Új Kelet, 1994. szeptember (1. évfolyam, 137-162. szám)
1994-09-16 / 150. szám
1# LARDARlJfíÁR UJ K El ■El 1994. szeptember 16., péntek NYFC 5x1 [Szerda este villanyfényes edzőmérkőzésen lépett pályára az NYFC Hajdúböszörményben. A vendégcsapat 4-0-ra nyert. A jó iramú mérkőzésen ötletesen, frissen játszott a nyíregyházi együttes. A gólok közül Kovács kettőt, Búzás és Bagoly egyet-egyet szerzett. CSzeptember 24-én, azaz a következő hazai mérkőzésen már biztos, hogy a stadionban fogadja ellenfelét a megye- székhelyi együttes. Ma lesz kimérve a pálya, hétfőn pedig a kapufák is a helyükre kerülnek. Kaba ellen tehát a megszépült stadionban játszik majd az NYFC. IKapusztyin Vladimír nem gyógyult fel, játéka kétséges szombaton a Tisza- kécske ellen. A csatár, mint ismeretes, a múlt héten rúgást kapott az egyik tarjáni hátvédtől. [Jó hír, hogy ismét sikerült egy-két új szponzorra szert tenni Tóth János klubigazgatónak. így a NYÍRFLOR Kft. például az egyik játékosnak az elhelyezését vállalta, a Hungária Biztosító a korábbi évekhez hasonlóan lehetőségeihez mérten ismét anyagilag segít. A mátészalkai Tüzép elképzelhető, hogy megoldja a csapat őszi ruházatát. Melegítőket, hosszú trikókat, anorákokat vásárolnak az NYFC-nek. fás a sok jó hír után egy rossz: az NYVSC október tizedikével visszaigényli az autóbuszát, melyet tavaly februárban ingyen bocsátott a focisták rendelkezésére. Az NYFC jó gazda módjára felújította, kb. egymillió forintot fordított rá, hogy alkalmassá tegye külföldi utakra is. Amennyiben az NYVSC visszaveszi az autóbuszát, nemcsak a felnőtt csapat marad gépjármű nélkül, hanem az NYFC valamennyi utánpótlásgárdája is. A futballklub vezetői bíznak a megyei közgyűlés és a megyeszékhelyi önkormányzat segítségében. Megyei II. osztály A forduló mérkőzése: Vaja-Nyírcsaholy Az ötödik fordulóhoz érkezik hét végén a megyei másodosztályú bajnokság. Ezzel a csapatok túl is lesznek az őszi idény egy- harmadán. Lassan kialakulnak az erőviszonyok a két csoportban. A legnagyobb meglepetést eddig sajnos nem a játék, hanem a sok botrányosan végződött mérkőzés okozta. Ez elsősorban a második csoportban akadályozza az objektív értékelés lehetőségét. 1. csoport: Nagy meglepetésre két újonc, Gávaven- csellő és Demecser áll a tabella élén. Ráadásul őket Fényeslitke, Kálmánháza, Dombrád és Kótaj követi, akik tavaly a bajnokságban a Volán és a Tuzsér után végeztek. A forduló esélyeirőlFetee Jánost, aNapkori SE ügyintézőjét kérdeztük. Anarcs—Napkor, vasárnap 15.00\.:dr. Jeko. —- Egy pontot szeretnénk elhozni idegenből is. Igaz, az anarcsi csapatot eddig még nem láttuk játszani. Az mindenképpen megszívlelendő, hogy idegenből is képes volt pontot rabolni. A mi csapatunknak az erőssége a támadójáték, elsősorban a csatársorunk és támadó középpályásaink határozzák meg a taktikánkat, így idegenben is képesek vagyunk meglepetésekre. Elsősorban Nagy József, Nagy Dezső, Fekete a meghatározó játékosaink, akik a kiváló irányító, Szabó vezérletével indulnak rohamra. A védelem oszlopa a középhátvéd Drágár Péter, gondolom, vasárnap is ők viszik majd a prímet. Szóval az egy pontot mindenképpen elhozzuk, de ha túlteljesítenénk, azon se csodálkoznék. Gávavencsellő—Zsurk, vasárnap 15.00 V.: Gombkötő. — A listavezetőnek nem okozhat gondot a számomra ismeretlen, de halvány teljesítménnyel rajtoló Zsurk legyőzése. A vendégek részéről már a döntetlen kivívása is meglepetés lenne. Nvíribrony—Tuzsér, vasárnap 