Új Kelet, 1994. október (1. évfolyam, 163-188. szám)

1994-10-28 / 186. szám

KÖZELKÉP 1994. októi: péntek IV ______ _____________________ Nekünk csak akarni kell Fizetés novemberben A dohányzásról nem könnyű leszokni. Két dologgal kell meg­küzdenie annak, aki fel akarja adni ezi a káros szenvedélyt. Ezek közül egyik a nikotinhiány — ebben orvosaink segítségünkre vannak. A másik maga a do­hányzás folyamata, a megszokás. Vannak helyzetek, amikor minden dohányos automatikusan nyúl a doboz után: ha leül, ha feláll, evés előtt, evés után, ha ideges, ha nyu­godtan akar lenni, és urambocsá még a szexuális gerjedelmeit is ezzel vezeti le közösülés után. A cigarettának tehát helye van az életünkben. Aki rabja, az veszi, aki nem rabja, az szívja akarva-akarat- lan a más füstjét. Itt az orvostu­domány már nem segíthet, ezzel nekünk kell megküzdeni. A ni­kotinhiányt enyhítendő, a CIBA HUNGÁRIA Kft. forgalmaz egy tapaszt, amely arra hivatott, hogy pótolja a dohányszásról való le­szokás esetén fellépő nikotin­hiányt. Ezt a patikákban régóta le­het kapni heti adagonként 1300 forint körüli áron. Új dolog, hogy a forgalmazó kft. és a tüdőgondozó intézetek között létrejött megál­lapodás keretében egyes emberek kedvezményesen juthatnak hozzá a tapaszhoz. Ezt a jogosult kez­deményezi a területileg illetékes gondozóban, és ha aláveti magát az ezzel járó kezelésnek és el­lenőrzésnek. heti adagonként 500 forintért juthat hozzá a tapaszhoz. A kedvezményezettek köréről, és a kezelés módjáról kérdeztem dr. Papp Mónikát, a nyíregyházi tüdőgondozó vezető főorvosát. — A tapaszhoz olcsóbban jut­nak hozzá a közgyógyellátásra jogosultak, a nyugdíjasok és rok­kantak. a munkanélküliek, az ok­tatási-és egészségügyi intézmé­nyekben dolgozók. Nyíregyházán az akció júniusban indult. A háromhónapos program körülbelül hatezer forintjába kerül a jelent­kezőknek, ez kevesebb, mint egy erős dohányos cigarettára költött pénze. A dohányzás erősségétől függően kiválasztjuk a megfelelő hatóanyagot tartalmazó tapaszt, mely huszonnégy órán keresztül egy enletes nikotinszmtet biztosít a szervezetben, így a beteg emiatt nem érez rágyújtási kényszert. A különböző méretű tapaszok egyen­letes csökkentésével ürítjük ki a szervezetből a nikotint^ Ez ter­mészetesen nem jelenti azt. hogy a dohányzás káros következ­ményei is megszűnnek ennyi idő alatt. A kezeltjeink először heten­ként. majd kéthetenként, a kezelés befejezése után három, illetve hat hónap múlva jönnek ellenőrzésre. — Milyen vizsgálatokat végez­nek. milyenek az eredmények? — Ellenőrizzük a légzésfunk­ciót, meghallgatjuk a panaszokat, figyeljük az elhízást. A zsírlekötő mechanizmust gátolja a nikotin, ez a gátlás felszabadul a program során. Tapasztalataink szerint a légzésteljesítmény javul, az erőn­lét fokozódik. Sajnos, mint em­lítettem, a dohányzás okozta egészségkárosodás következmé­nyeit még sokáig kell viselni a volt dohányosoknak. Ilyen például a csillószőrök pusztulása és a tüdő­tágulás miatti kínzó köhögés. Új tüdőt viszont nem tudunk adni, de annál eredményesebb a kezelés, minél hamarabb abba­hagyjuk a dohányzást. F. Sipos József ' A tanárképző főiskola hallgatói gyakran vállalnak ösztöndíjki­egészítésként különféle munkát. Ebben segítségükre van a MELÓ DIÁK iroda. Ezen a nyáron jól fizető hirdetésszervezői munkára lehetett jelentkezni. A nyárnak vége, a diákok a pénzt a mai napig nem kapták meg. Mikor juthatnak hozzá? Erről kérdeztem Molnár Csabát, az iroda vezetőjét. — Sokféle munkát tudunk kínál­Gyermek­orvosok A Magyar Gyermekorvos Társaság és a Magyar Gastroen- terológusok Társasága Gyermek Gastroenterológiai Szekciójának XI. Országos Kongresszusa kezdődik 1994. október 28-án Nyíregyházán a DOTE Egész­ségügyi Főiskoláján. A kong­resszust