Új Kelet, 1994. szeptember (1. évfolyam, 137-162. szám)

1994-09-23 / 156. szám

1 *% 1994. szeptember 23., péntek Hamis Meinl-utalványok UJ KELET Nagykanizsa környéki, valamint so­mogyi községekben összesen több mint 46 millió forint értékű hamis Csemege-Meinl élelmiszer-vásárlási utalványt foglalt le a rendőrség az elmúlt napokban tájékoztat­ta szerdán az MTI-t Molnár László alezre­des, a nagykanizsai városi kapitányság il­letékes osztályvezetője. A nyomdai úton készült, jó minőségű hamisítványok első példányaival még a múlt héten „találkoztak” a pénztárosok, illetve a rendőrök: előbb a Csemege-Meinl nagykanizsai, majd budapesti, Blaha Luj­za téri ABC-jében akartak ilyennel fi­zetni. Ez utóbbi üzletben egy zalakarosi férfi volt a gyanútlan vásárló. Egymás esetéről nem tudva, egymástól függetlenül kezdték meg a munkát a két kapitányság rendőrei, mígnem a nyomozás szálai az elmúlt hét szombatján találkoztak a dél-zalai város­ban és annak környékén. Ettől kezdve közösen, nagy erőkkel folytatják az igen veszélyes gazdasági bűncselekmény feltárását, de már a BRFK vizsgálati osz­tálya irányításával. Az étkezési utalvá­nyokról csak a pénztárak UV-lámpái alatt derül ki, valódiak-e vagy nem. Molnár alezredes szerint még az is elképzelhető, hogy a technikailag tökéletes vásárlási szelvények esetleg külföldi nyomdában készültek. Egy skót kertész könnyeket csalt a hét végén kollégái szemébe. No nem az általa bemutatott 5,55 kilós hagyma illatától támadt sírhatnékjuk a többieknek, hanem attól, hogy Mel Ednie a Harrogate-ben rendezett versenyen 61 más növénytermesztő előtt lett a világ legnagyobb hagy­májának tulajdonosa. A Reuter beszámolt arról, hogy a a nagyranőtt zöldség kereken fél kilóval nehezebb, mint a Guinness Rekordok Könyvében eddig szereplő gumó. . maximum ra “ I minimum i 5 25 9 1 J a j Eleinte az időnkénti felhősödésből néhol egy-egy zápor lehet, majd pénteken nagyrészt napos, száraz idő várható. Hajnalban többfelé párás lesz a levegő, fol­tokban köd képződik. Eleinte helyenként élénk déli, délnyugati, majd pénteken többnyire mérsékelt keleti szél valószínű. fttél I Koktél a krematóriumban 111 ABH Lakossági bejelentés és egy Az elbocsátott dolgozó elmond- lIlQlDK I elbocsatott dolgozó által adott ta. hogy a krematórium, amelynek IflIIVIIIVIIVn ■ tájékoztatás alapján ügyészségi naponta 14-16 holttestet kellene el­öl vizsgálat indult egy belga krematóri- hamvasztania, ezzel az eljárással M Reluxa-redőny, szalagfüggöny, roletta 33 színben. Harmónikaajtók 8 színben,csuklókaros napellenzők 25 színben. Közvetlen a gyártótól 48 óta alatt. Gaancia idő: l év. Termékeink megtekinthetők, kipróbálhatók mkitatermünkben Tóth Katalin vállalkozó Nyíregyháza, Kiss Ernő u. 40. Telefon: 319-158 Szurkálás miatt indított eljárást a Fehérgyarmati Rendőrkapitány­ság egy 45 éves férfi ellen. A nem éppen józan ember Tunyogma- tolcson a presszóban vita során kés­sel megszúrt egy másik férfit, aki szerencsére csak könnyebb sérülést szenvedett. Vizsgálat folyik egy milotai férfi ellen, aki két vállalkozó MTZ trak­torját is megrongálta, megöléssel fenyegette őket, végül kőzáport zúdított rájuk. Ököllel törte be Kishódos köz­ségben a Volán egyik buszának a szélvédőjét egy erőszakos férfi, mert a buszvezető nem volt haj­landó ingyen fuvarozni. Az ausztriai