Új Kelet, 1994. október (1. évfolyam, 163-188. szám)

1994-10-17 / 176. szám

6 1994. október 17., hétfő PROGRAMOK KELET □ □ G n ■ 0 i^r . □□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□ ■■■Hnáló PROGRAM­ATÁNI.AT OKTÓBER 18—19. SZŐKE ANDRÁS: KIS VAKOND Szőke András sorrendben ötödik nagy játékfilmjében megkísérelte a cselek­ménysorozatot felépíteni korábbi alkotá­saival szemben. Eltér a Vattatyúk bűn­ügyi-politikai történetétől, a Citromdisznó formanyelvétől és az Európa Kemping bo- londériáját súroló nyári üdülésétől. Mi la­kozik az említett cselekménysorozat hát­terében? Egy nadrágról szól, amelynek el­készülte után már nem látják szükségét. Ha bővebben szeretnénk feltérképezni a mesét: egy vakond zaklatott pár napját mu­tatja meg a rendező, abszurdummal fűsze­rezve. Vakondunk a felszínre kerülve ruha nélkül vág neki a nagyvilágnak. Menekül­ve Béla bácsi és Irén néni kertjéből, meg­fordul a gőzfürdőben, a ruhaipari szövet­kezetben, van ideje körülnézni a bank széf­jében is. Találkozva az egérrel, barátja fi­gyelmezteti a baljós viselkedésre: A világ­ban senki nem állhatja meg, hogy ruha nél­kül tengesse életét! A kis vakond kalandja ezzel viszont nem ér véget. OKTÓBER 20—21. MICHAEL REDFORD: 1984 A bohózat után evezzünk komolyabb vízpartra. George Orwell 1984 c. utópiáját David Bowie a híres rocksztár már 1974- ben világgá kürtölte, törvényszerűen Michael Reford 1984-ben filmmé ková­csolta a botránytól füstölgő híres irodalmi írást Miért 1984? Orwell lehunyta szemét és elképzelte a jelen után a folytatást. Mi lehet a folytatás? A meghosszabbított jövő. Mikor? Talán bármikor, vagy nemsokára. A negatív jóslatához ügyesen felcserélte az utolsó számjegyeket. 1948-at így vará­zsolta 1984-re. Winston Smith egyike a szürke millióknak, jelentéktelen kis párt­tag aki az Igazság Minisztériumában dol­gozik. A falakon mindenhol ott díszeleg a NAGY TESTVÉR méltóságteljes, irdatlan arcképe. Ő néz le a mindenütt jelenlevő, egész falat beborító képernyőről is, amelyek éjjel-nappal őrködnek az embe­rek fölött. Ez ellen a rendszer ellen lázad fel gondolatban Winston Smith. Titokban naplót vezet és szorongva váija mikor csap le rá a Gondolatrendőrség. Az 1984 eredetisége abban rejlik, hogy Orwell csodálatos melodrámát teremtett egy politikai esszéből. Redford jelesül ol­dotta meg a feladatot, filmje példabeszéd, amely minden bizonnyal megérinti az idő­sebb és fiatalabb korosztály szívét. OKTÓBER 22—24. STEVEN SPIELBERG: SCHINDLER LISTÁJA A téma adott, az eredmény ismert. Spielberg számtalan Oscar-díj tulajdono­sa, és három Arany Glóbusz-díj birtokosa lett a krakkói gettó kiirtásáról szóló film­jével. Amerikai szemmel figyelve a II. vi­lágháború borzalmait, színtiszta európai drámát varázsolt. Statisztika a filmről: Né­metországban az emberek elhagyták a mo­zit, fájt nekik az igazság bélyege, más föld­részen betiltották, illetve levették a műso­ról. Eljött az idő amikor a tiltott gyümöl­csök előkerülhetnek a forró kemencéből, nem kell őket tárolni évekig. Szavatossá­guk nem járt le, sőt újracsomagolva hasz­nunk lehet belőle bármikor „Aki akár egyetlen lelket is megment, az egész vilá­got menti meg”. Ilyen volt Oscar Schindler a Szudéta- vidékről származó üzletember. Belépett a náci pártba és kapcsolatai révén sikerült megszereznie egy zsidóktól elkob­zott zománcgyárat. A gyár háborús meg­rendelésre termelt, olcsó zsidó munkások­kal, így Schindler gyorsan meggazdago­dott. Egy napon lovaglás közben