Meggy esi Józsefe me­gyei önkormányzat elnöke üd­vözli. Külföldi orvosok referá­tumai után a tudományos ülés 14 órakor kezdődik. Az esti órákig tartó program 29-én reggel folytatódik és tizenhárom ómkor ér véget. A gyomor- és bél­rendszer tudósai befejezésként Tokaj-hegyaljai kiránduláson vesznek részt. Kör, kör, ki játszik? Még két rádió Az októberi Művészköröm- kénviselői vallanak maid a házisaz­Az októberi Művészkör pro­gramja a Móricz Zsigmond Szín­házban. Egy színvonalas, rangos műsor, egy emlékezetes hétvégi előadás még sokáig beszédtéma lehet az emberek körében. Bizonyára az október 30-át követő hétfőn is lesz mit megvitatni a munkahelyeken, hiszen a hónapzáró, vasárnap esti Művészkör ismét sokat sejtető cím­mel invitálja közönségét. ízlés, igényesség — stílus szlo­gen tömören foglalja össze mindazt, amit majd látni fognak a Móricz Zsigmond Színházban. A műsoros est 18 órakor kezdődik, ahol ismét a művészetek, a szakértelem és a szépség világába kalauzolják el a közönséget. A különböző szak­területek és művészeti ágak képviselői vallanak majd a házigaz da, Verebes István mikrofonja előtt arról, mit jelent számukra az igé­nyesség, miként teremtett a kifino­mult ízlés embert formáló, értékes világot. Az est díszvendége a közismert televíziós személyiség, Vitrai Tamás lesz. Beszélgető partnerek lesznek még többek között Bürget Lajos újságíró, Kiss Tibor nyelvtanár, Koroknál Gyula művészettörténész. Az elme és a fül kényeztetése mellett természetesen szemet gyönyörködtető produkció is helyet kap a programban. Csinos manökenek mutatják be a legújabb őszi-téli kollekciókat. És mivel nem képzelhető el a Művészkör muzsi­ka nélkül, a műsorban fellép a Dongó együttes is. Csak a szerelőkön múlik, hogy e hét végén hallgathatjuk-e azt a magánrádiót, melyet Pongó Béla technikus indít. A frekvenciát egyébként ketten kapták meg váro­sunkból, így rövidesen az MTC Press is előrukkol egy vadonatúj műsorral. A PB Rádióra vissza­térve. az; az URH OIRT 70,88 MHz-eimekvencián lehet majd fog­ni a Bartók és Kossuth Rádió között. A stúdió a Szarvas utcai iro­daházban van, és itt szerelik, ala­kítják a körülményeket. A műsor egyébként teljesen kész, s a stáb is adásra vár. Ha pedig beindulnak, mindennap tizenkét órán keresztül, nulla órától délig szórakoztatnak, informálnak, beszélgetnek. Hajnali ötig zenés éjszakai szórakoztató műsor hallható majd, Lámpafény címmel. Autómentés, éjszakai szállás, szórakozási lehetőségek, orvosi ügyeletek, közlekedési tanácsok hangzanak el, és a tele­fonálók is választ kapnak kér­déseikre. Öttől reggel hatig KGST-piaci híradó következik, ahol orosz, ukrán, lengyel nyelven is segítik a kereskedést. Hattól nyolcig fiatalos, reggeli zenés műsor ébreszti azon szerencséseket, akik ráérnek ez- időtájban felkelni. Ismert és új mű­sorvezetők újságolják el a helyi híreket, adnak lapszemlét. Hogy ébredt? felkiáltással faggatnak majd Átképzők Ukrajnákéi — Többnapos tanácskozást tartanak az ukrán képző központok igaz­gatói Ungváron — tudtuk meg Marosi Lajostól, a Nyíregyházi Reigio- nális Munkaerőfejlesztő és Képző Központ igazgatóhelyettesétől. Mi­vel nálunk a munkaerőpiaci képzés valamelyest előbbre tart mint a szom­szédoknál, csütörtökön tapasztalatcserére az átképző intézetbe látogat­tak. Tájékoztattuk őket az intézet működéséről, az általunk szervezet képzési formákról. KvZ Villanymotorok tekercselése, elektromos kisgépek javítása 6 hónap garanciával! Nyfrszarviz Bt. Nyíregyháza, Szélsőbokori u. 44. Telefon: (60) 357-304 ni hallgatóinknak. Legnépsze­rűbbek azok, ahol egy bizonyos óraszám ledolgozása után azonnal készpénzzel fizet a munkaadó. Nyáron a YellowPages keresett diákokat, mintegy negyvenen éltek a felkínált lehetőséggel. Ered: ményes munkát