Új Kelet, 1994. október (1. évfolyam, 163-188. szám)

1994-10-15 / 175. szám

UJ KELET

KARPATALJA

1994. október 15., szombat

9

Taktikázás, botrányok, bürokrácia, választási cirkuszok

Magyaros viszályok Kárpátalján

Ez év augusztusában a Beregszász környékén élő magyarok egy elszánt csoportja létrehozta a Beregvidéki Magyar Kulturális Szövetséget, szakítva ezáltal az eddig egyeduralkodó Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséggel. Azóta a kárpátaljai és a magyarországi sajtóban heves támadások érik a BMKSZ-t a KMKSZ részéről. A magyarság elárulásával, provokációval, a KMKSZ hátbatámadásával vádolják a BMKSZ-t.

De mi az igazság? A részletekről Dal- may Árpáddal, a Beregvidéki Magyar Kulturális Szövetség elnökével beszélgettünk.

— A történet 1989 februárjában kezdődik, ekkor alakult meg a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Fodó Sándor elnökletével. Egy hónapra rá létrejöttek ennek járási szervezetei, így a beregszászi is, melynek kezdettől fogva én voltam az elnöke. A KMKSZ alakuló gyűlésén három fő célkitűzésünk volt: a hagyományok ápolása, az anyanyelv védése és a magyar kultúra fejlesztése.

A szövetség központjának Ungvárt tették meg, azzal az indoklással, hogy ott találhatók a megyei hivatalok. Ebbe mi, beregszásziak beletörődtünk, pedig Beregszász a kárpátaljai magyarság földrajzi központja, túlnyomó többségű magyar lakossággal. Ungvárt számottevő magyar lakosság nélkül mesterkélten változtatták a kárpátaljai magyarok szellemi központjává. Ez már súrlódási felület volt a beregszászi járási szervezet és a KMKSZ vezetősége között.

A másik nézeteltérés az autonómia kérdéséhez viszonyított hozzáállás volt. Mi, beregszásziak vetettük föl először, nemcsak Kápátalján, hanem a környező utódállamokban is — még 1989 nyarán —, hogy a kárpátaljai magyarságnak autonómiát kell adni. Kidolgoztunk egy au- tonómiaigény-tervezetet, és ezt beterjesztettük a KMKSZ nagyválasztmánya elé. A központ azonban ellenérdekelt volt az autonómia kérdésében, mert a szórvány- és a periférián élő magyarság attól félt, hogy ebből nekik valamilyen hátrányuk származhat, hogy esetleg elköltöztetik őket az autonóm magyar körzetbe, így aztán a KMKSZ csakis kulturális, személyi autonómiát tudott elképzelni a kárpátaljai magyarság számára.

Mi azt mondjuk, hogy Kárpátalján kettős autonómiát kell létrehozni. Egész Kárpátalja autonóm terület legyen, és ezen belül legyen autonóm magyar körzet, ami a magyar nyelvterületre korlátozódna, tehát nem csak a Beregszászi, hanem a Munkácsi, az Ungvári és a Nagyszőlősi járás magyarlakta települései is beletartoznának. Ezért félt ettől a KMKSZ vezetősége, mert Ungvárt csak 8-9 százalékban lakják magyarok, nyilvánvaló, hogy az nem tartozhatna az autonóm körzethez.

Beregszászi eredmények

—Közben azért, gondolom, folyt a munka. Sikerült-e valamit megvalósítani a kitűzött célokból?

— Bátran mondhatom, hogy a KMKSZ politikai és érdekvédelmi sikereinek legalább a háromnegyedét mi, beregszásziak értük el. Például 1990-ben — 41 év után — sikerült feltámasztanunk a Beregszászi Magyar Gimnáziumot. Volt ugyan középfokú iskola Beregszászon, de ez a gimnázium minőségileg más. Lényegesen magasabb színvonalú oktatás folyik, magyar tanterv szerint, magyar könyvekből. Létrehoztuk a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színházat. Most indul be a beregszászi magyar pedagógusképző főiskola, a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolával karöltve. Tervezzük Magyar Ház létrehozását, magyar kulturális központ kiépítését. Kulturális téren másik fő programunk a Beregszászon és környékén élt híres magyar emberek emlékének megörökítése. Ennek jegyében öt év alatt négy szobrot avattunk csupán Beregszászon, Illyés, Petőfi, Kossuth és az 1944-ben elhurcolt beregszászi magyarok emlékművét. Felavattunk közel harminc emléktáblát. Félig kulturális, félig politikai sikerünk sok beregszászi utca nevének a visszaállítása: a város 120 utcájából 61-nek megváltoztattuk, soknak visszaadtuk az eredeti magyar nevét.

