Új Kelet, 1994. szeptember (1. évfolyam, 137-162. szám)
1994-09-07 / 142. szám
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI HÍRLAP I. évfolyam, 142. szám Ara: 12,50 Ft 1994. szeptember 7., szerda POKOLGÉP UNGYÁRON Ungváron merényletet követtek el a megyei belügyi főosztály egyik munkatársa ellen, aki a szervezett b nözés elleni harccal foglalkozik. A merénylők pokolgépet helyeztek el a rendőrtiszt személy- gépkocsijában, és a robbanószerkezetet feltételezések szerint táv- irányítással hoztak működésbe. A robbanás akkor következett be, amikor a rendőrtiszt beszállt a lakása előtt parkoló gépkocsiba. Az ungvári rendőrt súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A tettes vagy tettesek kiléte még ismeretlen, a megyei belügyi főosztály pénzjutalmat ajánlott fel a nyomravezetőnek. Az 1996-os világkiállítással kapcsolatos kísérőrendezvények pályázói gyűltek össze tegnap a megyeháza kistermében. Mint ismeretes, kétségessé vált az expó megrendezése, ezért dr. Vincze István megyei expófelelős összehívta a pályázókat, hogy megvitassák: folytassák-e terveik megvalósítását, és készüljenek-e a millecentenáriumhoz kapcsolódó országfesztiválra. Kézy Béláné, a kereskedelmi és idegen- forgalmi továbbképző megyei képviselete nevében bejelentette, hogy összegyűjtötték az országfesztivál részeként tervezett rendezvényeket, melyekből előzetes megyei eseménynaptárt állítottak össze. A kiadvány nyomdai sokszorosítása most van folyamatban. Hangsúlyozta, hogy az országfesztivál valamelyest enyhítené az expó elmaradásával keletkezett traumát. Nem szabad feladni a lelkesedést, meg kell valósítani a terveket. A már elkészült, illetve még készülő megvalósíthatósági tanulmányok esetleg bárhová benyújthatók. Egy pályázó véleménye viszont az volt, hogy mivel lefújták az expót, az erre készült pályázatokat el fogják törölni. A felszólaló véleménye szerint nem valószínű, hogy az expó eddigi szervezőbizottsága átalakul az országfesztivált előkészítő testületté, hiszen ezzel csak a név változna meg. Aggályait fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a végleges parlamenti döntés előtt talán feleslegesen dolgoznak a már megalakult szervezőbizottságok. Egy másik pályázó ellenvetette, hogy a bizottságok már régóta működnek az expótól függetlenül is, tehát újak alakulásáról szó sincs. Felvetette, hogy kapcsolatba kellene lépni szűkebb hazánkból származó miniszterünkkel. Baja Ferenccel, és segítségét, felvilágosítását kérni. Zavarkó Mihály, Nyíregyháza új expófelelőse kifejtette, hogy a város csatlakozni kíván az országfesztivált előkészítő munkákhoz. LUXUSSZOBÁK A tanárképző főiskola főigazgatója körlevelet intézett a diákokhoz június 10-én, miszerint jelentős pénzösszeget kapnak a kollégium felújítására. Céljuk az volt, hogy gyökeres átalakításokat hajtsanak végre. Egyágyas, zuhanyfülkés luxusszobákat szerettek volnak kialakítani a kollégium egy részében, a többi három épületben fokozatosan jobb feltételeket kívántak biztosítani. Mindezért a kollégiumi díj (600 forint) mellett havi 1000 forintot kell befizetni a fejlesztési alapba. Hétfőn megkezdődött az utóvizsgaidőszak, s a kollégium szobái még nem állnak készen a hallgatók fogadására. A munkálatokat másfél hónapja, július 20-án kezdték meg, és sajnos még mindig nem fejezték be. Még tart a tetőszigetelés, nincs lerakva a linóleum, az ablakok cseréjét is a napokban végzik, és a zuhanyozók még takarításra sem alkalmasak. — A műszai átadásnak hétfőn reggel meg kellett volna történni, de a félkész munkák mellett rengeteg minőségi kifogás is felmerült, tehát nem vettük át — mondja dr. Hanusz Árpád, a kollégium igazgatója. — Nem valósult meg a zuhanyozófülkék szobákba való bevitele, s amelyek a folyosón vannak, azok sem érik el még a kempingek színvonalát sem. Kulturáltabb konyha és mosószoba létrehozását tervezzük a befolyó pénzből. Bár az átalakítás nincs kész, a havi 