végeztek, sok céget kerestek fel. A Yellow Pagesnál nemcsak a megkötött hirdetésekért, hanem azért is fizettek, hogy a diákok felkeresték a megadott Alkalmi levelezőlap jelenik meg október 28-án, melynek témája Körmend lesz, mivel 750 éve város. A levelezőlap névértéke tizenkét forint, eladási ára tizennégy forint lesz. A díjjegyen Körmend címere látható. A bal oldali rajz a Batthyány kastélyt ábrázolja. Magát a le­velezőlapot Elekes Attila grafi­kusművész tervezte. Összesen húszezer példányban jelenik meg. Ugyanilyen levelezőlap jelenik meg abból az apropóból, hogy százéves a New York kávéház. Névértéke céget. Egyébként a Yellow nemzet­közi cég, mi a fővárosi központtal tartottuk a kapcsolatot. A cég felszá­molás alatt áll, fizetésképtelen lett, mert ráfizetéses. Szerencsére ezt sikerült időben megtudni, de a diá­koknak ez nem vigasz, ők pénzt sze­retnének látni. Jó hír számukra: no­vemberben minden érintett meg­kapja a pénzt, ezúton kérünk el­nézést a hosszú várakozásért! Hajdú Gabrilella ennek is tizenkét, eladási ára pedig tizennégy forint. A díj jegyen a New York palota látható, míg a bal olda­li rajzon a New York kávéház belső képe. Tervezője Füle Mihály grafi­kusművész. Ez a levelezőlap is húszezer példányban jön ki. A bélyeggyűjtőknek is egy hír: a MABÉOSZ Külföldi Gyűjtők Szakosztályának szlovák és cseh bélyegszekciója a PROFILIA Kft. közreműködésével október 30-án délelőtt 10 órakor a Magyar Bélyeg- gyűjtők Házában. Budapesten, szlovák, cseh, csehszlovák és pro- tektorátusi filatéliai anyagokból nemzetközi árverést is rendez, ahol cseh és szlovák újdonságok is be­szerezhetők. Gergely Csilla Gólyabál a tanárképzőn ismert embereket, s arról is beszá­molnak a Diákcsicsergőben, hogy hogyan lehet, hogyan sikerült puskázni, és miként követtek el egyéb csínyeket. Kilenc óráig zene, a countrytól a jazzig, mellette ripor­tok kismamáknak, nyugdíjasoknak, munkanélkülieknek. Áz orvos válaszol, a jogász tanácsokat ad, az unatkozók meg tippeket kapnak a szórakozásra. A továbbiakban naponta változik majd a program, a sport, önkormányzatok, gazdaság, család témakörétől a kultúra, egy­ház, környezetvédelmen keresztül a nyelvoktatásig és az állatbarátok híradójáig. Közben zenés kívánság- műsor várja a rendeléseket vasárnap nyolctól tizenkettőig, más napokon pedig krónika jellegű tájékoztatás zárja a műsort. Fontos, hogy mindennap telefonos játékkal utazá­sokat, ajándékokat nyerhetünk, s reklámozni is lehet a rádióban a város több pontján lévő felvételi he­lyeken keresztül. Persze a rádióhallgató délután sem marad hallgatnivaló nélkül, hiszen déltől a stafétabotot a hete­ken belül induló MTC Rádió veszi át. A műsor felelős szerkesztője Várkonyi Zsuzsa, a zenészek stáb­ját Farkas Tibor, alias Schulcz ve­zényli. Az adás ugyanezen a frek­vencián fogható majd. Az MTC Rádió az Önök rádiója, az önök tár­sa szeretne lenni! így a déltől éjfélig tartó, zömében zenével színesített műsort élő kapcsolások, telefon- beszélgetések gazdagítják. A konkrét műsortervet lapunk későb­bi számában ismerhetik meg a nyír­egyháziak. Herczku Tünde Az idén is lesz gólyabál a nyír­egyházi Bessenyi György Tanár­képző Főiskolán! Lázasan folynak az előkészületek a november tizen- kettedikei rendezvényre. A Kulturá­lis Bizottság ügyvivője, az egyik főszervező Tarczy Gyula har­madéves, történelem-művelődés­szervező szakos hallgató. —Hogyan jutott eszedbe a gólya­bál megszervezése? — A tavalyi FŐHE (Főiskolások Hete) programját nagyrészt Tóth Gyula barátommal együtt rendez­tük. Itt szereztünk tapasztalatot és kedvet a folytatáshoz. —Más lesz-e a rendezvény, mint a korábban megszokottak? — Igazi báli hangulatot szeret­nénk teremteni, s ezzel elkerülni azt, hogy a félév legnagyobb disz­kójának