Új Kelet, 1994. október (1. évfolyam, 163-188. szám)

1994-10-03 / 164. szám

Kajak - kenu Gyulay nem visszavonulni, pihenni akar Ahogy mondani szokás: ez a mostani nem az ő világbajnoksága volt. Három számban indult, de egyikben sem lett érmes. A 24 tagú magyar küldöttségben mindenki túltett rajta, ugyanis egyedül Gyulay Zsolt nem állhatott fel a do­bogóra. Némi öniróniával kakukktojás­nak nevezte el magát. A 26. síkvízi ka­jak-kenu vb színhelyéről, Mexikóváros­ból hazafelé mégis az érdeklődés közép­pontjába került, mert váratlan bejelentést tett:- Kihagyom a jövő évet. Pihenésre vágyom, fel kell töltődnöm, ha ki akarok jutni az 1996-os atlantai olimpiára. Már­pedig ez a célom - nyilatkozta Gyulay Zsolt, a többszörös olimpiai és világbaj­nok kajakos, aki Mexikóban a vb-t megelőző edzőtáborozás alatt ünnepelte 30. születésnapját.- Régóta érlelődik ez a döntés, vagy a mexikóvárosi gyengébb eredmények hatására született?- Tizenegy éve, az 1983-as tamperei vb-n indultam először világversenyen, azóta nincs megállás. Belefáradtam abba, hogy mindig nagy elvárások van­nak velem szemben, s nincs lehetőségem a lazításra. Valószínű, hogy ezt az évet kellett volna pihenésre szánnom, de nem tettem meg, mert bíztam abban, hogy hároméves szünet után ismét világbajnok lehetek, immár hetedszer.- Melyik számhoz fűzte a legnagyobb reményeket?- Megint jó volt az ezres négyesünk, a vb-főpróbának számító duisburgi nem­zetközi regattán is nyertünk. Igaz, akkor még Csípés helyett Abrahám ült a hajóban. A váltás nem tett jót, ezt érez­tük a kinti edzőtáborban is, de akkor már nem lehetett módosítani az összetételen. Egyébként is semmi más nem szá­mít, csak a válogatón elért eredmé­nyek...- A 200-as negyedik és hetedik helye­zés nem jelentett csalódást?- Számomra csak a győzelemnek van értéke. De egy olyan sportágban, amely­ben hat aranyérmet hozunk haza a világ- bajnokságról, ki foglalkozik igazán a másodikokkal és a harmadikokkal? Pedig ők is dobogósak lettek! Szóval, ha nem sikerül megszerezni a világbajnoki címet, akkor többnyire mindegy, hogy ebben a csapatban valaki harmadik, vagy negyedik lesz. Különben ezek a 200-as számok csak kiegészítő versenyek voltak, igazán az ezres négyesre készültem. S ha egy kicsivel több sze­rencsém van, még így is érmes lehettem volna a sprinttávon, akár párosban, akár négyesben.- Közölte már elhatározását a ve­zetőkkel?- A klubedzőmnek, Simonnak (An­gyal Zoltánnak - a szerk.) már szóltam, de nyilván másokkal is egyeztetnem kell az elképzeléseimet. Nagyon szeretném, ha megértőek lennének, s nem gör­dítenének akadályt a tervek megvaló­sítása elé.- Hogyan képzeli a jövőt?- Úgy érzem, egyéves kihagyásra van szükségem. Ez idő alatt edzésekre sem járnék rendszeresen, persze, azért na­gyon sokat mozognék, s időnként - sa­ját örömömre - eveznék is. így telnének a hónapok a jövő esztendő kora őszéig, akkor aztán újra beállnék a sorba, s nagy elszántsággal készülnék az olimpiára.- Atlantában milyen számban szeret­ne indulni?