15.00 V.: Nagy F. — A hazai gárdával két fordulóval korábban játszottunk, az ibronyi kirándulásunkat két pontunk bánja. A vendég Tuzsér nem akármilyen együttes, annak ellenére, hogy halványan kezdtek. Azt hiszem, most már felébrednek Csipkerózsika-álmukból. idegenben is ők az esélyesebbek. Mind a három pontot megszerzik, de döntetlen is elképzelhető. Fényeslitke—Ny. Volán Kárpát-Hús, vasárnap 15.00 V.: Kelemen. — Mindkét csapat meglepetéseket okozott, ráadásul nagyon szeszélyesen kezdtek. Fényeslitke otthon nagyon veszélyes, a gyengélkedő nyíregyháziak ellen ők az esélyesebbek. Demecser—Kálmánháza, vasárnap 15.00 V.: Fehér. — Demecser elkerült az élről, most a hét végén kiköszörülheti a csorbát. A Kálmánháza ellen nem lesz könnyű dolguk. Idegenben is nagyon hajtós társaság. Most a rutin is mellettük szól, de inkább a hazaiak győzelmére tippelek. Kótaj—Dombrád, vasárnap 15.00 V.: Sándor J. — Ez lesz a forduló mérkőzése az első csoportban. Ráadásul két szomszéd találkozója. Mindkét együttest sokszor láttam már játszani. Ezen az összecsapáson nem számít az eddigi teljesítmény, biztos vagyok benne, mindketten igyekszenek legjobb formájukat nyújtani. Ráadásul a táblázaton is egymást követik, csak gólkülönbség dönt köztük. Szerintem a vendégek Brankovics vezérletével megszerzik az áhított három pontot. 2. csoport: Ebben a csoportban még nagyon tisztázatlan a kép a sok félbemaradt mérkőzés miatt. Eddig egy biztos, a Nyírcsaholy menetelése. Czeczeli Károlyt, a kállósemjéniek edzőjét az esélyekről kérdeztük. Kállósemjén—Balkány, vasárnap 15.00 V.: Ajler. — Csapatunk a kocsordi mérkőzés után nehéz helyzetbe került, a végső döntés után ugyan már jobb a közérzetünk, de még így is hiányzik három pontunk. Azért ezt a döntést már elfogadjuk. A múlt héten csapatunk kapott öt gólt, de ennek ellenére izgalmas mérkőzést játszottunk. Én most kerültem ide az ősszel, de azt már tudom, hogy a Balkány elleni meccs presztízscsata, szomszéd rangadó. A fiúktól azt várom, hogy a nagy várakozás ellenére a saját taktikánkat alkalmazzuk, akkor nem lehet baj. A középpályás sornak kell még alakulnia, elöl Mányák, ha megtalálja a góllövőcipőjét, akkor egyedül is eldöntheti a meccset. Győzni szeretnénk vasárnap. Kocsord—Encsencs, vasárnap 15.00 V.: Maróty. — A kocsordiak nagyon rosszul állnak, ráadásul eltiltásokkal is súlyosbították a helyzetüket. Gondolom, ez látszott a múlt heti játékukon is. Az otthoni pálya ugyan mellettük szól, de az encsencsiek se remekeltek eddig, ők is javítani akarnak. T úrricse—Jánkmajtis, szombat 15.00 V.: Mónus. — Mindkét csapatban több idegenlégiós is szerepel, köztük nagyon jó játékosok is vannak. A túrricseiektől én még jobb szereplést vártam. Ezen a mérkőzésen minden megtörténhet. Nyírbéltek—Nyírmeggyes, vasárnap 15.00 V.: Hekmann. — A csoport egyik esélyese látogat Nyír- béltekre. A hazaiak nagyon jól kezdtek, aztán a múlt héten 4-0-ra kikaptak. Nyírmeggyes ellen otthon sincs sok esélyük. A vendégek győzelmét várom. Nyírmihálydi—Gyüre, vasárnap Nyír- lugoson, 15.00 V.: Éva. — Egyik csapatot sem ismerem. Kérdés, hogy Nyírmihálydi ki tud-e egyáltalán állni. Eddig a hazaiak csak két mérkőzést fejeztek be. Szóval nincs tippem. Nagyecsed—Olcsva, vasárnap 15.00 V.: Naményi. '— A Nagyecsedről mindenki azt mondta, hogy csapatuk se maradt. Aztán tessék, két győzelemmel, egy döntetlennel a harmadik helyen állnak. Ráadásul Nyírmeggyest is