Új Kelet, 1994. szeptember (1. évfolyam, 137-162. szám)
1994-09-09 / 144. szám
KÖZELKÉP 1994. szeptember 9. péntek P ♦ Az Alvajárók járnak, de nem alszanak az Open Doorsban, hanem koncerteznek este nyolc órától, szombaton. ♦ Maude és Harold a címe annak a színműnek, melyet a Móricz Zsigmond Színház mutat be szeptember 10-én, 13-án és 30-án este hét órától. Szeptember 17-én pedig a Nyitott ablak című előadást láthatja a nagyérdemű. ♦ Jubileumi okleveleket adnak át szombaton 11 órától a Bessenyei György Tanárképző Főiskola tanévnyitó ünnepi tanácsülésén az atlétikacsamokban. ♦ Fodrász és kozmetikai bemutatóra várja vendégeit a Tiszti Klub 11-én reggel kilenctől. A megnyitót szakmai bemutató követi, melyen a BES Hungary országos és nemzetközi hírű mesterfodrászai és technikusai is számot adnak tudományukról. Az este hat órakor záródó rendezvényen egyébként kedvezményes vásár és különböző akciók nyitogatják a pénztárcát. ♦ Környezetvédelmi kutatómunkára indulnak hárman az angliai Hertsfordshire-be szeptember 14-én. A csapatot egyébként egy tanárképző főiskolás és a környezetvédelmi felügyelőség két dolgozója alkotja. ♦ Kocsis Zoltán zongorázik az evangélikus templomban szeptember 16-án. A hangverseny előtt érdemes lesz időben elfcoglalni a legjobb helyeket. ♦ Hat hétig városunk vendége lesz az Amerikai Egyesült Államokból érkezett William Gil- bert, aki azért érkezett Nyíregyházára, hogy a városi vezetéssel karöltve részletes tervet dolgozzon ki Sóstó fejlesztéséről. ♦ Rend a rendetlenségben! — Ezt ígéri a komplex CD- jogtár, melyet szeptember 15-én mutatnak be a megyeházán 11 órától. ♦ Fizetés nélküli szabadságot vett ki a Városi Galéria igazgatója. Az ok mindenki előtt ismert. Baja Ferencet a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium élére nevezték ki. Távollétében Pankotai István a Galéria megbízott igazgatója. ÁR SORBAN A kacsalábon forgó palota valamikor nagyon szép volt, csak nem tudta formában tartani magát, és éppenséggel nem szolgálta rendesen az ott lakókat. A művelődési központ újabb szépségműtétre szorul, hiszen a külső vasszerkezet nemcsak, hogy ronda, de félő, hogy rosszul lesz és hullajtani kezdi bevonatát. Pénz van, kivitelező is akadt, már csak el kellene kezdeni a munkát. Mint az Bradács Mária megbízott igazgató azonban elmondta, a kánikula miatt képtelenség lett volna munkába állni, s eddig a dolgozók a hűvösebb időre vártak. Persze, ha kinézek az ablakon, akkor azt kell látnom, hogy most már ez sem lehet akadály, s ha az ígéretüket be akarják tartani, miszerint szeptember végére átfestik a vasat, akkor nem ártana valamit mutatni. A szépülés egyébként nem jelent akadályt a programok menetében. Plasztikai műtét a művelődési központon Megszépül a guszevi iskola Az idei költségvetésben 22 millió forintot különítettek el a 13. Számú Általános Iskola felújítására. A tervezett munkálatokat idén nyáron elkezdték, és nagyjából be is fejezték. Azonban időközben szükségessé vált az épület teljes rekonstrukciójához további anyagi támogatás. Az ügyben beadott kérvényt a városi közgyűlés megtárgyalta, és megszavazott másfél millió forintot az iskola számára. Az intézmény vezetőjét, Kozma Istvánnét kérdeztük a munkálatokról. — A műszaki ellenőrzés megtörtént. Mindent rendben találtak, így idejében megkezdhettük az intézményben az oktatást. Azért volt szükség a további támogatásra, mert a megkapott 22 millió forint nem volt elegendő az épület teljes rendbetételére. Például az ebédlő felújítására, kifestésére már nem jutott. A most megszavazott egymillió-ötszázezer forintot erre hasznosítottuk. A munkálatokból még hátra van a nevelői szoba és a tornaterem festése. Ezek befejezése a közeljövőben várható. Garamvölgyi Ráférne kívülről is a felújítás a 13-as iskolára... Fotó: Bozsó Még egy ravatalozó Legkésőbb május végére elkészül az új ravatalozó az Északi temető kegyeleti parkjában. Mint azt megtudtuk, azért van szükség rá, mert ha a temető végébe megy a gyászmenet, akkor bizony másfél kilométert kell gyalogolni. Ez sem a temettetőknek, sem a dolgozóknak, sem pedig a szertartást irányító papoknak nem kellemes. Ezenkívül így egyszerre több temetést le lehet bonyolítani, ugyanis előfordult már, hogy két hétig is várni kellett a szertartással. Az épület faszerkezetű, zsindelytetős lesz, a kidolgozáshoz pedig székely mestereket hívnak segítségül. V. L. ‘Tiszteit szerkesztőség! Azért fordulojÖnökhöz [evetemmel, mert feCszeretném hívni a figyelmüket egy, szerintem legalábbis, nagyon égető problémára. 