Új Kelet, 1994. szeptember (1. évfolyam, 137-162. szám)
1994-09-08 / 143. szám
UJ KELET MAGAZIN 1994. szeptember 8., csütörtök 7 Ugye milyen édes vagyok? A hathónapos nagyhalászi kisfiút Kató Gergó'nek hívják Továbbra is várjuk képeiket. Címünk: 4400 Nyíregyháza, Bercsényi u. 8. VESZÉLYBEN A KATEDRÁUS! Újra szünetelnek a felújítási munkálatok a kassai Szent Erzsébet-székesegyhá- zon. Valószínűleg rövidesen be kell zárni ezt a műemlék templomot, Kassa büszkeségét, elhanyagolt, szinte életveszélyes állapota miatt. A püspöki hivatal tájékoztatása szerint csak ahhoz, hogy az elkövetkezendő években ne következzen be jóvátehetetlen károsodás az épületen, évi 30 millió koronára lenne szükség. A kassai Szent Erzsébet-székesegyház rekonstrukciója a 80-as években kezdődött, de pénzhiány miatt az évek során alig haladt előre. Az állványokkal borított katedrális felújítása — ha a pénz rendelkezésre állna is — csak 2000 táján fejeződne be. Erre azonban a dolog állása szerint vajmi kevés remény van. „A szabadon hagyott köldök tüntető lobogója" El kell hinnünk a párizsi divatstatisztikáknak, hogy az idei nyáron a fürdőruhát vásárló hölgyek többsége a bikinit kereste. Azért kell elhinnünk, mert az ötlet be van járatva. Az elmúlt közel fél évszázad elég volt ahhoz, hogy a leány- és asszonynemzedékek számára ez a ruhadarab nemcsak a nyár praktikus kellékét jelentette, hanem „a szabadon hagyott köldök tüntető lobogója” is volt. Ahogyan a korabeli sajtó nevezte. De mi az, hogy korabeli? Ki emlékszik például arra, hogy mi is volt e ma már akár elavultnak is nevezhető ruhadarab előélete? Pontosabban: hogyan is robbant a bikini-sztori?! A béke mézesheteiben, amikor a világ még a romeltakarítással foglalkozott, azaz 1946 nyarán, kisebb inváziós hadsereg — 150 repülőgép, 200 hajó és 42 ezer ember — tartott a Csendes-óceán egyik atoll- szigetéhez, melyet a térképek Bikini néven jelöltek. A hadműveleti tervben „atomteszt” címen szerepelt a titkos amerikai akció. Az első atombombát 1946. július 1-jén robbantották fel, a másodikat 25-én. A hatást mintegy tízezer berendezés, műszer rögzítette. Egyébként elsüllyedt egy torpedóromboló, egy cirkáló és három halászhajó. A leltárt, mint tudjuk, Hirosimában tette teljessé az amerikai hadvezetés. A Bikini-korallsziget tulajdonképpen visszasüllyedhetett volna az ismeretlenség mélységeibe. A Bikini-hadművelet híre azonban eljutott egy francia divattervezőhöz is, Louis Reard éppen ez idő tájt, a félelem és a nyugtalanság nyarán ajánlotta fel a divatszalonnak azt a kétrészes fürdőruhatervet, amit az atomkísérlet helyszínéről bikininek nevezett el. Az „indecens” — ez volt a legenyhébb kifejezés, amivel illették — ruhadarab detonációja az erkölcs és az üzlet elszánt összecsapását indította el. Noha, mint többen rámutattak, a kétrészes fürdőruha korántsem jelentett újdonságot, már a harmincas években is létezett, sőt, kimerészkedett a népfürdőnek nem mondható tengerparti zárt strandokra is. A merész nagymama fürdőruhája azonban „szemérmesen hatalmas volt, mintha csak büntetni akarta volna a viselőjét, amiért a bájaira való tekintet nélkül felvette a szúrós szövetnadrágot, s egészen a derekáig felhúzta, a felső részt pedig a hóna alatt vezette el”. És ennél a divatkritikában megfogalmazott mutatványnál még a