megverték. Olcsva csak kevesebb rúgott góllal áll mögöttük. Háromesélyes mérkőzés. Vaja—Nyírcsaholy, vasárnap 15.00 V.: Mónus. — Vaja nagyon jó gárda, biztos ott lesznek az élvonalban. Jó a védelmük, szerintem eddigi teljesítményüknél is többre képesek. Ezen a mérkőzésen eldől, lesz-e továbbra is százszázalékos a csoportban. A Vaja győzelmével már ott is lenne az élbolyban. A forduló mérkőzésén minden lehetséges R.Z. Megyei I. osztály, 7. forduló KEZDŐKÖR Kezdési idő: vasárnap, 15.00 Levelek-Kemecse V.: Szilágyi (Józsa, Benedik). Levelek, Kapdos József sportköri elnök: — Az elmúlt heti tarpai győzelmünk csak akkor ér valamit, ha most is sikerül megszereznünk a három pontot. A vendégekről kellemetlen élményeket őrzünk. Tavaly, védelmünk rövidzárlatát kihasználva, öt perc alatt három gólt rúgtak, van tehát törleszteni- valónk. Borbély és Sitku eltiltása lejárt, utóbbi helyet is kap a kezdőtizenegyben, amely a következő lesz: Tuza-Kapdos, Török, Svelta, Takács II., Király. For- gony, Sitku, Molnár, Burik, Takács I. Kemecse, Tasi István szakosztály- vezető: — A Tiszalök elleni mérkőzés hajrajában erőnléti gondok jelentkeztek, emiatt mindössze egy pont került tarsolyunkba. Vasárnap más lesz a helyzet, tökéletesen kielégítene bennünket a döntetlen is. Támadójátékunk korrigálásra szorul, határozatlanok vagyunk a kapu előtt. Az utazó keret: Hegyes-Kovács, Kolozsi, Kostyó, Balázs I., Müller, Makara, Bereczki, Balázs II., Mester, Szeles, Nagy, Hutkai, Sztolka. Nyírkárász—Ibrány V.: Bellus (Dávid, Vámos). Nyírkárász, Ragánv Ferenc szakosztályvezető: — Idegenben üldöz minket a balszerencse, Nyírlugoson is garmadával hagytuk ki a helyzeteket, mégis kikaptunk. Még jó, hogy vasárnap hazai pályán játszunk, s a vendégek remélhetőleg későbbre tartogatják feltámadásukat. Kató kiválása megzavarta őket, Ibrány jobb annál, amit eddig mutatott. Fontos lenne a győzelem, hogy megtartsuk helyünket a középmezőnyben. A keret: Kovács, Tóth J.-Törő, Czető, Rácz, Tóth L., Kontra, Bilovári, Jávor, Vida, Matyi, Lakatos. Fecsku. Végső, Kapin M. Két játékosunk, Pásztor és Kapin László besárgult, így pihenni kényszerülnek. Ibrány, Kakuk István szakosztály- elnök: :— A sorozatos kudarcok okán lelombozódott a társaság, hiányzik a sikerélmény. Nyírkárászon a múltban nem sok babér termett számunkra, időszerű lenne megtömi az átkot. Sérüléshullám után sárgaláz ütötte fel fejét csapatunknál. Bíró valamint Vagy emiatt egyhetes tétlenségre kárhoztatott. Kató és Szász már korábban kidőlt, míg kétséges, hogy a katona Dob- ránszkyt felettesei elengedik-e a bajnoki mérkőzésre. Az alábbi játékosok állnak bevetésre készen: Vattai-Ignácz, Kádár, Veres, Mészáros, Szentesi, Mikhárdi, Szilágyi, Balázsi. Hruska, Lehoczki, Szegedi M.. Balogh. Nyíregyházi Hardware—Csenger V.: Szlomoniczki (Nemes, Gál). Hardware, Lipők Antal szakosztály- elnök: — Első idegenbeli sikerünkkel előkelő helyre tornáztuk fel magunkat a tabellán. Vasárnap a gyengélkedő Csen- gert fogadjuk, s papíron könnyű mérkőzés vár ránk. Akkor követnénk el azonban a legnagyobb hibát, ha alábecsülnénk a vendégek játéktudását. Az ilyen kötelező jellegű győzelmet — a tapasztalatok szerint — a legnehezebb megvalósítani. A kezdőtizenegy: Vránszki-Barkóczi, Dubóczki, Minya, Kiss, Virág, Lippai, Lakatos, Lengyel, Papp, Dankó. Csenger, Márián Zoltán ügyvezető elnök: — A mezőgazdasági munkák következtében játékosaink ritka vendégek az edzéseken, aminek