Új Kelet, 1994. október (1. évfolyam, 163-188. szám)
1994-10-15 / 175. szám
10 1994. október 15., szombat SPORT 9 UJ KELET Kézilabda NB I nők Sikeres hazai bemutatkozás Kisvárda — Spartacus GSC 13-12 (7-5) Kisvárda sportcsarnok, 800 néző V: Kutny, Sziklai KSE: Demeter—Nagy Sz.l, Nagy H. 3, Agárdi 1, Prock 3, Zelch 3/2, Szántó 2. Csere: Patak (kapus), Ignatyenko, Lendvai, Csajko- vits, Vass. Edző: Berzsenyi Mária Kiállítások: 10 illetve 2 perc Hétméteresek: 3/2 illetve 1/0 Mindenki úgy segít magán, ahogy tud. A mérkőzés kezdődobását Jónás Béla, a Barkács Műszaki Kereskedőház tulajdonosa vette meg és végezte el. Egyébként a csapat minden hazai találkozójának kezdődobása gazdára talált. A város vállalkozói rétege ezzel a kis jelképes gesztussal is segíti a csapatot. A kisvárdai lányok egész héten a sérült Prock és Hollóné nélkül készültek erre a fontos mérkőzésre. Az elmúlt szezonban hiába szereztek négy pontot a vendégcsapattól, mégis tartottak ettől a találkozótól. A mérkőzés előtt aztán kiderült — mindenki nagy örömére —, hogy Prock befáslizott ujjal is vállalta a játékot. Sajnos a kitűnő irányító Hollóné— sérülése miatt— ezen a mérkőzésen sem tudott szerepelni. A sérülése nagyon súlyos, emiatt vasárnap meg is műtik Debrecenben. A hazai közönség nagyon várta már a csapat bemutatkozását, hiszen régóta nem látták kedvenceiket. így a szép számú nézősereg ennek is köszönhető. A hazai csapatban Prock játszott irányitót Hollóné helyett, és így Szántó került a balszélső posztra. Óriási küzdelemmel kezdődött a találkozó. A hatodik percben Zelch két hétméteresével vezettek a hazaiak 2-0-ra, majd a Spartacus csak a 16. percben tudott gólt tőni. Ekkor 2-2 volt az állás. A 19. percben ismét 4-3-ra vezetett a Kisvárda, és ettől kezdve az egy-két gólos előnyét a mérkőzésen végig tartotta. A mérkőzés első perceitől kezdve mindkét csapat jól védekezet, ami végül is az elért gólok kevés számában is megmutatkozott. A hazai csapat védekezését még fokozta, hogy Demeter kapus végig kimagasló teljesítményt nyújtott. A támadásokban sem sok különbség volt a két gárda között, szinte egyforma arányban hibáztak ziccereket, vétettek technikai hibákat. A második játékrészben ugyanaz folytatódott mint az előzőben. Prockék továbbra is egy-két góllal vezettek. A 55. percben volt legszorosabb a mérkőzés (12-11), az 57. percben Zelch büntetőt hibázott, amit a 58. percben egy szép átlövésgóllal korrigált. A mérkőzés utolsó percében kettős emberelőnybe került a vendégcsapat, de három másodperccel a találkozó vége előtt már csak egy gól tudott lőni a Spartachus. Összességében a lelkesen játszó hazai csapat a sok hiba ellenére is megérdemelten nyerte meg a találkozót. Köszönet illeti a lelkes közönséget, akik mindvégig csodálatos légkörben buzdították a csapatot a siker elérésére. A szoros eredmény ellenére több kiemelkedő teljesítmény is volt a csapatban, Demeter kapus a mezőny legjobbja volt, de a sikerhez Agárdi, Prock, Szántó is nagyban hozzájárult. Külön említést érdemel még a Nagy-ikrek lelkesedése is, a volt csapatuk ellen. Berzsenyi Mária: Maximálisan elégedett vagyok a csapattal a vétett hibák ellére is, mivel végül is a tervezett két pontot sikerült megszereznünk. Az elkövetkező napok feladata lesz, hogy a mérkőzésen elkövetett alapvető hibákat kijavítsuk.