A járás számos településének visszaadtuk és hivatalossá tettük az eredeti magyar nevét. Beregszász nevéért is tartottunk népszavazást még 1990-ben. A lakosság óriási fölénnyel meg is szavazta (84 százalékban), hogy a város neve minden nyelven Beregszász legyen, ám ezt az ukrán parlament sajnos nem ratifikálta. Az eredményt a megyei tanácsnak kellett volna továbbítani, de az nem akart foglalkozni ezzel a kérdéssel.

— Miért?

— Egyrészt éppen a KMKSZ vezetőinek a hibájából. Furcsa dolog. Fodó Sándorok annak a véleményüknek adtak hangot, hogy ha mi elérjük, hogy Beregszásznak hivatalosan magyar neve legyen, akkor majd Ungvárt nem engedik magyarul Ungvámak nevezni, csak Uzsgorod- nak.

—Miért ne engednék?

— Épp ezt mondtam én is. Fodó Sándor nyelvész. Nem nyilatkozhat ilyen érthetetlen módon.

Szobrok szegénységből

— Milyen pénzekből gazdálkodtak? Hogyan sikerült például a nem éppen olcsó szobrokat felállítaniuk?

— Hogy miből fedeztük a kiadásainkat? Elmondhatom, hogy öt év alatt a központtól soha egyetlen fillér támogatást sem kaptunk. Még egy könyvet vagy egy kimustrált írógépet sem láttunk tőlük, holott nyilvánvaló volt, hogy a KMKSZ magyarországi alapítványokból rengeteg pénzt kap. Milliókat!

Mi minden pénzt a tíz körmünkkel kapartunk össze. Baráti kapcsolataink révén könyvekhez, folyóiratokhoz jutottunk hozzá, hazaszállítottuk és eladtuk őket. Persze, ha kellett — és általában kellett —, összedobtuk a pénzt. Volt olyan emléktábla, ami 4-5 ezer forintba került — saját zsebemből fizettem ki. Közben igyekeztünk magyarországi segítőket találni, mert a szobrok felállítása komolyabb költséget jelentett. Illyés Gyula szobrát például a Kőbányai Sörgyár támogatásával állítottuk.

Tehát a központtól nem kaptunk semmit. Ez lett volna a kisebbik baj. A nagyobbik az volt, hogy a központ igyekezett mindenbe beleszólni. A dolog odáig fajult, hogy azt is meg akarták szabni, hogy mikor legyenek a rendezvényeink, sőt azt is, hogy azon mit csináljunk, és hogy ki szólaljon ott fel. Fodó Sándor elnöki rendeletében például egyszerűen eltiltott engem a színház hivatalos névadó ünnepségétől, holott az egyik rendezője és az egésznek az elindítója én vagyok. Az elnöki rendeletet én csak az ünnepség után pár héttel — és akkor is csak véletlenül — kaptam kézhez. Illetékes vagyok, mégsem kaptam meg. Ellenben megküldték magyarországi minisztériumokba és a megyei intézmények irodáiba.

Dalmay Árpád

— Tehát azon kívül, hogy semmilyen anyagi vagy erkölcsi támogatást nem kaptak a KMKSZ központjából, sőt, csak hátráltatták önöket, és még alárendelt viszonyban is voltak, nem volt értelme a kizárólag szimbolikus összetartozásnak.

— Pontosan. Ezt az önállósodást én nem nevezném kiválásnak, szembefordulásról pedig végképp nincs szó. De az eddig felsorolt sérelmek még mindig csak a jéghegy csúcsát mutatják. Ami a komolyabb repedést okozta a KMKSZ megyei és járási szervezete között, az a következő.