1000 forintot ntidenképpen fizetni kell. A kollégiumi önkormányzat fog dönteni arról, hogy mire fordítják a pénzt. Komfortfokozatokat javító beruházásokat képzelnek el, és szeretnének segíteni az albérletben lakóknak is. A nagy gondok szerdán kezdődnek, ugyanis nincs hol elszállásolni a beköltöző elsőéves hallgatókat. Vasárnap viszont már a felsőbb évesek is megérkeznek, s nekik már biztos, hogy nem tudnak szobákat biztosítani. Huszonkét fős tömegszállást kénytelenek indítani a kollégiumi klubban és a stúdióban. De ez is édeskevés! Akkor kezdődik majd az igazi botrány, ha a kolisok ott állnak a bőröndjeikkel az épület előtt, és nincs hová menniük... MÉG MINDIG TŰZ! felvonulás Mátészalkán Bár az augusztusi „csúcsot” nem éri el — amely napi 8-10 riasztás volt —, ebben a hónapban is mozgalmasan telnek a mátészalkai tűzoltók napjai. Sajnos, a felelőtlen emberek „jóvoltából” most is naponta 2- 3 esetben kell kivonulniuk, többségében mezőgazdasági művelés alatt álló vagy erdős területre. Hétfőn este Mátészalka és Opályi között mintegy 3 hektár rendre vágott szalma égett, s feltehetően itt is emberi gondatlanság okozta a tüzet. Munkatársunk a tűzoltókkal egy időben érkezett, így fényképezőgépével megörökíthette a közel negyedórás küzdelmet. A tűz tovaterjedését sikerült megakadályozni, de az okozója ismeretlen maradt... Hagyományteremtő céllal indítottak be az idén Mátészalkán egy rendezvénysorozatot Színes Szálkái Nyár elnevezéssel. A sorozat záróakkordjaként két fúvószenekar lép fel a városban. Szeptember 8-án 18 órától a művelődési központ előtt a Bad Nandorfi Fúvószenekar Németországból, majd 11-én 11 órától a Kassai Fúvószenekar és Majorettcsoport Szlovákiából. Az előbbi érdekessége, hogy karmesterük a magyar származású Kovács György. Klasszikus fúvószenét játszanak, akárcsak a kassaiak, akiknek a repertoárjában polkák, keringők mellett klasszikus zeneszerzők műveinek fúvószenekari átdolgozásai is szerepelnek. A 120 éves kassai tűzoltózenekar 40 tagját 25 fős majorettcsoport kíséri. A fúvósók és a majorettek együtt vonulnak fel. A menet a Keleti - lakótelepről tart a polgármesteri hivatal felé, ahol Jung Adam karmester vezényletével kezdetét veszi a koncert, a majorettek pedig for- mációs táncbetéteket mutatnak be. SPORT • Labdarúgás: a megyei II. osztály eseményei • Listavezetők: Nvírcsaholy és Demecser • Idegenben győzött Kálló- semjén • Mi történt Nyírbélteken és Nyírmihálydiban? • Úszó Vb: Aranyos nyilatkozatok • Atlétika: Pályaavató gálaverseny (10—11. oldal) ISZÍÍÁRLAT Az MTA Szabolcs-Szatmár-Bereg imegyei Tudományos Testületé és a Magyar Alkotóművészek Országos | Egyesülete Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Csoportja 1994. szeptember j?20. és október 16. között a nyíregyházi Városi Galériában rendezi meg a Nyírségi Ősz program részeként az Őszi tárlatot. A tárlat ünnepélyes megnyitására szeptember 20-án pénteken 16 órakor kerül sor. A tudományos testület nyíregyházi közgyűlését is a kiállítás ideje alatt fogják megtartani. RENDŐRKÉZEN A GYANÚSÍTOTT Budapesten fogták el, és kedden Zalaegerszegre szállították B. György pölöskei lakost. aki alaposan gyanúsítható egy idős rédicsi asszony brutális megölésével. A 61 éves, egyedül élő nőt július 24-én holtan találták otthonában, amelyet a gyanúsított — értékek után kutatva — teljesen felforgatott. B. Györgyöt őrizetbe vették, és ellene megkezdődött a rendőrségi vizsgálat. A Tiszavasvári úton Nyíregyháza előtt, égig érő gaz közepén várná a NONSTOP presszó vendégeit, ha egyáltalán nyitva lenne. A Tüzép- telep feliratú kerítés mögötti terület, noha építőanyagot is tárolnak ott, inkább szeméttelepre hasonlít. Nagykállóból a megyeszékhelyre jövet sok-sok kocsmával és hatvanhat valamilyen szolgáltatóegységgel találkozhatunk. Munkatársunk városszéli képes tudósítása a 3. oldalon riasztó képet fest Nyíregyháza külterületéről (Folytatás a 2. oldalon.) S