29 éves nő vágyóig Minden áldott nap be ijed járnom üjapkprról dolgozni nyíregyházára. Mivel a vonat a legolcsóbb, ezért, so(^sorstársammal egyetemben, én is ezzel járóit. A reggeli felszállásnál még nincs is gond, bár a napl<pri „állomás" sem nyerheti el a világ legszebb épülete kitüntetést, de a nyíregyházi kiszállásnál már annál inkább. Minden tiszta mocsok: Fiz ember belefullad a mindent uraló cigaretta-, pálinka- és még ki tudja mi minden bűzbe! is ez csalja kezdet. A munkám olyan, hogy sokszor sokáig bent kell maradnom a munkahelyemen, és csaj késő este indulhatok, haza. Ilyenkor az állomás, ha lehet, még undorítóbb! Mindenhol or- dibálnaj isznak, megjegyezéseket tesznek, sőt, néha még egy kiadós verekedésbe is belekerülhet bárki! Kérem, adjanaknekem választ. Szándékozije a városi önkormányzat vagy a rendőrség tenni valamit az utazók, érdekében, vagy még hosszú évekig kell eltűrnünjezeket az áldatlan állapotokat. (név és cím a szerkesztőségben.) * * * Megkérdeztük az illetékest, a MÁV-állomást: — Nem akarok vitatkozni a levéllel — mondja Smid János —, de most jöjjön ki a kedves levélíró, és nézzen körül. Egy betéti társaság takarítja jelenleg az állomást és környékét. Azt kell mondanom, kitűnően. Persze nem állítom, hogy a csúcsidőszak (kb. 16 óra) után minden ragyog a tisztaságtól, de azt hiszem, nem ez a jellemző. Nagyon sokat fejlődtünk a takarítás terén. Mindezeken kívül most, hogy megkezdődtek az állomáson az aluljáró építési munkálatai, még inkább számítani lehet a zsúfoltságra, koszra, de úgy gondolom, ha a munkák befejeződnek, csak javára válik mind az utazóknak, mind az állomásnak. Addig is kérjük az utazók türelmét. Mi pedig az olvasóinkat kérjük: bármiféle gondjuk, problémájuk van, írják meg nekünk, megpróbálunk megoldást keresni azokra. Címünk: Nyíregyháza, Bercsényi u. 8. iLVASOl LEVE Ügyfélszolgálat A nyíregyházi polgármesteri hivatal talán leglátogatottabb részlege az ügyfélszolgálati iroda. Papp Lászlóné irodavezető tájékoztatott arról, hogy miben áll az iroda „ügyfélszolgálatisága”. — Az állampolgárok gyakorlatilag minden ügyes-bajos problémájukkal hozzánk fordulhatnak. A leggyakoribb elintéznivalóink az általános hatósági bizonyítványok, az útlevél kiadása, a mozgáskorlátozottak kedvezményei, támogatásai és a talált tárgyak leadása, illetve a gazda jelentkezése esetén azok kiadása. Ezenkívül itt lehet bejelenteni a lakcímváltozásokat, itt lehet hozzájutni a fizető-vendéglátó engedélyekhez, itt intézik a hagyatéki ügyeket. Nálunk lehet bejelentkezni a tisztségviselők fogadóóráira, meg egyáltalán mindenféle általános információt be lehet szerezni. A másik kevéssé ismert szolgáltatásunk a talált tárgyak osztálya. Ha valaki talál valamit (és van benne becsület), akkor azt nálunk leadhatja, mi megpróbáljuk kideríteni, hogy ki veszítette el. Ha nem sikerül megtalálnunk — és a találó igényli —, akkor három hónap után joga a becsületes megtalálót illeti. Raktárunkon rengeteg elhagyott tárgy pihen, köztük nagy értékű dolgok is, mégsem jelentkezik a gazdájuk. Figyelem! Aki elvesztett valamit, az érdeklődjön nálunk! A Krúdy és a kisiskolások Az idén 25 éves Krúdy Gyula Gimnázium az elmúlt tanévben indított évkönyve a várakozásnak megfelelően népszerűnek bizonyult a diákok, tanárok és szülők körében egyaránt. Ezért mindazok, akik az évkönyv elkészítéséban részt vettek, szívesen vállalkoztak az idén is erre az aprólékos munkára. — A második évkönyvünk