szemta­núja lesz a gettó kiirtásának és végre rá­döbben, mi is történik valójában. Fekete-fehér, feliratos amerikai film DUNA NEMZETKÖZI FILM KFT A rtjénj u Borápi linyokitéé (•ndtiiiékm iijjtltil. $--íÁ '. — i HOROSZKÓP---ÓV l« Ra' isi 1h< *-X-­n __ t & w ' --% & T---n* \M \ KOS (III. 21—IV. 20.) Még nem lehet tudni, milyen csendről van szó, de délutánra a feszültség növekedé­séből nyilvánvalóvá válik, hogy ez a vihar előjele. Sajnos, ma még nem tör ki, pedig jó lenne minél előbb túlesni rajta. Nyomott hangulata tönkreteszi egész az egész délutánt. BIKA (IV. 21—V. 20.) Ma kotnyeles és fontoskodó emberekkel találkozik. Semmiképpen se hagyja magát eltéríteni eredeti szándékától. Ügyeljen arra is, hogy az Önt befolyásolni akarók erőszakossága ne hozza ki a sodrából. IKREK (V. 21—VI. 21.) Ma hozzáfoghat a nagy feladat megoldá­sához. Nem lesz könnyű dolga, de az ered­mény kárpótolja a lemondásért és fáradt­ságért. A magánéletben kényes helyzet alakulhat ki. A legjobb amit csak tehet, a várakozás. RÁK (VI. 22—VII. 22.) Remek nap lesz ez. Nem mintha minden gond, baj és kellemetlenség egy csapásra megoldódna. Kitűnően érezheti magát, ta­lán éppen azért, mert ma semmit nem akar erőnek erejével megoldani, megfejteni. OROSZLÁN (VII. 23—VIII. 23.) Némiképp bekeményített, és ezért min­dennel elégedetlen, főként önmagával. Ne legyen olyan szigorú, mert most nem ké­pes tárgyilagos ítéleteket alkotni. Lazítson egy kicsit kívül és belül. SZŰZ (VIII. 24—IX. 22.) Jól indul a hét, kapcsolatai kellemesek, él­vezetesek az Ön számára. Egészségi álla­potát tekintve örülhet: régen érezte magát ilyen frissnek, kipihentnek. Belső nyugal­ma is rendeződni látszik. MÉRLEG (IX. 23—X. 22.) Aprólékos munkát, feladatot kellene meg­oldania, de nem igazán lelkesíti a lehető­ség. Nem szereti a hétköznapi, szürke fel­adatokat. Annyira tud szenvedni, hogy időnként önbizalmát is elveszti. SKORPIÓ (X. 23—XI. 22) Nem törődik a világgal. Jó kedve van in­dokolatlanul, de csak annál jobban érzi magát. Másokat kicsit zavarhat is ez a han­gulatingadozás, de Ön mit sem törődik ve­le. Az a fő, hogy pompásan érezze magát. NYILAS (XI. 23—XII. 21.) Hasznos volt a hosszas pihenés, kicsit saj­nálja is, hogy véget ért a hétvége. Eddig rossz szokásnak tartotta a délutáni szen- dergést, de most rájött, néha ezt is el tudja viselni. Újult erővel vág bele a tenni­valókba. BAK (XII. 22—1. 20.) Vegyes hatások érik ma a munkahelyén és családi körben is. Úgy érezheti, hogy igazságtalanok Önnel, és talán most nem csalnak a megérzései. Ritka pillanat, hogy nem elfogult magával. VÍZÖNTŐ (I. 21—II. 19.) Ismét valamilyen változás előszelét érzi. Ön mindig bízhat megérzéseiben, bár néha fordított előjellel gondolkodik róluk. Saj­nos, azt nem mindig ismeri fel, hogy jó vagy rossz következik-e. HALAK (II. 20—III. 20.) Több szempontból is változatos lesz ez a nap. Munkahelyén olyan megbízást kap­hat, amelynek nem örül szívből, ám ké­sőbb rádöbben, hogy mégsem Önnek van igaza. Nem vette komolyan az apró je­leket. Nyíregyházi moziműsor Krúdy mozi 17-én és 18-án Maverick — A halálos póker Béke mozi 17-én és 18-án Mr. Jones Montázs (Art) mozi (volt Videomozi) 17- én Kísértetház 18- án Kis vakond Városi Művelődési Központ 17-én 18.00 Természetes életmód klub 17-én 16.30 Igrice táncegyüttes próbája 17-én 16.30 és 18 órától Női kondicionáló torna 17-én 18.00 Sakkcsapat edzés és foglalko­zás 17- én 16.00 Re-Flex moderntánc-stúdió foglalkozása 18- án 17.00 Nyíri