Graz-ban „vásá­rolt” be rendszeresen mountain bike kerékpárokat egy nyíregyházi 30 éves férfi. Gépkocsival kiuta­zott és ott kétkerekű járműveket kötött el, amiket Nyíregyházán ela­dott. Saját honfitársai Nyíregyháza és Újfehértó között egy parkolóban arra akartak kényszeríteni egy ukrán állampolgárt, hogy pénzt ad­jon nekik. A két erőszakos egyén kérésének nem tett eleget, ezért a gépkocsiját megrongálták. Ismeretlen tettes/tettesek ellen nyomoz a rendőrség az alábbi ügyekben. Balkány budalaposi erdőrészén elloptak 11 darab kaptárt a benne lévő méhekkel együtt, a kár 100 ezer forint. A Nyírbátor Demjénkertben lévő szeszfőzdét feltörték, és onnan 50 liter pálinkát fújtak meg. Megkezdték a tengeritörést Fe­hérgyarmaton, a Mártonfi tanya kukoricásából. A gond az, hogy nem a gazda kezdte el a betakarí­tást, hanem hívatlan „napszámo­sok”, akik a csöves takarmányból 10 mázsát el is vittek. Lakossági bejelentés és egy elbocsátott dolgozó által adott tájékoztatás alapján ügyészségi vizsgálat indult egy belga krematóri­um ellen. Alaposnak tűnik ugyanis a feltevés, hogy a Brüsszel Vilvoorde negyedében működő, magántulaj­donban levő krematóriumból „kok­tél” formájában adják ki a hamvakat és a hozzátartozók nem lehetnek biz­tosak benne, hogy valóban elhunyt szeretteik hamvait kapták meg. Saj­tójelentések szerint a szóban forgó krematórium nem tisztítja ki minden halottégetés után a kemencéket, amint azt az előírások megkövetelik. Az elbocsátott dolgozó elmond­ta, hogy a krematórium, amelynek naponta 14-16 holttestet kellene el­hamvasztania, ezzel az eljárással hamvasztásonként 30 percet nyer (egy hamvasztás körülbelül két órát vesz igénybe). Ráadásul állandó „tartalékuk” van, amelyből kielégít­hetik azokat a családokat, amelyek bármilyen okból sürgősen kérik el­hunyt hozzátartozójuk hamvait. Ezt a „tartalékhamut” állandóan melegen tartják, hogy azt az illúziót keltsék, mintha éppen akkor hamvasztották volna el az elhuny­tat. Jutalom a nyomravezetőnek! Ismeretlen tettes 1994. szeptember 17-re virradóan behatolt a Nyíregyhá­za - Jármi-tanyán lévő szeszfőzdébe, és onnan dissous- és oxigénpalackokat tu­lajdonított el. Ezenkívül reduktorokat és a palackokhoz tartozó egyéb felsze­relést is elloptak. A palackok közül az egyik falába a következő felirat van be­vésve: SZ-HEIZUNGEN PASSAU. A tulajdonos a nyomravezetőnek 100000 forint jutalmat fizet! Az; üggyel kapcsolatosan a Nyíregy­házi Rendőrkapitányság betörési alosz­tályán lehet bejelentést tenni. Tárgyalást akarnak Merőben szokatlan módon a bírósági tárgyalást megelőzően csütörtökön Sal- gótarjában sajtótájékoztatót tartottak a több százmillió forint értékű csalással vá­dolt Angyal-testvérek. A nyilvánosság ere­jének segítségül hívásával szeretnék elér­ni, hogy ügyükben állítsák őket végre bíróság elé. A két magánvállalkozó és társaik ellen folytatott vizsgálatot a tavalyi év elején a rendőrség lezárta és vádindítványi javas­lattal az ügyészségnek megküldte. Az ak­ták jelenleg az Egri Városi Bíróságon van­nak. A két Angyal azóta minden vagyonát felélte, elhelyezkedni viszont elhíre- sülésük miatt nem tudnak. Mint mondták, tartanak attól is, hogy bizonyíték hiá­nyában, vagy más okból ügyüket ejtik, így elesnek ártatlanságuk bizonyításának le­hetőségétől. Angyal István és Angyal János ugyanis váltig