Új Kelet, 1994. szeptember (1. évfolyam, 137-162. szám)
1994-09-09 / 144. szám
UJ KELET Az amerikai nagyon csodálkozott Duzzogó dohányosok — A népnek a kedve elmegy a dohánytól, mászni a szerbiaién, kötözget- ni egyre feljebb-feljebb — kezdte a dohánytermelők panaszáradatát Julcsi- sin Balázs. Itt Gemzsén nehezen talál olyan portát, ahol ne száradna a pajtában a füstölögnivaló, mert aki magyar ember, az nem azt nézi, hol lehet a munka elől elsündörögni. Szégyellem megmutatni, hogy mekkora levelek teremtek az idén, mert kinevet. Láthatja, hogy alig nagyobb ez, mint a tenyerem, de hogy is legyen nagyobb, amikor, ha végigfekszem a sorok között, akkor is kilátszom, mert az aszály miatt tönkrement itt minden. —A múltkor azt mondta egy minisztériumi tisztviselő, hogy nem is volt aszály. — Hallottam én az okoskodását, hogy csak ötven centiig száraz a föld, de leások én neki annyi centiméterre, aztán ott állok mellette, amíg vizet talál, de addig nem teheti le az ásót, mert az ilyennel lehet felbosszantani itt a Nyírségben az embert. — Miért nem termelnek akkor más növényt? — Ha keservesen is, de muszáj csinálni, mert kevés a nyugdíj, pedig harminchat évig dolgoztam én téeszben, bányában meg olyan helyen, ahol hetvenkilósnál könnyebb zsákot nem emeltünk. Az igazán nagy probléma az, hogy pajtákat épített itt sok ember tizenöt-húsz évvel ezelőtt, mert valamikor haszon is volt a dohánytermelésen, még ha sok munkával járt is. Ráadásul újabban pénzért adják a vetőmagot, meg drágán olyan zsineget adtak, amire vagy felfűzni sem lehet a dohányt, vagy ha ez mégis sikerül, reggelre leszakad. — A kisebb termelőkkel már nem is foglalkoznak — folytatta a gondolatmenetet Kovács Lászlóné. — Aki nagy tételben foglalkozik vele, annak most is megéri, mert tud öntözni, van szárítója és nem kell fűzögetni, pajtázni a dohányt. Eddig négyszáz pórét akasztottunk ezer ölről a szerbiafára, ami kedvező időjárás esetén már háromszorosa lenne. Ilyen földmunka meg permetszerárak mellett ráadásul alig több a szárított dohány ára, mint négy évvel ezelőtt. Aztán idehozták ezt a A legifjabb dohánytermeló'k madzagot, ami szerintem valahol elfekvő áru volt, aztán küszködjön vele aki akar. — Amikor dobálták itt lefelé mindenkinek a zsineget — ha kellett, ha nem —, azt mondták, azért kellett kendermadzagra fűzni a dohányleveleket, mert az amerikai ember, aki megvette a gyárat, nagyon csodálkozott, hogy műanyag zsinegre fűzünk — heveskedett Miklovicz Endréné. — Ha ennyire szeret csodálkozni, akkor miért jött ide, nem kell itt a magyar embert megtanítani a munkára, mert addig is termeltünk, amíg be nem jöttek. Amíg a téeszen keresztül kötöttük a szerződést, addig biztosabb volt a termelés, most meg ránk nyomnak mindent, de olyan vetőmagot adnak, amiben nem egyfajta dohány van, nem fizetnek aszálykárt, sem peronoszpórára hozzájárulást. Amikor a jégbiztosítást köttették velünk, idejött a beváltó megbízottja, de azt nem jött vissza közölni, hogy ha nincs jégkár, akkor ötven százalékát visszaigényelhetjük. Ne csak akkor jöjjenek, ha kapni kell, hanem akkor is, ha adni. — Ezek elég lehangoló érvek, — Minket már jobban kikészíteni nem lehet, bele vagyunk már fásulva, egyet gondolunk, és jövőre nem csináljuk. Idejöttek az amerikaiak okoskodni, pedig nem építettek ők itt semmit, és most úgy veszik át tőlünk a szárított dohányt, hogy ott sem lehetünk, mert felviszik a zsákokat Nyíregyházára, és utazgathatunk napokat utána. — Hát miért csinálnám másért, minthogy kell a pénz — csodálkozott a kérdésen Gál Ferencné. — A férjem messze dolgozik, a kislányom szívbeteg, a fiamat ortopédiára hordom. Ha valamelyik gyerekkel megyek, hatszáz forint az útiköltség a megyeszékhelyig. Eddig a téeszpajtában szárítottunk, most felvettem kölcsönt a pajtaépítésre, de nincs mit belerakni, mert olyan gyenge a termés az aszály miatt. Ráadásul most sem táppénzen nem vagyok, sem