egyenes következménye gyenge erőnlétük. Persze akarati problémák is felmerültek, jó lenne, ha néhányan magukba szállnának, elgondolkoznának szomorú helyzetünkön. A hazaiak ellenben felfelé ívelő formában vannak, az egy pont megka- parintása is nehéznek tűnik. Juhász Péter sérült, Eszenyi piros lapot kapott lég utóbb, várjuk ügyében a fegyelmi bizottság határozatát. A kezdőcsapat: Ács- Kasu, Pesti, Gyarmati, Juhász J., Osváth, Juhász Zs., Fehér, Czigus, Vaszusz, Becző. Záhony—Fehérgyarmat V.: Balogh M. (Fekete, dr. Maródi). Záhony, Erdei Árpád egyesületi elnök: — A tiszaszalkai vereséget kiértékeltük, nem szabad túl sokat rágódni a történteken, hiszen a gyarmatiakban újabb nehéz ellenfelet tisztelhetünk. Ragyogó utánpótlásukra támaszkodva jó képességű csapatot hoztak össze, amely már mutogatja oroszlánkörmeit. Remélem, a fiúk megszabadulva a veretlenség nyomasztó terhétől, győzelemmel kedveskednek szurkolóinknak. Izajszkij még mindig nem jelentkezett, s amennyiben távol marad, az elmúlt vasárnapi csapat kezd: Rácz I.- Győri, Hegedűs, Kubányi, Ragány, Balázsi, Kacsur, Rácz II., Onder, Andrapov, Pokol. Számításba jöhet még Lökös és Csernyu. Fehérgyarmat, dr. Katona Sándor egyesületi elnök: — Fiataljaink lassan megszokják a bajnokság légkörét, bár eddigi teljesítményükre sem lehet panasz. Bizakodunk, hogy lendületük tovább tart, s pontosan távozhatunk Záhonyból. Mindenki a fedélzeten, így három poszt kivételével adott összeállításunk: Szűcs G. vagy Bartha-Szűcs I., Nagy, Jávor, Gyüre, Kondor, Varga, Bíró, Kovács vagy Czi- bere. Dudás, Kocsis vagy Mikes. Tiszalök—Nyírlugos V.: Tassy (Nagy J., Bendik T.). Tiszalök, Csáki István szakosztály- vezető: — A vendégeket nem ismerjük, eredményeiket böngészve az azonban feltűnő, pontjaikat otthonukban gyűjtögetik, vendégként már sebezhetők. Sokszor elmondtam ezidáig, csatárainktól feltétlenül többet várunk, ahhoz, hogy ne csak döntetleneket játsszunk, gólt vagy gólokat kell szereznünk. Marozs sérült és Aszalós is lassan lábadozik, nélkülük a következők lépnek pályára: Szöllősi-Gál, Suhai, Szakács. Kovács. Kerekes, Péntek, Bóz, Szepesi, Csatlós, Erős. Nyírlugos, Domokos János vezetőedző: — Idegenbeli mérlegünk gyászos: három mérkőzés, három vereség. No de a rossz sorozatok azért vannak, hogy egyszer megszakadjanak, ez táplálja reményeinket. Háromesélyesnek vélem randevúnkat, mondom ezt annak tudatában is, hogy Tiszalök is inkább hazai környezetben villog. Utazó keretünk: Mónus-Balogh F., Tóth M., Sinka Zs., Farkas, Sinka L., Kiss, Balogh L., Zsuk Gy., Tóth I., Zsuk J., Pazurik, Sinka Cs., Belon, Rózsa, Farkas. Biri—Kisléta V.: Kozsla (Ficze, Török). Biri, Nagy András technikai igazgató: — Régen volt már arra példa, hogy négy gólt kapjunk, Baktán az elmúlt héten ezt is megértük, köszönhetően megalkuvást nem ismerő támadó játékunknak. Ettől a felfogástól akkor sem, s most, hazai pályán sem fogunk eltérni. Nyerni szeretnénk, ám a vendégek vártnál gyengébb produkciója nem téveszt meg, küzdelmes összecsapásra számítok. A kezdőtizenegy: Cziotka—Gurzó, Vacsirja, Kiss, Pokigy- kó, Vass, Csomány, Tóth, Javoriv, Szilágyi, Martinenkó. Hiányzik majd a besárgult Lővei. Kisléta, Pénzes Sándor sportköri elnök: — A hazaiak újoncok ugyan, de eredményeik tiszteletet parancsolóak, vérmes reményeink nem lehetnek. Megpróbáljuk az ilyenkor egyetlen lehetséges megoldást alkalmazni, szívós védekezéssel megkeseríteni életüket. Szerencsére Pénzes