Új Kelet, 1994. szeptember (1. évfolyam, 137-162. szám)

1994-09-10 / 145. szám

KJ -{ Hidegzuhany a záhonyi térségben A GÁZBERUHÁZÁS? SZABOLCS-SZATMAR-BEREG MEGYEI HÍRLAP [. évfolyam, 145. szám Ara: 12,50 Ft 1994.szeptember 10., szombat Augusztus közepén alakult meg Felső­szabolcsi Közmű Beruházó Kft. néven az a szervezet, amely Záhony város és tíz környező település vezetékes gázellátá­sának megvalósítását, és más közműfej­lesztési feladatokat látott volna el önkor­mányzati irányítással. Megalapításakor a tagként belépett önkormányzatoknak kor­mányhatározat ígért 280 millió forint tá­mogatást. Az önkormányzatok azonban szeptember elején rövid levelet kaptak, amelyben sajnálattal értesítették őket, hogy az ígért állami hozzájárulást határo­A dél-afrikai külügyminiszter Göncz Árpádnál Göncz Árpád köztársasági elnök pénteken hivatalában fogadta Alfréd B. Nzot, a Dél-afrikai Köztársaság hivatalos látogatáson Magyaror- j szágon tartózkodó külügyminiszterét. A megbeszélésen elhangzottakról Faragó András elnöki szóvivő el­mondta: az államfő rendkívül fontos­nak ítélte Magyarország Dél-Afri- kához fűződő kapcsolatait mind a gazdaság, mind a politika területén. Fejlesztésük érdekében javasolta, hogy az egyes területek szakértői folytassák, illetve ahol ez még nem történt meg, kezdjék meg a kapcso­latépítést. Az államfő hangsúlyozta azt is, hogy a Dél-afrikai Köztársaság Afrika más országai felé is kaput nyithat Magyarország számára. Ha­sonlóképpen Budapest is készséggel segíti Dél-Afrika kapcsolatépítését Európában. TÖOSZ-álláspont az expóról A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) támo­gatja a kormányzatnak az expó le­mondását indítványozó javaslatát — tartalmazza a szervezet állásfoglalása, amelyet pénteken juttatott el az MTI- hez. Megítélésük szerint ugyanis az adott gazdasági körülmények között a polgárok többsége lenne a vesztese a világkiállításnak. Ezzel együtt fontosnak tartják, hogy a megkezdett s eredetileg expo-célú beruházásokat a végső hasznosítás igényeihez és a finanszírozási lehetőségekhez iga­zodva, határidőre adják át. Ugyan­csak lényegesnek ítélte a honfoglalás 1100. évfordulójára tervezett életké­pes vidéki programok megrendezését. Horn — Kinkéi találkozó Horn Gyula miniszterelnök pénte­ken kora este Bonnban megbeszélést folytatott Klaus Kinkéi német alkan- cellárral és külügyminiszterrel. Horn, aki júliusban közvetlenül minisz­terelnökké választása után járt Bonn­ban, és Helmut Kohl kancellárral tár­gyalt, most elsősorban a magyar határnyitás ötödik évfordulója alkal­mából kereste fel Németországot. Pénteken este a szövetségi műcsar­nok dísztermében Horn Gyula és Klaus Kinkéi mondott beszédet, fel­idézve a keletnémet menekültek öt évvel ezelőtti kiengedésének törté- i; nelmi jelentőségét. Az ünnepi beszé­dek után Kocsis Zoltán zongora- művész adott hangversenyt. építkezés kocsordon Valóban furcsa fintora a sorsnak, hogy Kocsord, amelynek lakói egykor bizonyára irigyelték a Záhony környékén élőket, most előrébb tart a köz­művekben, mint a nemrég még Európa szárazföldi kikötőjének aposztrofált határváros. Lapunk 2. oldalán olvashatnak arról is, hogy különleges gazdasági övezet tervei körvonalazódnak Záhonynál. Az alapkérdés, hogyan valósítható meg mindez a legalapvetőbb közművek nélkül? BOMBARIADÓ A MEGYEI BÍRÓSÁGON Bombariadó volt pénteken reggel a nyíregyházi bíróság épületében. Értesülésünk szerint bombát nem találtak Akcióban a rendőrség bombaelhárítói zatlan időre befagyasztották. Az ügy hát­teréről kérdeztem Szőgyéni Józsefet, Ti- szabezdéd polgármesterét, aki tevékeny részt vállalt az előkészítésben. — Mi is történt valójában? — A beruházás előkészítése a finishez ért augusztusban. A teljes, 600 milliós költséghez a kivitelező 158 millió forint­tal, az önkormányzatok 160 millió forint­tal járultak volna hozzá a 280 millió forin­tos állami támogatás mellett. A kormány tárcaközi bizottságának ülése után augusz­tus 29-én azt a tájékoztatást kaptuk, hogy az állam mindössze 180 millió forintot tud finanszírozni, de erről is csak akkor hoznak döntést, ha az önkormányzatok előteremtik a hiányzó 100 milliót. A tizen­egy önkormányzat úgy döntött, hogy további hitelterhek árán is vállalja a beru­házás megvalósítását. Ezt közöltük is az Állami Fejlesztési Intézettel, amivel a szin­dikátusi szerződést meg kellett volna köt­nünk, de válaszként azt kaptuk, hogy augusztus 30. napjával a környezetvédel­mi tárca felfüggesztett mindenféle finan­szírozást. — Mikor indult volna a beruházás? — A tervek szerint a szerződést augusz­tusban írtuk volna alá, és már szeptember­ben