-fulilKosárlabda NB I B Hazai sorozat kezdődik A Nyíregyházi Tanárképző Főiskola SE férfi kosárlabdacsapata ma, szombaton 17 órától bajnoki mérkőzést játszik a Bujtosi Szabadidő Csarnokban, az ellenfél a Bat- tai KE gárdája lesz. A bajnokság most érkezik az első kör hajrájához. A TK jövő héten pénteken Siófokot, majd 26-án, szerdán Dombóvárt fogadja. A három itthoni mérkőzés után pécsi kirándulással zárul az első sorozat, és utána következnek a visz- szavágók. A csütörtökön közölt tabellából kitűnik, hogy eddig a B csoportban három csapat, Dombóvár, Salgótarján és Nyíregyháza szerepelt a legjobban, de már mindhármuknak van egy-egy veresége. Őket követi a Battai KE együttese, ők kétszer szenvedtek vereséget. A mai vendég Battai KE csapatának edzőjével, Tatár Istvánnal telefonon beszélgettünk. — Csapatunk Szegedtől és Dombóvártól kapott ki, különösen a szegedi vereséget fájlalom, mert kicsit jobb összpontosítással elkerülhető lett volna. A dombóváriak ellen is a mérkőzés hajrájáig döntetlenre álltunk, de ők azon az estén jobbak voltak. A tavalyihoz képest sokat változott kezdő ötösünk. Centerünk továbbra is az egyetlen idegenlégiós Stevanov. Az irányítónk, a tizennyolc éves Puskás Újpestről érkezett, míg Kovács Attila eddig a TF-en játszott. Nyerni megyünk Nyíregyházára, s ha eddigi hibáinkból tanulunk, ez sikerülni is fog. A győzelemre szükségünk is van, mert az első négyben szeretnénk szerepelni. — Kiket vár még az első négybe? — Legelőször is Salgótarjánt, ebben a csoportban ők a legjobbak. De Siófok bebizonyította, hogy még ellenük is lehet nyerni. Aztán Dombóvár is ott lesz a négyben, szerintem ők sokkal jobban fognak játszani mint eddig. Mostani ellenfelünket is az első négybe várom. Csütörtökön este a bujtosi csarnokban edzés közben kerestük meg a nyíregyházi csapatot. A TK kezdőembere, Borosnyai Szabolcs éppen a pálya szélén pihent. Már hét közben is sérülésre panaszkodott. — Szabolcs, hogy vagy, tudsz szombaton játszani? — Nem, sajnos makacs térdsérülésem van, aminek nem tudom az igazi okát. Még Salgótarjánban, a mérkőzés előtt, a bemelegítésnél kezdett fájni. Akkor kenőcscsel próbálkoztunk, hét közben injekciót is kaptam, de nem javul kellőképpen, így eddig nem edzettem, ma már könnyebb mozgásokat végzek, de a battaiak ellen még nem játszhatok. — Hogyan alakul a kezdő ötös Borosnyai Szabolcs kiválásával? — kérdeztük Hegedűs Ferenc edzőt. — Valószínűleg a Kozma, Klisura, Szekulovics, Jankovics és Oroszvári ötössel kezdünk. Nagyon készülünk a mérkőzésre, nagy kár, hogy Borosnyai sérülése miatt nem játszhat, de a battaiak ellen itthon nélküle is nyernünk kell. A battaiak elég jól szerepeltek eddig, ahogy én tudom, néhány új játékossal is erősítettek. A mérkőzésen a három magas embernek alkalma lesz arra, hogy az edzéseken gyakoroltjátékot a meccshelyzetekben is megvalósítsák. Egyébként jó hangulatban készülnek játékosaim, és ők is tudják, hogy a hármas hazai sorozat végére Dombóvár marad, s majd ellenük is bizonyítani kell. Egyébként a mérkőzés közben elképzelhető, hogy a gyorsabb embereket, Borosnyai Balázst és Hutást is szerepeltetjük, mivel az ellenfél centerei lassúbbak náluk. — Mit vársz a mérkőzéstől? — ezt már Kovács Tibor edzőtől kérdezzük. — Itthon papírforma szerint tíz-tizenöt ponttal jobbak vagyunk az ellenfélnél. Ezt a pályán is be kell bizonyítanunk. További mérkőzések: szombaton Dombóvár—Budafok, Pécs-Salgótarján, Baja— Szeged, Veszprém—Malév OCC, vasárnap: Siófok—Miskolc. Révay Kézilabda NB I B Rangadók kazal pályán A kézilabda második vonalában is tovább folytatódnak a küzdelmek. A forduló érdekessége, hogy az újonc Kölcsey DSK női csapata hazai pályán a jelenleg még pontveszteség nélkül álló Terra Vácot fogadja a Bujtosiban, míg a szintén jól szereplő Tiszavasvári gárdája ugyancsak hazai környezetben lép pályára, az ellenfelük a rutinos Colors Békés együttese lesz. Kölcsey DSK-NYSI—Terra Vác Vasárnap, 17 óra, bujtosi sportcsarnok. Igazi rangadót láthat az, aki kilátogat erre a mérkőzésre, hiszen az eddig veretlen vendégcsapat a második helyen álló hazaiakkal találkozik. Az elmúlt évhez képest jócskán erősített a váci csapat. Jelenleg a csapat erőssége öt volt NB I-es és válogatott játékos, mint például Csíkné, Brinzai vagy Lengvári. Eddig nagyszerűen mutatkoztak be, és úgy néz ki, hogy a bajnokságra törnek. — Hogyan várja a nyíregyházi gárda az összecsapást? — kérdeztük Hadobás István edzőt. —Nagyon készülünk erre a találkozóra. Sérültünk szerencsére most már nincsen. Kulcsár Anita is beállt már a sorba, és ha nem is teljes erőbedobással, de a csapat rendelkezésre áll. Nagyon szeretnénk a legutóbbi kitűnő idegenbeli játékunkat megismételni a nagy nevű ellenfelünkkel szemben. — Milyen eredményt vár ettől a találkozótól? — Szoros mérkőzést, de győzelmet várok. Tiszavasvári Alkaloida—Colors Békés Szombat, 17 óra, tiszavasvári sportcsarnok. Jó hangulatban készült a héten erre a találkozóra az Alkaloida legénysége. Volt rá okuk, hiszen legutóbb idegenben nagy gólkülönbséggel verték meg a Kiskunmaj- sát. Sajnos Berényire nemigen számíthat Váczi edző, mivel a legutóbb elszenvedett sérüléséből még nem épült fel. — Az új szerzeményünkre, Lemák Jánosra nagyon számítunk ezen a találkozón — mondja Gazdag József szakosztályvezető — ő a legutóbbi mérkőzésen jól játszott. Bízunk benne, hogy a hazai közönség előtt is bizonyítja tudását. — Mit tudnak az ellenfélről? — Rutinos társaság. Elég sok volt NB I-es játékos található a csapatukban. Szegedről és Békéscsabáról erősítettek. Itt játszik Bogárdi, Tóth Gyula kapus, vagy a szélső Bene is. Igaz, hogy három pontot gyűjtöttek eddig, de ez nem jelent semmit. Nem becsüljük le őket, tartunk egy kicsit ettől a találkozótól. Ennek ellenére biztos győzelmet várok a fiúktól. —fuli— Készülődében a TK férfi röplabdásai Azt bizonyára sokan tudják, hogy Járosi János, az NYVSC férfi röplabdacsapatának edzője, de azt már kevesebben, hogy emiatt mostanáig trénerhiánnyal küzdött a Bessenyei György Tanárképző Főiskola gárdája. A megoldást egy harmadéves testnevelés szakos hallgató, Kuszkó Zsolt jelentette, aki több éve rutinos játékosa a csapatnak. Elmondása szerint az idén a megyei bajnokságban fognak indulni, ami október 21-én kezdődik a TK-n 14.00 órától, az ÉVISZ ellen. November 24-ével bezárólag hat mérkőzésre kerül sor, ahol szeretnének tisztességesen helytállni, annak ellenére, hogy négy játékosuk — Ötvös István, Horváth Géza, Bernáth Zoltán és Győrffy Attila — átigazolt az NYVSC-hez. A TK-sok létszáma még így is tizenegy fő: Adóm Zoltán, Barnucz Tibor, Belényesi Imre, Bertalan Attila, Farkas Zsolt, Fülep József, Koszta Csaba, Molnár Tamás, Németh Emil, Orosz Károly és Kuszkó Zsolt. Röptében