világ első kétrészes fürdőruhájának a megörökítője, a szicíliai Piazza Armerinában lévő villa mozaikművésze is merészebb volt. Pedig ő az időszámítás előtti IV. században élt! A művészettörténészek e pompás falikép elemzésekor például nem mulasztják el hangsúlyozni, hogy a villa fürdőjéhez vezető folyosó falát díszítő tíz leányalak mozaikja „évszázadokig tartó kihívást jelentett a divat irányítói számára azzal, hogy láttatni engedte a köldököt, s a csípőt is szabaddá tette a Nap és a szemek előtt, nem is beszélve a has diszkrét domborulatáról”. A régészet mindmáig adós a bikini e névtelen előfutárának kilétével, nem is beszélve arról, hogy vajon követték-e a példát a római birodalom más tájain is. Történelmi tény, hogy az újrafelfedezett és immár bikininek nevezett fürdőruhát Micheliné Bernardin kisasszony indította el világhódító útján azzal, hogy vízen és vízparton bemutatta Franciaországban. A tett, mint említettük, felért az előre megfontolt szándékú közbotrányokozással, sőt az ezzel járó büntetőszankciók érvényesítésének követelésével. És nem utolsósorban azzal, hogy a bájos táncosnő elképesztően rövid idő alatt közel 50 ezer házassági ajánlatot kapott. Ezután Olaszország következett. No, nem azonnal, a Tempó Illustrato szerint 1947 egyik forró augusztusi vasárnapján volt a premier az ostiai lidón: ,Adriana Betti színművésznő kék-fehér bikinijében pózolt néhány elképedt halász előtt”. Ne felejtsük, a halász felesége ez idő tájt még alsószoknyában fürdött a tengerben! Sőt, Rómában az ötvenes évek elején egy felháborodott úr a strandon megütött egy hölgyet, amikor az nem volt hajlandó eltakarni az általa indiszkrétnek vélt bájait, melyeket közszemlére tett az átkozott fürdőruha, a bikini. A sors különös iróniája, hogy az úr később belügyminiszter lett Itáliában... A divatdiktáló áruházak eközben újabb és újabb modelleket dobtak piacra. Valamirevaló filmtörténet, tv-játék nem nélkülözhette látványos varázserejét — s a bikini éppen a sztárok révén vesztette el a nimbuszát. Közönséges, mondhatni banális ruhadarabbá vált, melyet már státus- és önkritika-szempontok mellőzésével is lehet viselni. Előbb, vagy utóbb. Mindössze egyetlen látványos kudarcra kell emlékeztetni e folytonos hódításból: a szépségversenyek pódiumát nem sikerült elfoglalnia. A legszebb lányok továbbra is egyrészes fürdőruhában vonulnak, és a királynőt is egyrészesben koronázzák meg. Az elmúlt évtizedek rövid oknyomozó történetéhez hozzátartozik, hogy a hetvenes években tovább zsugorodott a már amúgy is takarékos ruhadarab. Érdekes, hogy a felső rész elhagyása korántsem okozott olyan zavart, mint a bikini a kezdet kezdetén. S miközben Kelet-Európa vetkőzött ezen a nyáron is, a bikini kitalálói, Franciaországban, már a ruhadarab növekedéséről beszélnek. A kilencvenes évtized — mondotta az egyik divatdiktátor — az egyrészes fürdőruháé lesz, mert a tervezőknek kitűnő ötleteik vannak ahhoz, hogy olyan fürdőruhába öltöztessék a nőket, ami eltakarja, amit takarni kell, a többit pedig a fantáziára bízzák... (MTI-Press) Búd Spencer és Terence Hill új filmje arácsonyi bunyó Búd Spencer és Terence Hill kilenc évi szünet után ismét visszatér a mozikba. Miről is szólhatna az új filmjük, mely már a vágóasztalon alakul véglegessé, ha nem arról, amit elvár tőlük