- Abban a kettőben, amelyikben hat éve, a szöuli ötkarikás játékokon első lettem, vagyis 500-on egyesben, az 1000 méteren pedig a négyesben - fejezte be Gyulay Zsolt, a Bp. Honvéd kiválósága, aki a napokban feleségével Tunéziába indul, hogy a tengerparton pihenje ki az év fáradalmait. Négy bajnoki cím Debrecenben a Hódos Imre Sportcsar­nokban rendezték meg a kick-box sportág országos bajnokságának negyedik, egyút­tal záró fordulóját, amely bajnokavatással ért véget. A viadal egyúttal az utolsó válogató volt a versenyzők számára az Nagy meglepetések születtek a férfi röp­labda-világbajnokság záró csoportmér­kőzésein. Japán legyőzte a címvédő Olasz­országot, az Egyesült Államok pedig az olimpiai bajnok brazil együttesnél bi­zonyult jobbnak. A csoportgyőztesek a ne­gyeddöntőben folytathatják, míg a 2-3. he­lyezettek keresztbejátszással döntik el a fennmaradó négy hely sorsát. Az utolsó csoportmérkőzésen: október végi finnországi Európa-bajnok- ságra. Eredmények: full-contact szakág: 51 kg: Rebrei József (Pócspetri), 54 kg: Sándor Béla (Nyíregyházi Kick-box SE), 71 kg: Szilvási Tibor (Nyíregyháza), Újhe­lyi László (Nyíregyháza) B-csoport (Athén): Egyesült Államok - Brazília 3:2 (12, 9, -9, -10, 12) A csoport végeredménye: 1. Egyesült Államok 3 3- 9-3 6 2. Brazília 3 2 1 8-5 4 3. Németország 3 1 2 4-7 2 4. Argentína 3­3 3-9 0 A fegyelmi bizottságnál folytatódik a Debrecen - Vasas mérkőzés Nagy vihart kavart, hogy a labdarúgó hogy a játék éppen a másik térfélen zajlott, NB 1. 9. fordulójában, szombaton Hart- amikor Mártont megdobták. maim Lajos játékvezető a 84. percben fél- - Mi les: a Játékvezetői Testület követ­beszakította a Debreceni VSC -Vasas-11- kező lépése a: ügyben? zer találkozót, mert a hazai szurkolók egy - Miután hétfőn megkapjuk a je- nejlonzacskónyi tökmaggal megdobták lentéseket. azonnal továbbítjuk azokat az Márton Sándor partjelzőt. MLSZ fegyelmi bizottságához.-Tudja-e már, hogy pontosan mi áll a -A debreceniek keményen bírálták játékvezetői, illetve a: ellenőri jelentés- Hartmann játékvezetőt, amiért több alka- ben? ~ kérdezte az MTI munkatársa Nagy lommal tévedett a kárukra, és a Vasas Miklóst, a Játékvezetői Testület elnö- ellen sem adott meg nekik egy jogosnak két. érzett tizenegyest.- A jelentéseket csak hétfőn kapom - Hartmann elismerte, hogy tévedett, kézhez, de már valamennyi érdekelttel, mert a vitatott szituációban előnyszabályt Hartmannal. Mártonnal és Győri Lász- alkalmazott. Erre ugyan nincs írásos ren- lóval. a mérkőzés JT-ellenőrével is sike- delkezés. de ha a szabálytalanság a tizen- rült beszélnem telefonon - válaszolta hatoson belül történik, a játékvezetők nem Nagy Miklós.-Márton Sándor azt mond- szoktak előnyszabályt adni. Ez azonban ta. hogy a 84. percben homlokon találta nem jelenti automatikusan azt. hogy Hart- egy tökmagos zacskó, ezt azonnal jelezte mann nem vezet többé Debrecenben. Vár- Hartmannak. aki odament hozzá és lefúj- juk csak meg előbb a fegyelmi tárgyalás ta a találkozót. Érdekesség egyébként, végét! Röplabda-világbajnokság Megkezdődtek az Ázsiai Játékok Vasárnap ünnepélyes külsőségek között, 50 ezer néző előtt, Akihilo japán császár megnyitotta a XII. Ázsiai Játékokat Hirosimában. A sporteseményen 43 ország 7313 sportolója küzd majd az érmekért. Botrány és infarktus Debrecenben Debreceni VSC - félbeszakadt Debrecen, 5000 néző, V: Hartmann sár­ga lap: Vadicska(65.), illetve Szenes (37.). Juhár (71.) jók: Gojan. Dombi. Arany. Sándor T., illetve Sáfár. Galaschek. Juhár, Erős. Vincze Debreceni VSC: Horváth - Balogh. Gojan, Sándor Cs., Pető - Dombi, Vadics- ka. Arany. Szathmári (Madar, 46.) - Sán­dor T.. Ilea (Tóth Gy.. 78.) Vasas-IIzer: Sáfár - Galaschek - Máriási. Juhár - Erős, Szenes (Herczegh. 