jubileumi kiadvány. Tartalmazza az iskola rövid történetét magyar, német és angol nyelven, megtalálhatók benne a tanév főbb eseményei, a kiemelkedő tanulmányi és sporteredmények, a Krúdy-pályá- zatok eredményei. Valamennyi diák fényképe és tanulmányi eredménye szerepel ebben a megyében egyedülálló kiadványban. — A jubileumi évben köztudomásúan nagyszabású vetélkedők, ünnepségek is voltak. — A hangulat egy szóval kellemes volt. A tanulóink örömmel és lelkesen vettek részt a változatos programokban, nem volt idő unatkozni. A negyedszázados évfordulóra városi, megyei és országos vetélkedőket, irodalmi pályázatokat írtunk ki, a legnagyobb érdeklődést az országos Krúdy irodalmi pályázat váltotta ki. A két első helyet egy debreceni és egy budapesti diák érdemelte ki. A második díjat egy szentesi diák mellett Sepsi Tibor 3. osztályos diákunk kapta. Harmadik helyen egy mezőtúri gimnazista végzett. A nyertesek a pénzjutalom mellett művészi kivitelű oklevelet is átvehettek Karády Zsolttól, a zsűri elnökétől, melyeket Krutilla József, a Krúdy művésztanára tervezett. Harmadik éve működik az előgondozó körünk hatodik, hetedik és nyolcadik osztályos általános iskolások számára. A kör október elsején indul. Célja, hogy segítse a középiskolába— és nem csak a Krúdyba— készülő diákokat, hogy megismerjék a tanárok kérdezéskultúráját, a szokásokat. A tanuló felmérheti képességeit, felismerheti erényeit és hibáit, ezáltal pótolni tudja a hiányosságokat. Csökken a stressz, az ismeretlentől való félelem. Az árak szolidak: hatodikosoknak és hetedikeseknek 4500, nyolcadikosoknak 6000 forint. Még lehet jelentkezni, bár a Krúdy Gyula Gim- náziummal kapcsolatos hírek szájról szájra terjednek, ez is jelzi a Krúdy presztízsét. A hírnév nem csak üres beszéd, a középiskolák országos rangsorában az előkelő 14. helyen állunk, a megyében elsők vagyunk, megelőzve a nagy rivális Zrínyi Ilona Gimnáziumot. A diákokkal szemben támasztott követelményeink is magasak, az idén csak színjeles tanulókat vettünk föl. Ennek ellenére az osztályok létszáma 25-30-ról negyvenes átlagra emelkedett. Vasas László ^KÉRDÉSÜNK Köztudomású, hogy a gimnázium tanteremgondokkal küszködik. Néhány hónapja szóba került az iskola átépítésének terve, ám a környéken nem látni semmiféle változást. — Sajnos nincs is. A terveket egy volt krúdys diák elkészítette, szem előtt tartva a szűkös anyagi lehetőségeket. Semmi luxus, kizárólag a használhatóság volt a fő szempont. A város némi karcsúsítást!?) után áldását is adta rá. Csak a fele költséget kellett volna kifizetnünk, a többi ráért volna öt év múlva. Mindenki elismerte a terv létjogosultságát, de a város sajnálkozva széttárta a karját: pénzt nem tudnak adni. Nap mint nap rójuk a város utcáit. Itt egy épülő ház, ott egy új butik nő ki a betonból. Emellett azonban rengeteg múltat idéző szép épület, szobor és műemlék is van a megyeszékhelyen, melyeket sokan észre sem veszünk. Hogy ne nézzünk keresztül az apró „csodákon”, lapunk hasábjain helytörténeti játékot indítunk. A kérdéseinkre jó megfejtést beküldők között minden héten negyedéves Új Kelet-előfizetést sorsolunk ki. Első utunk a Kossuth téren át vezet, mely a XVIII. századtól, mióta jobban ismerjük a város történetét, mindig a település központja volt. A város jellegzetes épületei közé tartozik a tér keleti oldalát uraló, nyerstégla-homlokzatú, kéttornyú római katolikus templom. A historizmus építészetének, a „neo”-stílusnak egy hatásos emléke a templom, mely szemben a Városházával jól lezárja a teret. Átmeneti román stílust képvisel enyhe csúcsaival, bimbós fejezeteivel, bár a támpillérek korán jelentek meg. Kérdésünk: Kinek a tervei alapján és mikor építették a templomot? Segítségként annyit elárulunk, hogy ennek az úrnak a nevéhez fűződik a budapesti volt Ferenc József-híd és az Erzsébet-híd építészeti kialakítása is. Válaszukat nyílt levelezőlapon, a következő címre küldjék el: Nyíregyháza, Bercsényi u. 8. A levelezőlapra írják rá: Városnéző