dolgozni nem bírok, mert arra is volt ember, hogy lefényképezzen, amikor segítgettem a dohánytöréskor, és kiírtak betegen dolgozni. Pedig igazából ezt a pár száz öles termelést már csak nyugdíjasok vagy leszázalékoltak csinálják jövedelempótlásnak. Aradi Balogh Attila így látja a Független Kisgazdapárt Statisztaszerep az ellenzéknek Az országgyűlési képviselő-választások egyik, megyénkben is induló pártja volt a Független Kisgazda Földmunkás és Polgári Párt, melyet a sok kisgazdapárt miatt szokás a pártelnökről Torgyán-féle kisgazdáknak nevezni. A választás utáni tervekről érdeklődtem Hoványi Ferenc megyei főtitkártól. — Először is hadd szögezzem le, hogy kisgazdapárt csak egy van, ez pedig a mienk. Huszonhat képviselővel vagyunk jelen a hazai törvényhozásban. — Én tudok ezenkívül is vagy három kisgazdapártról. —Ezek a választások óta csendben vannak, mert az emberek nem álltak melléjük, még az egy százalékot sem érték el. Ez úgy működött, hogy ha valaki kitalált egy kisgazdapártot, már volt is. Ezek a bom- lasztásra szerveződtek, és sok pénzük volt, tehát valakiknek érdekükben állt, hogy a nemzeti erőt bomlasszák. Valószínűleg felélték a pénzt, amit erre kaptak, és a szponzor elállt mellőlük, mert az idő túlhaladt rajtuk. — Akkor önök elégedettek is a választási eredménnyel. — Az, hogy a második legerősebb ellenzéki párt vagyunk, önmagában nagy dolog, mert egy nosztalgiázó szavazási lendület valósággal berepítette a nemzet- ellenes baloldalt a parlamentbe. Ugyanakkor hiába kezd észhez térni a nép, a sorozatban bekövetkező csalódásaikon nem tudunk segíteni, mert az ellenzéknek csak statisztaszerep jut. — Miben nyilvánul ez meg? — Nincs módunk a törvényhozást befolyásolni. Olyan jogszabályok születése van kialakulóban, ami már most nemzeti érdeket sért, de később még nagyobb problémákat okozhat. Hadd említsem itt meg az egyfordulós önkormányzati választásokat, vagy a földtörvénynek azt a részét, hogy külföldi is vehessen földet hazánkban. — Az a vád érte önöket a „zöldbárók" részéről, hogy szövetkezetellenesek. — Jómagam növényvédelmi szakmérnök vagyok, most munkálkodom egy mezőgazdasági társulás alakításán. Ami pedig a vádat illeti, igenis ellene vagyunk, hogy a téeszelnökök más vagyonával szabadon gazdálkodjanak, ez pedig nem szövetkezet, hanem kolhoz, amit igenis ellenzőnk, mert a magyar tulajdonos saját földjén éli1. íult a cseléddé válás irányába. — Legközelebb hol hallatják ebben és másban hangjukat? — A tervek szerint szeptemberben megyei nagyválasztmány lesz, ahol döntünk az új összetételű megyei vezetésről. Az időpont még azért nem biztos, mert az új kormány minden párttámogatást befagyasztott, és beszélgetésünk idejéig ebben még nem döntött a parlament. Addig is a másfél száz tagszervezetünkben helyi tisztújító gyűléseket tartunk, növeljük a taglétszámot. — Ebbe az elképzelésbe belefér a pártot korábban elhagyók tábora is? — Ok valamennyien személyes sérelem, politikai ambíció miatt mentek el. Vannak, akik olyan bűnt követtek el, akkora kárt okoztak a pártnak, hogy számukra nincs visszatérés. A kisebb esetekben a helyi szervezeteink döntenek, de minden esetleges visszatérőre vonatkozik, hogy párttisztséget nem vállalhat. —A tervezett megyei tisztújítás egyben felkészülés az esedékes önkormányzati választásokra? — A helyi választások sokkal fontosabbak annál, semhogy az utolsó pillanatra hagyjuk. Erre már a parlamenti választásoknál figyelni kellett volna az előző kormánynak, mert a régi rend emberei benn maradtak az önkormányzatokban, és ők osztogatnak azért, hogy szavazatot kapjanak. Most a legfontosabb, és erre már tettünk kezdeményezést, hogy a nemzeti középerő minden fontos helyi tisztség betöltésénél egy helyre szavazzon. így megállítható az a további baloldali előretörés, ami káros következményekkel járhat. 