Választási taktikák

1990-ben sor került az első szabad ukrajnai választásokra. Ekkor már mutatkoztak a Szovjetunióban az enyhülés jelei. A Beregszászi járás egy képviselőt küldhetett az ukrán parlamentbe. Sem a beregszászijárási szervezet, sem pedig a KMKSZ nem jelölhetett, csak támogathatott, odaállhatott egy jelölt mellé. Mi Molnár Bertalant támogattunk, aki egy Beregszász melletti faluból származik. Több jelölt programját tanulmányoztuk, de egyértelműen ő nyerte el a választmány tetszését. Fodó Sándorék megígérték, hogy a beregszásziak döntése szent, ebbe nem fognak beleavatkozni. Azért is csikartuk ki ezt az ígéretet, mert kiderült, hogy Fodó Sándor egy Sepa Vaszil nevű úrral paktumot kötött, és mellette agitál a mi hátunk mögött és tudtunk nélkül. Amikor ez kiderült, kitört a botrány, és ekkor ígérte meg Fodó, hogy a beregszásziak bel- ügyeibe nem fog beleszólni.

Nem is szólt bele egészen addig, ameddig már csak két nap volt hátra a választásokig, amikor is több százezer röplap árasztotta el a Beregszászi járást. A röplapokon Fodó Sándor a KMKSZ elnökeként felszólította a Beregszászi járás magyarságát, hogy szavazzanak Sepa Vaszil- ra. Az emberek azt hitték, hogy mi is megváltoztattuk a véleményünket. Már nem maradt időnk felvilágosítani a népet. A választást Sepa Vaszil nyerte meg. Ez az előre megtervezett orvtámadás azért is visszatetsző, mert mi Fodó Sándornak felajánlottuk, hogy legyen ő a beregszászi járás képviselője az ukrán parlamentben. Fodó ezt nem fogadta el, mondván, hogy meggondolta magát. Kiderült, hogy mi állt abban a Sepa Vaszillal kötött paktumban. Fodó indult a Nagyszőlősi járásban, ahol őt a RUH — az ukrán nacionalista szervezet — támogatta. Ennek fejében rávette a magyarokat, hogy támogassák Sepa Va- szilt, aki a RUH-hal szimpatizált. így Sepa Vaszil bejutott a parlamentbe, Fodó Sándor viszont nem. Pedig ha nálunk indul, akkor biztos, hogy ő a parlamenti képviselőnk.

Sepa Vaszil győzelmével a beregszászi járásnak és egész Kárpátaljának négy évig nem volt magyar parlamenti képviselője. Ez 1945 óta először fordult elő, még az átkos kommunista'rendszerben is volt legalább egy, de néha még két magyar képviselő is. Ez azért tragikus, mert pont ebben az időszakban lehetett volna létrehozni az autonóm magyar körzetet. Igen ám, de Sepa Vaszil képviselő úr nem vállalta fel a beregszászi magyarság képviseletét, sőt az autonómia ellen nyilatkozott, azt mondta, hogy erre nincs szükség.

—Amikor az emberek látták, hogy Sepa ellenük nyilatkozik, mit szóltak hozzá? Nem akarták visszahívni?

— A feháborodás természetesen nagy volt, de nálunk nem lehet visszahívni a parlamenti képviselőt. Fodó Sándor is belátta, hogy tévedett. Ennyit nyilatkozott: „Tévedtem Sepával, erről többet ne essék szó!” így nem lehet elintézni egy kérdést! Legalább annyit mondott volna, hogy beregszásziak, bocsássatok meg, mindent megteszek, hogy jóvátegyem a hibámat! Nem. Semmit nem tett azért, hogy Sepa felvállalja a magyarság érdekeit, és érvényt szerezzen a beregszászi referendum határozatának.