amatőr filmklub 18-án 14.00 Nyugdíjasklub (VMK) 18-án 15.00 Klasszikusbalett-tanfolyam 18-án 17.00 A mazsorettcsoport próbája 18-án 16.30 Az Ifjú Zenebarátok kórusának próbája 18-án 18.00 Pszichológiai tanácsadás Fotógaléria 7-től 30-ig Michai Potamiche kiállítása Ifjúsági Centrum 17- én 15.00—16.30 Dobsuli foglalkozása 18- án 16.00—19.00 Angol tanfolyam 18-án 14.00—16.00 Vészfék—Lélekmentő klub A Váci Mihály Városi Művelődési Köz­pont Népművészeti Stúdiója érettségizett munkanélküli fiatalok számára 14 hónapos átképzési lehetőséget indít szőnyegszövő és fazekas szakágakban. A képzés befejezése után a hallgatók szakmunkás-bizonyítványt kapnak. Jelentkezés: Munkaügyi Központ nyíregyházi kirendeltsége (Szabadság tér 2. 207-es szoba) Kölyökvár „Cimborák” felsőtagozatosok klubja havonta két alkalommal Tantárgyi korrepetálások általános iskolá­soknak egész évben Kölyökvár Repúlőmodellező klub 8—14 évesek számára. Sakk szakkör 6—14 évesek számára 17- én 10.00 és 14.00 Bundás Brúnó kaland­jai. Mesejáték a szegedi Kisszínpad elő­adásában 18- án 15.00-tól 17.00-ig kerül sor a felső ta­gozatos általános iskolások matematika kor­repetálására, kedvező óradíj mellett. A fenti időpontban még fogadunk új jelentkezőket. Sóstói Múzeumfalu Időszaki kiállítások (Barabási iskola kiál­lítóterme) július 15—október 31. A kender és a len termesztésétől a népi textíliákig Jósa András Múzeum Állandó kiállítás: Jósa András-emlékkiállítás; Benczúr Gyula­emlékkiállítás; Krúdy Gyula élete és kora; Nyíregyháza története a középkortól nap­jainkig; Nyíregyházi huszárok Bujtosi Szabadidő Csarnok Aerobic foglalkozás hétköznap: 17.00 és 18.00 óra Móricz Zsigmond Színház 17- én 19.00 Kasszasiker (Váci-bérlet) 18- án 19.00 Kasszasiker (Radnóti-bérlet) _______________________________________________________________________ #Á DIÓ- ÉS TV- MŰSOROK KOSSUTH___________________________ 4. 30 Reggeli krónika 5.40 Falurádió 8.25 Szonda (ism.) 9.05 Napközben 10.30 Vásár­lók könyve 11.05 Táncházi zenekarok és éne­kesek felvételeiből 11.35 Krónika 1956-ról 1.12.00 Déli krónika 12.30 Ki nyer ma? 12.40 Törvénykönyv 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Vendég a háznál 13.20 Korálok az evangélikus énekeskönyvből 13.30 Az evan­gélikus egyház félórája 14.05 Klasszikusok mindenkinek 14.55 Versek 15.05 A Nyitni- kék postja 15.35 Tetten ért szavak 15.45 Miért írta meg? 15.55 Cégér 16.00 Délutáni Krónika 16.10 Mindennapi gazdaság 16.25 Találkozás a stúdióban 17.05 Eco-mix 18.00 Esti krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Összeál­lítás Déry Tiborról 20.05 A népzene hagyo­mányőrzői 20.30 Határok nélkül 21.05 Mario Vargas Llosa: Szép szemek, csúnya képek 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Viszlát, Hu­szadik! 23.05 Lemezmúzeum URH: 6.30 A BBC magyar műsora6.55 Kör­zeti magazinok 15.00 Közvetítés az Ország- gyűlés üléséről 17.00 Az Amerika Hangja magyar műsora 18.30 Nemzetiségi műsorok 22.30 A BBC magyar műsora PETŐFI 4.30 Hírek 4.32 Hajnal 6.03 Reggeli csúcs 7.15 Zöld telefon 7.45 Sportreggel 8.10 Ri­valdafényben 8.45 Apró-cseprő gyerekekről 9.00 Hírpercek 9.15 Sok hűhó... 10.00 Ze­ne-szó 10.55 Gordiusz plusz 12.00 Nótaka­lendárium 12.50 Irodalmi emlékhelyek, anekdoták 13.10 Hogy tetszik lenni? 14.00 Kettőtől — ötig 17.08 Műsorajánlat 17.10 Mágnes 18.00 Kölyökrádió 18.30 Kapasz­kodó 19.05 Jazzmagazin 20.00 Hírek törté­netek — nagy egyéniségek 20.50 Karel Val- dauf fúvószenekar Valdauf-műveket játszik 21.00 Hírpercek 21.15 Hangfalfestő 21.45 Jazz 22.15 Sok hűhó... 23.03 Sporthíradó BARTÓK _____________________________ 6. 