tekintsék. Valószínűnek tar­tom, hogy a hangulatos szalon­zenének örülni fognak. Ezt egy olyan debreceni zenekar garantálja majd, amely már amerikai luxus­hajón is szórakoztatta a nagyér­deműt. Érdekessége, hogy a ze­nekarban főiskolánk egyik tanára is játszik. — Minden bál nyitótánccal kez­dődik... — Ez nálunk sem lesz máskép­pen. Ezt a népszerű Primavera balettegyüttes fogja táncolni. Az est további részét illetően igyekszünk mindenre gondolni, s a legszélesebb skálán mozgó programokat nyújtani a látogatóknak. Az egyik helyszínen három sikeres, a fiatalok körében igen kedvelt zenekar lép fel. Ők rock, bugi, blues zenét játszanak. Másutt egész este a dalé és a humoré a színpad Nyíregyháza két színháza és egy — a tv-ből is jól ismert — humorista közreműködésével. Egy csemegét is kínálunk az ínyen­ceknek, egy hamisítatlan ír „kocsmát”, ír zenével. Neveket egyelőre szándékosan nem árulunk el... — Tartogattok még valamilyen meglepetést? — Tanáraink tiszteletére szeret­nénk egy állófogadást rendezni, jelezve azt, hogy ez a bál az övék is. —Ekkora program lebonyolítása nem kis biztonságot igényel! — A zavartalan kikapcsolódást egy profi csapat biztosítja majd, reméljük, nem lesz sok munká­juk! — Kiket vártok erre az estére? — Kicsiket és nagyokat, vidékről és a városból, egyszóval mindenkit, aki kulturáltan és jól akar szórakoz­ni! Lévai Ágnes Szülinap Hogy őszinte legyek, nekem a Signalról a fogkrém jut eszembe, pedig van egy biztosító, mely egyéves szülinapjának megünneplésére készül. Persze, ha a családfát vizsgáljuk, akkor körülbelül a dédapa lehetne az a Dortmundi Kézműves Kamara, mely immár több mint nyolcvanéves múlt­tal dicsekedhet, és olyan tradícióval, mely a már említett kis Signalnak is hasznára van. így Németország legnagyobb beteg- és balesetbiztosító tár­sasága és a magyar Ipartestületek Országos Szövetségének összefogásával kezdődött a Signal Biztosító Rt. története. A nyíregyházi csapat éppen ma tartja az ünnepséget, ahol Filvig István vezérigazgató köszöntőjét egy kis fogadás, majd sajtótájékoztató követi a TIT Székház második emele­tén. iiiiiiiiii ■■iiiiiinmriii ■mi ii ■■■ ■■■■■■re■■■■■ ÉÉÉBÉsü Ruházati boltunkban készletkiárusítási AKCIÓ 40-60-80%-os engedménnyel kapható használt ruha, kabát, cipő amíg a készlet tart. BÁV Rt. Nyíregyháza, Hősök tere 3. Megrendelem az Üj Kelet c. napilapot 1994.......................... ...................-tői eg y hónapra - negyedévre - fél évre - egy évre (a megfelelő rész aláhúzandó) NAGYKÁLLÓ Dózsa Gy. u. 74. (az állomásnál) Tel.: (42)363-202, Tel./Fax.-(42) 363-205 Most reklámáron kapható ágynemúgarnitúra- nyári takaró................1 150 Ft- téli takaró....................1 300 Ft- pehely paplan.........4 500 Ft-tól^_—'- gyapjú garnitúra.......5 800 Ft 'Á* "- allergia garnitúra......4 500 Ft \- hálózsák........................2 300 Ft__________________ Sz oláltatás: tolltisztítás, paplan- és pámakészítés Értékesítés termelői áron naponta 7°°-15“ óráig Figyelem! Elkezdtük a felmosóruha és a Vatelin gyártását is. Értékesítés termelői áron. Mintás pamutszdvet 110 Ft + áfa (150 cm miles)_____________| Né v:. Lakcím (ahová a kézbesítést kéri):_ A megrendelőt elküldheti vagy átadhatja a helyi postahivatalban, illetve a postai kézbesítőnek. megbízott Előfizetési díj: egy hónapra: 280 Ft negyedévre: 840 Ft fél évre: 1680 Ft egy évre: 3360 Ft A lapban minden pénteken 28 oldalas színes rádió- tv műsorújság a mellékleti c&GYBÍI EGY JÓ LAPJAI Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei napilap Szerkesztőség: Nyíregyháza, Tüzér u. 2. TeL: (42) 451-600, Telefax: (42) 451-600/127 Iroda: Mátészalka, Szálkái L u. 14. Tel- (44) 315-447 TTIVTITITrilTTITriTITIlTIlIfITTI¥ITI¥¥inTfinTnTTITITfTm

Next

/
Oldalképek
Tartalom