Alapszerződés mint tabu

A következő nagy súrlódás az ukránmagyar alapszerződés aláírásával kapcsolatban történt 1993-ban. A magyar kormány tavaly márciusban elküldte a KMKSZ- nek véleményezésre az alapszerződés szövegét. Fodó Sándor soha senkinek nem mutatta meg a dokumentumot, még elnökségi szinten sem került sor a megvitatására. Tabu téma volt. Fodó Sándor mindenki tudta nélkül elment Budapestre a Parlamentbe, és azt mondta, hogy nem kér, hanem könyörög, hogy mindenféle változtatás nélkül írják alá a szerződést. Ezt kéri kétszázezer kárpátaljai magyar. Ránk hivatkozott a megkérdezésünk nélkül! Ez abszurdum! Mikor ez kiderült, megpróbált kibújni, magyarázkodni, de ez mind csak szemfényvesztés volt.

Amikor 1994-ben ismét parlamenti és helyhatósági választásokra került sor, mi a járás köztársasági megbízottját, Tóth Mihályt támogattuk. Kezdetben Fodó is támogatta Tóth Mihályt, de amikor konkrét támogatásra került volna sor, akkor a beregszásziak határozatát egy tollvonással érvénytelenítette, és egyedüli képviselőjelöltnek önmagát nevezte meg.

Fodó Sándornak fogalma sincs köz- igazgatási kérdésekről, könnyen elveszíti a fejét, egyszóval nem a parlamentbe való. Azonkívül annyi elfoglaltsága van, hogy úgysem tudna Kijevben ülni. Legalább hét olyan tisztséget visel, amelyek egyenként is teljes embert igényelnének — azokat sem tudja rendesen ellátni. És mindennek tetejébe még parlamenti képviselő is legyen? Ezért mondtuk, hogy ne akarjon mindent magának halmozni, osszon már ki másnak is valami tisztséget! De nem. A mi véleményünket elsöpörték.

Nyugodtan mondhatom, hogy Fodó Sándor olyan ember, aki még talán soha nem váltotta be a komolynak szánt ígéretét, és minden eddigi politikai lépése a kárpátaljai magyarság kárára vált.

Kicsordult a pohár

Végül is a beregszászi járás nem dőlt be Fodó propagandájának, és elsöprő fölénnyel Tóth Mihályt választották meg. A helyhatósági választásokon azonban ismét keresztbe tettek nekünk. Beregszász város egy, a járás három jelöltet támogathatott. A megyei választmány azonban a négy közül csak a városi jelöltünket fogadta el. Sajnos olyat jelöltünk, akiben később nagyot csalódtunk. Nem jutott be a megyei tanácsba, de nem is lett volna rá méltó.

—A többi jelöltet miért nem fogadták el?

— A megyei választmány azt mondta, hogy ők jobban tudják, hogy ki legyen a beregszászi járás megyei képviselője. Mindenhová rájelöltek a mi embereinkre másokat. Ezzel már tényleg kicsordult a pohár. Olyanokat jelöltek a járásunkba, akik nem is ott laknak. A KMKSZ vezetősége elvesztette minden józan ítélőképességét.

— A KMKSZ-en belül nem voltak

széthúzások?

— A KMKSZ elnöksége és a szűkebb titkárság egy része rokoni kapcsolatban áll egymással. Ketten voltunk ellenzékiek: Kiszely Tihamér, az ungvári városi szervezet elnöke és jómagam, akik megpróbáltuk valahogy normális mederbe terelni a KMKSZ munkáját. Minket mindig leszavaztak.

Aztán jöttek a választási cirkuszok. Éppen a beregszászi városi alapszervezetek küldöttei gyűltek össze, amikor elhatároztuk, hogy mivel ez a helyzet tarthatatían, változtatni kell! Nem akarunk mi a KMKSZ és Fodó Sándor ellen fordulni, hisz a céljaink lényegében ugyanazok, de teljesen függetlenek akarunk lenni, és önállóan akarunk dolgozni. Ekkor létrehoztuk a Beregvidéki Magyar Szövetséget. Több falusi szervezet is kifejezte csatlakozási szándékát, tehát ezek sem hajlandók Fodó Sándorék irányvonalát követni. A falusi szervezetekkel közösen létrehoztuk a Beregvidéki Magyar Kulturális Szövetséget. A kulturális szót a választmány kérésére vettük az elnevezésbe..