00 Muzsikáló reggel 6.50 Perec 9.05 Pó­dium 10.00 Hírek, időjárás 10.05 Akusztikus pemzli (ism.) 10.55 Táncábécé 11.30 A hét zeneműve 12.00 Hírek, időjárás 12.04 Hangverseny délidőben 13.50 Olasz madri­gálok 14.00 Hírek, időjárás 14.05 Czeslaw Milosz: A hatalom megragadása 14.45 Fia­talok muzsikálnak 15.00 Ritkán játszott ope­rákból 16.05 Pécsi Nemzetközi Kamarakó- rus-fesztivál 16.30 Szimfonikus percek... 17.00 Zenei tükör 17.50 Most olvastam 18.00 Hírek, időjárás 18.05 A Budapesti Fúvós­együttes játszik 19.05 Zsenik próbaköve 19.35 Budapesti Zenei Hetek, 1994 Kertesi Ingrid és Ulbrich Andrea oratóriumhangver­senye 20.20 Hírek, időjárás 20.25 Kritika két hangra 21.40 Hangszerszólók 22.05 Új Zenei Újság 22.50 100 éve született Déry Tibor— A kék kerékpáros 0.05 Évszázadok muzsi­kája 2.05 Az éjszaka zenéje NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ 18.00—19.00 Jó napot! Hírmagazin — Rek­lám — Lapelőzetes 18.30 Mikrofon előtt... Játsszunk együtt! — Zenetár 19.00—20.00 Hírmagazin — Reklám — Lapszemle 19.30 Sport- és életmódmagazin — Jegyzet JLtvi 5.28 Műsorismertetés 5.30 Falutévé 5.50 Ha­tártól határig 6.00 Napkelte 6.05 Hírössze­foglaló 6.40 Reuters 6.55 Mese 7.00 Hír­összefoglaló 9.00 Napközi Benne: 9.30 Ri­viéra 10.30 Walt Disney bemutatja (ism.) 12.00 Déli harangszó, időjárás, hírek. 12.05 Üzlet délidőben 12.20 Képújság 15.05 Mű­sorismertetés 15.10 Falutévé (ism.) 15.30 Re­peta — Matek 16.00 Hírek, időjárás 16.05 Tessék hívni! 16.25 Tengeri kalandozás an­gol filmsorozat 17.00 Meselánc, Kívánságok tükre — Maci Laci, Maci Laci piknikezik — Múlt-kor — A hieroglifák titkai — Zene­lánc 18.00 „Engedjétek hozzám!” 18.05 Vá­laszolunk... a nézők telefonjaira 18.10 Csel­lengők 18.15 Üzlet 18.30 Szerencsekerék 19.00 RÉS 19.10 A legkisebb Ugrifüles — Föld alatti lakosztály 19.30 Híradó 20.15 Sztáro(c)k — R. E. M. 20.50 Vastyúk is talál szeget 21.20 Panoráma 21.50 Korkép 22.40 Mahler—Bernstein-ciklus CyTV2 14.00 Parlamenti Napló 15.00 Közvetítés a parlament üléséről 17.00 Műsorajánlat, idő­járás 17.05 Iskolák — Túl az Operencián 18.00 Körzeti híradók 18.13 Magyarország ma 18.45 Telesport 19.00 Tungsram S. C.— MTK 21.05 Mindent vagy semmit! 21.40 Múzsa 22.00 Objektív 22.30 Időjárás 22.35 Magyarok a világ filmgyártásában — Nin­csenek titkok am. film NYÍREGYHÁZI TV 18.00 Brémai muzsikusok (spanyol rajzfilm­sorozat) 18.30 Első negyed — szolgáltató magazinműsor 19.00 Mutató — közéleti ri­portműsor 19.30 Híradó 19.45 Business Pro­fil 19.50 Sport 20.00 Nyílt tér — politikai vitaműsor 20.30 Amerikai unokatestvér III. (olasz politikai krimi) DUNA TV 8.00—14.00 Képes krónika 14.00 Lapozó 14.15 A Selyemút 15.05 Gazdakör 16.00 A vadon csodái 16.25 A múltnak kútja 16.50 Cimbora 17.40 Szutyi, a kis kéményseprő — Zabolátlan csillagok, Mirr-murr kandúr ka­landjai, Lárifári csetepaté 17.55 Műsorismer­tetés 18.00 Híradó 18.15 A boldog család — Tűz és láng 19.05 Donana — Az utolsó se­gélykiáltás 20.00 Ritmus ’94 könnyűzenei magazin 20.45 Esti kérdés 21.00 Híradó 21.15 Amerikai magyar életsorsok — Lassan György — Los Angeles 22.20 Kutyaélet. Olasz film 23.55 Zelk Zoltán: Ákom-bákom HB® 17.30 Mozimánia: John Barry 19.35 Flash Gordon. Am. fantasztikus kalandfilm 20.25 Az embervadász. Am. krimi 22.25 Az átlátnok. Am. vígjáték 23.50 Testi kapcso­latok. Am. dráma

Next

/
Oldalképek
Tartalom