1994. szeptember 9., péntek A legösszetartóbb csapat a tortúrán Siker Zánkán Augusztus utolsó hetében a régi úttörőtáborban a Budapesti Önkormányzatok Középiskolai Szövetsége és a Magyar Középiskolások Köre újra megrendezte hagyományos diákönkormányzatvezetőképző táborát. Az egész országból idelátogató diákok egy teljes hétig élvezhették a munkát és szórakozási lehetőségeket. Bizony, bizony, a munkát is, hiszen elsősorban nem pihenni jöttek a fiatalok, hanem komoly iskolai problémákra kerestek megoldást. A tábor fő célja az volt, hogy a diákönkormányzatokat segítse, és megpróbálja enyhíteni a tanárok és tanulók közötti ellentétet. Ennek érdekében különböző előadókat hivattak, akik válaszoltak a gyerekek kérdéseire. A vendégek között volt Boldizsár Gábor is, aki a kéttannyelvű iskolák rendszerének megalapítója. Környezetvédelmi előadások, politikusok tájékoztatói tették színesebbé és érdekesebbé a délelőtti plenáris üléseket. A délután mindig a csoportfoglalkozásoké volt, ahol a diákok az aznapra kiosztott témákkal foglalkoztak, majd este egy beadvány formájában beterjesztették azt a vezetőségnek. A szabolcsi társaság tizennyolc főből állt, s a vezetőjük Véghseő János, Nyíregyháza városának diákpolgármestere. Elmondásuk szerint még soha sem vettek részt olyan táborban, ahol ennyire jó közösség alakult volna ki. Ez megmutatkozott abban is, hogy sorra nyerték a versenyeket, és végig együtt voltak, bármiről legyen is szó. Már az ismerkedési est vetélkedőjét megnyerték, elég nagy pontkülönbséggel. A következő napok reggelein majdnem mindig teljes létszámban vettek részt a tornán, és a sportversenyeken is kitűntek: megnyerték a focibajnokságot, harmadikok lettek a kosárversenyen is. Az éjszakai tortúrán, ahol szellemi és ügyességi feleadatok voltak, szintén első helyezést értek el. Teljes joggal várták hát a hétvégi eredményhirdetést, ahol legnagyobb sajnálatukra csak a negyedik helyet kapták meg. Nem búsultak sokáig emiatt, bár eléggé becsapottnak érezték magukat. Azzal vigasztalódtak, hogy a legösszetartóbb csapat az övéké volt, igazi egység, amit senki és semmi nem tuddott szétrombolni. Most is tartják egymással a kapcsolatot, és szeptemberben közösen utaznak fel a fővárosba a két diákszervezet szüli- napi bulijába. Négyen a bandából azonban már a hónap közepén Budapesten lesznek, egy országos gyűlésen. Ők képviselik a megye tanulóifjúságát. Reméljük sok sikerrel! Dajka N rirszől lősi 1 >- S-O. (öli (érd és 1 logy érzik magukat a faluban? Nagy Lórántné ésVerba Sándorné OTP alkalmazottak: — Nyírszőlős alapellátásával — víz, gáz, áram — meg vagyunk elégedve, mert ezek bevezetése már túlnyomórészt megtörtént. Viszont a közutak állapota katasztrofális. Ennek a kiküszöbölésére a lakosság állandó segítségét kérik, de azt tudni Nagy Lórántné Koppányi Levente Önálló húsbolt nincs a faluban, az egyetlen ABC-ben pedig igen kicsi a kínálat. Sok a baj a buszjáratokkal. Reggelente, hétköznapokon iszonyú nagy tömeg van, annak ellenére, hogy 6 óra 45 perckor két buszt küldenek egyszerre. Inkább gyakoribb járatokat kellene beiktatni. Koppányi Levente tanuló: Verba Sándorné Déri László kell, hogy a települést nagy többségben nyugdíjasok lakják. Vannak fiataljaink is, nekik meg az a gondjuk, hogy itt helyben nem tudnak kikapcsolódni. Nincs mozi, nincs diszkó, így ezeket a dolgokat csak Nyíregyházán találják meg. De nem csak a szórakozási lehetőség hiányzik, a magasabb szintű oktatás sincs igazán megoldva. Idegen nyelvet, franciát, csak az általános iskolában oktatnak. Az élelmiszer- ellátás is nehézkes, szűk a választék. — Én meg vagyok elégedve, az alapvető dolgok megvannak. Az egészségügyi ellátás is jó. Egyelőre kevés, mondhatni semmi a szórakozási lehetőség, de jövőre talán lesz diszkó. Déri László nyugdíjas: — Hát az ellátással igazán nagy problémák nincsenek, de nem az, amit ígértek. Én erről bővebben nyilatkozni nem tudok. Erről inkább az illetékesek beszéljenek! Gergely Csilla