Felelősségáthárítás

Alapszabályt módosítottunk. Céljaink ugyanazok maradtak, csak a nevünk változott meg, és kimondtuk, hogy szervezetünk a KMKSZ társ- és nem alárendelt szervezete; anyagilag és szervezetileg függetlenek. Úgysem kaptunk tőlük semmilyen segítséget — ne szóljanak bele a bel- ügyeinkbe! Mindenben hajlandók vagyunk együttműködni, ami a magyarság érdekeit szolgálja.

— Hogyan reagált erre a KMKSZ

vezetősége?

— Valóságos sajtóháborút indítottak ellenünk. Elítélik a tevékenységünket, a magyarság elárulásával, provokációval, a KMKSZ hátbatámadásával vádolnak minket. Ez év augusztus 6-án létrejött a Kárpátaljai Magyar Szervezetek Fóruma. Öt szervezet — amely már vagy kivált a KMKSZ-ből, vagy elégedetlen volt a munkájával — egyesült. Nevezetesen a Szoly- vai Magyarok Kulturális Szövetsége, a KMKSZ técsői és ungvári városi szervezete, a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége és mi, a BMKSZ.

Erre reagálva a KMKSZ újfent elítél minket, meghamisítja céljainkat, félrevezeti az olvasókat. Kulturális szövetséghez méltatlanul viselkedik.

Augusztus nyolcadikára Tabajdi Csaba államtitkár — aki a Határon Túli Magyarok Hivatalát felügyeli — meghívott minket Budapestre, egyeztető tárgyalásra. A tárgyaláson mindkét fél tudomásul vette, hogy Kárpátalján immár két magyar érdekvédelmi szövetség létezik. Mindkét fél megígérte, hogy semmiféle kampányt, sajtóhadjáratot nem indít a másik ellen, a válás civilizáltan történik meg. Legyen ez nemes vetélkedés a magyarság érdekeiért. Ez a megállapodás hétfőn született. A csütörtöki Kárpáti Igaz Szóban megjelent egy felhívás és egy cikk, mely szintén ellenünk uszította a közvéleményt és alaptalan vádakkal illetett.

— A sajtó nem foglal állást ebben az ügyben?

— Nem, sőt mi a fórum részéről megállítottuk mindenféle nyilatkozat kiadását. A KMKSZ nagyszőlősi választmányának gyűlésén a magyar kormányt és Tabajdi Csabát tették felelőssé az általuk szakadásnak nevezett változásért. Még Monori Istvánt, az ungvári magyar főkonzult is hibáztatják, pedig ő aztán maximálisan lojális volt mindkét féllel szemben. Az államtitkár és a főkonzul is határozottan visszautasította a vádakat. Jellemző a KMKSZ elnökségére, hogy mindenkiben keresik a hibát, csak saját magukban nem. Sehol nincs egy olyan félmondat, hogy: „Uraim, hátha mi tévedtünk!” Nem. Ilyen nincs. Hibás vagyok én, a magyarság elárulója, hibás dr. Szöllősy Tibor, a técsői városi szervezet elnöke, hibás Tabajdi Csaba, hibás Kiszely Tihamér az ungvári városi szervezet elnöke, hibás a magyar kormány, hibás az ungvári főkonzul, csak ők a makulátlanul tiszták.

— Vajon mi motiválja őket? Ennyire féltik a pozíciójukat?

— Néhányan nagyon jól megélnek abból, hogy díszmagyarok, és semmit sem dolgoznak, csak ülnek a KMKSZ-ben.

— Nem lehetett volna valamilyen módon leváltani a KMKSZ vezetését?

— Említettem, hogy rokoni szálak fűzik őket össze, a vezetés leváltása így teljességgel lehetetlen.

— A tagság nem tehet bizalmatlansági indítványt?

— Elvben tehet, de a KMKSZ alapszabálya annyira diktatórikus és bürokratikus, hogy túltesz a hajdani kommunista párt alapszabályán. Minden hatalom az elnök kezében van.

— A magyar kormány nem tud tenni valamit?

— A magyar kormány nem akar beleszólni a belügyeinkbe. Egyelőre még nem vagyunk jogilag bejegyezve, és addig értelmetlen felvennünk a kapcsolatot is. Csak remélni tudjuk, hogy az új kormány kisebbségi politikája átgondolt és következetes lesz.