állítja, az ellenük felhozott vádak­ban mindkettőjük szeplőtlen, az eljáró rendőrök viszont bűncselekményeket követtek el. Az ellenük indított eljárás mögött a rendőrök személyes bosszúja áll, feltehetően azért, mert egyikük kft-jében biztonsági vezetőként a korábbi megyei rendőrfőkapitányt alkalmazták. Ártatlan­ságuk bizonyítására - szemben a rend­őrség 24 dossziéjával - 38 dossziét megtöltő iratot gyűjtöttek össze, ezeket el is hozták a sajtótájékoztatóra. Az ellenük eljáró rendőrök szemére vetették, hogy beavatkoztak gazdasági ügyeikbe, gyakor­latilag átvették a vállalkozást, és ezzel több száz millió forintos kárt okoztak nekik. Ti­zenöt havi előzetes fogvatartásukból pedig azt a következtetést vonták le, hogy a rendőrséget a minél hosszabb ideig tartó őrizetben teszik érdekeltté. De nem csak a rendőrséggel szemben van követelésük: a hetvenet is eléri az ál­taluk indított perek száma. Többek közt a Nógrád Megyei Bíróságon, a MATÁV-on, az APEH-en, a társadalombiztosításon követelik kárukat, összesen csaknem 400 millió forint összegben. Egyik is Trabant, másik is! Valami mégis más... Fotó: Harascsák Jótékshow Ebben az évben először, de hagyomány­teremtő céllal rendezik meg a Játékshow '94 című kiállítást a Nyírségi Ősz kere­tében, a Sóstó-erdei Szabadidő Park csar­nokában. A szeptember 22-től 25-ig tartó rendez­vény minden bizonnyal nagy sikert arat majd a gyerekek körében, hiszen közked­velt játékokban (LEGO, számítógépes csodák) gyönyörködhetnek majd. Jó hír a gyerekeknek: a kiállítás vendége lesz a Bécstől 30 kilométerre található sza­fari park. Programjuk keretében egy standot állítanak majd fel vasárnap délután a sza­badidő parkban, tombolasorsolást is tar­tanak. Jó hangulatról a Staféta együttes gondoskodik majd. Szivattyú értékesítése,javítása WILO, FO, DK, APOLLO, TTA szivattyúk javítása. A fenti típusok forgalmazása nagykereskedelmi áron. Szaktanácsadás. Ipari szerelvények forgalmazása. UNIPIPE fűtési rendszer forgalmazása, garanciával. HOTRANSZ Kft. Nyíregyháza, Jég utca 2. Tel.: (42) 406-201, (30) 432-372 Tel./fax: (42)311-126 Útinform A 36-os számú főút megyehatár és Tiszavasvári közötti szakaszán útépítés miatt fokozatos sebességkorlátozás van érvényben. A 4-es főút újfehértói átkelési sza­kaszában csomópontátépítés, Nyíregy­háza bevezető szakaszán lévő felüljáró­nál a szalagkorlát festése, Nyíregyháza és Nyírtura között útépítés lassítja a forgalmat. A 41-es számú főút Nyíregyháza és Oros közötti szakaszán a gázvezeték építése, Baktalórántházán a csomópont­átépítés, Vásárosnaményban pedig a szennyvízvezeték építése miatt kell út­szűkületre és sebességkorlátozásra szá­mítani. A 49-es számú főút vajai szakaszán kerékpárútépítés, Kocsordon a szenny­vízvezeték építése miatt számíthatunk forgalomkorlátozásra. A csenged Szamos-híd felújítása to­vább tart, a forgalmat jelzőlámpa irányít­ja. A 471-es számú főút mátészalkai sza­kaszán tovább folytatódik a szennyvíz- csatornázás, ezéjJ útszűkületre és sebes- ségkorlátozásndfcell számítani. Továbbra is pontonhidak üzemelnek a Tiszán, Tiszadobon és Dombrádon. 0000000000 KALENDÁRIUM Eii i i i in Szeptember 23., péntek 1 A nap kel: 6 óra 31 perckor, nyug­szik: 18 óra 41 perckor. A hold kel: 20 óra 07 perckor, nyug­izik: 10 óra 10 perckor. Névnapok: Ila, Ilona, Lina, Lívia, -íviusz, Őszike, TEKLA, Telma. Mai évfordulóink 55 éve hunyt el az ideggyógyászat eghíresebb képviselője, SIGMUND rREUD. Az osztrák orvos munkás­ágával új utat nyitott az orvostudo- nányban, ő dolgozta ki a pszichoanalí- ;ist, s teremtette meg a mélylélektani rányzatot. Leghíresebb módszere a szá­jad asszociáció, amelyet főként a neu- ózis gyógyítása során használt fel. Jatása nemcsak az orvostudomány fej­ődésére volt döntő hatással, de az egész ultúrára, hisz a tudatalatti titkait azóta a egkülönbözőbb területeken kutatják. Jjabban azonban munkásságát sokan jírálják is, egyesek szerint gyógymódjá- tak eredményességét illetően túlzásokba isett. Amerikai szakértők a minap egye­nesen azt fejtegették, hogy Freud inkább ■ninden hájjal megkent üzletember volt, iemmint tudós. Boldog születésnapot! Ma két igazi világsztár ünnepel. 45 íves az amerikai BRUCE SPRINGS- TEEN. A kiváló rockzenész a hetvenes vekben tűnt fel, első nagylemeze Bőm To Run címmel jelent meg 1975-ben, s zóta sok sláger előadása fűződik a levéhez. Újabban zeneszerzőként is a súcsra jutott, ő komponálta ugyanis a “hiladelphia című film zenéjét, amely az dén Oscar-díjat kapott. Ma lett 50 éves JULIO IGLESIAS panyol énekes, akinek pályafutása gyébként kész romantikus regény. Fiatal I oghallgató volt, és a Reál Madrid ka- ustehetsége, amikor súlyos autóbalese­tet szenvedett. Két évig élt tolókocsiban, :s az egyik ápolónő, hogy felvidítsa, itárt ajándékozott neki. Felépülése után renevezett a benidormi fesztiválra, ímelyet meg is nyert. Ma pedig ő a I egjobban fizetett spanyol énekes. Tavaly \ 50 millió dollárt énekelt össze. Valutaárfolyam Angol font 171,73 Ausztrál dollár 80,09 Belga es lux.frank (100) 342,15 Dán korona 17,88 Finn márka 22,11 Francia frank 20,59 Görög drachma (100) 46,24 Holland forint 62,82 ír font 169,87 Japán yen (100) 111,15 Kanadai dollár 81,17 Kuvaiti dinár 366,40 Német márka 70,41 Norvég korona 16,06 Olasz líra (1000) 69,78 Osztrák schilling (100) 1000,45 Portugál escudo (100) 69,23 Spanyol peseta (100) 85,04 Svájci frank 84,71 Svéd korona 14,63 USA dollár 108,94 ECU (Közös Piac) 134,31 UJ KELET Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei napilap ISSN 1217-9914 Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: a szerkesztőbizottság vezetője. Kiadja a Mini Trade Center Nyíregyháza. Felelős kiadó: Tarnavölgyi György. Szerkesztőség: 4400 Nyíregyháza, Bercsényi u. 8. Tel.:315-532,312-903 Szerkesztők: Hámori Fruzsina, Kézy Béla Hirdetésfelvétel: a szerkesztőségben és a megye postahivatalaiban. Terjeszti: Előfizetésben: Magyar Posta RT. Debreceni Igazgatósága 4046 Debrecen. Bethlen u. 1. Telefon: 06/52/412-111. Igazgató: dr. Kovács József. Árusításban: RÓNAHÍR Észak-Alföldi Postai Hírlapkereskedelmi RT. 4046 Debrecen, Péter- fia u. 4. Levélcím: 4001 Debrecen Pf.: 270. Telefon: 06/52/347-988/21,22 m. Fax: 06/52/347- 988/21. Ügyvezető igazgató: Kuthy Antal. Előfizetési díj egy hónapra: 280,- Ft, negyedévre: 840,-Ft, fél évre: 1 680,-Ft, egy évre: 3 360,-Ft. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a postai, valamint hírlapkézbesítőknél és a kiadónál. Nyomtatás: START Rehabilitációs Vállalat és Intézményei Nyírségi Nyom­daüzeme, Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Balogh Zoltán vezérigazgató

Next

/
Oldalképek
Tartalom