66.). Simon, Vincze. Jessy - Földes. Claude (Borgulya, 56.) Kezdés után a középpályát teljesen megszállta a Vasas, elsősorban a véde­kezéssel törődtek a vendégek. A 4. perc­ben Arany 18 méteres lövését Sáfár fölé tolta. A 17. percben Sándor T. beadásába Arany belenyúlt, s így les miatt nem adta meg a játékvezető a gólt. A 32. percben jobb oldali beadásnál az ötösnél Sáfár mellé ütött a labdának, de Ilea elügyetlen- kedte a helyzetet. A ritka Vasas-támadá­sok a 35. percben majdnem gólt hoztak, Claude 7 méterről leadott lövéseBalogli- ról vágódott ki. A másik oldalon Dombi közeli lövését Erős a kapufa tövénél men­tette. A második félidőben Madar be­adását szögletre tisztázták a védők, majd ugyancsak szögletre hárítottak Ilea elől is. Jellemző, hogy milyen nagy volt a hazai nyomás, mert a második félidő első ne­gyedórájában már az ötödik szögletét rúg­ta a hazai csapat. Egyre több játékvezetői tévedés miatt tüntetett a közönség. A 68. percben Arany 25 méterről felső kapufára rúgta a labdát. A 75. percben a já­tékvezetői tévedéssorozat teteje volt, amikor Dombit a kaputól mintegy 8 mé­terre kézzel lerántották, majd földön fekve rúgták is. A bíró érthetetlenül feldobást ítélt. Tovább támadott a hazai csapat, s a Vasas kapuja előtt pattogott a labda. Vasas-IIzer 0-0, a 84. percben amikor a DVSC térfelén lévő Márton partjelző miegeleuHartmann-nak. Egy kis műanyag palackot vagy zacskót mutatott fel. amivel állítólag őt a nézőtérről valaki fejen találta. A 84. percben Hartmann játékvezető ezért lefújta a találkozót. A mérkőzés lefújása után több mint félóráig nem lehetett megközelíteni az öltözőt, illetve a játékvezetők helyiségeit. Közben mind a két csapat játékosai kijöt­tek. Ezt követően Hartmann játékvezető úgy nyilatkozott, hogy a 11-esnél azt ítélte, amit látott. A lefújással kapcsolatban pedig hozzátette. Márton partjelző intett, amikor odament hozzá, közölte: megdobták. A partjelzők mögött ülők azt állították, hogy a bedobott ..dolog" egy kis nejlonzacskó- nyi napraforgómag lehetett, amely azon­ban Mártont nem találta el. Erdei Zoltán, a DVSC elnöke elmond­ta. végtelenül sajnálatos ez az esemény, és a viszonylag korrekt, sportszerű mérkőzés ilyen befejezése. Vida János főrendező hozzátette: - Nem tartottuk szerencsésnek a bíróküldést. Hartmann ténykedése már a Vác ellen is sok kívánnivalót hagyott maga után. Hartmann akkor feljelentett bennünket, de mivel hétfőn az FTC-pályán még nagyobb botrány volt. csak fi­gyelmeztetést kaptunk. Garamvölgyi Lajos, a DVSC veze­tőedzője: - Ilyen esetek miatt Magyar- országon és a világban sok mérkőzést le lehetne fújni. Tóth Bálint, a Vasas vezetőedzője: - Sajnálom, hogy a mérkőzés így végződött, de erről nem tehetnek a Vasas játékosai. Egy súlyos tragédiája is volt a szombati debreceni mérkőzésnek: a nyugdíjasok szektorában egy 73 éves férfi rosszul lett. s a mentők már nem tudtak rajta segí­teni. Nagykanizsai Olajbányász SE - Stadler FC 1-5 (0-3) Nagykanizsa, 6000 néző. V: Hanacsek Gólszerzők: Filipovics (76. p.) illetve Lakatos (7., 32.), Kepe (37. - öngól), Nagy (64.), Fuisz (87. öngól) sárga lap: Svélecz (39. p.), illetve Csehi 1. (27.), Oprisan (40.) piros lap: Svélecz (46. p.), Iványi (69.) jók: a hazaiaktól senki sem dicsérhető illetve Linnyikov, Csehi Z., Makrickij, Lakatos A mindkét csapat számára fontos találkozón a Stadler FC szervezetten, hig­gadtan játszott, és ez gólokban is megmu­tatkozott. Szünet után a két kiállítással végképp megpecsételődött a hazaiak sor­sa, akik ellen a vendégek meglepő, de tel­jesen megérdemelt, nagyarányú győzel­met értek el. Vác FC-Samsung - Parmalat FC 4-0 (3-0) Vác, 2000 néző. V: Vágner Gólszerzők: Füle (23., 39.), Aczél (17.), Nyikos (81.) sárga lap: Dzurják (55.) illetve Varga (19.), Darha (56.) jók: Nagy T., Aczél, Romanek, Füle illetve a Parmalat csapa­tából senki sem emelhető ki PMSC-Fordan - EMDSZ-Soproni LC 4-3 (2-1) Pécs, 3000 néző, V: Arany Gólszerzők: Virág (10. p.), Warzycha (40. - 11-esből), Niederbacher (52.), Dárdai (82.), illetve Cseh (20. - 1 l-esből), Majoros (59.), Dra­goner (76.) sárga lap: Tolocsko (20. p.), Warzycha (67.), Ulveczki (69.) illetve Dragoner (22.), Cseh (45.), Árpási (69.) jók: Márton, Dárdai, Warzycha, Virág il­letve Babos, Chiratcu, Cseh A már szinte megnyert találkozót a pé­csi védők tették szorossá. ETO FC Győr - BVSC-Dreher 1-3 (1-2) Győr, 4000 néző, V: Bede Gólszerzők: Popescu (23.), illetve Kovács (18., 25.), Urbányi (64.) sárga lap: Urbányi (3.), Szalma (53.), Werner (64.) jók: Jagodics illetve B. Szabó, Bognár, Kovács A győriek minden elképzelést nél­külöző enervált játékát teljes mértékben kihasználta a BVSC és magabiztosan nyert idegenben. Kispest-Honvéd - Z.egerszegi TE 5-1 (4-0) Bozsik-stadion, 3000 néző, V: Varga S. Gólszerzők: Csehi (8. p.), Puhalak (15., 40.), Orosz (45., 49.), illetve Szabó II. Zs. (70.) sárga lap: Balogh (22. p.), Szabó I. Zs. (69.), Sztipánovics (79.) jók: Puhalak, Orosz, Csehi illetve Szabó II. Zs. A Kispest-Honvéd FC az első félidei tel- jesítményével rövid idő alatt egy­értelműsítette, a három pont nem kerülhet a vendégek tarsolyába. A zalaegerszegiek képtelenek voltak kibontakozni, ezúttal csak egy szépítő gólra futotta az erejük­ből. ÚTE-Novabau - Békéscsabai EFC 2-2 (0-1) Megyeri út, 9000 néző, V: Puhl Gól­szerzők: Bérczy (65.), Jenei (71.), illetve Csató J. (29.), Kiss J. (64.) sárga lap: Bér­czy (72.), Belvon (80.), illetve Csató J. (14.), Major L. (26.), Usmajev (49.) jók: Jenei, Szlezák, Molnár Z., Wukovics il­letve Csató J., Fodor, Major L. A találkozó képe alapján igazságos eredmény a döntetlen, mert bár az Újpest többet támadott, a Békéscsaba nagyon okosan játszott és kitünően védekezett. Az NB I állása: 1. ÚTE-Novabau 9 8 1-35-10 25 2. K.pest-Honvéd 9 6 2 1 22- 8 20 3. Ferencváros 8 5 1 2 20-13 16 4. BVSC-Dreher 9 5 1 3 19-13 16 5. B.csabai EFC 9 4 4 1 18-14 16 6. Csepel-Kordax 8 4 1 3 7-4 13 7. PMSC-Fordan 9 3 3 3 11-15 12 8. ETO FC Győr 9 3 2 4 10-10 11 9. Vác FC-Samsung9 3 2 4 13-15 11 10. Debreceni VSC 8 3 2 3 10-14 11 11. Zalaegerszegi TE 9 3 2 4 11-21 11 12. N. Olajbányász 9 3 1 5 10-23 10 13. Vasas-IIzer 8 2 1 5 13-16 7 14. Stadler FC 8 2­6 7-11 6 15. EMDSZ-Sopron 9 1 2 6 16-25 5 16. Parmalat FC 8­3 5 9-19 3 A Csepel-Kordax - Ferencváros találkozót hétfőn rendezik. Mivel a Debre­ceni VSC - Vasas-IIzer mérkőzés a 84. percben félbeszakadt, így az eredmény a táblázatban nem szerepel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom