Új Kelet, 1994. október (1. évfolyam, 163-188. szám)

1994-10-19 / 178. szám

UJ KELET_ MEGYÉNK ELETEBOL 1994. október 19.. szerda Macskaopera, ahogy az orvosok előadják Te kis hamis! Még messze van a tél, az embernek mégis tele lett a hócipője az elmúlt héten - hó híján a hamisítványokról áradó kósza hírekkel, így aztán azzal töltöttem pihenőidőm egy részét, hogy az utamba került ismerőseimet megkérdeztem, milyen hamisítványokkal találkoztak a közelmúltban. Jegyzetfüzet nélkül készültem erre a jegyzetre, remény­kedve, hogy azt a néhány kirívó esetet el tudom raktározni kis agyamban. A legta­lálóbb választ egy idős úr adta: — Ki tud itt eligazodni, öcsém, mikor már a hamisít­ványt is hamisítják. Paprikaügyben is jelentős előrelépés történt. Nemcsak ólommal, hanem májkáro­sító műanyag őrleménnyel is mérgeznek bennünket. Életveszélyes mérgezési tüne­tekkel szállítottak kórházba egy embert, aki szeszesitalt vásárolt a piacon, és sajnos meg is itta. Egy háziasszony felfigyelt arra, hogy vendégeinek nem ízlik a konyak. A védjegy­gyei ellátott üvegben szesztartalom nélküli barna folyadék volt. (Még mindig jobb, mint a metilalkohol.) A vegeta ételízesítő originált zacskóiban só van. A cigarettaáru­sok is észnél vannak: egy karton cigaretta első és utolsó doboza valódi, a többi igénye­sen hajtogatott hullámpapír. Egy kiló kávé helyett egy kiló babot vásárolt egy vevő csillogó-villogó osztrák csomagolásban. A bab kiváló minőségű, nem zsizsikes. A mai babárakra gondolva diadalittasan mesélte az esetet. A mosóporéknál is készül valami disznóság, amire a közeljövőben oda kell figyelni. Egyáltalán nem feltűnő, mi több: megszokott és természetes a keletről beá­ramló hamis felségjelű ruhanemű, játék és műszaki cikk. Vigyázat, most jön a poén: megkezdődött a tájjellegű Tokaji Furmint nevű szőlő szállítása Kecskemét környéké­re, mivel a privatizációtól szenvedő tokaj környéki gazdaságok vacilálnak az átvétel­lel. Mi lesz ebből? (F. Sipos) Vadászkellékek Szakodból — Hangsúlyozom: az az egyetlen do­log megnyugtató a számomra, hogy nem maga a kaszinó volt a célpont, nem rablótámadásról volt szó, nem a kaszinó bevételét akarta Papp Illés megszerezni, hanem a saját céljait akarta így megvaló­sítani — mondja az igazgató. — Hogyan kezdődön? — Az egész egy rémálom. A magyar kaszinók történetében nem is volt még ilyen. A történet főszereplője sokszor járt már a debreceni kaszinóban. Szombaton késő este már volt itt, majd távozott. Amikor ismét visszajött vasárnap hajnal­ban, már valószínű, hogy határozott szándéka volt az, hogy az őt — szerinte — jogtalanul ért sérelmet — túszejtés révén — a sajtó segítségével közre kíván­ja adni. Elővette a pisztolyát, és fegyver­rel kényszerítette az egyik alkalmazottat arra, hogy bezárja a kaszinó ajtaját. Mivel nem látta elég gyorsnak a végrehajtást, belelőtt a bejárati ajtóba. A bentrekedt vendégeket és a személyzetet — tizenhét embert— arra kényszerítette, hogy a he­lyükön maradjanak, mondván, ha meg­mozdulnak, akkor használni fogja a fegy­verét. — Igen. Az elsőt a bejárati ajtóba, a másodikat pedig röviddel azt követően a bár tükrébe, mondván, senki ne képzelje, hogy mindaz, ami történik, játék. A har­madikat a tárgyalások folyamán úgy 3-4 óra felé az egyik nagy falitükör szélébe lőtte a rendőrséggel történt beszélgetés közben. Egyik lövése sem volt emberre célzott. — Egy kaszinóban dolgozni csak kiképzési idő után lehet. Én úgy tudom, hogy az oktatás során hasonló helyzetek­ből adódó konfliktusok megoldásáról is szó esik. — Igen, valóban van egy olyan