Muravljov mégsem jön Vasárnap újabb fordulót bonyolítanak le a röplabda extra ligában. Az NYVSC gárdája otthonában, a Bujtosi Szabadidő Csarnokban fogadja délelőtt 11 órától a rivális Zalaegerszegi TE csapatát. A mérkőzés esélyeiről és a szakosztály jelenlegi helyzetéről kérdeztük a szakosztály vezetőit. —Az elmúlt két mérkőzésen elbukott a csapat. Hogy alszik mostanában Parti József szakosztályvezető? — Megmondom őszintén, nem egészen nyugodtan, mivel nem ilyen kezdésre számítottunk a fiúktól. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nagyon sikeres felkészülést tudhatunk a hátunk mögött. Ez vonatkozik mind a fizikai felkészülésre, mind a formábahozási időszakra, hiszen volt egy Csapó Kupa, utána pedig két tornán vettünk részt Romániában. Játszottunk a román bajnok, és Nagybánya csapata ellen, amelyek most Európa kupát játszanak, pont a Tungsram ellen. Tehát a felkészülés során nagyon jó csapatokkal játszottunk, ami csakis a hasznunkra válhatott. Reméltük, a megfiatalított nyíregyházi társaság hasznot tud húzni ezekből a mérkőzésekből, és a hallomásból mentett információk alapján több extra ligás, meggyengült csapat ellen fel tudja venni a harcot. Titkon reméltük, hogy az első meccset megnyerjük, mivel a Csepelben nem játszott az egyik legjobb játékos, Botyánszki. A fiúk ezt látván megkönnyebbültek, s az alapozásnál használt ólommellény helyett a mérkőzés előtt talán másfajta mellényt vettek fel. Ezen a mérkőzésen elkeserítő teljesítményt nyújtottak. A második mérkőzésen már harcosabb, jobb csapat játszott, ami a vereség ellenére is meglátszott a fiúk teljesítményén. Ezen a mérkőzésen a legnagyobb gondot a bosszantó egyéni hibák jelentették. Vasárnap a hazai közönség előtt szeretnénk bebizonyítani, hogy van fantázia ebben a társaságban. — Milyen az anyagi helyzete a szakosztálynak most, amikor megkezdődött a bajnokság? — Egyelőre nagyon pozitívan állnak hozzá a szponzorok, a két vereség ellenére is, a csapat támogatásához. Sőt, keresik a lehetőségeit a további segítségnek. Felajánlásokat kaptunk a mérkőzések előtti összetartásra, étkeztetésre. Napi kapcsolatban vagyunk velük, és elismerik, hogy idő kell ennek a társaságnak a beéréshez. Tehát bizalommal vannak irántunk, úgy néz ki, hogy év végéig a játékosok bérével nem lesz gond, december 31-ig fizetőképesek vagyunk. A mindennapi élethez és működéshez kell összekaparni a pénzeket. Mi nem fordultunk sirámokkal a Humán Bizottság felé pluszösszegekért. Azt el kell mondjam, hogy amikor ez a beszélgetés történik, még a hétvégi ZTE elleni mérkőzésre nincs meg az a 20 ezer forint, amibe ez a meccs kerül! Bízom abban, hogy ígéretükhöz híven a szponzorok biztosítják ezt a pénzt. — Mi van Muravljovval? Most nyíregyházi játékos lesz, vagy nem? — Az orosz játékosról röviden any- nyit, hogy nem lesz újra nyíregyházi játékos. Szerződést kötött egy szlovén csapattal. Ő, ha maradt volna Nyíregyházán, ugyanazokat a kondíciókat kérte volna, mint Szlovéniában. Ez közel félmilliós kiadás lett volna, amit egyszerűen nem bírunk anyagilag. Szükség lett volna rá a csapatban, de ilyen áron nem. Ezt a klubelnökkel egyeztetve döntöttük el. Ez az öszeg veszélyeztette volna az egész éves működésünket. — Mi akadályozta meg önöket abban, hogy az NYVSC játékoslistáját, illetve adatait elküldjék a Nemzeti Sportban megjelent