési határidő 1995. december 31. — Mi a garancia arra, hogy akkorra tényleg elkészül? — A törvény '95-re meghatározta a be­ruházások volumenét — 771 milliót biz­tosított erre az évre. Ezt a törvényt még az előző kormány hozta, de nagyon bízunk benne, hogy az új kormány tudomásul fog­ja ezt venni, és nem vonja meg a tá­mogatást. Ha a törvényt mégsem tartja tiszteletben, és csökkenti a támogatást, akkor '95 végéig sem lesz befejezve az építkezés.-— Hogyan fog kinézni az épület? Mi­lyen célt fog szolgálni? — Az új szárny egy négyszintes — pincével együtt ötszintes —, korszerű épít­mény lesz. A földszinten lesz egy ambu­lancia, nőgyógyászati és fül-orr-gégésze- ti rendeléssel. Az első emeleten egy 80 ágyas fül-orr-gége osztály, a másodikon 100 ágyas nőgyógyászat, a harmadikon 100 ágyas szülészet foglal majd helyet. Hozzá kell tennem, hogy ez nem jelent ágyszámnövekedést. A jelenleg működő szülészetünk a kórház legrégibb épületei közé tartozik. Az új szárny elkészültével az osztályt egyszerűen áthozzuk ide. At­tól függetlenül, hogy az építkezés '91 óta folyik, az épület, a kiszolgáló beren­dezések és az orvosi műszerek is a legkorszerűbb színvonalat fogják rep­rezentálni, ugyanis meghatározott idő­közönként korszerűségi felülvizsgálatot kell végezni. Érdekesség, hogy a külső burkolat is egy modern és esztétikus anyagból készül. A debreceni egyetem burkolata is ilyen. Kiváló hőszigetelés és hosszú élettartam jellemzi. Belülről min­den szint különböző színű lesz egy jónevű belsőépítész tervei alapján. A kivitelezői változások óta most szo­rosabb kapcsolat van a kórház és a vállal­kozó között. Heti egy alkalommal helyszí­ni kooperációra gyűlünk össze, havonta egyszer valamennyi tervezővel a hely­színen beszéljük meg a megoldásra váró problémákat. Ugyancsak havonta tárgyal a vállalkozó és a beruházó. Ezt a szoros kapcsolattartást az élet szükséglete diktál­ja, és minden fél érdekeit egyaránt szolgál­ja­—Ha jövő év végére kész lesz az épület, akkor vele egyidőben befejezik a tizenegy lift és a kiszolgáló berendezések szerelését is? — 1995 első részére elkészül a korsze­rű terv, és megtörténik, annak versenyez­tetése is. Erre jövőre körülbelül 100 mil­lió forint fog jutni, ehhez jön még '96-ban 675 millió. Ez a garancia arra, hogy befe­jeződik a munka.-— Mikor lesz a betegek fogadására al­kalmas állapotban? — Előre láthatólag 1996 második felében. — Mi lesz a sorsa a régi szülészetnek? — Még nem lehet tudni, hogy jut-e pénz a felújítására, vagy hogy egyáltalán ér- demes-e felújítani. Addig is egy 100 ágyas rehabilitációs osztályt, független szájsebészetet valamint egy 6-8 ágy as,- önálló égési osztályt szeretnénk ki­alakítani, hiszen eddig ilyen még nincs a megyében. Vasas László, Ev MAMA mm 1 ühk ioa a, i aaiai 1,11 #/EZ HlGNI ci Lenei-pia IC Egésznapos megbeszélést tartott a kö­zelmúltban a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete (MKKSZ) megyénkben. A tanácskozások szünetében kérdeztem Fehér József MKKSZ ügyvezető elnököt a szakszer­vezetük helyzetéről, a kormánnyal foly­tatott tárgyalásaikról. — Ennek a mai összejövetelnek kettős feladata volt. Egyrészt tájékoztatni a Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyei tagságunkat az érdekegyeztető, kormánnyal folytatott tárgyalásokról, másrészt tájékozódni a hozzánk tartozó köztisztviselők és közal­kalmazottak problémáiról. — Eredményes volt? — Annak ellenére hogy még nem befe­jezett a mai munkanapunk, nagyon hasz­nos