és Gyarmati büntetése lejárt, s hogy örömünk teljes legyen, felgyógyult Herczku és Újfalusi is. A kezdőcsapat: Áncsák-Magyar, Arezanu, Pénzes, Rézműves G., Gyarmati, Nyisztor, Herczku, Földesi, Árba, Rézműves L. Vásárosnomény—Tiszaszalka V.: Dudás (Hajdó, Szabó Z.) Vásárosnamény, Pankotai Pál szakosztályvezető: — A szomszédvári összecsapáson küzdelmes, nagy csatára számítok, s persze győzelemre. Jó idő esetén egészen biztosan házi nézőcsúcs lesz. ami jobb teljesítményre sarkallhatja a csapatokat. A legnagyobb gondunkat az okozza, hogy bár a csatársor ontja a gólokat, nem marad el tőlük a védelem sem, Csengerben is háromszor kapituláltak. Balogh a derekát fájlalja, míg Illést kiállították, ezért pihenni fog. A kezdőcsapat: Papp-Thuróczi, Varga, Sándor vagy Smajda, Tivadar, Törös, Berettyán G., Bodnár, Popovics, Szécsi, Berettyán B. Tiszaszalka, Lapos István sportköri elnök: — Nagy derbinek ígérkezik a vasárnapi kilencven perc! A szokásos szomszédvári rivalizálás várhatóan színvonalas mérkőzésben ölt testet, ahol, ha megmarad a záhonyiak ellen mutatott lelkes, odaadó játék, akkor lehet keresnivalónk. Didenkó hosszú időre kidőlt a sorból, a védő Bodnár Józsefre pedig, mivel három sárga lapot gyűjtött be, ebben a fordulóban nem számíthatunk. Az utazó keret: Szimku, Lengyel- Migovics, Benedek, Bodnár S., Szabó, Rózsa, Kozma, Heczel, Súgta, Ijgyártó, Bencze, Ruszin, Pintea. Nagyhalász—Baktalórántháza V.: Adorján (Kerezsi, Nagy S.). Nagyhalász, Albók József technikai vezető: — Minden bizonnyal sokan kijönnek majd a pályára, s szeretnénk meglepetéssel kedveskedni szurkolóinknak. Úgy gondolom, nem vagyunk esélytelenek, ám játékosainknak a szívüket is ki kell tenniük a zöld gyepen. Természetesen Gdovin, Marics — és ha szóhoz jut —, Soós külön őrzőt kap majd, erre a feladatra megvannak a megfelelő embereink. A kezdőcsapat: Szabó- Ballai, Hermán. Kelemen, Zákány, Sántha, Tanyi, Budaházi, Bihari, Bárdi, Urbin. Baktalórántháza, Kormány Béla szakosztályelnök: — A hazaiak nemegyszer bebizonyították már, hogy a legjobbaknak is méltó ellenfelei, tavasszal Sényő kivételével csak ők voltak képesek pontot rabolni együttesünktől. Biri ellen kitűnően futballoztak a srácok, erre alapozva nem tartom lehetetlennek győzelmünket sem. Önbizalmunkat csak növeli Soós örömteli visszatérése, s Kapin letöltötte büntetését. Az utazó keret: Tóth A.-Tóth I., Benkő, Bamucz, Hüse, Kapin. Marics, Németh, Szőke, Gdovin, Soós, Virtás, Kiss. Újfehértó—Tarpa V.: Kozma (Sitku, Seregi). Újfehértó, Papp Ferenc szakosztály- elnök: — A papírforma szerint minden esély mellettünk szól, ami persze nem jelenti azt, hogy játékosainknak elég csak a cipőt és a mezt a pályára küldeniük. Ebben az esetben könnyen pórul járhatunk! Szeretnénk egy igazi közönségszórakoztató meccset játszani, gólokkal. szép játékkal fűszerezve. Tóth besárgult, helyettese Ötvös lesz. A kezdőcsapat: Garapkó-Úr, Balázscsík, Lácza F., Lácza J., Szűcs, Nagy, Kovács, Szalóki, Ötvös, Papp. Tarpa, Kovács Béla sportköri elnök: — Egymás után kétszer képtelen nyerni a csapat. Levelek ellen például elkönnyelműsködték a mérkőzést. Az így elherdált pontok a végelszámolásnál könnyen vesztünket okozhatják majd. Túl sok jó vasárnap sem vár ránk, mii másban, mint a tisztes helytállásban reménykedhetünk. A kezdőcsapat: He- gyi-Holp, Pál, Kelemen, Szabó Z., Simon, Kovács, Szabó J., Földi, Szász, Veres. Szóba jöhet még Ficze, Nagy és Filep. K. T.