kezdődtek volna a kivitelezési munká­latok. Ezért a döntés hidegzuhanyként ért bennünket. — Milyen következményekkel jár az ál­lami támogatás elmaradása? — A közelgő önkormányzati választá­sok küszöbén állunk. Egyetlen önkor­mányzati képviselő-testület sem tudná fe­lelősen felvállalni — ismerve a lakosság teherbíróképességének és saját forrásaink korlátáit — a teljes összeg pótlását még hitel felvételével sem. Sajnos, ha a Környezetvédelmi Minisztérium döntése végleges, kétszeresen is hátrányos helyzet­be kerül térségünk: elmaradunk nemcsak az ország régióihoz, hanem a megye töb­bi térségéhez képest is az infrastruktúra fejlesztésében. Világbajnok a női vízilabdacsapat! FÉNYES GYŐZELEM A világbajnoki cím védői, a tavaly Európa-bajnokságot is nyert hol­land női pólósok — akik itt Rómában a csoportselejtezőben 10-8-ra nyertek Ekéék ellen — voltak a favoritjai a magyarokkal vívott vb-döntőnek. De, mert a gyengébb nem pólót művelő képvi­selőit korántsem a kiegyensúlyozottság jellemzi a vízben, a legjob­bak is képesek egészen veszélyes produkcióra, sokan adtak esélyt a magyar csapatnak is, amely célját már a fináléba kerüléssel telje­sítette. Amellett Rafaelék el-elkapták már a hollandok frakkját, pél­dául az 1991-es athéni Európa-bajnoki döntőben, ahol elhalászták az aranyat a németalföldiek orra elől. Ez a bravúr most is sikerült! Magyarország - Hollandia 7-5 (2-0,1-3, 1-1, 3-1) Magyarország: Szalkay — Kissné, Eke 1, Stieber, Rédei, Rafael 3, Szremkó 2, Dónkéi 1, Tóth N. Hollandia: Boering — Spiker, Hiemstra, Kriekaard, Leiendekker, Lindhout 1, Kuipers 3. Bast, Van den Berg, Schram, Van dér Boon, Scherrenburg, Verdam 1 Már túl jártak az első negyednek a felén is a csapatok, amikor — kölcsönös hibák után — megszületett az első gól. Szerzője a fiatal centertehetség, Szremkó volt, s miután Rafael elmés megoldására sem tud- tak érdemben reagálni a hollandok, 2-0-ás magyar vezetésről folytatódott a vb- finálé. A második hét percben vállalt újból főszerepet Szremkó, szó szerint beküz- dötte a labdát a kapuba. A tulipánosok gólkirálynője, Kuipers azonban előbb kilőtte a bal alsó, majd a jobb felső sarkot, máris szoros lett az állás (3-2). Mi több, ugyanő hatalmas kapufás góllal is bizonyí­totta tudását, így aztán 14 perc játékot követően ez volt a valós képlet: Magyar- ország — Kuipers 3-3. A harmadik negyedben hárompercnyi kölcsönös tehetetlenkedés után zörrent a háló először: Rafael büntetője bizonyult védhetetlennek (4-3). Lindhout azonban nem hagyta, hogy hátránnyal várják a be­fejező hét percet, egyenlített. „Magyar- ország! Magyarország! Mindent bele!” — kántálta kitartóan a lelkes magyar tábor, és a kérésnek lett is foganatja: Dunkel sap­kaszámához híven csaknem tíz méterről vágta be az ötödiket, Eke pedig egy megúszás pazar lezárásaként ívelt csodála­tosan a hálóba: 6-4. Megremegtek a hol­land kezek, nem úgy Rafaelé: négyméte­resből lőtte be a hetedik magyar gólt. Az egyre idegesebb és elbizonytalanodó rivá­lis csapatból Verdam még betalált, köze­lebb jutni azonban már nem tudtak a hol­landok. Világbajnok a magyar női vízilab­da válogatott! Kapkodó döntés nem születhet A JÖVŐ FELADATA A Magyar Szocialista Párt országgyűlé­si képviselőcsoportjának gazdasági mun­kabizottsága, valamint a Szabolcs-Szat- már-Bereg megyei képviselőcsoport ke- rekasztal-beszélgetést szervezett a regio­nális fejlesztés, a különleges gazdasági övezetek létrehozásának lehetőségeiről, a Szocialista Párt hosszútávú gazdasági programjának kialakításáról. A tanács­kozás célja az volt, hogy gazdasági terület- fejlesztési szakemberek Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei válla­latvezetők és politikusok bevonásával ke­ressenek választ a fenti kérdésekre. A meg­beszélésen részt vettek: dr. Baja Ferenc környezetvédelmi és területfejlesztési mi­niszter, dr. Drecin József tudományos tanácsadó, dr. Szombathelyi Ferenc kuta­tóigazgató, dr. Mandel Miklós egyetemi tanár, dr. Kari Imre munkabizottságveze­tő, mint előadók. Az előadásokban elhangzott, hogy ami­ről (regionális fejlesztés) most van szó, az nem a ma, hanem a jövő feladata. Kapko­dó döntés nem születhet. A különleges gazdasági övezet kialakítása két év múl­va kerülhet olyan helyzetbe, hogy megva­lósuljanak a fejlesztési elképzelések. Egy ilyen különleges gazdasági övezet az állam számára adókiesést jelent. Azt sem döntötte még el senki, milyen lenne ez a különleges gazdasági övezet. Ezt sem a minisztérium, sem a szakma nem tudja eldönteni az érintettek bevonása nélkül. Csak ezután következhet a törvényi szabá­lyozás.

Next

/
Oldalképek
Tartalom