temati­ka is, hogy hogyan viselkedjünk a vendé­gekkel adott, így kellemetlen szituációk­ban is. Szerintem az emberekkel való he­lyes viselkedési mód kiválasztásához tapasztalat is szükséges. De vegyünk ilyen. extrém esetet! A vendég adott esetben veszít és téved, mikor is meg kell nyug­tatni, le kell az indulatokat vezettetni, mert ha nem, akkor következik a hangoskodás, ami a többi játékost, a kaszinó rendjét megzavarhatja. — A terrorakció során is voltak ilyen törekvések? A nyíregyházi kaszinóban — felvételünk helyszínén — komolyabb rendbontás még nem történt Harascsák Annamária felvétele — Egy helyre terelte őket? — Igen, a mögötte állókat a látószögébe terelte. — Mit követelt? — Újságírókat kért, hogy a nyilvá­nosságnak elmondhassa azt, amit szeretett volna. — A kaszinók esetében használatos biztonsági eszközök lehetővé tették a rendőrség gyors riasztását. — A negyed kettő után leadott jelzést követően a rendőrség perceken belül a helyszínre érkezett. Telefonon próbálták megnyugtatni, igyekeztek az időt húzni. Mivel a tett terrorcselekménynek minősít­hető, a rendőrség dönti el, hogy engednek- e a követelésnek vagy sem. Nem hiszem, hogy bármelyik újságíró önként és da­lolva bement volna egy fegyverrel fenyegetőző emberhez, hogy vele ripor­tot készítsen, amikor nem lehetett tudni, hogy adott esetben egy kérdés mit váltott volna ki belőle. Nem volt szempont, hogy bárki bárkit is fölöslegesen célpontnak tegyen ki. — A terrorista a pisztollyal a kezében is nyugodt volt-e? — Olyannyira hullámzó volt a hangu­lata, hogy olykor jókedvű volt, sőt vic­celődött is, majd szigorúvá vált, és sürgette a követelésének a teljesítését. — A pisztolyból összesen három golyót lőtt ki. — Amennyire ezt az esetet meg tudom ítélni, akik itt rekedtek a teremben, a ven­dégek és a személyzet is, igen fegyelme­zettek voltak, azt cselekedték, ami a legin­kább elvárható volt tőlük. Nem okoztak pá­nikot, nem volt sikítozás, nem volt rohan­gálás, ami adott esetben óhatatlanul az ag­resszivitást váltotta volna ki. A túszok vi­selkedésükkel megkönnyítették a terror­akció megoldását. Én, a magam nevében megköszönöm azoknak a kollégáimnak, akik ezen az estén akaratlanul is résztvevők­ké váltak, a rendkívül fegyelmezett maga­tartást, elégedett vagyok a viselkedésükkel, és ezért köszönetét mondok a vendégeknek és az akciócsoportnak is. Az éjjel negyed kettő után kezdődött túszdráma reggel hat óra harmincnégy perckor a kommandósok fortélyos beavatkozásával ért véget. Az egyik kommandós kameramannak álcázta magát, és a stáb, a nyilvánosság ígéretét megteremtve, bebocsátást nyerve, kéznyúj­tást színlelve a földre teperte, és ártalmat­lanná tette a lövöldözőt. Az autójában talált diplomatatáskájában nem volt robbanó­anyag. A bombakereső kutyák a régebben abban tárolt vadászlőszerek nyomát érezve jelezték a táskát, a kommandósok ezért rob­bantották fel. Papp Illés is jobban tette vol­na, ha vadászni indul. Terroristacselekmény elkövetésének alapos gyanúja miatt 5-15 év börtönbüntetésre számíthat. Varga Attila Profi szinten - nemes célokért —Ha már szóba került a profi művész... Ön az egyik Ki mit tud?-on szép sikert ért el... Beszélne erről?-—Valóban így van, 1977-ben hatodéves orvostanhallgatóként részt vettem a Ki mit tud?