a világ: nagy pofonokról, jól helyezett ütésekről, egy lomha óriás és a fürge ész- és kézjárású társa trükkös igazságszolgáltatásáról. Vagyis nincs stílus- váltás, és ezt a film címe is megnyugtató módon jelzi: Karácsonyi bunyó. — Utolsó közös filmünk befejezése óta külön dolgoztunk. A jó kapcsolat azonban megmaradt, és főleg élt bennünk a vágy, hogy megint együtt forgassunk. Aztán elszántuk magunkat... — Búd Spencer, mint a filmbéli figurái is, kevésbeszédű. Pedig nem is akármilyen érdekességeket közölhetne az új filmről! Például azt, hogy a Karácsonyi bunyó családi vállalkozásban készült. A forgatókönyvet ugyanis Terence Hill fia írta, aki egyébként rendezőként is bemutatkozik. Producerként pedig egy bizonyos Giuseppe Pedersoli jegyzi a filmet, aki nem más, mint Carlo Pedersoli, azaz Búd Spencer fia. (A hajdani vízilabdázóból lett filmszínész a Spencer Tracy iránti tiszteletként választotta ezt a művésznevet.) A film témája akár egyetlen mondatban is összefoglalható: a jólelkű, ám kemény- öklű, 150 kilós óriás és kékszemű, kölyökképű társa — egyébként testvérek — a rejtett kincs és egy bűnöző nyomába ered. — A Karácsonyi bunyó tulajdonképpen pajzán western, melyen sokat lehet majd nevetni. Azt nyújtjuk, amit várnak tőlünk a nézők. És én nagyon örülök, hogy ismét Búddal dolgozhatok, a régi módon, a megszokott stílusban. Terence Hill véleményéhez a társ hozzáteszi még: — Amikor elkezdtük a közös munkát — már majdnem negyedszázaddal ezelőtt — nem is gondoltuk, hogy új stílust teremtünk. Eleinte még azt is megtettük, hogy beosontunk a nézőtérre és figyeltük a hatást, hogyan fogadják a nézők a poénokat. Ezek a megfigyelések nagyon tanulságos és főleg megnyugtató tapasztalatot jelentettek a további munkához. így tehát a Karácsonyi bunyó komikus fogadtatása is várhatóan ugyanaz lesz, mint a korábbi filmjeinké. Mi ugyanis nem akarunk változtatni ezen a stíluson. Tulajdonképpen mi is ez a stílus? Nehéz lenne pontosan leírni, érzékeltetni azonban egyszerűbb: Búd Spencer és Terence Hill úgy verekszik, hogy az „elemi erejű” bunyó sohasem nyújt véres filmélményt a néző számára. Az alkotók kellékei közül hiányzik a paradicsomlé... — Az az igazság, hogy mi nyugodtan alszunk éjszaka — mondja Terence Hill, az amerikai Santa Fében lakó velencei olasz, akit Mario Girotti néven anyakönyveztek. — Nyugodtak lehetünk amiatt, hogy nem pártoljuk az agressziót. A mi filmjeinket bárki megnézheti, családok gyerekestül, nagypa- pástól. nagy mamástól. A Karácsonyi bunyót Mexikóban forgatták, három hónap alatt el is készültek vele. A világpremier mi máskor is lehetne, ha nem karácsonykor? (MTI-Press) ,pt Dehogy akar ő bántani, csak játszik. Mit is várnak tőle, hiszen még annyira kölyök. Egyébként mindketten „intézeti” gyerekek vagyunk. Sóstóhegyen, az Aranykalász sorból nyíló Fekete-dűlőn lakunk GAZDIT Állatbarát Alapítvány, Sóstóhegy, Fekete-dűlő keresünk! Megölte i Az amerikai Polgári Jogokat Védő Liga információja szerint immár a tizennegyedik személy halt meg úgy, hogy a hatóság a letartóztatáskor túllépte a megengedett határt. Ezúttal a 35 éves Dániel Price veszi borsspré tette életét a kaliforniai Poway-ben akkor, amikor az őt letartóztatni akaró rendőrök borssprével akarták ártalmatlanná tenni. A fiatal férfi a sprétől megfulladt. InfoNet