volt az összejövetel. Sok olyan tele­pülésen élő köztisztviselőkért és közalkal­mazottakért kiálló polgármesterre lenne szükség, mint a baktalórántházi Vida Ká­roly vagy a nyírbátori jegyző, dr. Nagy László. A legjellemzőbb problémaként az jelentkezett, hogy aránytalanul nagyok a különbségek az egyes települések köztiszt­viselőinek leterheltsége között. A másik lényeges aggodalom, hogy lesz-e a törvény­ben előírt bérfejlesztés 1995. január 1-ig. — Úgy tudom, erről tárgyalnak a kor­mánnyal. — Békési László pénzügyminiszternek volt egy sajtótájékoztatója augusztus má­sodikén, amire felkaptuk a fejünket. Ezen elhangzott, hogy nem lesz központi pénz a bérfejlesztésre, amit egy-két éve hozott törvény előirányoz a köztisztviselők szá­mára. Ráadásul azt is kijelentette a minisz­ter, hogy nyolc-tíz százalékos létszám- leépítés is várható az ezen a területen dol­gozók között. Később megváltoztatta a véleményét Békési, de mivel bizonytalan a bérek megadása, tárgyalnunk kell. —Nem gondolja, hogy ez a visszakozás is csak az önkormányzati választások előtti választási fogás, miként az energia-áre­melés januárra halasztása? — Mi nem mérlegeljük, hogy választá­si szempontból mondta-e, de nem zárható ki. Mindenesetre ennek a változatnak is megvan a gazdasági háttere. Azonban a kormánynak azt is figyelembe kell venni, ez nem a Lehel-piac, hogy alkudjunk. Törvény írja elő, hogy mindenkinek év végéig el kell érni a százszázalékos bér­beállást, tehát ezt a törvényt nem kell élet­be léptetni, csak alkalmazni, mert itt már nincs hova hátrálni. —Sokan azt mondják, így is túlfizetettek a köztisztviselők, ráadásul az állam­polgárokkal kapcsolatos viselkedésük is sokszor kifogásolható., , — Esetenként ébberi is van igazság, de ne felejtsük el, hogy ők viszont kiszolgál­tatottak a törvényeknek, államnak, állam­polgároknak. Ezt nem lehet privilégiu­mokkal ellentételezni, mint a múltban, csak tisztességes bérrel. Azt se felejtsük el, hogy a magyar közigazgatás hagyomá­nyosan szolgáltató jellegű, és ezt nem pe­joratív értelemben használom, hanem ez­zel világítok rá, hogy a rendszerváltás békés voltát éppen ennek köszönheti. —Olyan vélekedés is van, hogy pont azért nem volt igazi rendszerváltás, mert az államigazgatásban lévő moszkovita garnitúra akadályozta ezt. — Nincs két közigazgatási garnitúránk, mert ez szakma. Olaszországban körül­belül az ötvenedik kormány van a második világháború óta, de a köztisztviselői ap­parátus változatlan. Ráadásul a mi állami­gazgatási garnitúránk a történelemben mindig lojális volt, mert hallottunk már bányászsztrájkról, mezőgazdasági munka- beszüntetésről, stb., de mi még nem sztráj­koltunk. , —Ezt úgy pnondja, mintha ez is bekö.vet- kezhetne. _— A közvélemény népi tisztviselopár-' ti, tehát minden lépésünket meg kell gon­dolni. Vannak törvényes eszközeink kö­veteléseink érvényesítésére. Az önkor­mányzati tisztviselők cserbenhagyása len­ne, ha jogos követelésüket nem teljesítené a kormány. Még a törvény számunkra hátrányos változtatására sincs lehetőség, mert ahhoz költségvetési módosítás kell. —Azt mondta, hogy van törvényes esz­közük. Nem gondolja, hogy.a sztrájk is az? — Október 31-ig mindenképpen meg kellene egyeznünk, mert az azt követő időszak az apparátus részére az önkor­mányzati választásokra való felkészülés időszaka. Nem lenne jó, ha akkor kellene azon gondolkodnunk, hogy a demonst­ráció milyen formáját válasszuk. Aradi Balogh Attila

Next

/
Oldalképek
Tartalom