-on az ének kategóriában. A döntőben két hölggyel versenyeztem, s meg kell mondjam, hogy alulmaradtam. Én nem ta­nultam énekelni, ők pedig már tíz éve jártak a Zeneművészeti Akadémiára. Akkor ko­molyan megfordult a fejemben, hogy „pro­fiként” foglalkozzak az énekléssel, de aztán mégis orvos lettem. Meggyőződésem azon­ban, hogy a zene nem volt káromra. — Dr. Bereczky Kálmán, a mátészalkai kórház belgyógyász főorvosa volt a mos­tani hangverseny helyi főszervezője. Mi­lyen munkát jelentett Önnek ez a feladat? — Közel fél éve kezdtem el szervezni a mátészalkai hangversenyt. Sokat kellett dol­gozni, de azt hiszem, megérte. Nagyon sok segítőkész emberrel találkoztam szervező- munkám során a városban és a környékén egyaránt. Ők önzetlenül segítettek abban, hogy a műsorunk jól sikerüljön. Külön öröm számomra - és valamennyi közremű­ködő számára -, hogy ilyen szép számú és lelkes közönség előtt zenélhettünk. Ha arra gondolok, akkor összességében nem is volt annyira fárasztó a szervezőmunka... — A Muzsikáló orvosok hangversenyé­nek bevételét - a korábbiakhoz hasonlóan - jótékony célra kívánják fordítani... — Igen. Hagyomány rendezvényeinken, hogy valamilyen nemes cél érdekében hasz­náljuk fel a befolyt összeget. így a mátészal­kai estünk bevételét a helyi kórház műsze- rezettségi színvonalának fejlesztésére aján­lottuk fel. Szamosi István Vadásztáskák, övék és egyéb bőr­kellékek készülnek a közel húsz fővel dolgozó szakolyi bőrdíszmű üzemben. Képeink egy-egy mun­kamozzanatot örökítettek meg Csonka Róbert felvételei Muzsikáló orvosok adtak randevút egy­másnak az elmúlt hét végén a mátészalkai művelődési központ színháztermében. A hangversenyen közel harminc orvos és gyógyszerész lépett fel, igen szép közönség- sikert aratva. A kezdeményezésről dr. Szabó Gyulával, a nyíregyházi kórház ál­Vas megyei Szív Alapítvány, Nyíregyházán állami gondozott gyerekek támogatására fordították. Nekünk fellépőknek ebből soha semmi anyagi hasznunk nincs, mi szeretjük ezt csinálni, s örülünk, ha örülnek azok, akik meghallgattak bennünket. — A nézőtérről úgy tűnt, mintha profik Szabó Gyula doktor úr talános és érsebészével, a mozgalom egyik elindítójával és dr. Bereczky Kálmánnal, a mátészalkai kórház belgyógyász főorvo­sával, az est főszervezőjével beszélgettünk. —Hogyan és mikor indult el ez a kezde­ményezés? -kérdezem dr. Szabó Gyulától. — Az köztudomású, hogy az orvosok között nagyon sok zenész van, illetve so­kan foglalkoztak közülünk zenével. Jó né- hányan ma is „aktívan” zenélünk, elsősor­ban saját magunk és a baráti kör szórakozta­tására. Maga a mozgalom - vagyis, hogy a zenénkkel közönség elé álljunk - 1992-ben indult el. Ekkor volt Szombathelyen az első Országos Orvos-Zenész Találkozó, s itt a mi megyénkből - a sokak által „sötét Sza­bolcsaként emlegetett vidékről - volt a legtöbb jelentkező. Arra is különösen büsz­kék voltunk, hogy a találkozón mi értük el a legnagyobb sikert... — Milyen gyakran rendezik meg a találkozóikat és mi jellemzi ezeket? —Találkozóinkat évente rendezzük meg, s azt hiszem, ez is bizonyítja, hogy mozgal­munk életképes. Ez majdnem olyan, mint egy orvoskongresszus. Többnapos a rendez­vény, és a legkülönbözőbb hangszerek képviselői, énekesek vesznek részt rajta, elsősorban a komolyzene művelői. Már 1992-ben elindult az a kezdeményezésünk is', hogy a rendezvények bevételét jótékony célra használjuk fel... Ezt Szombathelyen a szerepeltek volna a színpadon... Van ideje egy orvosnak gyakorolni, felkészülni a fellépésre? — Nincs. A profi művész úgy tartja ma­gát szinten, hogy naponta több órát gyako­rol. A mi esetünkben ez lehetetlen, hiszen az amatőrnek — főképp, ha orvos - alig van ideje készülni. Ezért is örülök annak, ha valaki úgy látja, hogy amatőrként megütöttük a profi szintet, még ha egy­két hiba elő is fordult...

Next

/
Oldalképek
Tartalom