NB I-es adatbankba? — Mi elküldtük, de talán egy kicsit később, mint ahogy azt kellett volna. Vártunk az utolsó pillanatig, mivel nem állt még össze a teljes játékoskeret, így csak akkor tudtuk postára adni, amikor ez megvolt. Ezt egyébként az ajánlott levél blankettájával bizonyítani is tudjuk. — Az első két fordulóban sajnálatos módon kikapott az NYVSC. Mik ennek a szakmai okai? — A sajnálatos szó talán nem helyes — válaszol Járosi János, a csapat vezetőedzője —, mivel a vereség mindig benne van a labdajátékokban. A Csepel és a Kazincbarcika játékosállománya nem jobb a miénknél, közel azonos képességűek. A másik dolog, hogy egy vereségnek sok összetevője lehet. Nálunk döntő jelentőségű, hogy nehéz munkát végeznek még mindig a fiúk, ami december 31-ig tart, ez pedig azt jelenti, hogy év végéig alapozunk. Leterhelt állapotban játszották mind a két mérkőzést, mégpedig idegenben. A második mérkőzésen már voltak biztató jelek. Én bízom abban, hogy a fiúk ilyen leterhelt állapotban is, ha megcsillan egy mérkőzésen a nyerés lehetősége, ki fogják azt használni. — Nem félsz-e attól, hogy ez a terhelés visszafog ütni a mérkőzéseken? — Az eredményességet azok az emberek kérhetik vagy kérik számon, akik az anyagi feltételeket megteremtik a csapatnak. Az ő részükről pillanatnyilag nincs még visszajelzés ezzel kapcsolatban. Akik törődnek a csapattal, tisztában vannak azzal, hogy fiatal a társaság, időt kell adni nekik. Sajnálatos dolog, hogy nekem olyan technikai és taktikai dolgokkal kell foglalkoznom, amit ezeknek a játékosoknak már rég tudniuk kellene. Fiatalságukból adódóan pedig még nem tudják, hogyan kell ráhangolódni egy mérkőzésre. — Az ZTE jön vasárnap, amely az előző fordulóban megverte azt a Csepelt, amelytől viszont mi kikaptunk. Hogyan vélekedsz erről? — Az a véleményem, miután ezt az alapozást végigcsináljuk, bízhatok benne, hogy a hazai mérkőzéseket meg fogjuk nyerni. Miután most a Zalaegerszeg jön, ellenük kell sikeresen helytállni a srácoknak. —Készültök-e valamilyen különleges taktikai elemmel a vasárnapi mérkőzésre? — A játékszabályok megváltoztak. Ez az alapvonalról történő nyitásnál döntő, tehát az egész kilencméteres sávból lehet nyitni. Ez megváltoztatja a nyitásfogadási alakzatot, de a gyarkolást nem ma kezdtük el, csináljuk folyamatosan. Habár még egy kicsit döcögős a dolog, mert nem képesek a fiúk huzamosabb ideig erre figyelni. Én emiatt tartok inkább egy kicsit. A nyitásfogadás nagyon fontos része a röplabdázásnak, ezért óriási hangsúlyt kell rá fektetni! — Vasárnap hazai pályán, hazai közönség előtt mit vársz a csapattól? — Azt, hogy úgy álljanak fel a nézők a mérkőzés után, hogy az eredménytől függetlenül elégedettek legyenek a srácok teljesítményével. — Tudsz-e kezdő hatost mondani? — Bizonyos mértékben gondban vagyok az apró sérülések és kisebb betegségek miatt, úgyhogy pillanatnyilag nem tudom, ki fog kezdeni. Próbálunk a gyúróval és az orvossal közösen segíteni ezeken a dolgokon. Remélem, péntekre már letisztázódnak ezek a gondok, és ki tudom jelölni azt a kezdőcsapatot, amely a legjobban tudja felvenni a harcot a ZTE ellen. A hét végi forduló mérkőzései: Szombat Tungsram SC—Kazincbarcikai VSE, Csepel-Kordax—Medikémia Szeged. Vasárnap Nyíregyházi VSC—Zalaegerszegi TE, Bujtosi Szabadidő Csarnok 11 óra. Bírók: Policsányi, Zách. „ J Batai